Esztergom és Vidéke, 1942
1942 / 22. szám
2 ESZTERGOM is VIDÉKE 1942. március 18. honvédség, a vármegye és a város tisztviselői, az intézetek ifjúsága, a leventék és nagyszámú közönség. Az ünnepség kezdetén a Levente Zenekar a Himnuszt játszotta el, utána Gál József ferences gimn. VII. o. növendék szavalta el a Nemzeti Dalt lelkesedéssel. A szavalat után Csonka László bencés gimn. VIII. o. t. beszélt az ifjúság nevében, ahol hitet tett a kötelességteljesítésről és az ősök példájának követéséről. Majd az Érseki Tanítóképző énekkara énekelte el Lányi Ernő : Föl szép magyar nép c. dalát mélységes hazafiúi érzéssel, mely után tűzzel és jó szavaló technikával adta elő Simon Miklós városi gimnázium VIII. o. t. Gyóni Géza : Ének a gránicon c. költeményét. Az ének és szavalatok után dr, Gia- nits József tanítóképző intézeti hittanár mondott ünnepi beszédet. Beszédében a 48-as hősök tetteit átszőtte a kor tanulságaival. A kilencvennegyedik évfordlu- lón a szónok a mai fiatalság kötelességéről beszélt. Hangoztatta, hogy nincs idő a kritizálásra, szatócslelkűségre, lé- lekmérgezésre, hanem a belső lelki frontot kell megteremteni. Ma a szövetségeseinkkel egyesült erővel küzdünk a jövő szebb tavaszának kivívásáért, Miként a 48-as ifjak, úgy a mai haza fiai is készek életüket adni a hazáért. A közönség szűnni nem akaró lelkesedéssel fogadta a tüzes beszédet. A Szózat felséges hangjai zárták be a kilencvennegyedik évfordulón tartott szabadságünnepet. A szép ünnepség után küldöttség ment a Honvéd-temetőbe és ott megkoszorúzta a temetői emlékművet. Délután zenés őrségváltás volt a du- naparti Országzászlónál. Este 8 órakor a Magyar Király szálloda utcai nagy éttermében ünnepélyes társasösszejövetel volt, ahol Esztergom társadalma és a Polgári Egyesület tagjai zsúfolásig megtöltötték a helyiséget. Az ünnepségen megjelentek dr. Késmárki Frey Vilmos főispán, vitéz Szívós- Waldvogel József ny. tábornok, dr. Beér Gyula alispánhelyettes várm. főjegyző, dr. Balogh Albin és Obermüller Ferenc tanügyi főtanácsosok, dr. Etter Jenő polgármester, vitéz dr. Bánomy Antal főjegyző, Klész Ferenc állampénztári főtanácsos, dr. Rakovszky Menyhért járásbirósági elnök, Horváth István államépítészeti főmérnök, P. Weiss Richard gimn. igazgató, P. Miholcsek Miklós ferencrendi házfőnök, Béres István theol. tanár, dr. Felber Gyula tb. kanonok-plébános, dr, Hermány Antal hercegprimási urad. főszámvevő, Petz H. Lajos jvezérigazgató, Horváth Zoltán postafőnök, Bezemek Béla rendőrfelügyelő, Molnár Gyula evang. lelkész, Ko- vancsek Jenő, a Kereskedelmi Társulat elnöke, Hermán Lajos, az Ipartestület elnöke, és sokan-sokan, akik a Polgári Egyesülettel a hagyományos ünnepségen áldoztak a 48-as hősök eszméinek. Az ünnepi estet Vodicska István, a Polgári Egyesület elnöke nyitotta meg, meleg szeretettel üdvözölte a megjelenteket és régi szokásként felkérte dr, Beér Gyula alispánhelyettes várm. főjegyzőt az ünnepi beszéd megtartására. Dr. Beér Gyula beszédének bevezetőjében visszaemlékezett a fiatalság tavaszi lelkesedésére, a márciusi if jakra. Majd visszapillantást tett a 48-as történelembe és vázolta az 1918-tól megváltozott helyzetet. Felveti a kérdést, van-e értelme ma ünnepelni március 15-ikét ? Ma március 15-ike élő valóság. Majd a szabadság, testvériség és egyenlőség eszméjét fejtette ki. Szabadok vagyunk-e ma ? Nem kell-e résen lenni ? — adta fel a kérdést. — Ma szabadok vagyunk és azért küzdünk a jelenlegi háborúban, hogy a háború végén a történelmet mi rendezzük és mi szabjuk meg létünket. A magyar nép társtalan nép, a szlávság és a germánok között. A magyarság a szabadság szükségletét a vérében hordozza. Történelmi példák egész sora világít erre. A magyar ember szenvedélyesen szereti a szabadságot és hatalmas küzdelmet folytat érte. A nemzet tagjai a szolgaságot mindig gyűlölték és a szabadságot Petőfi fanatizmusával szeretik. A 48-as történelem második eszméjét: a testvériséget minden élő magyarnak átélnie kell. A bujtogatással szemben a nemzetiségekkel is, ha azok a magyar eszméket tiszteletben tartják, békességben, családi szeretetben akar élni. Az egyenlőség eszméjéről megállapítja, hogy ez a legszociálisabb gondolat, amely benne van Krisztus evangéliumában. A 48-as forradalomról megállapítja, hogy ebben a forradalomban nem ropogott a fegyver és nem folyt a vér, a 48-as forradalomban költők szavaltak, írók beszéltek. A magyarság lelke a 48-as emlékezés vészes tavaszán a Mindenható felé száll és kéri, hogy óvja, védje meg a magyar nemzetet. A gondolatokban gazdag beszédet Vodicska István egyesületi elnök köszönte meg meleg szavakkal. Intézkedések a lábbeli gazdálkodás körül A háborús anyaggazdálkodásban talán legnehezebb problémát jelenti a lábbeli gazdálkodás. Jól ismertek az itt felmerülő nehézségek és éppen azért őszinte örömmel vette a nagyközönség az újo- nan felállított Lábbeli Központ igazgatójának, dr. Imre Mihálynak nyilatkozatát. A nyilatkozat férfias őszinteséggel tárta fel a nehézségeket, de teljes felelősséggel mutatott rá arra, hogy megfelelő takarékossággal és előrelátással el lehet majd kerülni a komolyabb zökkenőket. A cipőtermelésben annyira hiányzott a rendszeresség, hogy pl. míg karácsonykor luxus-cipőkkel zsúfoltak voltak a cipőkereskedők, addig a munkás bak- kancsban és strapacipőkben katasztrofális volt a hiány. A kiadásra kerülő anyagokat a Központ ezután igen beható vizsgálat alá fogja venni, így aztán elkerülhető lesz, hogy rossz műanyagok, néhány nap alatt tönkremenő cipőtalpak jöhessenek forgalomba, Egymillió pár mértékutáni lábbeli, hat és félmillió pár fejelés és féltalpalás jut az idén a nagyközönségnek, erre a programúira rendelkezésre álló anyagot feldolgozás céljából kétharmad részben a kisiparosságnak juttatják. Hazánknak cipőellátása nem fedezi a teljes szükségletet. A statisztikai adatok szerint egy személynek kétévenkint egy pár cipőre és két pár talpalásra van szüksége, a rendelkezésre álló anyagból azonban csak egy pár cipő és egy pár tal- palás jut. Tehát takarékoskodni kell s erre meg is vannak a lehetőségek, tekintve a fa, alumínium stb. talpak praktikus, ízléses és divatos voltát. Városunkban is általános megnyugvás fogadta a nyilatkozatot. Külön megelégedést keltett a cipőutalványok új elosztási rendje. Sok mérgelődést, ácsorgást fog megtakarítani ezzel a nagyközönség. Ünnepélyes vitézi eskü a városházára Vasárnap lélekemelő ünnepség volt a városházán, ahol az új vitézek a vitézi székkapitány előtt letették az esküt. Az ünnepségen megjelent dr. Késmárki Frey Vilmos főispán, vitéz Borókay Rudolf ny, tábornok, vitéz Ronkay Antal protö- notárius kanonok, dr. Beér Gyula alispánhelyettes vármegyei főjegyző, dr. Etter Jenő polgármester, vitéz dr. Bánomy Antal főjegyző, vitéz Csiby Zoltán alezredes, vitézi székkapitány, a honvédség, a vármegye és vezetősége, a vitézek és azok hozzátartozói. Az ünnepséget vitéz Csiby Zoltán vitézi székkapítány nyitotta meg. A zöld asztal elé szólította az új vitézeket, akik feszesen felsorakoztak az előkelőségek előtt, A székkapitány beszédet intézett a jelenlevő vitézekhez. Ismertette előttük a vitézi rend szervezetét, abban a vitézek szerepét. A vitézi rendbe a kormányzó úr Öfőméltósá- ga azokat tömörítette, akik a világháborúban és a magyarországi kommunizmus vagy a megszállás alatt vitézségükkel és nemzeti érzésükkel különösen kitűntek, akik azután nemcsak személyükben, hanem utódaikban is megjutalmaztassanak. Figyelmeztette az új vitézeket, hogy úgy neveljék gyermekeiket, hogy méltó utódaik legyenek apáiknak. Majd ismertette előttük az országos székkapitány parancsát. A beszéd után vitéz Gerecsey Árpád vitézi széktartó felolvasta a vitézi esküt, amelyet katonás, erőteljes hangon mondtak utána a felavatásra kerülő vitézek, Egymásután mondták neveiket : Molnár István, Heves János, Búzás István, Békési János, Dénes Károly, Garamvól- gyi Károly, Harangozó József, Molnár Sándor, Siklósi József és Várhidi István. Az eskü letétele után Gerecsey Árpád vitézi széktartó, vitéz dr. Zsiga János és vitéz Dudás László járási hadnagyok tűzték a vitézek mellére a vitézi jelvényt. Az ünnepség után dr. Késmárki Frey Vilmos főispán intézett beszédet a jelenlévő vitézekhez. Beszédében a mai háborús időkről emlékezett meg, hangoztatva, hogy ott már a most felavatott vitézekre nincs szükség. A világháborús vitézekre ma is szükség van, mint egyszerű közka- tonkára, de nem a fronton, hanem idehaza, a belső béke és a rend fenntartására, hogyha a háborúból hazajönnek az új vitézek, az országban rendet és békét találjanak. Kérte az ujonan esküt tett vitézeket, hogy bárhova állítsa őket a sors, mindenütt a vitézi szellemet teremtsék meg és vitézi szellemben éljenek. A hazafiúi érzésben gazdag szavakért vitéz Csiby Zoltán alezredes, vitézi székkapitány mondott köszönetét és a jelenlévő vitézeknek — mondotta —, akik most az ujonan visszatért területre mennek,, ha sorsuk sokszor nehéz Is lesz és visszasóvárognak a régi környezetbe, ne felejtsék el, hogy a vitézeknek több a kötelessége, mint a többi polgárnak. Megemlékezett a hősi halált halt vitézekről, akiknek szelleme örökké közöttünk él. A hősi halottak emlékének egy perces néma felállással áldoztak a jelenlévők. Váczi-Hübschl Antal lett az új városi mérnök Városunk képviselőtestülete szombaton délután tisztújító közgyűlésre ült össze, hogy betöltse a megüresedett városi mérnöki állást. A Magyar Hiszekegy elmondása után dr. Etter Jenő polgármester indítványára küldöttség hívta meg a közgyűlésre a törvény értelmében elnökölni hívatott dr. Beér Gyula alispánhelyettes főjegyzőt. A terembelépő alispánhelyettest spontán lelkesedéssel fogadta a képviselőtestület. A kijelölő bizottság ezután megállapította, hogy a szabályszerűen meghirdetett állásra csak egy pályázat érkezett, Váczi-Hübschl Antal építészmérnök pályázata. Váczi-Hübschl Antalt a közgyűlés egyhangúan városi mérnökké válasz2ESE3KE3ESE33E tóttá. A választás után az új mérnök letett« az esküt, majd dr. Beér Gyula alispánhelyettes főjegyző köszöntötte a megválasztottat s kiemelte, hogy ő is idegenből jött Esztergomba, de rövid két év alatt annyira megszerette a várost s annak lakosságát, hogy most már valósággal esztergominak érzi magát . Dr. Etter Jenő felszólalásában kiemelte, hogy Váczi-Hübschl Antalt igen régi családi kapcsolatok fűzik Esztergomhoz, éppen ezért őszinte bizalommal tekint az új mérnök elé, reméli, hogy azok a súlyos feladatok, amelyeket csak a legnagyobb előrelátással és felkészültséggel lehet megoldani, az új mérnök munkájával jelentős előbbrehaladást fognak elérni. Őt hónap a szovjetparadicsomban Esztergomi páncélos őrvezető élményei az orosz földön Tulcsin, katonai életem felejthetetlen napja. Feszült varakozassaí vártam szeptem- uerben a parancsot fulcsin varosának niegroiiamozasara. több napi várakozás előzte meg a tamadast. Megngyeioink jelentelek, nogy az orosz csapaLOkat von össze, mintegy öU km-es ironton. A gyalogság előőrsei az orosz előőrsökkel nap mint nap csataroztak. A mi gyalogságunk is megerősítést kapott. A DU km-es irontot teljesen mi magyarok tartottuk, a nemetek tőlünk balra vívtak éiet-haiai harcot az oroszokkal. A ionian csapatok tolunk jobbra nyomultak előre a nemet tisztek vezetésével. Egy percig sem gondoltunk arra, hogy mi itt megliatralunk vagy nem győzünk. A megindulás hajnali ó órakor volt. A tüzérségünk már este 11 órakor megkezdte az ellenséges állások lövését. Azok se restelték a dolgot, rögtön viszonoztak, nem lehet leírni, hány ágyúból. Olyan hangzavar volt, hogy az ember majd belesuketült. Szólt az agyú, ropogott a géppuska, a puska, a világító töltények ezrei cikáztak az égbolton. Csodálatos tűzijátékban volt részünk. A harckocsi-osztag parancsnoka hajnali három órakor kapta a parancsot az előnyomulásra, mert az orosz túlerő nyomta a gyalogságot. Mint a prédájára varó macska úgy indultunk meg harci- kocsijainkkal az ellenségre, 6 óra felé már jó elől voltunk, amikor a megerősítést is harcba vetették. A harc tüze közben, mikor itt is, ott is robbantak a gránátok, találkoztam egy esztergomi kerékpárossal. Átöleltük egymást, alig tudtunk szólni valamit. Ö szólalt meg lihegve. —• Pajtás . .. földim, magyar katonához méltó bátorsággal küzdj ünk, akkor majd otthon találkozunk. — Megcsókolt és ott hagyott. Hála a magyarok Istenének, mindketten megmenekültünk a haláltól és találkozhattunk. A harc estig folyt az átláthatatlan fekete füstben és leírhatatlan hangzavarban. Tulcsin házai úgy omlottak össze, mintha nem is kőből, hanem kártyából épültek volna. A szürkület beálltakor az oroszok tüze mind hallkabb lett és mind ritkábban szóltak a lövegek. Igen nehéz volt ellenük a küzdés, mert az oroszoknak oly aknavetőjük volt, amelyet egy ember tudott kezelni. Az egyik társam lőszerpótlás közben megszólal, azt mondja : — Pajtás, ezek valószínűleg azért hallgattak el, mert az oroszok haditudósítója valószínűleg most jelenti Moszkvában Sztálin elvtársnak : „Csapataink folyton haladnak előre." Az öreget biztos zavarja az ágyúdörej és azért hallgattak el. De valószínűleg azt elhallgatja, hogy merre mennek előre. A lövöldözés hajnal felé teljesen elhallgatott. Az oroszok a várost vagy 200 km-re elhagyták. Hogy mit hagytak a csatatéren, nem szerettem volna felleltározni, mert még talán most is dolgoznék rajta. Hadianyag hadianyag hátán. Autó árokban, úton-útfélen. Áz autónál megjegyzem, nem valami jó autóik voltak. Minden autójuk a régi gyártmányú amerikai Ford volt, amit az amerikaiak rásóztak az oroszokra. Ember veszteségük óriási lehetett, a vízmosásokba rakták halottaikat, úgy húztak rájuk valami kevés földet, mert rendesen «lteuiwtni sein III. tudták, némelyiknek kilátszott * k«e«, feje, lába stb. A városban nem lehetett egy ép házat látni. Romokban hevert az egész. Az orosz asszonyok, gyerekek, öregek az utcákon csoportokba verődve jajveszékel- tek. Némelyik némi menedéket készített az éjszaka hűvössége ellen. Mások az utcán, a volt lakásuk előtt az ablak és ajtódeszkákat tüzelték és annál melegedtek. A főcsapatunk a városon kívül helyezkedett el, mi pedig portyázásokkal kutattuk át a várost és környékét. A várost környező nádasokból százával jöttek elő a foglyok, akiket azonnal munkába fogtunk, hogy eltakarítsák az utakról a sarat. Azt hitték, hogy mindjárt agyonverjük vagy megfaragjuk őket. Csodálkoztak, rajtunk, hogy mi milyen emberségesek vagyunk, (Folyt, köv.) Álmodom . . . Nem adnám semmiért az otthonomat, Azt a kicsi melengető fészket. Ahová az ember csendben elvonulhat, Ha úgy érzi, hogy fáj az élet. Ahol a félhomályban duruzsol a kályha. A szobában mintha a múlt szelleme járna. Behunyt szemekkel csendben álmodom, Hogy jó anyám csókolja a homlokom. Ajkáról hangzik az altató dal, A nóta a szemembe könnyeket csal. Valaki zör.ög ? Mi az ? Felriadok. Szomorún látom, hogy egyedül vagyok. Antónia. Könyvet körünk a leventéknek Ismeretes az a nagy feladat, amely manapság minden magyar emberre vár. Ismeretes ebben a leventékre váró nagy ás nehéz kötelesség. A lavente-intézmény ennek minden tekintetben eleget óhajt tenni. Tudjuk, hogy Leventeegyesületünk rövid idő alatt szép munkát végzett nemcsak a különböző sportágak fejlesztése, hanem leventéink nevelése terén is. Hogy ez még eredményesebb lehessen, könyvekre van szükség. Mindenkinek van otthon olyan elolvasott könyve, amely szórakoztató, nemesítő, nevelő célzatú. Mindenhol akad nékány ilyen könyv, amelyet már nem használnak. Kérjük, adják «Beket be a Levente Otthonba, (Kossuth La- jos-u. 65. sz.). a leventék számára, vagy küldjék oda az értesítést, hogy a könyveket honnan vitethetjük el. Könyveket venni ma nagy kiadást jelent a Levente Egyesületnek, ennek a pénznek másutt van helye. Ha a megértő esztergomiak mindegyike csak néhány könyvvel ajándékozza meg leventefiait, rövidesen nagyon szép könyvtár gyűlik egybe. Kérjük a nagylelkű adakozókat, várjuk a nagylelkű adományokat, bízunk abban, hogy meghallgatásra találunk. A Levente Egyesület Elnöksége.
