Esztergom és Vidéke, 1944

1944 / 51. szám

2 1944. junius 24 ESZTERGOM és VIDÉKÉ rosba kérte kishugát, akit a legelőkelőbb pozsonyi intézetekben neveltetett. Az édesanyától kapott sok kincset, ér­téket visszaadta a családnak, melynek melengető ölén növekedett, fejlődött és szökkent virágba. Bennmaradt a család­ban, s 1865-ben özveggyé lett édesanyját gondozta, ápolta. Tizenhárom évvel ké­sőbb, élete adójának messzire költözése után sógorának, Magos Sándor-nak csa­ládjához költözött. Itt Emília nővérét se­gítette sok kis apróságának a nevelésé­ben. Nénjének korai halála után tovább nevelte a magukra nem maradt hat csöpp árvát. Vírágarcukról gondos kezével le­törölte 'az árvaság könnyeit, kis homlo­kukon elsimította a gondok oda nem illő redőit, 1895-ben férjhez ment sógorához, Magos Sándor-hoz. Mit eddig kivételesen finom lelkére hallgatva tett, most már hi­vatásának szent parancsára folytatta. A család kötötte le idejének javarészét. Nővére gyermekeinek s Lajos fiának pél­daszerű nevelése adott feladatot, tartal­mat, nyújtott örömöt, fáradságot nem kí­mélő, földön járó, de felülvalókat kereső életének. Fő hivatásának teljesítésén kívül ta­lált időt arra is, hogy a közzel szemben hasonlóképen lerója a közösségmegkí­vánta kötelességeket, A közben Ítélőtáb­lái bíróvá előlépett férje oldalán részt- vett a férj állásával együtt járó társas élet megnyilatkozásaiban. Nem volt a vá­rosnak olyan jótékony megmozdulása, melyben tevékeny szerepet ne vállalt volna. Sokat munkálkodott a Szent Er­zsébet Egyletben. A Kolos-kórház fel­építése érdekében kifejtett áldozatos fá­radozásának emlékét a kórház előcsar­nokában elhelyezett márványtábla őrzi és hirdeti. Szívéhez legközelebb azonban az Oltáregyesület férkőzött, melynek egyik alapítója, alapításától számítva választ­mányi tagja, majd alelnöke, végül két év­tizeden keresztül egészen haláláig elnöke volt. Az 1914—18-as világháború idejében a roncsolt testű katonák istápolására sie­tett. Sokat járt-kelt, tett-vett a minden fáradozást, gyengédséget, gondosságot megérdemlő szegény sebesültek érdeké­ben. Az Érseki Szemináriumban felállí­tott 500 ágyas hadíkórház betegei a jó­ság és könyörületesség jótékony angya­lát tisztelték a körükben gyakran megje­lent, Krisztus nyomát járó gondviselő­jükben. Neve nem maradhatott rejtetten, csele­kedetei beszéltek róla. Elismerést, kitün­tetést azonban nem fogadott el. Lelké­nek veleszületett finomságával, szerény­ségével utasította vissza a felajánlott ki­tüntetéseket. Egyetlen érem kerülhetett csak szíve fölé, XII. Pius pápának, Krisz­tus földi helytartójának elismerése : Pro Ecclesia et Pontifice érdemkeresztje, Ezt halála előtt egy esztendővel az Egy­ház hűséges leányának örömével és lei­kével tudta elfogadni. Isten áldásával szentelt életének fu­tását az örök értékek sugarával mérte le és húzta meg. Innen földi pályájának a kezdet és vég egymásbafutó, tökéletes körvonallal megvont, felemelő szépsége, nemessége, tündöklése. Teremtő Ura földi jónak vett hosszú élettel ajándékozta meg, a negyedik pa­rancsolat hűséges követésének ajándéka- képen. Nagy időket élt ! Örömmel virágos év­tizedek, könnyes évek fonódtak életének koszorújába. Mint tizenhárom éves kis­lány látta az 1867-es királykoronázás káprázatos pampáját. Végigélte az ezer­éves ország önfeledt ünneplését, de kiju­tott számára a kálváriás Magyarország stációiból is. Mindezt az Úrban törhetet­lent bízó teremtmény alázatával vette Tudta, érezte, minden annak a Teremtő­nek kezétől származik, Aki még a sajgó csapások keserveit is a Hozzá hűek ja­vára tudja és akarja fordítani. Bámulatos emlékezőtehetséggel egybe tudta tartani az országos, különösen városi múlt sok értékes emlékét, esemé­nyét. Emlékező beszéde nyomán színt, életet kaptak a személyek, dolgok, me­lyek a voltak világába költöztek. Ennek a jóságos, tetteiben áldott esz­tergomi nagyasszonynak Magos Sándor- né Bleszl Etel-nek a testét tették le jú­nius 9-én a Magos-kripta koporsói közé. Útján azonban ne kísérje bú, panasz, hisz boldog íve Istenhez vezette. Minél teljesebb a földi élet, annál kisebb távol­ság választja el a haláltól. Nála csak folytatódik az, ami a véges lét egy meg­határozott percében elkezdődött itt, a földi tájakon, az elmúlást nem ismerő Örökkévalóságban. A könnyek kell, hogy megcsillanjanak. A havazó rózsán is megtündöklik a har­mat gyémántcsepje, ha tövéről szakít­ják. Ez a nyelve, hát szólnia, sírnia kell. Itt a kicsorduló könnyek azonban más­ról is szólnak. Hálát csengetnek Ahhoz, Aki ezt a nemes lelket adta a szerettei­hez tovább is hozzátartozó övéinek ! Mester Miklós államtitkár előadásával megnyílt az esztergomi népművelői előadóképzö tanfolyam Hétfőn, f. hó 19-én nagy érdeklődés mellett kezdődött az az előadóképző tan­folyam, amelyet a vallás- és közokta­tásügyi miniszter rendeletére Esztergom vármegye Népművelési Bizottsága ren­dezett Komárom, Bars-Hont, Nyitra-Po- zsony, Nógrád és Esztergom vármegyék, továbbá Komárom város népművelői ré­szére Esztergomban. Az érdekelt helyekről összegyűlt nép­művelők reggel 9 órakor szentmisén vet­tek részt a belvárosi plébánia templom­ban, amelyet dr. Drahos János érseki helytartó mondott. Istentisztelet után a tanfolyam részt­vevői és az érdeklődők felvonultak a Fürdő Szálló nagytermébe. A megnyitó előadáson megjelent dr. Serédi JtíSzti- nián biboros hercegprimás a székesfő- káptalan több tagjával, dr. Késmárki Frey Vilmos főispán, dr. Etter Jenő pol­gármester, Borz Lajos xanügyi tanácsos, kir. tanfelügyelő és sokan az esztergomi pedagógusok közül. Igaz Lajos alispán mint az Esztergom vármegyei népművelési bizottság elnöke nyitotta meg a tanfolyamot és üdvözölte a megjelenteket, majd lelkes érdeklődés közben emelkedett szólásra Mester Mik­lós kultuszminisztériumi államtitkár és a ,,Koi szerű nemzetnevelés“ címen megtar­totta az előadóképző tanfolyam első elő­adását. Miután köszöntötte a biboros herceg­prímást, mint az örökértékű magyar ke­resztény hagyományok legjobb őrzőjét, a nemzetnevelés új, időszerű kérdéseit megvilágító előadását annak megái lapi- tásával, — kezdte Mester államtitkár — hogy a nemzet nem élhet eszmények nél­kül és hogy a szocializmus eszményei közül mi csakis az ideális alapokon nyugvó keresztény magyar szocializmust fogadhatjuk el a materiális marxista szo­cializmussal szemben. Rámutatott a keresztény és a marxista szocializmus közötti nagy különbségekre, különösen ami a vallást, a magántulaj­dont és a nemzetközösséget illeti. A mi ®*ociálizmusunk la becsületes munka árán lapján áll és i keresz­1 maiizmus eí'.íó nem fog felépül Európa. M);/|d a nemzeti •'«•••■ •• eremtésé­elf azükséges égét hai az állam­1 gyár sors­lalók felemelkedésével együtt ugyan­ilyen új munkaadó réteg alakulására is szükség van. A falusi tehetséges ifjúság támogatásá­ról szólva hangoztatta, hogy olyan kul­túrpolitikát kell megvalósítanunk, hogy tekintet nélkül származására, gazdagsá­gára vagy szegénységére minden tehetsé­ges nagy ifjú együtt tanuljon keresztény közösségi szellemben, — különben az osztályöntudat kifejlődését nem tudjuk elkerülni. A pap, tanító, jegyző, orvos együtt- munkálkodásáról szólva, rámutatott arra, hogy csak a falu boldogul és halad a a fejlődés útján, ahol ez az együttműkö­dés megvan. Nemcsak jogi közigazgatás­ra van szükség. A legkitűnőbb falusi jegyző is elszakad népétől, ha csupán hivatalos közigazgatási teendőit végzi el és a falu életével nem törődik. A magyar kultúrpolitikának a nemzet- nevelés szolgálatában kell állania, — mondotta Mester államtitkár, Kűzdenünk kell az ellen és meg kell akadályoznunk azt, hogy az életben megcsúfolják azo­kat az eszményeket, amelyek alapján az iskola tanít és nevel, A legideálisabb állapot az lenne, hogy a tanulás minden fokon teljese ingyenes legyen Magyarországon. Ez kulturaadó kivetésével érhető el. A legnagyobb kul­túradót természetesen a gyermektelen gazdagok fogják fizetni. A nemzetnevelés célját szolgálná laz is, hogy a középiskolák négy alsó osztályát egységesítenénk. így a szükséges nemzeti műveltséget minden magyar tanuló egy­formán megszerzi és azután kerül pálya­választás elé, amikor már érettebb erre. A nevelői rendnek, a tanítóságnak, ta­nárságnak szociális és anyagi helyzeté­ről szólva kijelentette, hogy a magyar tanítói és tanári rend akkor tud majd igazán hivatásának élni, ha számára nem a létminimumot, hanem a létmaximumot állapítják meg. A tanítói kinevezési rendszer megvál­toztatásáról szóllott ezután az államtit­kár és egyes gyakorlati kérdéseket is­mertetett, majd rámutatott arra, hogy a nemzetismerettel, a magyarságismeret alaptételeivel, a nagy magyar kérdések­kel minden falusi embernek tisztában kell lennie. A egész magyar élet átalakításra szo­rul. Két szélsőség figyelhető meg a mai közéleti körökben, -—■ mondotta Mester államtitkár előadása befejező részében, — az egyik csökönyösen ragaszkodik ahhoz, hogy semmi meg ne változzék, a másik pedig forradalmi változást akar. A felelős magyar kormány viszont a két szélsőség között a józan reformok útján vezeti a nemzetet. Lelkes tapssal fogadta a tanfolyam hallgatósága az államtitkár előadását, amelyet az elnöklő alispán, majd Hor­váth József népművelési titkár köszönt meg. A következő előadást dr. Mihalovich Zsigmond prelátus-kanonok tartotta meg arról, hogy vallás nélkül nincs nemzet- nevelés, majd Katona Géza népm. titkár értekezett. Délután a tanfolyam hallga­tói dr. Lépőid Antal prel. kanonok ve­zetésével a várhegyi ásatásokat tekintet­ték meg. Az esztergomi belvárosi temető sirlámpái mellől. LXIII. Séta a halottak városának utcáin. közösség átérzése és a magyar szellem egységessége, azaz, hogy a nagy magyar kérdéseket illetően minden magyar em­bernek egyformán kell gondolkoznia. So­hasem szabad a személyeskedés és gyű­lölködés útjára tévednünk. Hangoztatta továbbá, hogy nevében is vállalnia kell a magyarságot annak, aki magyar kenyeret eszik. Biológiai egységről nehezen beszélhe­tünk olyan nemzetnél, mint a magyar, amely különféle nemzetiségekkel él együtt. A magyar öntudat nem jelenthet gőgöt más nemzetekkel szemben. Minél inkább megbecsüljük nemzetiségi testvé­reinket, annál hűbb állampolgárok lesz­nek, — mondotta az államtitkár. Viszont azokra a nemzetiségi polgárokra nézve, akik semmiképen sem érzik jól magukat közöttünk és ellenséges érzülettel visel­tetnek a magyarság iránt, nem következ- hetik be más a háború után, mint a ke­reszténység és emberiesség elvei alapján véghezvitt népcsere. A magyar földműves társadalom fon­tosságáról szóllott ezután az államtitkár és megállapította, hogy a falusi földmű­ves társadalom a nemzet életének rezer­válja. A továbbiakban hangsúlyozta, hogy mind a tisztviselő társadalomnak, mind a falusi földműves társadalomnak át kell alakulnia. A falusi életből sokan ma még mene­külni akarnak és ennek a falusi életfor­mák alacsonysága és a falusi embersor­sok nehézsége az oka. A mai kor legna­gyobb hősének a dolgozó falusi asszonyt tartom, — mondotta az államtitkár, — aki a gyermeknevelés és a házi munka mellett a nehéz földműves munkát is végzi az ura mellett. Mindent el kell kö­vetnünk a falusi élet felemelése érdeké­ben. kultúrát kell vinnünk a falura, hogy a falusi ember megtalálja az anyagi bol­dogulás és az emberibb megélhetés mód­ját, A tizenötholdas falusi gazda mű­veltsége legyen olyan, mint a falusi in­telligencia, a pap, a jegyző, a tanító és orvos műveltsége, akkor a falusi élet is szebbé, jobbá válik. A faluról a városba került emberek sorsáról szóllott ezután laz államtitkár. Ezek nem lehetnek a város proletárjai. A faluról a városba került férfi és leány­ifjúság gondozását illetően elismeréssel szóllott a katolikus egyház ilyenirányú munkájáról. Az új, műveltebb munkavál­Strázsahegyi kőből vágott kis obeliszk áll őrségen Mattyasóvszky Adél sírja fö­lött. A szülők ,,10 éves leánykájuk emlé­kéül emelték“ a gyász és bánat figyel­meztetőjét. Hatalmas törzsű, terebélyes koronájú vadgesztenyefa magasban fürdő levelei­hez ér fel a Trenker-család temetőemlé­kének kőkeresztje. Mintha valami ékes művű csúcsíves templom tornyát metszet­ték volna le és állították volna rá a vas­rácsövezte sírföld közepére, úgy hat az építészeti elgondolásokkal dolgozó szom­zédos alkotás. A toronyfal homlokre- szén német írás sorai sorakoznak hal ott- siratásra : Ruhestätte der treuen Gattin und zärtlichen Mutter, Frau Jozefa Pro- kopp. Geborne Trenker. Sie endete ihren Lebenswandel fromm im 23 Jahre ihres Alters den 30, October 1858. Friede ihren Asche. — A további oldalakon a család többi tagjáról tesznek jelentést a szaka­dozott köntösű sorok. A 15 esztendős Trenker János-ról s az évek lépcsőjének 37. fokáig eljutott T. Lujzáról. Trenker János feledett, múltat elhagyó alakja kapja meg végül az élet színét, tevés- vevéstől izzó erejét, most vídámságtal sugárzó, majd bánatfelhővel árnyékolt arcát, ahogy az emlék szürke faláról ap- ródonkint lefej tődnek a magukat nem egykönnyen megadó betűk. Mire elké­szülünk a művelettel, vesszük észre, mindaz, ami előbb képzett meg bennünk, varázsló képzelet játéka volt csupán, hogy újra a valóság zörgő váza tekintsen zemünkbe. A város régi, híres, gazdag kereskedőjéről rajzottak fel az emlékek. Üzlete a múlt század első felében ott szolgálta ki a sürgő-forgó vásárlókat, ahol ma a Pázmány Péter-utca s az el­metszett Ferenc József-út sarkán a Giacinto-kereskedés ajtajának kilincsé­re teszik kezüket a régi esztergomiak fűszert, csemegét s konyháravalót be­vásárló utódai. — A csúcsíves, torony­szerű alkotás a temető értékes, szép em­léke. Évszázadoknak emelték. Megér­demli hosszú élet elé néző fennmaradá­sát. A családi kegyelet egyelőre, 1966-ig gondoskodott az emlék hivatásának to­vábbra is kívánatos folytatásáról. A nem kímélő feledés minden bizonnyal később sem tud majd „döntő" módon intézkedni A Hrablik-család sírja fölött újszerű elgondolás juttatja szóhoz, szerephez a műkő könnyen kezelhető, beszédes nyel­vét, kifejező készségét. Hrablik Rezső tényleges katona a sír első szállásfogla­lója. Fiatal életét piros muskátlis sírhal­mának mélyére halálos szerencsétlenség döntötte. Kis József né Tóth Rózá-i, hites urát, Kis József-et két kis apróságukkal : Jó- zsiká-wa.1 és Istvánká-val együtt az örök élet reménye kísérte egyszer véget érő síri pihenőjük szállására : Örök halál nincs e rideg sír ölén. Ez ad vigaszt a fájdalmak tengerén. Innen-onnan valóságos erdő szélén csetlíink-boilunlk már. Ezért meg-megálló elmaradozással adózhatunk a lassankint mögöttünk maradó két márvány emlék­nek. A közelebb eső Sztachovics Ferenc állami tanítóról, hadapródjelöltről emlé­kezik. A tovább futó sorok édesatyjánaík, Sztachovics Jenő asztalosmesternek, az Esztergomi Ipartestület egykori elnöké­nek nevét fonják a betűk aranyos koszo­rújába. Fándi József főgimn. V. o. ta­nuló kőkeresztje >a határsorompó az ed­dig tartott ,,jeles" sírolk s a rájuk követ­kező hatalmas darabon jórészt „jeltelen“ sírok között. A telekrész XIII. sorától kezdve csak­nem végig keresztjük korhadt sírolk hosz- szú vonalai sorakoznak egymás mögött. Csak itt-ott bukkan elő egy-egy kereszt­csúcs a mindent elborító temetőnövény­zet sűrű takarója, sátra alól. Hatalmas törzsű fák bontanak felettünk lombko­ronát. Ha nem tudnánk, mi fölött járunk, örülnénk a tűző nap verő melegét vissza­tartó árnyas liget hűvös levegőjének. Ezt azonban nem tehetjük, Porladozó testek halmos pihenőit ta­possuk. Csak ha rágondolunk, eszmélünk fel, milyen mélységeik felett járunk. Ti­zenhárom soron keresztül, erre-arra jut csupán valami jelzés. Pedig minden sor vonalán legalább 27 embernek vetettek halotti ágyat. Ezek javarészének sír­dombja felett a feledés szomorú rostája szitál már, és egyengeti a süppedő föl­det az idekészülő, Urukhoz megtért to­vábbi vándorok számára'. Már a nevek sem olvashatók a korhadt vagy korhadó fakereszteken ! Pedig be ízesen csengettek valamikor, A temető könyve még őrzi a Búzás-ok, Kiss-ek, Szabó-k, Hegedűs-ö k, Nagy-ok, Juhász­ok, Vajdá- k, Farkas-ok, Szenczi-ek, Szathmáry-ak, Szakmáry-ak népes sere­gét. Sűrű menetben következnek egymás­ra a Meszes-, Mészáros-, Makkos-, Csá- ky-, Viszolai-, György-, Majthényi-, Tá- nos-, Csáth-, Gerendás-, Kertész-csalá­dok egykor itt fenn élő, most a föld mé­lyén meghúzódó tagjai. Erdők irtásain hagynak meg néhanap­ján kíméletes kezek óriásfákat, hogy a hírmondók koronás lombjai között to­vább zúgjon a meghalt erdő muzsikája, így zsong gyászos éneket árván, szom- szédtalanul a Csókás Boldizsár-ók, Pol­gár Ferenc-ek, Hegedűs János-ok kőke­resztje, a Piroská-k, Komáromy-ak, Szi- laj-ok, Papp Teréz-ek, Bakos-ok, Kis Szölgyémy-e k, Bogór-ok, Csanády-^ak, Dinnyés-ek, Dudás-ok, Vörös-ek, Kovács­ok, Takács-ok, Ipolyi-ak, Lévay-ak, Se­bőkök, Pereszlényi-e k és Szabados-ok szinte áthatolhatatlan zöldbe temetkező jeltelen sírjai fölött. Szomorú írás terjeszt borongó árnyat Kömley János komáromi tanító, tart. hadapród elmerengő márványán : A há­ború hőse, Szibéria rabja, Az élet szám­űzött je. — Kartáirsainak kegyelete állí­totta gyötrött teste fölé a gyász és rész­vét emlékkövét a Kömle y-ek errefelé szunnyadozó népes seregének táborában. Patkó Ilona. Metzker Mihály, Fodor Józsefné Mrella Erzsébet, Csenke Ala­josáé Gaál L. Gabriella sírhalma már a telekrész szemöldökén fürdik ia nap zá­porozó tűzesőjében. Rétalapi Bayler István-t ímádságos csendben kísérte ki holtáig megszomoro­dott édesanyja a temető árnyas fái alá. Közel a helyhez, melynek virágos kert­jéből, napcirógatta üveges tornácáról könnyen járathatta tekintetét a drága sírra, s gyakran zarándokolhatott cl meg-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom