Esztergom és Vidéke, 1942

1942 / 16. szám

2 ESZTERGOM és VIDÉKE 1942. február 25. Esküvő. Kollár Irént f. hó 28 án dT. u. fél 1 órakor vezeti oltárhoz Ivátivi Ferenc oki. tanító a belvárosi plébánia-templomban. Adomány. Egy urinő a Vöröske­reszt részére 10 P-t küldött szer­kesztőségünkbe. Rendeltetési helyére juttattuk. A zeneiskolákat középiskolai rangra em élték és a főigazgató­ságok hatáskörébe osztották be. A napokban jelent meg a hivatalos lapban a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendelete, amely a zenei tanintézetek új szervezetéről, igaz­gatásáról és felügyeletéről intéz­kedik. Az új rendelkezés szerint a zeneiskolák és zenetanfolyamok, amelyeknek ügyeit eddig a minisz­térium ügyosztálya intézte, a rend­szeres népoktatás kezelésébe men­nek át és mint a többi középisko­lákét, úgy ezeknek is személyi és közigazgatási ügyeit a főigazgatók végzik. A létesítés engedélyezése természetesen továbbra is a mi­nisztériumtól függ. Az Esztergomi Levente Egyesü let folyó évi március hó 1-én, va­sárnap délután 6 órai kezdettel, a Belvárosi Olvasókör nagytermében (Simor-u.) kultúrestet rendez. Az újonnan átszervezett leventeintéz­ményt dr. Marczell Árpád gimná­ziumi c. igazgató, leventeegyesületi elnök fogja ismertetni, az ifjak élet­korának neveléstani fontosságáról dr. Murányi István városi tiszti főorvos tart előadást'. A levente­zenekar több száma és több sza­valat teszi még változatossá a kultúrest műsorát. Semmiféle be­lépődíj nincsen. Erre a kultúrestre minden leventeszülőt, munkaadót és a leventeintézmény minden fel­nőtt barátját ezúton is tisztelettel meghívjuk és szeretettel várjuk. Elnökség. Kormányrendelet a mezőgazda- sági munka ellátásának biztosítá­sáról. A kormány rendeletet adott ki, amelynek értelmében az, aki egészen vagy túlnyomórészben mint gazdasági munkavállaló tartja fenn magát és ez év március 15-ig nem kötött mind gazdasági munkavállaló olyan időtartamú szerződést, mint a múlt évben, köteles a lakóhelye szerint illetékes község vagy város gazdasági munkaközvetítő hivatal­nál március 31. napjáig jelentkezni. A lábbeligazdálkodásban szigorú taKarékosságot rendeltek el. a kormány rendeletet adott ki a láb- beligazdálkodas terén életbelepő takarékosságról. Eszerint taipbor- kereskedő talpbőrt csak a megálla­pított nagyságú és alakú idomok szerint kiszabva szolgálhat ki. A jövőben a kiállító hatóság az utal­ványon feltünteti a fogyasztó láb­belijének nagyságát s az utalvány kizárólag a feltüntetett nagyságú lábbeli készítésére, fejelésére, illetve talpalására érvényes. Talpfoltozáshoz és sarokfoltozáshoz csak hulladék­darabokat szabad felhasználni. Cérnautaiványok kiadása az Ipartestületben d. u. 4—7- ig történik. Betöréses lopások. Török Sándor városi pénztárnok lakásába az elő­szoba ablakán bemásztak és a szék rényekbői fehérneműt, téli ruhákat, valamint ékszereket elloptak. — Kerschbaummayer Ödön gyógysze­rész lakásán betörést kíséreltek meg, de észrevették és elmenekültek. — Nyessey Klára ny. óvón . lakásából ruhaneműeket és ékszert elloptak. — Kohl Ignác táti úti dohánytőzsdéjét feltörték és onnan dohány nem űeket elvittek. — Szabó Anlaltót 30 mé­ter gumi öntözöcsövet, Csókás Ist­ván üzletéből 3 méter vásznat és Czencz Gyula ruhaszekrényéből több ruhaneműt elloptak. Az ismeretlen tettesek kézrekerítésére a nyomozás megindult. Az árszabályozás új rendje a kisiparban. A közellátási miniszter a kisipari árszabályozásnak új rend­jét vezeti be. A rendelet a mellék­letében felsorolt szakmák és cikkek kivételével életbelépteti a nettó ha­szonkulcs rendszert. Ez a gyakor­latban azt jelenti, hogy azok a kéz- műiparosok, akikre a rendelet ha­tálya kiterjedt, maguk számítják ki a rendelet intézkedéseinek megfele­lően az eladási áraikat. Ez az ár­vetést akként kell elvégezni, hogy számításba vehető a felhasznált anyag értéke, a kifizetett munkabér, az üzemi és üzleti költségek és végül a rendeletben szakmánként különböző mértékben meghatározott tiszta haszon. A rendelet szerint kialakítandó új árakat a hatóságok szigorúan ellenőrizni fogják. Meghívó az Esztergomi Gazdasági Bank Részvénytársaság 1942. március hó 15-én d e 11 órakor az Esztergomi Takarékpénztár R. T üléstermében tartandó XVIII. évi rendes közgyűlésére. Tárgysorozat: 1. Az alapszabályok 20. §-a értelmében a közgyűlési jegyzőkönyv hitelesítésé­re vonatkozó intézkedések. 2. Igazgatósági jelentés az 1941. évről és ezzel kapcsolatos indítványok. 3 Ugyanerről a felügyelőbizottság jelen­tése. 4. Az 1941. évi mérleg- és eredmény­számla megállapítása, a veszteség le­írása és határozathozatal az igazgató­ságnak és felügyelőbizottságnak adan­dó felmentvényről. 5. Az Esztergomi Takarékpénztár R. T. mint egyedüli részvényes bejelentése az Esztergomi Gazdasági Banknak megszüntetése tárgyában. 6. Az alapszabályok 14, §-a alapján teendő indítványok. Mérleg 1941. december hó 31-én. VAGYON : Pénzkészlet 4,489 P 67 f. Girószámlán fennálló követelések 369 P 86 f. Pénzintézeti betét 11,873 P 41 f, Váltók 325,090 P. Adósok 8,696 P 62 f. Állami könyvadósság 261 P 48 f. Zálog­üzleti kihelyezés 55,209 P 50 f. Ingatlan 7,149 P 19 f. Berendezés és felszerelés 305 P 68 f. Veszteség 7,009 P 45 f. Ösz- szesen : 420,954 P 86 f. TEHER : Részvénytöke 50,000 P. Tő­ketartalék 5,464 P 02 f. Nyugdíjalap 2,247 P. Folyószámlabetét 153,505 P 58 f. Viszontleszámítolt váltók 207,263 P. Beruházási hozzájárulás függő számla 2,475 P 26 f. Összesen : 420,954 P 86 f. Eredménykimutafés 1941. december 31-én. VESZTESÉG : Kamatkiadások: Folyó­számlabetétkamat 5,328 P 12 f. Víszont- leszámítolásí kamat 10,913 P 90 f. Tiszti fizetések 9,237 P 53 f. Üzleti költségek 5,191 P 10 f. Adók és illetékek 4,676 P 53 f. Leírás: kölcsönökből 10,962 P 07 f. Összesen : 46,309 P 30 f. NYERESÉG : Kamatbevételek : Váltó­kamat 24,157 P 36 f. Folyószámla-adós- kamat 317 P 97 f. Értékpapírkamat 160 P. Zálogkölcsön-kamat 9,932 P 15 f. Ju­talék és egyéb jövedelem 1,609 P 55 f. Ingatlan jövedelem 6S8 P 02 f. Egyéb nyereség 2,434 P 80 f. Vesztség 7,009 P 45 f. Összesen : 46.309 P 30 f. Esztergom, 1941. dcember hó 31. Az igazgatóság. Ezen mérleget és eifcdménykímutatást megvizsgáltuk és helyesnek találtuk : a Felügyelő-bizottság. APRÓHIRDETÉSEK Eladó a belvárosi Mély-útban egy kettős pince présházzal, 2 szobával, mely lakásnak is alkalmas 1 magyar hold szőlő- és gyümölcsössel. Ezenkí­vül az Orbán-kápolna mellett egy gyü­mölcsös rajta épült nyárilakkal. Cim a kiadóban. Vízhatlan tiszticsizma keveset használt, eladó F’arszky János cipész- üzletében, Esztergom, Széchenyi-tér. Eladó 2 luxusszánkó, 1 Eszter- házy-kocsi, í egylovas lőcsöskocsi, tragacsok és mindenféle bognármunka Hösök-tere 7. szám alatt. Eladó 5 darab 5 hónapos süldő. Cim Ács János Templom-tér (Szent- györgyörgyniazó) az Olvasókör mellett. Könyvespolcot, 60 65 cm hosz­szút vennék. Cim a kiadóban. Eladó húsz darab Esztergomi Ke­reskedelmi és Iparbanki részvény 1941. szelvényekkel. Zárt árajánlatot a kiadó- hivatalba kér az eladó. Helybeli tisztviselő kettő szoba, konyha és mellékhelyiségekből álló lakást keres azonnali beköltözésre is. Különálló házat is bérbe venne. Cim a kiadóban. Eladó: 2 lakásos adómentes, ker­tes úri ház a város belterületén, to­vábbá 15 hold szántó, mely 6 százalék kamatot hoz. Vennék esztergomi sző­lőket. Cim: Szabó József Esztergom, Kölcsei-u. 6. szám. Eladó 2 igás tinó Balassa Bálint- utca 35. szám alatt. Eladó egy ebódlöszönyeg 3X4 méteres nagyságban. Cim : Szili János, Kossuth-u. 78. Megvételre keresek 2+1, 3+1 újabb tipusú rádiót. Cim a kiadóban. Gyermekágyat jókarban lévőt meg­vételre keresek. Cim : Gresz szab. kályhaüzem Esztergom, Batthyány L.-u. 19. szám. Találtatott egy nyakkendő, kulcs, tárca és pénz. Igazolt tulajdonosa át­veheti a rendőrségen. Jómenetelü és kitűnő helyen fekvő dohányáruda betegség íjiiatt átadó. Cim a kiadóban. Motorkerékpár, Harley-féle oldal­kocsis, 1200 ke, prima karban, sok felszereléssel eladó Esztergomban, Sz. Gellért-utca 4. sz. alatt. Eladó az Öregkuriai-dűlőben 600 négyszögöl jókarban lévő szőlő Szent László utca 19. sz. alatt Szép angora tenyészállatok hat hetes kicsinyekkel kaphatók. — Cim Weisz Mártonná Esztergom, Sz. János- kúti forrás Köszönetnyilvánítás. Mindazok, kik forrón szere­tett édesanyánk, illetve- nagy­anyánk temetésén megjelentek, vagy jóleső részvétüket bármily formában nyilvánították, s ez­által mély íáldalmunkat enyhí­teni igyekeztek, ezúton fogad­ják leghálásabb köszönetünket. Búri és Czibor család Üzlet átvétel. Tisztelettel közlöm, hogy Fischoff György tulajdonát képező Esztergom, Rákóczi-tér 9. szám alatti tejkeres­kedését 1942. évi március hó 1 én átveszem. Felhívom nevezett] hite­lezőit, hogy követeléseiket nálam 8 nap alatt bejelenteni szívesek le­gyenek, annál is inkább, mert ezen időponton túl semminemű felelős­séget nem vállalok és követelései­ket kiegyenlíteni nem fog módom­ban állni. Dorog, 1942. évi február hó 25. Szvoboda Jolán tejkereskedő Dorog. Értesítés. Van szerencsém a tisztelt vá­sárló közönséget értesíteni, hogy denaturált szesz elosztó telepem megkezdte működését es már minden fűszer üzletben kapható denatárált szesz. Tisztelettel : vitéz Keresztes Antal denat. szesz elosztó FÉRFI RUHASZÖVETEK, melyekből öltönyöket, téli­kabátokat és bundákat a legkényesebb igényeket ki­elégítően olcsón készít nagy választékban SCHWEIZER VILMOS férfiszabóüzletében Kossuth L.-n. 5. sz., (a Takarékpénztár épüle­tében, a „Három Szerecsen“ vendéglővel szemben). VESZEK fél és 1 literes használt üvegeket minden mennyiségben v. KERESZTES ANTAL denaturált szesz elosztó, Jókai-utca 27. szám. BORT A LEGMAGASABB NAPI ÁRON VESZ ESZTERGOMI BORÁSZATI _________ EGYLET R. T. E SZTERGOM, CSARNOK-U. 4 KULTUR MOZGO 25-én szereán Csak !6 éven felülieknek Mérsékelt helyárakkal HaláUftnió Páratlan izgalmak filmje UFA Híradó. Külföldi finom öltöny és egyéb szővetkülönlegességek még nagy választékban kaphatók ILLÉS SÁNDOR divatüzletében Esztergom, Széchenyi-tér 21. sz. Felelős szerkesztő és kiadó l.aiszky Kázmér. Nyomatott Faiszky János könyvnyomdájában, Esztergom (Felelős Laiszky Kázmér).

Next

/
Oldalképek
Tartalom