Esztergom és Vidéke, 1942
1942 / 22. szám
4 ESZTERGOM «f VIDÉKÉ 1942. március 19. Balesetbiztosítás. A Hivatalos Lap szombati számában jelent meg a rendelet, amely 50 százalékkal felemeli az Országos Mezőgazdasági Biztosító Intézet balesetbiztosítási szolgáltatásait. A baleseti táppénz napi 1 pengő 80 fillérre emelkedik, a százszázalékos baleseti járadék pedig ezután havi 36 pengő lesz. A baleset miatt meghalt munkavállalók felesége 1200 pengő segélyben részesül s ugyanilyen arányban emelkedik az ehhez csatlakozó és a gyermekek száma szerint igazodó pótlék is. Az első két gyermek után 150-150 pengő, a további gyermekek után pedig a jövőben egyenként 300 pengő jár. A szolgáltatások e tekintélyes emelése természetesen maga után vonta a balesetbiztosítás díjainak rendezését. A*rendelet ,1942 január l-től kezdődőleg a gazdasági cselédek balesetbiztosítási díját az eddigi 2 pengőről 3 pengőre emeli fel. Rögtönitélő-bíróság ítélkezik a vízáradás okozók felett. Megtörtént, hogy egyesek önhatalmúlag a védelmi vonalakat átvágták és ezzel községeket és nagy határrészeket hoztak veszélybe. Hasonló esetek elkerülése végett nyomatékosan figyelmeztetnek mindenkit, hogy önhatalmú ténykedéstől tartózkodjék, mert jogtalan árvízokozás esetén a törvény teljes szigorával találja magát szemben. A minisztériumnak 1941. évi június hó 30 napján 4870—1941. M. E. sz. rendelet értelmében (Közzétéve a Budapesti Közlöny 1941. évi 146. számában) ezidőszerint a rögtönitélő-bíróság kiterjed a vízáradásokozásnak bűntettére is. Mennyi liba és kacsazsir lehet a háznál. A kormányrendelet — tudvalevőleg — az önellátó háztartásoknál fejenkint zsírból 11 kg. tartalékolását engedélyezte s ugyanakkor a nem önellátó háztartásokban fejenkint egy és fél kilogramot. Az önellátó háztartásnak számítja a kormány az olyan háztartásokat, amelyek maguk hizlalnak sertést. A sertészsír tartalékolása ezek szerint kétségtelen tisztázott dolog volt, nem úgy azoknak a háztartásoknak az önellátása, amelyek nem sertést, hanem libát vagy kacsát hizlalnak zsírszükségletük biztosítása érdekében. A vélemények ebben a tekintetben megoszlottak s amíg az érdekelt liba- és kacsahizlalók az önellátás alapján 11 kg zsír tartalékolásának jogát hangoztatták és gyakorolták, másoldalról felmerült az a magyarázat, hogy a rövid hízás tartalmú szárnyas állatokra nem vonatkoztatható a hosszú hónapokon át nevelődő és hízó sertésekre vonatkozó rendelkezés. Amint most maga a közellátási miniszter állapította meg, az utóbbi felfogásnak volt igaza. A közellátási miniszter döntött a kérdésben és kimondotta, hogy azok a háztartások, amelyek libát vagy kacsát hizlalnak, önellátóknak nem tekinthetők. A rendeletmagyarázat alapján az ilyen háztartásokban szemé- lyenkint egy és fél kilegram zsírnál többet tartalékolni nem szabad. Az ócskavas-készletek bejelen tése. A nyersanyaggazdálkodás sikerének ielengedhetetlen feltétele, hogy az anyag szétosztását intéző szervek ismerjék a rendelkezésre álló készleteket. Ezért rendszeresítették az ócskavaskészletek bejelentési kötelezettségét is.' A rendelkezések betartását nagy szigorral kezelik és súlyos büntetés éri azokat, akik az előírásoknak nem tesznek eleget. Az illetékes hatóságok az utóbbi hetekben több súlyos Ítéletet hoztak ócskavaskészletek bejelentésének elmulasztása és engedélynélküli felhasználása miatt. Úgy vidéken mint Budapesten előfordult, hogy ócskavaskereskedők megszegték a készletbejelentési és zárolási rendeletet, ami miatt több ócskavaskereskedőt súlyos pénzbüntetésre Ítéltek. Összeírják az ország állatállományát, mezőgazdasági gépeit és a legelőket. A kormány 750—1942. M. E. számú rendeletével a megnagyobbodott Magyarország egész területén részletes állat-, mezőgazda sági gép- és legelőösszeírás végrehajtását rendelte el. Gazdasági viszonyaink tüzetes megismerésére a mai rendkívüli időkben nagy szükség van, de a megnagyobbodott Magyar- ország állatállományáról jelenleg nem állanak rendelkezésre olyan, valamennyi állatfajtára kiterjedő újkeletű és részletes adatok, amelyekből az ország állatállományának mai helyzete világosan kitűnnék, s nem ismeretesek ugyanakkor az ország mezőgazdasági gépfelszerelésének hű képét adó számadatok sem. A nagy hiányt pótolja ezért a Központi Statisztikai Hivatal, amikor ezt a kivételes jelentőségű összeírást végrehajtja. Az összeírás a február 28-i állapot figyelembevételével március 4-én kezdődött és ugyané hónap 18-áig tartott. Az összeírást az esküt tett számolóbiztosok házról házra járvajN/égezték. Az adatszolgáltatásra kötelezetteknek az adatokat büntetés terhe alatt a valóságnak megfelelően kellett megadni. IRODALOM A hormonok csodája. A vitaminok és a hormonok nagyfontosságú szerepet töltenek be az ember életében. A különböző vitaminokat tartalmazó táplálékokról és a hormonok feladatáról rendkivül érdekes cikket közöl a Tolnai Világlapja legújabb száma. A san-nép, amely a ta- rokkártyát feltalálta, Mentőszolgálat a havasokban, A titokzatos erőd és foglyai, A kiskőrösi mészáros zseniális fia, című érdekes riportok emelkednek ki az új szám gazdag tartalmából. A legjobb magyar írók novelláin, a szórakoztató és ismeretterjesztő cikkek során és a közkedvelt rovatokon kívül közel száz pompás magyar és külföldi kép található a népszerű képeslapban. A Tolnai Világlapja egy száma 24 fillér. Minden érdekes színházi újdonságról beszámol a Délibáb legújabb száma. Friss kulisszamögötti pletykák, szines színházi beszámolók, cikkek, riportok, magyar írók remek elbeszélései, divat, humor, rejtvények, képes heti rádióműsor és rengeteg szebbnél-szebb kép ez a Délibáb legújabb száma. Ára csak 20 fillér. APRÓHIRDETÉSEK Könyvespolcot, 60 -65 cm hosz- szút vennék. Cim a kiadóban. Tennék jókarban lévő 1'5 lóerős csónakmotort. Cim a kiadóban. Eladó húsz darab Esztergomi Kereskedelmi és Iparbanki részvény 1941. szelvényekkel. Zárt árajánlatot a kiadóhivatalba kér az elsdó Helybeli tisztviselő kettő szoba, konyha és mellékhelyiségekből álló lakást keres azonnali beköltözésre is. Különálló házat is bérbe venne. Cim a kiadóban. Eladó a belvárosi Mély-útban egy kettős pince présházzal, 2 szobával, mely lakásnak is alkalmas 1 magyar hold szőlő- és gyümölcsössel. Ezenkívül az Orbán-kápolna mellett egy gyümölcsös rajta épült nyárilakkal. Cim a kiadóban. Fagymentes Jonathán, Rozmaring és London Pepin almák bármily meny- nyiségben kaphatók Giczy Ferenc fűszerüzletében. Ferenc József-út 1. sz. Eladó a Borzhegyi-dűlőben jókarban lévő 1 hold szőlő a rajta lévő présházzal és pincével Esetleg lakásnak is megfelel. Bővebbet tlolop Mátyásnál Szent Anna-utca 41. sz. Eladó egy családi ház, mely áll 2 szoba, konyha és mellékhelyiségből. Cim Uj-utca 8. szám. Kőfejtőket keresünk a szentgyörgy- mezei kőbányába. Jelentkezni lehet a szentgyörgymezei vámháznál. Szikvizgyár részére vezető keres tetik, aki az összes munkát elvégzi. Cim : Szt. Anna-u. 22. Újságkihordót felvesz a Sajtó- központ. Nagyjövöjü közmunka vállalathoz keresek közreműködő helyi képviselőt 5.000 pengő befektetett tőkével. ‘Cim a kiadóban. 30 folyóméter jókarban lévő félcolos vascsövet keresek megvételre. Ugyanott óriási szamóca-palánták is kaphatók. Cim a kiadóban. Vasbeton-oszlop 27 darab, 3 méter hosszú eladó. Cim : Jó-Dobronya B., Akác-u. 11., telefon: 205. Eladók: ójtott fehér és piros orgonák, kukorica-daráló, francia-kulcs, 43-as cipő, szép télikabát, fekete öltöny, barna mellények, nadrág és tavaszi kabát Kölcsei-utca 6. sz. alatt, hátul az udvarban. Eladó a Kusztusi dűlőben 2.036 négyszögöl jókarban lévő szőlő nemes gyümölcsfákkal. Bővebb felvilágosítás Kálvária-utca 18. sz. alatt. Eladó egy gyümölcsös lakással, 2.400, 1.000 és 800 öles a Központi Kávéháztól 10 percre. Érdeklődni lehet özv. Kőszeghy Károlynénái, Csarnok-utca 10. szám. Önkéntes árverés. Gerendás Istvánná és gyermekei tulajdonát képező Nyárasd, Előhegy, Kenderes, Hegymegi földek Buda-utcai és Duna-utcai dűlőbeni ingatlanok folyó év március hó 22-én délelőtt 10 órakor eladók döntési jogának fenntartásával önkéntes árverésen dr. Kőmives László ügyvédi irodájában (Lőrinc-utca 3) el fognak adatni. Meghívó. A Csolnoki Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet 1942 évi március hó 29-én d. u. 2 órakor a szövetkezeti kocsma helyiségében évi rendes közgyűlést tart, tart, melyre a tagok az alapszabályok 23. §-a értelmében meghívatnak. Ha a közgyűlés a megjelenő tagok csekély száma miatt határozatképtelen lenne, úgy a közgyűlés 1942. április 12-én fog megtartatni. Napirend : 1. A múlt évi üzleteredményről jelentés. 2. Zárszámadások megvizsgálása. 3. Mérlegmegállapítás. 4. Tiszta jövedelem mikénti felosztása. 5. Az igazgatóságnak a felmentvény megadása. 6. Az igazgatóság és felügyelőbizottság választása. 7. Indíványok. Az évi mérleg a felügyelőbizottság által megvizsgáltatott és a bolthelyiségben kifüggesztve mindenki által megtekinthető. Csolnok, 1942. március 18. Csolnoki Fogy. és Ért. Szöv. Igazgatósága. FÉRFI RUHASZÖVETEK, melyekből öltönyöket, télikabátokat és bundákat a legkényesebb igényeket kielégítően olcsón készít nagy választékban SCHWEIZER VILMOS férfiszabóüzletében Kossuth L.-u. 5. sz., (a Takarékpénztár épületében, a „Három Szereosen" vendéglővel szemben). Bérautó minden időben rendelhető telephelyről Újvári Ferenc bérautósnál Esztergomban, Szent Imre-u. 49., Telefonszám: 255 Meghívó Az Esztergomi Borászati Egylet Rt. LXIII. évi rendes közgyűlésére, melyet a Részvénytársaságnak székházéban, Esztergomban, Csarnok-u. 4. sz. alatti helyiségében 1942. évi március hó 29-én d. e. fél 11 órakor fogja megtartani. A közgyűlés tárgyai : 1. Elnöki megnyitó, jegyzőkönyvvezető és két hitelesítő felkérése. 2. Az igazgatóság és felügyelő bizottság jelentése az 1941. évről. 3. Az 1941, évi mérleg és zárszámadás feletti határozat hozatala. 4. Az igazgatóság és felűgyelőbizott- ságnak a felmentés megadása. 5. Az igazgatóság 4 tagjának választása. 6. A felügyelőbizottság 4 tagjának választása. 7. A beérkezett javaslatok és indítványok tárgyalása. Az alapszabályok 8. §-a értelmében a közgyűlésen csakis azon részvényesek vehetnek részt és gyakorolhatják jogaikat, akik részvényeiket a közgyűlés előtt 3 nappal a részvénytársaság hivatalos helyiségében letétbe helyezték. Mérlegszámla 1941. december 31-én. VAGYON : Ingatlanszámla : 27854.51 P, Hordószámla : 20255.99 P, Berendezési számla : 29031.59 P, Adósokszámla : 150388,91 P, Borszámla : 67469.40 P, Pénztárszámla : 6624.23 P. összesen : 301624,63 P. TEHER : Alaptőkeszámla ; 20000 P, Tartaléktőkeszámla : 1179.24 P, Nyugdíjalapszámla : 160 P, Kétes követelések : 25170.21 P, Hitelezők számla : 247187.32 P, Fel nem vett osztalék : 110.50 P, 1940. évi nyereség : áthozat : 2674.33 P, 1941. évi nyereség : 5143..03 P, Összesen : 301624.63 P. Eredményszámla 1941. december 31-én. VESZTESÉG: Jutalék számla: 2489.39 P, Kamatszámla : 4537.20 P, Adók és illetékek : 52351.68 P, Forg. és fogyasztási adók : 30832.37 P, Személyzeti számla : 25030.47 P, Fuvarszámla : 17881.62 P, Gépkocsi fenntartási számla : 16528.50 P, Általános költségek : 27361.15 P, Ingatlankarbantartási számla : 6841.71 P, Leírások : ingatlanokból és berendezési tárgyakból 7999.14 P, 1941. évi nyereség : 5143.03 P. összesen : 197096.26 P. NYERESÉG : Bruttó nyereség : 197096.26 P. Esztergom, 1941. december hó 31. Az igazgatóság. Megvizsgálta és helyesnek találta : a Felügyelőbizottság. KULTUR MOZQO Csütörtökön lérsékel^helyáralkal Páger Antal felejthetetlen alakítása A miniszter barátja Szellemes, fordulatos film egy fiatalember szerelméről és kariérjéről. Pénteken, szombaton és vasárnap A lángokban álló Európa legvéresebb csatáinak szenzációs filmje. A KELETI CSATA Európa harca a bolsevizmus ’elleti Magyar honvéd a harcolók soraiban Monumentális riportfilm a keleti hadjáralról, mely a német véderő gigantikus küzdelmeit hozza elénk Felelős szerkesztő és kiadó Laiszky Káztnér. Nyomatott Laiszky János könyvnyomdájában, Esztergom (Felelős Laiszky Kázmér).