Esztergom és Vidéke, 1988

1988. november / 9. szám

ESZTERGOM ÉS VIDÉKE 10 MŰSORFŰZÉT — KULTURÁLIS TAJÉKOZTATÖ Nyílt válasz Sebő Józsefnek Kedves Jóska ! Először is szeretném megköszönni Néked és mindenkinek (Rozgonyi Miklósnénak, Nagyfalusi Tibornak, Simon Tibornak, Bárdos Istvánnak, Kádár Andrásnak, Etter Ödönnek és Vaderna Józsefnek), aki az anyaggyűjtésben segítségemre volt, a szíves és ügyszerető közreműködést/amely nélkül nem mentem volna semmire. Bárdos Istvánnak és Néked külön köszönöm, hogy segítettetek korrigálni azokat az apróbbnagyobb bakikat, amelyek a dolgozatomba bekerültek. A dolog érdemére térvén három pontban válaszolnék a felvetéseidre. 1. Természetesen igazad van abban, hogy Esztergom nem tartozott a különösebben forgalmas helyek közé az általam említett belső népvándorlásban, de én nem is akartam többet mondani annál, minthogy egy magyar városban, amely nincs egészen eldugott helyen, ezután a népvándorlás után egységes mentalitásról, egységes „pszichózisról" beszélni már sokkal kevésbé lehet, mint annakélőtte, s már csak azért is óvatosan kell kezelni azt a „köztudomást", mely szerint Esztergom befeléforduló, elzárkózó, sértett város, s amelynek nyilván megvan a maga tapasztalati alapja. A népvándorlás hatását nem a város jellegzetességeként említettem, hanem olyan tényezőként, amellyel Esztergom esetében is számolnunk kell. Az általam idézett adatok egyébként a város ötvenes évekbeli visszaszorulását voltak hivatva érzékeltetni. A 60-as és a 70-es évek migrációs mozgásaiban már nincs ekkora különbség Esztergom és a megye többi városa között. 2. Sokszor kerül az ember olyan helyzetbe, hogy egy tanulmányban valamely elemet sem kifejteni, sem említés nélkül hagyni nem lehet. így van ez ebben az esetben a Szent István-i állameszmével is. A Szent István-i állameszme természetesen sok mindent jelent, aminek a huszadik. században nincs relevanciája. Jelenti például az államhatalom Istentol való eredeztetését a Regnum Marianum eszméjén keresztül, a lelkiismereti szabadság, a vallásszabadság. eszméjét megelőző történelmi állapotot jelez stb. De az általánosításnak egy magasabb szintjén a Szent István-i gondolat egy a zsidókeresztény hagyományban gyökerező történelmi folyamathoz való csatlakozást jelent, Európához való csatlakozást jelent, nem a szövetségi viszony, hanem a történelmi modell tekintetében. Az „Európa-paradigmához" való viszony (lásd Vitányi Iván könyvét a Gyorsuló Idő sorozatban), Európa értékeihez való viszony egy folyamatosan jelenlévő, döntő fontosságú és minden történelmi fordulópontunknál újra és újra kiéleződő kérdés Magyarország történelmében. Esztergom pedig az ország ünnepnapi tudatában elsősorban a Szent István-i állam s a véle összefonódott egyház középpontját jelentette. A sztálinizmus kora különösen érzékeny volt a szimbólumokra, s nagy hajlandóságot mutatott arra, hogy a különböző városokat aszerint kezelje, hogy minek a szimbólumát látja benne. A sztálinizmus nagyot fordított a Szent István-i gondolat értelmezésén. Annak a koncepciónak, amely a Szent István-i gondolat lényegének éppenséggel a Nyugattal való szembenállást állította (1. Berend T. Iván tanulmányát a Valóság 1988 8. számában), ellenségesen kellett tekintenie arra a városra, amelynek a falai összezárják a nyugati kereszténységet a magyar államisággal. Mindenesetre aligha vitatható, hogy a Szent István-i gondolat értékelése és Esztergom sorsa között szoros öszszeftiggés volt. Valóban túlzás lenne azt állítani, hogy az „ünnepnapi várostudat" elszabadulóban van. Én nem is ezt írtam, hanem azt, hogy felszabadulóban van, csak az f betű egy beszúrást jelző vonal miatt nem egészen jól látszik. 3. Az Esztergom és Vidékéről tett megállapításaim közül tulajdonképpen csak egyet cáfolsz, nevezetesen azt, hogy a lap csupán a város polgárságának felsőbb rétegét éri el. Ez a fogalmazás valóban elmosódott, de azért lényege szerint aligha cáfolható. Valószínűleg nem tévedek nagyot, ha azt mondom, hogy a lap 2500 példányára feltételezve, hogy a részvényeseken keresztül történő ingyenes terjesztés következtében a példányok egy része elhányódik, viszont egy példányt többen is olvasnak, kb. 4000—4500 olvasó juthat, vagyis a város felnőtt lakosságának nagyjából egyhatoda, legfeljebb egyötöde olvassa a lapot, s az olvasóközönség egy része valószínűleg csak műsorfüzetként használja az Eszte:*gom és Vidékét. Talán nem túlságosan vakmerő feltételezés, hogy a város lakosságának az a része, amely a lapot olvassa, elsősorban a város értelmiségéből, a város felsőbb rétegeiből kerül ki. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy Te a lappal szembeni kritikának fogtad fel azt, amit én a lap helyzetének a jellemzésére írtam. Nem arról van szó, hogy „egy megvalósult reformfolyamat magasáról" ítélek, hanem azt igyekeztem meghatározni, hogy milyen korlátozottságok jellemzik a mai helyzetet a helyi tömegkommunikáció reformjának, mondjuk így, célállapotához képest. Leírod például, hogy azért maradnak kívül az élet lényeges területei a kritika körén, mert kötéltánc-politikára vagytok kényszerítve és gúzsba kötve kell táncolnotok. Dehát ezt azért én is tudom, de nemcsak tudom, le is írtam abban a bekezdésben, amelynek a másik felét idézed is: „a jelen problémáinak a feldolgozásában ma az Esztergom és Vidéke lehetőségei, mint minden ilyen helyi lapé, meglehetősen korlátozottak. A lapnak természetesen tekintettel kell lennie azokra az instanciákra, amelyeknek a támogatása nélkül nem létezhetne (amelyeknek tehát nem csupán a tűréshatárát, de a támogatási határát sem tanácsos túlhaladni), s ezeknek az instanciáknak szintén tekintettel kell lenniük formális és informális felettes szerveikre." Ezekre az okokra utaltam vissza egy zárójelben a következő bekezdésben, amikor arról írtam, hogy a lapotok nem jutott el az agora-funkció ellátásához. Én nemcsak azt tudom, hogy az agora-funkció be nem töltése nem csak rajtatok múlik, hanem azt is tudom, hogy rajtatok nem múlik. Tanulmányom végefelé egy egyoldalas zárójelben írtam arról, hogy a helyi lapoknak milyen korlátai vannak az agorafunkció betöltésében. Azt, hogy milyen körülmények között dolgoztok, elsősorban éppen a Te információid alapján a dolgozatban elég részletesen leírtam, mindenesetre írtam mindarról, amit említettél. Bizony egy padon evezünk — és egy gályában. Én tudom, hogy minden, ami velünk történik, a túlérzékenységünket kondicionálja, kérlek, ne vedd magadra azt, ami a gályának szól. Baráti üdvözlettel ! Révész Sándor Budapest, 1988. IX. 19. :