Esztergom és Vidéke, 1942
1942 / 5. szám
2 ESZTERGOM és YIDEKE 1942. január 17. A nagy tetszéssel fogadott ünnepi beszéd után Fábián Pál karp, c. orv. szavalata, majd a Szózat következett. A felemelő bensőséges ünnepség után az előkelőségek a laktanya Kossuth La- jos-utcai frontja elé vonultak, ahol a kivonult csapatok díszmenetben vonultak el. Utászaink nagyszerű fegyelmezettsége, pompás díszmenete most is felejthetetlen élményt jelentett. Az ünnepély után a zászlóalj tisztikara villásreggelin látta vendégül a megjelent vendégeket. Építsünk templomot Eszter- gom-Szentistvánvárosban Egy év óta hangzik ez a kér és, de nem hiába. Akadt sok áldozatos lélek, aki örömmel kívánt részt venni Esztergom legújabb templomának építésében. Vannak sokan, akik megértették annak szükségességét, hogy a szentségi Jézus kapjon szállást az elhagyott zsalazso- niak között is és onnan áraszthassa kegyelmeit a külváros munkás népére. Vannak akik érzik, hogy a legelső A. C. teendő : templomot adni a népnek ! Emellett a többi mind kisebbrendű proNem propagandaszólam, hanem a tények tárgyilagos megallapítasa szerint Európában kevés ország dicsekedhetik olyan zavartalan közellatassa], mint Magyarorszag, ÍVözellatasunknak ezt az aranylagos bőségét, ezt a kétségtelen za- vartaiansagát, a jelenlegi háborús viszonyok között elsősorban azoknak a céltudatos és határozott intézkedéseknek köszönhetjük, amelyekkel a kormányzat számbaveszi és elosztja a meglévő és termelt készleteket, Etekintetben a kormány most újabb rendelkezéseket léptetett életbe. A minap rendszeresítették az egész országban az egységes kenyér- és liszt- adagot, amelynek mértéke olyan, hogy azzal mindenki meg iehet elégedve. Külön állapították meg a nehéz testi munkát végzők fejadagját s ezzel az országos rendelkezéssel teljes mértékben sikerült biztosítani a kenyér- és lisztella- tást az új termésig. Most a húsfogyasztás újabb rendezésére került a sor. A legújabb rendelet szerint kedden, szerdán és pénteken semmiféle húst nem szabad kiszolgáltatni, sem nyers, sem konzervált, sem elkészített állapotban. Hétfőn tilos a borjú-, sertés- és juhhús, csütörtökön a borjú- és juhhús kiszolgáltatása. Ha ezek a napok a Gergely- naptár szerinti, vagy nemzeti ünnepekre esnek, akkor a kiszolgáltatási tilalom nem áll fenn. A baromfi, házinyúi, lóhús, hal, zsír, háj, szalonna, töpörtyű, hurka, disznósajt, belsőrész, valamint az ezekből, vagy ezek felhasználásával készült élelmiszerek és ételek árúsítására, illetve a vendéglátó üzemekben való kiszolgáltatására ez a tilalom nem vonatkozik. A rendelet egyébként szabályozza a vendéglői étlapot is. Vendéglőben egy személyre csak egy adag levest, húst, tésztát és sajtot szabad kiszolgálni. A korlátozások alól mentesül a honvédség, a kórház, gyógyintézet és gyermekneve- lő-intézet, Vendéglőben és kávéházban lóhúst nem szabad kiszolgálni. Az apróhúsból készült ételekből a vendéglőkben a hét minden napján egy úgynevezett ,,szabad ételt" kell készíteni, amely az étlapon is feltüntethető és zsírváltójegy nélkül szolgáltatható ki. Külön rendelkezés szabályozza a tojásételek vendéglői forgalmát. Bármiféle Ismeretes, hogy a kormány december 1-től — igaz, hogy csak 3, 5, illetve 7 százalékkal — felemelte a közalkalmazottak fizetését, de igen lényegesen felemelte a családi pótlékot és elrendelte, hogy gyermekáldás esetén (az ötödik gyermek születésekor például egy számtiszt 350 pengőt kap) megfelelő segítséghez jusson a család. Ha a mostani illetményeket — figyelmen kívül hagyva természetesen a lakáspénzt — a régi békebeli fizetésekkel hasonlítjuk össze, igen érdekes számokat kapunk. Kiderül, hogy a miniszterelnök ma 1913-ban élvezett fizetésének 72, a miniszterek 80, az államtitkárok 84, a díjnokok 163, az elsőosztályú altisztek 190 százalékát kapják. Az 1927. évi illetményekhez viszonyítva most a díjnok közel 30 százalékkal, a szakaltiszt 22 százalékkal és a kisegítő szolga 28 százalékkal nagyobb fizetési élvez, míg az állami főtísztviselők csak bléma. Vannak, akik tudják, hogy amit a templomnak adnak, magának az Ur Jézusnak adják, aki ezek nevét a Szívébe írja. Örüljünk és örvendezzünk ! Az áldozatkészség nem volt hiábavaló. Isién segítségével az anyagiak nagy része már együtt van, még csak a torony fedezete, kb. 10.000 P hiányzik. így a templom egyelőre torony nélkül épül fel. Adományainkat vagy a Szent Anna- plébáníára juttassuk el (Esztergom, Rudnay-tér 4.), vagy biankó csekken küldjük el, amelyre „Esztergom—Szent- istvánvárosi Egyházközség, Esztergom" és a 3657-es számot írjuk. Legújabb adományok a következők : 50—50 P : Dankó Mihály és Szabó Rácz János. 25 P : Mekler J. 20 P : Szkalka L. 10—10 P : felsőtúri plébános, Gombos G., D. J., N. N,, Rácz J., Béres I., Vibor G,, Skapolka J., Lintner K,, Trin- gel Gy. 8—8 P ; Mráz P. és Szatmári J. 5—5 P : Szabó J.-né, Meszes Gy.-né, Giczi J.-né, Csurgai J.-né, Réti J.-né, Kusnyerik E., Szenczi F,, Szegedi P. 2—2 P : Csiky A,, Ulvetiki P., Wesze- lovszky L.-né, Tóth B., M. J.-né. 1—1 P: Rákos F.-né, Szenczi F.-né, Viszolai M. A templom jótevőiért minden hó első péntekén szentmisét mondunk. Isten fizessen meg minden adakozónak ezerszeresen ! tojásételt csak abban az esetben szabad kiszolgáltatni, ha azt a fogyasztó húsétel helyett ebéd, vacsora alkalmával rendeli. Kávéházakban és kávémérésekben tojásételt csak 1 és 3 óra között, továbbá 8 órától üzemzárásíg szabad kiszolgáltatni. Négymillió pengő értékű olcsó textilárut fognak szétosztani A közellátási minisztériumban időszerű közellátási kérdésekről sajtótájékoztató volt, amelyen elmondották, hogy a honvédelmi szükségletek kielégítése mellett elsősorban a mezőgazdasági és ipari munkásság, valamint a kispolgárság, a legszegényebb, egyszerű emberek igényeit akarják kielégíteni. Ezt a célt szolgálja az olcsó népruházati akció. A közellátási kormányzat megengedhetetlennek tartja, hogy amikor a kirakatokban 90 pengős pulloverek vannak, ugyanakkor a termeléssel foglalkoztatott munkás a legegyszerűbb kötöttszövött árút nem tudja megvásárolni. Ezen a helyzeten változtat az olcsó népruházati akció, Eddig is több mint négymillió pengő értékű árú ment ki több mint 2200 községbe és a szétosztás folyamatban van. Az olcsó textilárúnak a fogyasztóhoz való juttatását szövekezetekre bízták, azonkívül kijelöltek 250 keresztény kiskereskedőt is, azonban eddig mindössze csak százhuszan kértek árút. Az olcsó népruházati akció egyik érdekes eredménye az, hogy amióta az akció cikkei szétosztása megkezdődött, a vidéki textilüzletek kirakataiban egyszeriben megjelentek a textilárúk. A kormányzat azt kívánja a textilgyáraktól, hogy térjenek át a típus-gyártásra és legfeljebb százféle cikket készítsenek. Ebben benne van a pamutárú, a gyapjúárú, a kötöttszövöttárú és a legfontosabb rövidárú. Nincs szükség tízezerféle árúra. Az egyszerűsítésre azért van szükség, mert a rendelkezésre álló kevés nyersanyaggal gazdaságosan kell dolgozni. legfeljebb 5.5—10.5 százalékkal kapnak nagyobb fizetést, mint akkor. A családos alkalmazottak életét jelentékenyen megkönnyítette a családi pótlék emelés. így például a nőtlen kezelő a lakáspénzen kívül 121 pengő fizetést élvez, ha azonban felesége és gyermeke van, akkor a fizetésen felül családi pótlék címén további 130 pengővel kap többet, mint nőtlen kartársa, A háromgyermekes kezelő tehát több mint 100 százalékkal, az ötgyermekes pedig közel 200 százalékkal nagyobb javadalmazásban részesül, mint a nőtlen vagy hajadon kezelő, A feleség után a tisztviselők három évvel ezelőtt 12 pengő, most havi 40 pengő családi pótlékot kapnak, Akkor a feleség és három gyermek után 66 pengő családi pótlékot vett fel havonta a család, fő, most pedig 170 pengőt. Az ölgyermekes tisztviselő még a legalacsonyabb lize- lési osztályban is ezentúl a fizetésen és a lakáspénzen felül 300 pengő családi pótlékban részesül. Ilyen körülmények között egészen bizonyos, hogy a kisfizetésű közalkalmazottak, akik eddig — érthetően — tartózkodtak u családalapítástól, ezután egyre jobban és jobban emelkedő százalékkal igyekeznek majd a házassági és születési statisztikát javítani. Isten hozott Ciano! Látunk újra. Itt vagy. Itt vagy újra köztünk, Homlokodra babért és borostyánt kötünk. Újra felénk nyújtod baráti jobbodat, Halljuk újra csengő, biztató hangodat. Hálával köszöntünk. — A te ajándékod Mind szívünkbe zártuk. — Újra jó szándékot Hozol s olasz mosolyt, elhozod a reményt : A nagy Duce szavát, a sziklát, a keményt, Melyre építhetünk. Nagy lesz újra hazánk! Sorsforduló napja virrad veled ma ránk. Újra nap kél az égen és a magyar csillag Tündököl, szikrázik, amióta itt vagy. örömmel hozsannáz, köszönt egész ország, Néked a szivüket, a lelkűket hozzák A magyar milliók, Ruszinföld, Felvidék, Székely s vele Erdély, s a boldog Délvidék. Ünnepi díszt ölt ma, zeng az ország szive, Mind-mind a hódolód, nagy lelkednek hive, Ma a Giovinezza Magyar Himnuszt ölel, Ma a magyar ne mzet megváltója jött el. Én is küldöm néked Magyar Róma hitét, A magyar templomok, dómok minden kincsét, Hogy üdvözöljenek, zengjék újra vivát, Harangjaink bongnak, szállnak Úrhoz imák. Harsogjon a hangod, szerte a hazában! Hallják meg Kárpátok minden falujában, Hogy a jobbunkra állsz, újra itt vagy köztünk, Szíveden a sorsunk, szívünkből köszöntünk. Áldunk olasz mosoly, Dúcénak jobbkeze, Veled az ő szava is hozzánk érkeze. Isten hozott Ciano, háromszor zeng vivát, Minden magyar áldja Itália nagy fiát 1 Buchnerné Nyárasdy Ilona Európa közélelmezése Ma már európaszerte belátják, hogy a liberális gazdasági rendszer nem alkalmas a nemzet ellátásának biztosítására. Német mintára mindinkább az államhatalom veszi kezébe az élelmezés irányítását. Dánia a mezőgazdasági termények árait szigorú ellenőrzés alá vette. A tejtermelés csökkentése miatt csökkentették a sajtgyártást. Svájc népellátási kormánya elrendelte, hogy a lakosság mezőgazdasággal nem foglalkozó része köteles krumpliból és főzelékféléből közellátásra törekedni. Szerbia válogatott minőségű vetőmagot osztott szét azokon a területeken, ahol már meg lehet kezdeni a mezőgazdasági munkákat. Erősen gyűjtik a napraforgó- magot. Görögország magyar minta szerint végezte a búza ellenőrzését és beszolgáltatását. A kukorica valamennyi idei termését lefoglalta a hatóság. Bulgária gondoskodik róla, hogy minden rnüvelbető terület a leggondosabb megművelés alá kerüljön. Aki földjét elhanyagolja, elveszti azt. Franciaország a legpontosabb könyvvezetést követeli minden gazdálkodótól. Horvátország az irányított gazdálkodást vezeti be. Olaszország is törekszik az önellátás megteremtésére. Jegyre lehet vásárolni kenyeret, lisztet, száraztésztát, hüvelyeseket-, húst, krumplit, tojást, vajat, zsírt, olajat és sajtot. FÉRFIRUHASZÖVETEK, melyekből öltönyöket, télikabátokat és bundákat a legkényesebb igényeket kielégítően olcsón készít nagy választékban SCHWEICZER VILMOS férfiszabóüzletében Kossuth L.-u. 5. sz., (a Takarékpénztár épületében, a „Három Szereosen“ vendéglővel szemben). HÍREK Egy sseretetcsomag Egy levelet kaptunk a harctérről. Egyik honvédünk írta — könnyes szemekkel a hálától és a szeretettől. Karácsonyra kapott egy nemzeti színű szalaggal átkötött, hosszúkás, barna pa- pírbodozt, melyen a következő felírás állt: „A Magyar Társadalom lelkes áldozatkészségéből küldjük meleg üdvözletünket vitéz honvédeinknek szent karácsony ünnepére. Horthy Miklósné.“ — A felírás alatt a vörös kereszt. Tartalma félkiló szaloncukor, egy csomó mézes, puszedli, s egy csomag cukorka. Egy tükörtartó fésűvel, rátűzve egy Má- ria-érem biztosítótűvel. (Tudnivaló, hogy az orosz fronton nem lehet cseh-tükröt kapni !) Egy varrótű, egy zsebnaptár, benne egy szentkép, zsebkendő, 5 drb tábori levelezőlap, mellette az irón, cigaretta, szappan, cérna, gyufa és egy szál karácsonyi gyertya. Amint írta, könnyes lett a szeme, mikor kibontotta és a meghatottságtól megcsókolta a csomagot. Amikor a gyertyát meggyújtotta, a szent kép előtt térdre esett és úgy imádkozott. Az orosz földről kiűzték az Istent, kiűzték az angyalokat, de bizonyos, hogy mikor ezt látják az égiek, az angyalok visszalopakodnak a muzsikok közé és tán védőleg állnak a honvéd elé, ha ellenséges tűzbe kerül. A kemény katonakönnyeket pedig összegyűjtve viszik az Isten elé, mint apró brilliáns-szemeket s az Isten is mosolyogva, jókedvűen tekint le a melegszívű, jólelkű honvédre, aki ma nemcsak Magyarország, hanem egész Európa jövőjéért, létéért harcol 30—35 fokos kemény hidegben. A vöröskeresztnek juttatott adományokkal így segíted elő Te is a győzelmet és a magyar életet. Igen, az életet! HARCOS. Kinevezések. A kormányzó Barth Mihály pénzügyi főtanácsos, pénz- iigyigazgatót miniszteri tanácsossá nevezte ki, dr. Stockinger Jánosnak, Esztergom vármegye tiszti főorvosának az V. fizetési osztály jellegét adományozta. Laping Miklós posta- főfelügyelő hivatali igazgató, Oszkay János állampénztári tanácsos főtanácsos lett. Vetítettképes előadás a Kát. Legényegyletben. Az Iskolánkívüli Népművelési Bizottság ezévi programjában előkelő helyet foglal el a f. hó 23-án, pénteken este 8 órakor a Kát. Legényegyletben megtartandó és a turisták által rendezett vetítettképes előadás. Ennek a tárgya Nagyvárad, Szent László városa. A nagy király halálának 750-ik évfordulóján a nagyváradi turisták agilis ügyvezető alelnöke, Papp Lajos, hozzánk is eljön, hogy a kőröspatti magyar Pát ist és környékét bemutassa. Nagyváradot eddig, mint a magyar provinciák egyik metropolisát irodalmi és művészeti térről már jól ismerjük, most megismerjük turista és idegenforgalmi vonatkozásban is. Papp Lajos a magyar turisztika egyik szemefénye, nagyszerű előadásával fogja bemutatni Szent László városát. Külön érdekessége lesz az estnek egy 1459-ből származó költemény, melyet Janus Pannonius írt, bátyjának, Vitéz János nagyváradi püspöknek esztergomi érsekké történt kinevezése alkalmával. Belépődíj nem lesz. Az előadásra szeretettel várnak mindenkit, tehát nemcsak a meghívottakat. Havi szentségimádás lesz a Sz. Anna templomban január 18-án, vasárnap a következő programmal: szentségkitétel reggel a fél 7 órai szentmisén. Utána szentmisék lesznek fél 8, fél 9 és 10 órakor. D. u. 3 órakor a gyermekek szentségimá- dása, d. u. 6 órakor pedig befejező szembeszédet mond Körmendi István karkáplán. Utána litánia fejezi be a szentségimádást. Adomány. Barátit János ny. főkalauz a Vöröskeresztnek 5 pengőt és harcoló honvédeink meleg ruha beszerzéséhez 15 pengőt adományozott. t^ttf ttttttt ttttttt 8» A hústalan napokat újból szabályozták ti ur ne. au in iis—STTniK-ainik íme, .au m ur au in íauram A közalkalmazottak fizetésjavitása százalékokban