Esztergom és Vidéke, 1987
1987. október / 8.szám
ESZTERGOM ÉS VIDÉKE 1987 OKTOBER MŰSORFŰZÉT — KULTURÁLIS TÁJÉKOZTATÓ Á Vármúzeum—új köntösben Éppen 15 esztendeje, hogy ismét napirendre került az Esztergomi Vármúzeum helyreállítása. Ügy tűnt, az ország egyik legfontosabb műemléki együttesének történetében új fejezet kezdődik. Minden feltétel adott volt — gondoltuk akkor — ahhoz, hogy a magyar műemlékügy egyik legtöbbet vitatott épületegyüttesének sorsa rendeződjön. Országos tervpályázat kiírására került sor, melyen minden hozzáértő, vagy magáról azt tartó építész részt vett. Mégis felemás eredmény született, bebizonyosodott, hogy igencsak nehéz falat a Vármúzeum a kultúra tányérján. Világossá vált az is, hogy további régészeti kutatások nélkül a tervezés sötétben tapogat, hogy alapos előkészítés nélkül álmodni sem szabad a helyreállításról. Nos, az előkészítés többszörösen is alapos volt. Alaposan igénybe vette energiánkat, mindazon szakemberek türelmét, akik valamilyen formában bekapcsolódtak a munkába, a Várhegyre látogatók idegeit, más egyéb „alaposságról" nem is beszélve. Ami ezekre a múltba visszavezető gondolatokra indított, az — mindezek ellenére — egy szívet melengető tény. Nevezetesen az, hogy a közeljövőben sor kerül a helyreállítás első szakaszának befejezésére, a közönségkiszolgáló egységek átadására. Az elmúlt hetekben, hónapokban szemünk előtt bontakozott kij— talán igazi „látványosság" nélkül — a leendő új múzeumi bejárat, a fogadócsarnok a kiszolgáló épület együttese. A „látványosság" hiánya jelen esetben igazi pozitívumnak minősíthető, mivel a munka a már meglévő és megszokott műemléki falak között folyik, új épület alig jelenik meg a Várhegyen, a megszokott régi kép szinte nem is fog változni. Hogy mégis tisztán lássa örömünk okát a tisztelt olvasó, tekintsünk be a falak közé! A jelenlegi múzeum bejárattól balra — talán hihetetlennek hangzik — egy közel 200 m 2-es minden igényt kielégítő előcsarnok fogadja majd a látogatót. Az újonnan épített boltíves belépőn áthaladva igazi középkori hangulatot idéző, tölgyfagerendás, fa födémmel ellátott „csupasz" kőfalú szabálytalan alaprajzú terembe érünk. Az egyedileg tervezett és gyártott belső berendezés — pénztár, kiadvány árusító, ruhatár stb. — alkalmazkodik a középkori hangulathoz. Az újonnan kialakított fogadóteremben minden a látogatót szolgálja. Megtekintheti a közelmúltban előkerült középkori torony alsó szintjét, az eddig nem látott korai falmaradványokat, de részesülni fog új múzeumi szolgáltatásokban is. A várakozás perceit — mert új „forgalmi rend" bevezetését tervezzük — video-egység üzemeltetésével kívánjuk kellemesebbé tenni. Lehetőség nyílik kávé és üdítő fogyasztására is. Az épület belső kialakítása szűkebb körű rendezvények lebonyolítására is alkalmat nyújt — időszaki kiállítások, zenei rendezvények fogják bővíteni kínálatunkat. A fogadóterem feletti szinten a múzeum belső életét könnyítő létesítmények kaptak helyet: irodák, könyvtár kialakításával régi és jogos kívánságaink váltak valóra. Ügy ítéljük meg, hogy a Vármúzeum épületegyüttese — ha külső képét tekintve csak kismértékben változik is, mégis nagymérvű átalakulás küszöbén áll. A jelenlegi építkezéssel egyidőben folynak a nem túl látványos, de annál fontosabb állagmegóvó munkálatok, az új főbejárat környezetének kulturált kialakítására is sor kerül. Most már biztosak lehetünk abban, hogy az eddigi munka meghozza gyümölcsét. A Kulturális Minisztérium, az Országos Műemléki Felügyelőség,, a Magyar Nemzeti Múzeum, a helyi vezetők, a lelkiismeretes kivitelező — az esztergomi Műemléki Kisszövetkezet — összefogása minden látogatónk elismerését fogja kiváltani. Kívánom, hogy e „beharangozó" gondolatsorban foglaltakkal minden leendő kedves vendégünk egyetértsen. Horváth Béla múzeumigazgató VÉGVÁRI I. JÁNOS 60 éves Szeptember 11-én nyílt meg Végvári I. János festőművész kiállítása a Vármúzeum rondellájában. A tárlatot — melyet Németh Lajos művészettörténész nyitott meg — a művész 60. születésnapja alkalmából rendezte a Vármúzeum. Sok szeretettel gratulálunk Végvári I. Jánosnak, s az elkövetkezendő évek alkotómunkájához további sikereket kívánunk. Tisztelt Megnyitó Közönség! Több mint egy évtizede, mikor Végvári János a Műcsarnokban rendezett kiállítást, az a tisztesség ért, hogy megírjam katalógusának előszavát. Engedjék meg, hogy idézzem néhány sorát: „Végvári I. János annak a nemzedéknek a tagja, amely a felszabadulás után tört be művészeti életünkbe és mélyről hozott üzenetet. A már-már legendás hírű Derkovits Gyula Népi Kollégium neveltje volt, mestere Kmetty János és Koffán Károly. Kmettytől tanulta meg, hogy a képnek öntörvényei vannak, és Koffántól, hogy a vonallal mindent ki lehet fejezni. Ha változott is stílusa az idők folyamán, a Derkovits Kollégium neveltje képeinek a szellemében, sőt tematikájában is ragaszkodik a népi-nemzeti élményvilághoz. A magyar mondakör, a falu balladás világa, szigorú parasztarcok jelennek meg, a mély-tüzű, dekoratív ritmusú képeken. Bizonyos formamegoldásokban, vissza-visszatérő plasztikai jelekben érződik, hogy az Esztergomban dolgozó Végvári is a szentendrei iskola vonzásterületén él, csak sokkal erősebben kötődik a paraszti valósághoz, és ez nem csupán témavilágában, hanem képei súlyos-veretű tartalomkörében is megmutatkozik." — Ennyi az idézet. Emlékezzünk akkori képeire, idézzük csupán néhány festményének címét: „Fekete Krisztus", „Dózsa népe", „Megjelenik a vörös angyal", „Stephanus Rex", „A pásztor álma", s idézhetnénk néhány címet, mely ugyancsak utal arra, hogy Végvári Itáliában talált magára, Itália nosztalgiájára. Hiszen megadatott neki, hogy több ízben hosszabb időt töltsön második választott hazájában.
