Esztergom és Vidéke, 1987

1987. október / 8.szám

ESZTERGOM ÉS VIDÉKE 10 MŰSORFŰZÉT — KULTURÁLIS TAJÉKOZTATO Fészek bisztró kiállításának megnyitójára Kíváncsiságom nemcsak a fiatal alkotók sokoldalú tehetségének szól, de szól egy tőlük független adottságnak is: hogy ők már a most kezdődő új kultúrkorszakhoz tartoznak — a magyar századvég művészei lesznek. Azt kellene tehát mondanom: hölgyeim és uraim, a századvéget ezennel megnyitom! De ez olyan, mintha azt mondanám: megnyitom a becsukást, kezdődik a befejeződik. Mi kezdődik, mi ér véget? A csoport névválasztása, mely egy vendéglátóipari üzemegység zavarosan elektikus elnevezésére utal, mindenesetre iróniát és elzárkózást fejez ki a magas művészet izmusaival és mozgalmaival szemben. Mit kezdenek hát kulturális örökségükkel, móljukkal, velünk? Vajon folytatják e a hagyomány megtagadásának hagyományát, mint száz esztendeje valamennyi művésznemzedék, vagy pedig merészen és szemtelenül hagyománytisztelők lesznek? Az újdonság egyre féktelenebbül tombol és rombol a művészetben, a technikában, a tömegkultúrában, lehet-e ma az újítás jelszavával fellépni? Néhány évszázad a növekedés és szüntelen megújulás bűvöletében telt el, de ma már senki se gondolja komolyan, hogy a világszellem önmegismerése, a termelőerők fejlődése vagy bármi más jármű az emberiséget a végső tökéletesedés vagy az örök, üdv birodalma felő röpítené. Sőt! Azt hisszük, itt az ideje, hogy mentsük, ami még menthető. Ha egyáltalán hiszünk valamit. Márpedig egy visszavonulás élcsapatának lenni nem valami csábító hivatás: a mai fiatal művészt az avantgarde szerep aligha vonzza. Ráadásul: ma mindent, ami eredeti és élenjáró szeretne lenni, nyomban utánozni kezdenek, sokszorosítanak, meghamisítanak. Közben maga a sokszorosítás, az utánzás, a hamisítás egyike lett a művészethez vezető érvényes és eredeti útnak. Képmutató korban élünk. Képtelen korban élünk. Képmutató: mert szakadatlan képet mutogatnak nekünk. Eláraszt, képzeletünket leigázza a képáradat a televízióban, a képeslapokban, az utcán, a kirakatokban — több képet látunk életünkben, mint apáink, anyáink hét nemzedéke együttvéve. Nem tudunk megemészteni ennyi képet. Ettől lesz képmások közt eltöltött éleünk képtelen. A külvilág túlereje felmorzsolja belső látásunkat, elhalványulnak a képzelet képei, tulajdon sorsunkról saját képpel többé nem rendelkezünk, tulajdon sorsunk válik utánzattá, mert engedelmesen másoljuk a tömegkultúra sokszorosított képeit: másolatokat másolunk. Olyan kultúrában élünk, amelyben csak az a valóságos, ami utánozható. Az utánzat valóságosabb, mint az eredeti. Mikor az ember készen kapott képekben éli meg saját életét, mit tehet, mit tegyen a képíró művész? Az avantgarde nagyapák lerombolták a hamis látszatokat. Művészetben, tudományban, politikában feltárult az ember világának valódi, rettenetes természete. A rombolás pátoszát a jövőbe vetett hit biztosította: a nagyapa a nagy eszével új világot akart szerkeszteni a régi helyett. Az avantgarde második nemzedékének már csak a tagadás pátosza maradt. Ok lettek a tiltakozás, a szembehelyezkedés, az ellenkultúra nemzedéke. És többé semmi biztos recept a világ átalakítására. A tömegkultú ra röhögve kebelezte be tiltakozásukat: kifizette vagy elnyomta, vagy agyonbeszélte. A harmadik nemzedéket nevezzük posztmodernnek — modern utáninak. Ügy látszik, a századvég megcsömörlik a nagyhangú századtól, melynek Ö volna a vége és eszébe jut hogy voltaképpen nem is századforduló, hanem ezredforduló következik, ezer év szellemi örökségére lehet igent és/vagy nemet mondani. A posztmodern mindenben kételkedik, önmagában is, a jövőben is, a művészetben is. Nem állít és nem tagad semmit elődei magabiztosságával. A századvég utóvédharcot folytat, ebben az értelemben konzervatív, védekezik, megőriz, átment valamit. A képzelet kétségbevont szuverenitását. A látnoki látás képességét. A formát ami mégis csak mérték az élet dolgai felett. És talán jó lesz megtartani a művészetet is: angyalok és démonok játszókertjének. Jó lesz őrizni, konzerválni a színeket: a zöld lombot, mielőtt életirtó vegyszerektől sárgulni, fakulni kezd, a vizek kékjét, haragos zöldjét, de az iszapbarna árnyalatait is, hogy tudjuk, milyen a szabad áramlás, oldódás, védeni a természetes partvonalak utánozhatatlan, helyrehozhatatlan kalligráfiáját, védeni a tájképfestők tájait az erdőirtogató erőművektől, védeni a halvány, átmeneti árnyalatokat a szórópisztolyokból áradó, rikító egyértelműségtől. Megőrizni valami emberséget az embernek. Valami magyarságot a magyarnak. (Elhangzott: Esztergomban, 1987. június 5-én.) Lányi András KÖLCSÖNZÉSI IDŐ Felnőttek részére: kedd 9—18 óráig szerda, csütörtök, péntek 11—19 óráig szombat 9—16 óráig Gyermekek részére: kedd, csütörtök 9—12 óráig, 14—17 óráig szerda, péntek 13—17 óráig szombat 9—12 óráig, 14—16 óráig Szolgáltatásaink: Kölcsönzés és tájékoztatás — a saját állomány körén túl is (könyvtárközi kölcsönzés, irodalomkutatás); helybenolvasás (kézikönyvtár, 130 féle belés külföldi folyóirat), mikrofilmleolvasó, helyismereti különgyűjtemény, hangtár 10 lehallgató hellyel, átjátszás (hozott lemezről, kazettáról, tekercsről is). Fiókkönyvtáraink Budai Nagy Antal u. 2. Könyvkölcsönzés, könyv- és hanglemezárusítás hétfőtől péntekig 16—19 óráig. Lásd még: szentgyörgymezői Klubkönyvtár és a Féja Géza Klubkönyvtár (Esztergom-Kertváros) .