Esztergom és Vidéke, 1943

1943 / 78. szám

2

rfSZTElOOM «• YIDCKI

1943. október 2

Az esztergomi belvárosi temető sirlámpái mellől.

Séta a hatottak városának utcáin.

XXXVIII

Id. Majgos Antal a múlt század utolsó évtizedében s a kilencszázas évek. elején tanitotta Esztergom apróságait a tudás elemi ismereteire. Kezdetben a szab, kir, varos Kapu-isKolájaban, majd a bzent imre-utcai elemi iskolában latta el a tanító mindig áldozatos nevelő és oktató munkáját. Mikor azutan megszakadt az évek körforgása, elhagyta a gondtalan gyermekek játékos, kacagó hadat, s a temető apró halma aiá tért tartós, halotti csendes pihenőre, A most mar léniákká erősödött pici gyerekek, munkás életet becsülő tisztelők, ismerősök nevének oi- vasasara ifj. Maros Antal-nak, az esztergomi járás lőszolgabirajának édesatyjára gondolnak, aki nem maga nyugszik a hallgatag lakás töldialai kozott, Eietenek sorsos osztályosa, a gondos feleség és jó édesanya, Ferenyi irma is mellette alussza síri álcáit.

Végig kell mennünk a hosszúra nyúlt 60r rövid zarószakaszán, s visszakanyarodnunk az új vonal kezdő részere, hogy tovább folytathassuk a leljegyeznivaio nevek és emlékek lancbaíüzesét.

Ódon, de ízes szavak csengését érezzük, figyeljük Gergely János-nak kissé mar földbe süppedt, a mull szazad húszas-harmincas éveiben divatos, barokkos hajlású sírkövénél. A kőre vésett írás szerint ; EbZTERGAM SZABAD KIRÁLYI VÁRASSANAK VÁLASZTOTT POLGÁRJA. — A belvárosi plébánia halottas könyve „cívis oeconomus"-nak, (gazda-polgárnak) nevezi a halott polgárok lajstromában. „1831. májusának

15. napján" szállott le az ősök napsugár nem jarta szállásara.

Téglák egymás mellé sorakozó, egymás lölibe kerekedő falán, kőhasábok hátán haraszti kőből metszett nagy obe- liszk szökik trónos magasságba az alázattal meghúzódó apróbb köemlékek, fakeresztek sokaságában, A valamikor gonddal ápolt sír régebben szebb, ragyogóbb köntösben fogadta látogatóit. Ma díszei megsargultak, elszáradtak. A terebélyes buxusbokor egyik fele ritkult, megtöredezett ágakkal, lakóra vált levelekkel zörgi haldokló élete szomorító panaszát, Oda nem való lim-lom ütközik ki a még életre emlékeztető zöld levelek sűrűjéből. A magas kőemlék kissé bátortalanul, szinte oltalmat esdőn rebbend szét tekintetét az elmúlásra intő füves, virágos halmok között. Nem csoda ! Harminc esztendő mérlegére sodorta az idő száguldása. Ez pedig a temető törvényeinek értelmében búcsúzást jelenthet számára a megszokott, jóban-rosszban hűségesen kitartó baj társak őrségen álló közösségétől, De míg helyén maradhat, a kő könnyen nem törhető erejével végzi kötelességét. Krechnyák József-nek, a régi Esztergom munkás, gazdag szíjgyártómesterének emlékét őrzi. A múlt század második felében, a hetvenes-nyolcvanas években ott nyitódott-záródott dolgos kéz vezette, dúsan fizető üzlete, műhelye a mai Kossuth Lajos-utcának 52-es számmal jelzett házában. Érdemeiért a városi képviselőtestület tagjainak sorába került. Régi műhelyének, idehúzódó nevének már csak emléke él. A síri lakás is e felé a sors felé közeledik. A halott gazdán kívül feleségének, Miedler Anná-nak nevével is találkozunk a márvány emlékező sorainak jóvoltából. — A megboldogult Esztergom egyik nagy fiának édesanyja. Első férje nemes Molnár István szíjgyártómester volt. Ennek halála után ment férjhez Krechnyák Jó- zsef-hez. Első házasságából született ru- dinai Molnár István, az országoshírű po- mológus, gyümölcstudós, kinek neve hazája határán túlra is átkerült. Életének sck, jelentős állomása után a földművelésügyi minisztériumba jutott. Itt fejtette ki szavakkal le nem mérhető munkásságát mint „országos gyümölcsészeti éS fatenyésztési biztos" a kertészeti ügyosztály vezető tisztségében.

Az elárvult sírhely jobb szomszédja szánalomraméltón bukott el a temető kő- lakóit is elsenyvesztő, döngető életíram- ban. A síremlék vastag kőlapja gyámoltalan tehetetlenséggel hallgat a ráhulló koszorúk, virágok, ágak elborító avarjában.

Baloldalt két biedermeier szabású alacsony sírkereszt búvik meg az időnek mellet szegező nagy obeliszk oltalmában. A felettük elszáguldott több mint tizen- egy évtized nem ártott nekigömbölyödé- süknek. Egyenes állásuknak azonban annál inkább ! Az elsőnek vállát nemcsak az idő szorította le. Felette hatalmas törzsű akácfa terebélyesedik, A növekvő „élettér" most még csak vállon sújtotta az apró, tömzsi, kemény követ, hogy később, ha felsőbb hatalmak nem az ő sorsát intézik el, végleg térdre kényszerítse. A fa és kő létért vívott küzdelmében egyelőre a bíró-maró előbbi győzedelmeskedett. Tolja ősi helyéről, egyben védi kemény derekával a kissé előrebukó márványt, melynek kerek arcán német

betűk sorakoznak és jelentenek : Hier

ruhet Andreas Stell seines Alters 48. Jahr. Gestorben den 30. May. 1831.

Szomszédja egyazon szabású sírkőtársánál jobban dől előre a rohanó idő fer- getegében, bár távolabb esik a hatalmas, „jótékony" oltalmazótói. Szinte a földre kell feküdnünk, hogy kibetűzzük a német nyelven vésett, századot meghaladott sorokat : Hier ruhet in Gott entschlafene Flau Lisabetta Holdampfin gebohrene Fiedler in ihres Alters 31. Jahr. Gestorben den May. 1831.

Erős kókeret közé szorított földhalom borul THl István-nak síri nyugovóra helyezett teste fölé. 66 esztendő gyorsan elpergett napjai után került arra a helyre, amely elkerülhetetlenül biztos, s ahová mint temetkezési vállalkozó any- nyi esztergomi polgár koporsós pihenőjét, e végső földi útját rendezte meg. Mikor azután az óra számára is lejárt s az utolsó pillanat villanása elsiklott megtört fényű szeme előtt, a korábban elkísértek pihentető helyére került maga is, hallgatni a szálló percek nesztelen muzsikáját. Hitvestársának, Méhesy Borbálá-nak szintén halott ura mellett vetettek síri derékaljat, Till Sándor 19 esztendős életéről emlékeznek a tovább futó sorok. A kéthónapos kis Ilonka után Méhesy Ig- nácné, Vida Mária-nak neve zárja be az elköltözőitek néma sorát. Haraszti kő izmos teste jelzi pihenőhelyüket, vigyázza másvilági álmaikat. Fehéres lapjaira az élet nem lankadó reményével tekintget- nek fel a kőfalas sírhalom téli zöldjei. Egyben az élők meg-megjelenő gondozó kegyeletét hirdetik.

Festetlen, egyszerű fakereszt int megállásra, emlékezésre. A fa húsába vágott betűk kanyarognak hivalkodástól ment két karján. Bognár János emlékét hordozzák. Nem pergő versek díszmenete hullámzik tova a gyalult fej fán, de amit a két szó magábafoglal, a legnagyobb dicsérettel ér fel : negyvennyolcas honvéd ! Az innen-onnan süppedő sír fejénél titá- ni harcokról, világhírről zenélnek, emlékeznek.

Aki gyakrabban járja a temető útjait, a változás figyelemre kapó érzésével állapítja meg, pár hét leforgása alatt mi minden kel életre az utak mentén, a sírok halmain, ahol száraz füvek helyén ■színes virágok táboroznak s márványemlékek ragyogó sujtásos ruhája csillog újonnan a nap szikrázó tüzében.

Munkás, szorgos kezek kőfalat csiszoltak a Kanicska-család sírdombja köré. Katonás vonalban sorakozik egymás mellett a három vastáblás kereszt, amely ifj. Kőhalmi (Kanicska) József, MÁV pályamesternek, Kanicska Józsefné-nek s a húszesztendős Kanicska Giziké-nek halóporai felett figyelmeztet rokont, ismerőst, temető járót mindnyájunk ídevezető útjára.

Szabó Czimbalmos János-nak és hitvestársának, Horváth Szeder Julianná- nak kőemléke után Balogh Lajosné Gá- licz Rózá-nak hattyúfehér márvány oszlopa csendeskedik elénk. Aranyban úszó betűi az emléket állító szülőket, a „Jancsi" testvért, a szerető férjet meg fiát, „Lajoskát" emlegetik s mutatják a köny- nyes gyászolók nem felejtő sorában.

A hűséges „Lajos" fiú édesanyját magasztaló sorokat vésetett a barokkosán faragott, karcsú vörösmárvány emlékre, melynek tövében Burán Teréz-nek, Balog János-nak, Balog Teréz-nek porai elegyedtek a temetőfölddel :

Nyugodjál jó anyám,

Ki annyit fáradtál És minket sok baj közt Szeretve ápoltéi.

A béke angyala őrizze sírodat S dicső feltámadás Kövesse álmodat!

(Folyt, köv.)

Vértes Zoárd

Hét iparos ifjú elindult az irodalom és művészet útján

A múltban igen gyakran hallottunk olyan iparosokról, akik a mesterség mellett a művészettel is foglalkoztak. Németországban a XVII. században nyíltan vallották, hogy a művészetet és verselést ép úgy lehet megtanulni, mint más mesterséget. Később azonban ez a téves felfogás átalakult, mert a művészetre szüle'ni kell és csak a született adottságokat lehet fejleszteni.

Ma itt az újság hasábjain két olyan esztergomi iparos fiúról írjuk le e sorokat, kikben istenadta tehetség szunnyad, csak ezt a tehetséget tovább kellene fejleszteni. Hisszük, így indult el valamikor a műhely levegőjéből Munkácsy Mihály, Fadrusz János, Csepreghy Ferenc, Kassák Lajos stb.

Itt fekszik előttem Angelus György : Indulás c. verseskötete, amelyben fiatalságának alkotásait gyűjtötte egybe. Mint ö mondja : „Betűszedő munkás vagyok. A műhely falai határolta világban, gépek és szerszámok között élek. Verses-könyvem nyomdatechnikai munkáját is én végeztem. Linotype szedőgépen öntöttem meg e könyv kinyomtatásához szükséges betűanyagot. Húsz éves. vagyok. Mit is írhatnék magamról ? Hiszen olyan kevés van mögöttem : könyvek felett átvirrasztott éjszakák és munkában töltött nappalok. De azért van mondanivalóm, s azokat e versekben próbáltam kifejezni."

A könyv első átolvasása után úgy érezzük, hogy Angelus György nem tartozik egyik költői iskolához sem, különállónak érzi magát, az olvasó is csak később veszi ezt észre. Mi is az irodalomtörténelemre bízzuk hát ezeket a rendszeresítéseket, itt a rendelkezésünkre álló térhez képest inkább csak figyelmet akarunk kelteni a mindig lenézett és mégis elöljáró líra e terméke iránt, pár sorban a külsőség bemutatásával tájékoztatni akarjuk a lírai olvasmányt kereső közönséget Angelus munkájáról.

Angelus György versei elindulnak az olvasó közönség körébe azzal, hogy ott az első szárnypróbálgatást magukévá tegyék, felkarolják és ne engedjék, hogy elsodorja az őszi szél. Ha a könyvben lévő verseket végigolvassuk lankadatlan figyelemmel, akkor észrevesszük, hogy Angelus friss fáklyákat szúr a magyar líra horizontjára. A fiatalság láthatatlan erői hajtják, fütik álmait. Némelyik versén meglátszik, hogy nagy költői elődök hagyatékát őrzi. „Munkásak" c. versében Kassák szavait érezzük dübörögni

Ök megalkotják, ami alkotásra vár, minden szép általuk teljesedik be — és az alkotás fehér oltárán összeölclkeznek s így énekelnek :

A cél : legyőzni az anyagot,

A cél : építeni mindent, ami kell, robbantani sziklát, formálni vályogot, verekedni, s győzni az elemekkel.

Másik versében olyan finom hangot pendít meg, hogy önkéntelen Bartalis János hatását érezzük. Lomha, nehézkés sorokban, amelyek csak elvétve fordulnak a népdal ritmusába, terelgeti el mondanivalóját és őszintén kitárulva mondja a „Költő dalában" :

Korunk mint köd ül végtelen vágyakon lidércként, mágikus rajzással.

Nap-nap után előttem átoson és összekacag mind az elmúlással.

Az átokverte tájakon nem virul virág, nincs zöld, nincs nap, nincsen gyerek, az estekbe húzódva nyúlnak el sorsterhes, megfáradt emberek.

Csináljon bármit a Sors velem : turkáljon szívemben jeges mancsaival, szántson húsomba éles karmaival, égessen el, szórja szét poromat, — maradok atomja széles e világnak, örök és megbonthatatlan egész, parányi rész a Szépség alkatán.

Néha a megkomponáltság zárt vonalai szinte klasszikus szint adnak egy-egy versének, sokszor azonban elrohannak vele a szavak, szeszélyes sorokba rója őket, azután nem bánja, ha prózává laposodnak is. Mondonivalója ízes és magvas. Vannak strófái, amelyek magasan szárnyalnak. Képei csodálatos íve lésűek és tárgyi vonatkozásokon túl < lelkünk legmélyéig érnek. Talán leg szebb képe, amellyel barátai iránti sze- retetét érezteti meg velünk.

Mert nem élhettem veletek, csak szerettelek benneteket együgyű hívőként szeretettel.

A nyomor rámtátotta száját és falta csak a sok palántát, s még nem is sarjadt semmi szép.

A verseskönyv utolsó ciklusát a formával és mondanivalóval edzette olyan tísztulttá, amely tisztultság fiatal költőknél szokatlan, már pedig Angelus új ember, ezt mondja el bevezetőjében.

Ha van amit aggályosnak találok ebben a kötetben, az a feltűnő higgadtsága és leszürődöttsége, részben, hogy nem találok olyan verseket benne, amelyeket a fiatalság ereje lobogó zászlóként lengetne a fejlődés gazdag mezői felé. Hiába írom le Érnek a szavak, Indulás, Álom a Múzsáról versek címeit, minden szépségük ellenére nem látom meg bennük azt a hatalmas lendítő erőt, amely Angelus György nevét a jövő vásznára vetítené. Lehet azonban, hogy tévedek és Angelus György fejlődése el fog térni a megszokott fejlődési vonaltól. Nevét mindenesetre meg kell jegyeznünk, mert ez a kötete sok-sok Ígéretet tartalmaz a jövőre nézve.

Érdemes költői Ígéretet ismerünk meg Angelus Györgyben, akinek szép verseiben — reméljük — csak ezután fog teljesen kibontakozni. Ha majd rájön, hogy fölösleges azt kendőzni, ami természettől fogva szép, amin a kendőzés csak ront, zavartalanabb élvezetet fog nyújtani olvasóinak.

Áki támogatásra vár a művészi pálya megindításához.

A másik művészt is olvasóink szeme elé szeretnénk varázsolni és bemutatni, hogy hogyan szunnyad benne a magyar szeltem es a magyar erő. Ez a fiú Meszes Imre esztergomi születésű 20 éves vaske- reskedősegéd, aki Szabó István vaske- reskedéséDen dolgozik a négy középiskola elvégzése óta. Művészi képességei az esztergomíábori rk. polgári iskolában bontakoztak ki, ahol a művészettel foglalkozó tanároktól sok buzdítást kapott.

Felkerestük őt szüleinek Felsőszérúsor

37. számú lakásán, hogy szemtől-szembe gyönyörködhessünk alkotásaiban. Egyszerű íöidmíves lakás, ragyog a tisztaságtól, a konyha és a szoba falai tele vannak képekkel, melyeket ő festett. Igen sok közöttük a másolat, de azért mindben van valami eredetiség. Büszkén mutogatja legújabb képét, ahol a szín- árnyék- és lényhatásokra törekedett. De nem a képek, hanem a szobrok mestere ő.

— A szobrászattal szeretnék foglalkozni — kezdi beszédét — de sajnos anyagi erőim ezt nem engedik meg, most, hogy végre felszabadultam és apámék fáradságos munkáját némileg könnyithetem keresetemmel, nem tehetem meg azt, hogy újra tanulásba kezdjek. Havi 200 pengőt keresek, mint kereskedősegéd. Lehet, hogy megváltozik a helyzet és sikerül nekem a régi álom, hogy szobrász legyek.

— A szobrászat ügyében az első lépéseket tavaly tettem meg, mikor alkotásaimmal megjelentem Stróbl Alajosnál és megmutattam neki munkáimat.

— Mit mondott, mi volt a véleménye ? —• kíváncsian érdeklődtem a nagy mester válasza után,

— Úgy vettem észre, hogy megtetszett a munkám és nyomban biztatást is kaptam, hogy hacsak lehet iratkozzam be az iparművészeti főiskolára.

Az ezévi szabadságom alatt azután jelentkeztem a főiskolára a felvételi vizsgára. A felvételi vizsga előtt tele izgalommal gyúrtam, formáltam az agyagot és sikerült némi gyakorlatra szert tennem. Minden protekció nélkül állítottam be a főiskolára, ahol Ohmann György tanár előtt tettem gyakorlati és felvételi vizsgát. A felvételi vizsgán egy akkantus levelet kellett lemásolni, a táblára elénk tett gipsz öntvényről.

Délután izgatottan vártam a bizottság döntésének eredményét, A folyosón lévő hirdetőtáblának nem akartam hinni, mikor a nevemet rajta láttam és tudtomra adták, hogy felvettek. Éreztem, hogy régi vágyam teljesül, szobrász lehetek a szorgalmas és kitartó tanulás után. A boldogság érzése hajtotta velem haza a vonatot. Itthon azután rá kellett eszmélni arra a szomorú valóságra, hogy szegény embernek nem lehetnek hiú ábrándjai, szegény ember nem térhet le a megkezdett útról, végezni kell azt a megkezdett munkát, amelyet az élet számomra kijelölt. Lemondtam a pesti útról és most nehéz szívvel, de lelkesedéssel dolgozgatok szabad időmben, míg a többi társaim rój jak ia város utait, udvarolnak, vagy rúgják a játszótéren a futballabdát.

— Mutass egy-két munkát a kész dolgaid közül.

Elém állítja a „Kovács legény“ c. alkotását, ahol az üllő előtt egy csupaizom kovácslegény áll letett kalapáccsal. A másik szobor egy szenvedő „Krisztusarc“ valami különös finom vonásokkal. Krisztus arcán a fájdalomnak hű vonásai tükröződnek elénk meginditóan. Csupa mozgalom az „Alvó katonák" szoborcsoportja is. Dinamikus mozgásokkal nemcsak az erőt fejezi ki, hanem művészi szempontból is szép alkotás.

A további beszéde folyamán kezdődik a legérdekesebb fejezet, mikor azokról a szobrokról beszél, amelyeket a városban helyezett el. Az egyik legsikerültebb szobrom a Szent György elemi iskola részére készített „Szent György“ szobor. A ott áll az iskola bejáratánál, sok dicséretet kaptam már érte. A Szent Anna zárda részére végeztem kisebb javításokat. Egyik-másik szobron valósággal újat alkottam. Most szeretném a Kormányzó Ur Ofőméltósága lovasszobrát elkészíteni. Az állatszobrok készítéséhez végzek tanulmányokat a rendelkezésemre álló könyvekből.

Nagy az út, amelyet meg kell tenni az esztergomi Felsőszérű-sortól a művészetig. De még nagyobb az a távolság, amelyet a művészet terén megjáH. Mi bízunk benne, hogy a mostoha sors Meszes Imre számára még sikert hoz és lehetővé teszi, hogy művész váljon belőle. Biztatom, ha az élet nagyon fáj neki és a küzdelemhez erő kell, vegye elő Adyt és vele együtt mondjuk neki — „aki a magyar honban hírre, dicsőségre vágyik, rokkanva ér *1 az éjszakáig 1“