Esztergom és Vidéke, 1987

1987. április / 4.szám

ESZTERGOM ÉS VIDÉKE 11 MŰSORFÜZET - KULTURÁLIS TÁJÉKOZTATÓ Emléktábla a Kossuth L. utcában Ha az esztergomiak vagy a történelmi város vendégei elhaladnak a Kossuth Lajos utca 65. számú ház, a hajdani ,,Kapuiskola" előtt, azoknak immáron egy évtizede szerény külsejű emléktábla adja tudtára, hogy ebben az ódon épületben működött 1946—49 között a Vak Bottyán Népi Kollégium. Mindössze négy évtized telt el, s talán mégis kevesen tudják, hogy ez a pár év a város legújabbkori neveléstörténetének egyik legjelentősebb korszaka. A II. világháború után a hazánkban bekövetkezett történelmi fordulat eredményeként szükségletként jelent meg egy olyan értelmiségi réteg képzése, mely sajátjának érzi a társadalmi változást, és őszintén küzdeni is kíván beteljesedéséért. Ezt a réteget a parasztság és a munkásság gyermekei között lehetett akkor fellelni. A népi származású egyetemisták egy csoportja már a 30-as évek végén Budapesten önálló kollégiumot hozott létre. A háborús vihar elültével ők bontottak zászlót 1946 nyarán, elindították a korszak sajátos népi tömegmozgalmát, létrehozták a Népi Kollégiumok Országos Szövetségét, kollégiumok létesítésére hívták fel a magyar társadalmat. Programjuk találkozott azon munkásparaszt szülők kívánságával, akik gyermekeiket iskoláztatni kívánták. Támogatta elképzelésüket az országot akkor szövetségben vezető valamennyi koalíciós párt. Felhívásuk napok alatt országos mozgalommá terebélyesedett, melyhez csatlakozott Esztergom is. A megye és a város köztiszteletben álló személyiségeiből szervező bizottság alakult. Feladata a megfelelő épület és felszerelések biztosítása, a meginduláshoz szükséges pénzügyi alap megteremtése volt, amelyet a helyi hatóságok, intézmények és magánszemélyek adakozásából sikerült előteremteni. A sikeres előkészület után 1946. november 3-án megnyílt a kollégium, ahol kezdetben általános és középiskolás fiúk kaptak helyet, lányokat csak egy év múlva fogadott. A két nembéliek száma tanévenként 30—40 között mozgott. Az anyagi gond mindvégig fennmaradt, mert sem a szövetség, sem a kormányzat nem tudta teljes egészében biztosítani az országosan tízezer fölé emelkedő kollégista ellátását. A fiatalok a következő években is rendszeresen gyűjtöttek a környékbeli bányatelepeken pénzt és tüzelőt, a közeli falvakban pénzt és élelmiszert. Az otthont biztosító épületet is többször szerették volna megfelelőbbre elcserélni, de nem sikerült. A városban, részben üresen álló — közben államosított — internátusokban, újsütetű kollégiumokban sem kaptak olyan épületrészt, ahol valamennyien megfértek volna. Többségük a tanulástól eddig elzárt vagy nagyon kis mértékben érvényesülő társadalmi réteg gyermekei közül került ki. A kollégium szervezeti keretei biztosították a lehetőséget ahhoz, hogy tagjai - a napi tanulás mellett — cselekvően vehessenek részt a kor társadalmi, politikai életében. A nehéz körülmények, nélkülözés sem keserítette el, nem gátolta őket abban, hogy elvégezzék mindennapi feladatukat. Lelkesen készültek a felnőttkorra, tudatosan végzett tevékenységükben segítette őket azoknak az éveknek szinte naponta újuló politikai hangulata is. Belső életükre a közösségre támaszkodó önkormányzat volt a jellemző, amelyet a szinte naponta ismétlődő kollégiumi esetek is összekovácsoltak. Ezeken az összejöveteleken — a tanulmányi kérdések mellett — bőven akadt lehetőségük eddigi hiányos történelmi, politikai ismereteik pótlására, melyre az iskolák többsége akkor még nem volt képes. A társadalmi átalakulásért vívott küzdelem sűrűjébe vetették magukat, éhes ember módjára habzsoltak minden újat, bíztak az egyszerű emberek - munkások, parasztok — igazságának feltétlen győzelmében, habár az ide vezető út keresésében voltak eltérő vélemények. Kezdetben idegenkedve fogadták őket, de rövidesen a város elismert ifjúsági vezetői lettek. Mindenütt ott voltak, ahol a cél érdekében munkálkodni kellett. Őket is gyakran látogatták a város, az üzemek és a politikai pártok vezetői. Egyszerre voltak nemzetiek és nemzetköziek, mert nem csak a magyar, hanem a szomszéd népek sorsa, történelme, mindennapi gondja is foglalkoztatta őket. Őszintén hitték, hogy e népek közti ellentétek véglegesen megszüntethetők. Kollégiumi esteken, falujárásokon lelkesen énekeltek a Duna menti népek összefogásáról, maguk módján keresték a megvalósulás lehetőségét is. A kollégiumok, így az esztergomi is, a fiatal népi demokrácia intézményei voltak, tagjai meggyőződéssel álltak ki minden olyan elgondolás mellett, mely a magyar és a szomszéd népek felemelkedését volt hivatott szolgálni. Kollégistának lenni - legalábbis az akkori felfogás szerint - küldetést is jelentett. E küldetés azonban nem teljesedhetett be, mert a negyvenes évek végén kialakult politikai légkör nem kedvezett e mozgalomnak. Először csak megbírálták, majd eléggé meg nem alapozottan és megfontoltan sor került e lelkes közösséget tömörítő kollégiumok elsorvasztására, aztán felszámolására. E sorsra jutott az esztergomi kollégium is. 1949 februárjában a város internátusaiba „szórták szét" a már közösséghez szokott lelkes fiatalokat, mindezek ellenére befolyásukat továbbra is megtartották társaik között. Utóéletük is bizonyította, hogy a háborút követő években az új értelmiség kialakításának leghatásosabb kohója az ő mozgalmuk volt. Erre többségük ma is büszkén emlékezik. Dr. Gábris József (A szerkesztőség megjegyzése: A szerző „Emlékek és tanulságok" című tanulmánya az esztergomi népi kollégium történetéről nemrég jelent meg a Tanítóképző Főiskola gondozásában.) Április 4-én szombaton, délelőtt 10.30 órakor koszorúzási ünnepség lesz a szovjet hősi temetőben. Ünnepi beszédet mond: BRUNSZKÓ ANTAL, a Városi Tanács elnöke