Esztergom és Vidéke, 1987

1987. május / 5.szám

ESZTERGOM ÉS VIDÉKE 11 MŰSORFÜZET - KULTURÁLIS TÁJÉKOZTATÓ Várszínház — másodszor Ismét lesz várszínház Esztergomban - mondtuk tavaly ilyentájt. A cél a színházi kultúra városunkban való újbóli meghonosítása volt. A várakozás igazolta reményeinket: a nyári rendezvény mindannyionk számára szép sikert hozott. A város polgárai — és a vendégek — egy, a hely szelleméhez illő darab élményével gazdagodhattak, míg a Színház- és Filmművészeti Főiskola végzős hallgatói - iskolájuk falait elhagyva — itt léphettek először az ország nyilvánossága elé. Ők — ha lehetünk szerénytelenek - elfogultan szóltak rólunk, a vendéglátó városról. Az idén június 6-án, 7-én, 12-én, 13-án és 14-én ismét a végzős színészhallgatóké az esztergomi Várszínház. Vizsgadarabjukkal - Stephen Schwartz Godspell című musicalével — Budapesten már méltán nyerték el a közönség tetszését - lábdobogások és füttyparádék közepette. (Ahogy ez már a színművészeti főiskolán szokás.) A rendező: Iglódi István. A mostani darab a New York-i Brodway-ről indult világhódító útjára. Az alapmű - az idén is — ősrégi: Máté evangéliuma. A hangszerelés a szó valódi és átvitt értelmében egyaránt — modern, napjaink emberéhez szóló. A szereplők tornacipőben, pólóban, dzsekiben lépnek a színre. Eleinte egy fiatalokból álló társaság önfeledt játékát láthatjuk, amely fokozatosan válik egyre drámaibb cselekménysorrá. A mű ennek ellenére mindvégig megőrzi szellemes, humoros jellegét. Időközben — egy bibliai kerettörténetbe ágyazottan — esendő emberi mivoltunk példázatát láthatjuk, amely egyszerre tényszerű és elvont, ősi és modern. A fiatal színészek gyors sodrású játékát a dalbetétek teszik igazán maradandó élménnyé és nem utolsósorban szabadtérre is alkalmassá. Az idén — a tavalyi hagyomány folytatásaként — szintén esztergomi kórus lesz a közreműködő, ezúttal a Monteverdi — Hunyadi Zoltán vezényletével. A darab - az esztergomi vár ősi falai között — idősebbnek és fiatalnak egyaránt maradandó színházi élményt ígér. (Jegyeket az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda, a Komturist és a Petőfi Sándor Általános Művelődési Központ árusít.) Sebő József Hatvan év távlatából... I. Visszaemlékezések a régi Esztergom és Vidékére Lelkes, hozzáértő fiatal értelmiségből álló, Esztergomot szerető, szerkesztőbizottság hívta életre az „Esztergom és Vidéke" című műsorfüzetet, amely a városunk háború előtt megjelent, nagymúltú és népszerű hetilapjának emiékét idézi — és amelyet a Kedves Olvasó most a kezében tart. Városunk új címerével díszített és antikva betűkből megtervezett műsorfüzetünk — kulturális tájékoztató jelleggel - jelenik meg havonta. Az eredeti, a háború előtti „Esztergom és Vidéke" című lapot a Zalka Máté u. 20. szám alatt, (akkor még Simor János utca) az 1881-ben alapított, Laiszky Jánosféle jónevű könyvnyomda állította elő. Olvasótábora a város és közelebbi települések lakosaiból toborzódott, és a jól, népszerűen megszerkesztett hetilap sok városi és falusi asztalára odakerült. Volt olyan rövidebb-hosszabb időszak, amikor az „Esztergom" című hetilap és a „Magyar Sión" c. újság is próbálkozott piacot létesíteni, de nem nagy sikerrel, mert a „Vidéke", ahogy lapunkat becézve nevezték, továbbra is megjelent, sőt olvasótábora ha nem is jelentősen, de évről-évre növekedett. A nyomdát a két testvér, Laiszky Kázmér és Miklós vették át. Laiszky Kázmér lett a laptulajdonos, egyben az újság főszerkesztője is. Én 1926-ban kerültem a nyomdába, mint könyvkötő, és rá egy évre Kántor Richárd mint betűszedő inas. Ő is él még. Abban az időben nem ipari szakmunkástanuló, hanem egyszerűen csak inas, esetleg tanonc volt a nevünk. A nyomdában négy évre szólt a szerződésünk. Négy évig tanultuk az ipart, amit lényegében egy év alatt elsajátítottunk. Fizetésünk az ellátáson kívül semmi nem volt. Munkaruha, szabadság, jutalom, kedvezmény, ismeretlen fogalom volt számunkra. De volt napi 12-13 óra munka és nagyfokú munkafegyelem. Saját cipőnket és ruhánkat koptattuk; társadalmi kedvezményt nem ismertünk. Húsz év alatt egy nap szabadságot sem kaptunk. Ez nem panasz, ez valóság. De megtanultuk becsülni a munkát. Üzemünk nem volt nagy, mégis megtanultuk a szakma minden csínját-bínját. Volt egy kis amerikai „gyorssajtóm," amit hosszú évek során lábbal tapostam, és óránként 1.200-1.500 darabot készítettem a röplapokból, meghívókból és kisebb nyomtatványokból. De csináltam, mert szükség volt a keresetre, és mindig attól féltünk, hogy bejelentik: sajnos nincs munka, majd ha szükség lesz magára, értesíteni fogjuk. - Nagyon kellett dolgoznunk, bár akkor normáról nem is hallottunk, de mindinkább sűrűsödött a vándornyomdászok, könyvkötők, gépmesterek látogatása, akik ellátásért, szállásért maradtak volna. így telt el életemből húsz esztendő. Serenyen vettem részt az „tsztergom és Vidéke" expediálásában, én adtam ki a kihordok számára az újság peídányait, én címeztem és postaztam a viüéki előfizetőknek az újságot. A helyi, úgynevezett kolportázs példányokat a Kossuth Lajos utca 24. szam alatti könyvesoolt helyén működő „Sajtóközpont" üzletbe vitték el, ahol a tulajdonos, Hack József bizományos vette at azokat. Fia, kedves jó baratom, ifj. Hack József még ma is él, ő is segített édesapjanak e munkakban. Az tsztergom és Vidéke hetenként kétszer, szeraan es szomoaton 1200 pelaanyban jelent meg. Ebből városunkban, az utcai eladásokkal együtt, nyoicszöz-nyolcszázötven példány kelt el. Anyagi vonatkozásban megemlítem, hogy a lapnak előfizetési aija navi egy pengő nusz filér volt. Összehasonlításul: ezért az összegért másfél kiló, esetleg két kiló disznóhúst lehetett kapni. Nagyon népszerű volt az apróhirdetés rovat. Itt mindenki hirdethetett 60 fillérért, és hogy a hirdetés hány szóból állott, nem volt érdekes. Húsvétkor, tavasszal, karácsonykor, téli vásárok alkalmával az érdekelt nagy üzletek tulajdonosai esetenként 100 pengőéit egész oldalas hirdetéseket adtak fel, amelyekben — emlékezetem szerint — húsz-harminc fillérért zsebkendőt, ötven fillérért zoknjt, férfi félcipőt 12,50-ért kínáltak, és ki tudná még elmondani, hogy a fehér hetekben a végvásznat, a sifont és ágyneműt hogyan, milyen beszerzésből tudták félévenként nevetségesen olcsón adni. Adták volna, de volt mikor ilyen áron sem tudták eladni, nem volt vevő, nem volt pénz. A lap állandó hirdetői közé sorolhatjuk a Kultúr Mozit, melynek tulajdonosa Toldi Mária volt. Ma ez a mozi, hatvan év elmúltával is, kisebb-nagyobb átalakításokkal Petőfi Filmszínház néven üzemel. Érdekes még megemlíteni, hogy megyénk egyetlen lapja volt az „Esztergom és Vidéke", amely újesztendei, ünnepi számában boldog új évet kívánt üzletfeleinek, jó barátainak, ismerőseinek, és mintegy 100-120 esztergomi kisiparos és kiskereskedő címét közölte. (Folytatjuk) Földes Vilmos