Esztergom és Vidéke, 1943

1943 / 11. szám

2 1943. február 6 ESZTERGOM is VIDÉKÉ Az esztergomi belvárosi temető sirlámpái mellől. XV. Séta a hatottak városának utcáin. Az út szélén, a rövid vonal végén az esztergomiak előtt igen ismerős, emlé­keiben áldott, tetteiben emlegetett házas­pár piheni a nemes és munkás iöldi élet láraüiaimait. A térj, Walter Károly, pos­ta- és távirda lóíelügyelöi tisztségben szolgálta a magyar államot. Eietenek megsokasodott esztendei után, 91 éves korában szólította magához a Minden­ható. Életének osztályosa, megértője, támo­gatója ; Walter Károlyné Jasek Alojzia a helybeli jótékony egyesületekben lej - tett ki szavakkal nem méltányolható munkálkodást, A beteg, fazó, nem sok mosolyt ismerő sz-egény gyermekeknek volt jóságos angyala. Örökké derült arccal, lélekkel jarta a segítés nem egy­szer göröngyös útjait. Rózsak gyúltak ar­cán, bontottak szirmokat lelkében, ha sokat segíthetett. Az első véres viiágdá- ridó éveiben az érseki szeminárium ha­dikórházában ápolta a háború sebesüit- jeit. Szent hitünk tanítása szerint az élet elesettjeinek, keze Krisztusnak gazdag kincstára. Mindazt, amit kapnak ezen a földön, az égben raktározzák el adomá­nyozóiknak. Ennek az életét jócseleke­detekkel megszentelt jóságos asszony­nak Krisztus országában sokat gyüjthet- tek össze szegény Lázárjai, testi sebek­kel elborított betegei. Már itt a földön igyekeztek hódolni a hála jelével, mikor a TESz ,,a társadalom legjobbjai" jubi­leumi emlékjelvényével tüntette ki. igazi öröksége azonban, amelyet senki sem ve­het el tőle, mégis az volt, amit Krisztu­sért tett a szegényeknek. Ami földi volt benne és nála, itt kellett hagynia, de a lélek boldog hazájába elkísérték irgal­masságot gyakorló cselekedetei, A tárkas-család sírboltjának felírása fiatal élet ellobbanását siratja a fiatal Farkas Károly Jenő II. é. joghallgató emlékének őrzésével. Fehérmárvány emlék falán aranyhátú sorok az ,,Úrban és a feltámadás biztos reményében nyugvó" Jaksics Imréről emlékeznek. Jaksics Imrémé Oberhoff er Mária s a hétéves J. Gabika síri látoga­tása teszi teljessé a sírbolt lakosainak találkozását. Sötét svédgránitból formált, széles homlokú, bronz Krisztus-fejjel diszített sírkő Vass Mihály és Vass Boriska em­lékét őrzi a földi feledéstől. A gyászoló hozzátartozók szivüknek kedves szavak­kal bizonykodnak : Ti voltatok mindenünk Drága halottaink. Szivünkben él a remény, Hogy még találkozunk ! Vörös márványba vésett karcsú betűk Kolb Róbert egyetemi hallgató ,,deli ii- júságának szép tavaszát" panaszolják. Az utána következők : Kolb Ilona, Kolb Gyulámé Laumann Amália s Kolb Gyula, az esztergomi erdészeti szakiskola nyug. műszaki altisztje, megrendítő tragédia véres áldozatai. 1942. június 13-án egy Budapestről Esztergomba „szerezni" ki­rándult fiatalkorú cukrásztanonc minden erkölcsi gátlás nélkül embertelen kegyet­lenséggel leütötte s kiirtotta a könnyezní- való sorsra jutott háromtagú családot. A véres kezet rablás is szennyezi. A földi igazságszolgáltatás 1943. január 8-án mondott a gyilkos fölött Ítéletet s tizen- kétévi fegyházbüntetést mért rá Istent, embert nem tekintő tettéért. Ugye azon- bna még máshol is elintézésre vár ! Mert él az erkölcs és vigyáz az Isten ! Bekker Endre ny. iskolaigazgató sírja fölé a márványemlék felső lapjába fara­gott szomorúfűz hajlott ága csuklik. Mel­lette talált életet halotti álommal felcse­rélő pihenőre sorsának feles osztályosa, Bekker Endrémé Merksz Mária is. Koszorús fakereszt Raymann János dr.-nak, a városi gimnázium képzett és nagy munkabírású tanárának sírját vi­gyázza. Atyja közelében nyugszik íia : Raymann József, a kereskedelmi minisz­térium fiatal mérnöke. Korán ellobbant 23 éves élete sok reményt hamvasztott semmivé, Bekö János építész sírba omlott teste fölött sötétszínü márványkő őrködik. Ég felé törő sudár teste a komor gyász fe­kete arcával néz szét az apróbb sírke­resztek egybebúvó családjában. A férj előtt költözködött síri lakóhelyére a megsiratott feleség ; Hugyecz Katalin. A rézkarikás súlyos sírbolt-kőlapok terében karácsonyfák juttatnak szóhoz karácso­nyi emlékezést. Örökzöld ágakból font koszorúk öléről hamvas virágok nyila­doznak és pihegnek testetlen szavakat a kőfalakat átütő szeretetről és kegyelet­ről. A hosszú, vékony földsáv felső hatá­rán járunk már. Lassan kifogyunk az idetartozó mondanivalókból. Tátos Ist­ván ny. erdész neve siklik végig kőbe ágyazott fekete márványlap csillogó fe­lületén. 79 esztendő ormáról int búcsút völgyben lakozó ismerőseinek. A keskeny szalag szélén út vonul a már korábban említett sírok záró vonala mellett a Schalkház-mauzóleum felé. En­nek az útnak másik felén, a szögleten, a harmadik telekrész íolytatásaképen a te­mető térképének feltüntetése szerint a lil./b. számú telekrész kezdődik. A te­mető felső hataráig . nyúló, kezdetben széles, majd keskenyedö és ívben hajló hosszabb területen csak két sír hirdeti az elmúlást. Ezért itt számolunk be ró­luk. A két út találkozási szegletén emelke­dik a búrszentmiklósi Klinda-család vilá- gosszinű kőlapok közé szorított síri nyug­vóhelye. A háttér kőpereméről felnyúló teketemárvány-lap mellén aranytól vil­logó sorok a kis tízéves Kiinda Béla har­matos életéről sírnak.Kiinda Jenő m, kir. honvédalezredes alakja is felimbolyog az ismerősök előtt a betűk aranyos látyola mögött. Kiinda Gyula ny. ipariskolai fő­igazgató szállott le legutoljára a csak egyszer járható úton a mindenkire ásító, bánatot, örömet egyaránt elnyelő csen­des, szűk lakásba. Az angyaifejes, an­gyalszárnyas bronz lámpák metszett üve­gén napsugarak kergetőznek és simogat­ják a kristály vésett keresztjeit. Örök­zöld bokrok, tobozos fenyőkoszorúk a nem szűnő életről zengenek halk himnu­szokat. Mögötte nem rég dombolt sír hervadt, fagyott virágai figyelmeztetnek biztosan elkövetkező számadásunk nem tudott napjára, órájára. A fölhányt föld hantjai Zsolt Ferenc ny, MÁV segédtiszt kopor­sójára hullottak, amikor a lélek szaba­dulni tudott a test börtönéből. A búcsúzó nap lassan-lassan bíbort fon a lila fellegekbe. Leszáll az este s a „fe­hér keresztek nagy békessége integet fe­lénk." Titkaik köpenyébe burkolóznak. Csak értelmes, megelevenedett kőarcuk beszél : ne feledd, a földi gyertya fogy, az örök fény közelget ! (Folyt, köv.) Vértes Zoárd Vöröskeresztes hazibetcg= ápolási tanfolyam! Helybeli Vöröskereszt választmányunk keretében újabb házibetegápolási tanfo­lyamot rendezünk. A tanfolyam február hó 15-én kezdődik és két hétig tart. A tanfolyamra csak azok jelentkez­hetnek, akik legalább négy polgári, vagy négy középiskolai végzettséggel rendel­keznek. Jelentkezni lehet minden héten kedden és pénteken délelőtt 10—12 között a Vármegyeházán a Női Bajtársi Szolgá­lat hivatali helyiségében (1. emelet). Esztergom ,1943. február 3. Dr. Késmárki Frey Viimosné VK. főápolónő. Közgyűlés az Esztergomi Polgári Egyesületben Gyertyaszentelő Boldogasszony ünne­pén tartotta az Esztergomi Polgári Egye­sület hagyományos évi közgyűlését a Magyar Király vendéglő különtermében. Az egyesület tagjai a tradíciókhoz híven nagy számban jelentek meg a közgyűlé­sen. A megjelentek között ott láttuk revisnyei Reviczky Elemér ny. alispánt, ! 'itéz Szívós-Waldvogel József ny. vezér­őrnagyot és bánáti Büchner Antal fő­székesegyházi karnagyot. A gyűlést Vodicska István elnök nyi­totta meg. Megnyitó beszédében hangsú­lyozta, hogy az Egyesület mindig azon dolgozott és minden törekvése az volt, hogy a szegények és az arra szorultak igazi segítésben részesüljenek. Hangoz­tatta, hogv az elmúlt évben a szeretetnek és az adakozásnak nem tudtak eleget tenni, mert a háborúokozta anyaghiány és a beszerzési nehézségek ezt megaka­dályozták, de azért az Egyesület jóté­konyságot az idők szellemében mégis gyakorolt. Az elnöki megnyitó után Mártoni Gusztáv olvasta fel titkári jelentését. — Az elmúlt esztendőben a háború­okozta korlátozások miatt kényszerhely­zetbe kerültünk, hogy az évek óta szoká­sos, szinte hagyományossá vált gyermek- felruházásí akcióról is le kellett mon­dani. A jótékonykodásnak így is megta­láltuk a módját és nyugodt lelkiismeret­tel állíthatjuk, hogy alapszabályainkhoz híven teljesítettük azon kötelességeinket, amelyeknek elvégzésére a közgyűlés bi­zalma folytán vállalkoztunk. —• Az egyesületi élet két főesemény körül tömörül : az egyik a március 15-iki ünnepség, a másik a felruházási akció le­bonyolítása. A hagyományokhoz híven az elmúlt esztendőben is koszorút helyez­tünk el a 48-as hősök temetőjében, este pedig megrendeztük a Magyar Király külön termében a szokásos társasvacso­rát. A vacsora közben az ünnepi beszé­det dr. tasnádi Beér Gyula alíspánhe- lyettes-főjegyző mondotta, akinek beszé­de sokaknak lelkében lángra gyújtotta a szunnyadó hazafias érzést. A gyermek- felruházási akció a kényszerítő körülmé­nyek folytán elmaradt s ezért a jóté­konykodásnak más módját választottuk. A választmányt mindenkor áthatotta az a tudat, hogy a magyar katona hősies helytállása az ezeréves határok védel­mében és azokon belül a mi jövőnk biz­tosításáért történik, azért minden alka­lommal, mikor legfelsőbb helyről felhí­vás érkezett, a magyar honvédért öröm­mel és hazafiúi érzéstől mélyen eltelve ajánlottuk fel adományainkat. A szep­tember 3-iki választmányi ülésen a hon­védség téliruhagyüjtésére 200 pengőt, a december 3-iki közgyűlésen pedig a Ma­gyar Vöröskeresztnek a céljaira ugyan­csak 200 pengőt ajánlottunk fel. Sze­rény bevételeinkhez képest ezen nagy­összegű adományok mellett szegény gyer­mekek segélyezésére is jutott, amennyi­ben a szenttamási Napközi Otthonnak és a belvárosi kisdedovodának 50—50 pen­gőt, két elaggott helybeli iparosnak 50, illetve 20 pengő adományt juttattunk, — Az elmúlt év is áldozatokat köve­telt nemcsak szűkebb értelemben vett egyesleti tagok köréből,, akik közül Fa­zekas Kálmán számvizsgálót és Zelenyák Ferenc tagokat kell megemlíteni, hanem osztoznunk kellett a nemzetet ért nagy veszteségben, a főméltóságú Kormányzó­helyettes úr hősi halálában is. Az elnök indítványára egy perces né­ma felállással áldoztak az elhunytak em­lékének. — Az elmúlt esztendőben 3 választ­mányi ülést tartottunk és örvendetesnek mondható az a tény, hogy a csütörtöki összejövetelek látogatottsága kielégítő és egyre nagyobb az érdeklődés egyesü­letünk irányában. A tagok jelenlegi szá­ma 165 fő. A titkári jelentés felolvasása után K. lványi Lajos pénztáros ismertette az el­múlt év pénztári forgalmát, Az elmúlt évben az összes bevétel 1356.58 pengő, a kiadás 1046.70 pengő volt. A pénztárosi jelentés után a számvizsgáló bizottság jelentését olvasták fel, amit a közgyűlés tagjai egyhangúlag elfogadott. A közgyűlés ezután egyhangú lelkese­déssel ismét a régi tisztikart választotta meg. Elnök ; Vodicska István, alelnök : Laiszky Kázmér, titkár : Mártont Gusz­táv, jegyző : Szalva László, pénztáros : K. lványi Lajos,, számvizsgálók : Kósik Ferenc és Papp Sándor, háznagyok : Ha­rangozó Mátyás és Malompataki Béla. A választmányba kiegészítésül ugyancsak egyhangú lelkesedéssel revisnyei Re­viczky Elemér, Büchner Antal, Bognár János, Babura Sándor, Bodor Zoltán és Kicsindy Géza tagokat választották be. A gyűlés végén Vodicska István elnök megköszönte a közgyűlés bizalmát és kérte a megjelent tagokat a támogatásra és a baráti összefogásra. FIGYELMEZTETÉS. A városi hatóságok feljelentése alap­ján feltűnően sok egyén ellen indult el­járás azért, mert az előírt terménymeny- nyiséget több ízbeni felszólításra sem szolgáltatták be. A rendőrkapitányság néhány ügyben már meghozta az Ítéletét, amely 1000 P- től 5000 P pénzbüntetésig terjed és né­hány ügyben 1—4 hónapi elzárás van ki­mondva. Ezzel kapcsolatban értesítjük az érde­kelteket, hogy mindazok, akik beszolgál­tatás! kötelezettségüknek február 12-éig önként elegei tesznek, a büntetés alól mentesülhetnek. A cselekmény büntetése 6 hónapig ter­jedhető pénzbüntetés. Tévednek tehát, akik a közellátás ká­rára spekulálnak, mert nagyon súlyos büntetés alá esnek. Most, amikor létkér­désről van szó, teljesítse mindenki haza­fias kötelességét, mert ellenkező esetben a törvény teljes szigorával találja magát szemben. Megjegyezzük, hogy a február 12-ike után történt, beszolgáltatás nem mentesít a büntetés alól. <iiiiaiTnraíi!iiKii!i;MiiiiiBaiiii:aiiiiiiE3iiiiimiiii:«aiiiiimi!ii£8iiiiiaiiiiiBiiiiiiii Turáni-est városunkban A Turáni Társaság február hó 7-én d. u. Vs6 órai kezdettel a bencés gimnázium nagytermében néprokonsági estélyt tart az iskolánkivüli Népmüvelésügyi Bizott­ság rendezésében a következő műsorral: 1. Magyar Hiszekegy. Énekli az Érseki Tanitónőképző énekkara. 2. Üdvözlő és megnyitó szavak. Mond­ja : dr. Etter Jenő polgármester. 3. A Turáni-eszme jelentőségéről be­szél dr. Gergelyffy Gábor író, a Turáni Társaság igazgatója. 4. Finn versek. Szavalják az Érseki Ta- nítónöképző és Tanítóképző, valamint a Bencés Gimnázium egy-egy növendéke. 5. Finn dal. Énekli az Érseki Tanítónő- képző Intézet énekkara. 6. Finn Himnusz. Énekli az Érseki Ta­nítónőképző Intézet énekkara. 7. Japán veresek. Szavalja az Érseki Tanítónőképző Intézet egy növendéke. 8. Japán Himnusz. Énekli az Érseki Tanítónőképző Intézet énekkara. 9. Suomi, az Ezer tó Országa. Vetített­képes előadás. Tartja : Ispanoviis Jó­zsef polg. isk. igazgató. 10. Lárószavak. Mondja : dr. Etter Jenő polgármester. 11. Himnusz. Énekli az Érseki Tanító­nőképző Intézet énekkara és a közönség. Ma amikor különösen Finnországhoz a vérrokonságon kívül a fegyverbarátság is köt bennünket, illő, hogy e néprokon­sági estén mindnyájan ott legyünk és ünnepeljük őszinte szívvel a hős finn és japán nemzetet, kik vitézül harcolnak közös ellenségeink ellen. Vau még szív A vasútállomásnál lévő autóbusznál óriási a tolongás. Mindenki a kocsira akar jutni, biatal mama a karján kis­gyermekkel reménytelenül áll a tolon­gok között. Egyszer csak a tömegben megszólal egy öblös férfihang. — Adjanak helyet a gyermekét a kar­jában tartó anyának. Percekig senki sem mozdul, mindenki törekszik a lépcsőn fölfelé. Az autóbusz pillanatok alatt megtelik. Az anya re­ménytelenül néz az autóbuszra. Már ber­reg a motor, a soffőr indítani akar, mi­kor odabenn a zsúfolt kocsiban ülő ősz, jó hatvan felé járó úr feláll a helyéről és hangosan, a sok fiatalt megszégyenítő udvariassággal kiált a kalauzra ; — Várjnak, leszállók ! — A kocsiban lévők csodálkozva néztek rá. — A felszó­lítás után nem hagyhatom, hogy fiatal anya gyermekével a karján gyalogoljon a városba. Azt hiszem én vagyok a leg­fiatalabb, nekem kell leszállni. Vtan még a háború idegizgalmában szív is. * A hatósági hússzék előtt hosszú sor­ban tapognak az emberek, A sorban ál­lók között van iparos-, földműves-, bá­nyász-asszony, akad nyugdíjas, ráérő férfi is. A kiszolgálás elég gyors ütem­ben folyik, jönnek, mennek csomaggal, táskával a kézben a kielégült arcú embe­rek. A sorbaállók közé a város egyik is­kolájának tanítója áll. Lassan-lassan ha­lad a sorbanállókkal előre. Amikor egy szürke kendőbe bugyolált asszony oda­szól kellő udvariassággal : —• Tanító úr kérem, adja ide a hús­könyvét, kiváltom és elviszem a lakására a részét, ne ácsorogjon itt. A tanító mosollyal az arcán, a hivatá­sának a tudatában, nemes egyszerűséggel köszönte meg az asszonyka szívességét. Van még tisztelet az esztergomiakban. Az egyik napon, az olvadás után a járda, amelyet bármennyire iparkodtak letisztítani a tulajdonosai, az éjszakai le­hűlés után igen síkos lett. Ma, a háború lázas iramában, nincs idő arra, hogy a járdán lassan, kényelmesen topogjunk. Ma a gazdaasszonynak, ha a főzéshez készül, végig kell járni jó egy­két üzletet, hogy az otthon elgondolt éte­léhez szükséges kellékeket előteremtse es azt kellő időben az asztalra tállalhassa. Háború van... 1943... rohanunk. Egy pillanat műve, egy idős nő bevá­sárló-kosárral a kezében a földre esett. A kosár tartalma, amely apró holmikkal volt tele, a járdán szétszórva. Alaposan megütötte magát szegény asszony, alig bír feltámaszkodni. Az utca a szerencsétlenség percében elég néptelen volt. Különösen senki sem haladt el a balesetet szenvedett mellett. A bajba jutott felé futott 30 lépés tá­volságból egy fiatal hadnagy. Felemeli az asszonyt, csomagjait a kosárba szedi, az fájdalomban udvariasan hárítja el a mű­veletet : — Tessék csak hagyni, majd összesze­dem. Nem való ez egy tisztnek (már mint a csomag felszedés). — Hogy mi való, azt csak bízza rám aszonyom ! Lehet, hogy távol e kis vá­rostól, az én falumban az édesanyám, ha elesik, ép így segítik fel. — Tisztelgett és tovább sietett... Dolgozik a szív . .. * Viszolai, az újságárus fiú végigriká­csolta már a várost. A hideg levegő némi fátyolozást, rekedtséget adott kellemet­len, átható, de üzleti szempontból fontos hangszálaira. Látszott a gyermeken a fá­radtság, de azért csak kínálta a tudo­mányt, a távoli országok, a harcterek híreit. Városunkban nyugdíját élvező intéző megállt, végignézte a gyereket, majd megszólította : —• Milyen újságaid vannak, öcskös ? —■ Az összes estiek. —• No, akkor adj még egyet, hogy ha­marabb elfogyjon és azután menj ház» és igyál hársfateát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom