Esztergom és Vidéke, 1942
1942 / 45. szám
2 ESZTERGOM és VIDÉKÉ 1942. Junius 6. den vonalon eleget tudott tenni, sőt a pénzmaradványban és az ideiglenes betétekben a kövezési munkálatokra, a légoltalmi tervezet befejezésére s egyéb szükségletekre rendelkezésre áll. A számadási mérleget javító kiadási törlésekről, továbbá arról emlékezik meg a polgármesteri beszámoló, hogy a város kinnlevőségeinek behajtása ez évben kedvezőnek volt mondható, mert a tiszta cselekvő hátralék 1941. év végén 428.186 P volt az előző 507.963 P-vel szemben. A város vagyonáról is kedvező képet kapunk a zárszámadásból. 1941. év végén 12,903.969 P a vagyontárgyak összege, 65.711 pengővel több, mint az előző évben. A tartozások végösszege 1941. év végén 3,204.480 P, amely Talán illetékes helyen nem fog helyesléssel találkozni, hogy erről a 700 pengős nemesszívű adományról a nyilvánosság előtt megemlékezünk, de úgy érezzük, hogy azok az indítások, körülmények és viszonyok, amelyek közepette az esztergomi turisták elhatározása egyrészt a város megértő közönségének, főként pedig ennek a nagyobb összegű adománynak segítségével megvalósulhat, szükségessé teszik, hogy az adományt méltó keretek között megköszönjük és nyugtázzuk • A vaskapui első fafaragású Mária-szo- bor ugyancsak súlyos időkben, közvetlenül a világháború kitörése után készült. A város közönsége az alkotást nagy örömmel és lelkesedéssel fogadta. Ez a szobor fennállása óta sok kegyelemnek lett forrása ; bizony nagyon sokan olyanok is hatása alá kerültek, akik Istentől elfordulva járták ezt a sártekét, míg végre a kegyelem sugarának világosságában ráeszméltek az ember igazi rendeltetésére, az Istenfiúságra. Ma ugyancsak nagy időket élünk. Talán sorsdöntőbbeket, mint 1914-ben, amikor megindult a népek jobb sorsának áttörése. Ma nemcsak egyéni és nemzeti érdekeink forognak kockán, de nehéz harcot kell vívnunk legbecsesebb értékeinkért : hitünkért, kultúránkért, testi és szellemi szabadságunkért. Ezt a harcot becsületes helytállásunk és az áldozatos hazaszertetünk mellett csakis a mindenható Isten segítségével vívhatjuk meg. Talán nincs család a magyar honban, akinek valamely hozzátartozója nem részese ennek a dicsőséges küzdeA korlátozott vonatközlekedés miatt ma igen nehéz utazni, sőt ma csak az utazik, akinek okvetlenül szükséges. A MÁV egyes vonalain kevesebb kocsikat járat és a vonatok valósággal zsúfolva, tömve vannak utazókkal. Ami még szomorúbb tünet városunkban, a Start Autóbuszvállalat nem indít kocsit a Párkánynánára érkező és induló vonatokhoz, A MÁV által kiadott 2133. sz. menetrendkönyv közli, hogy a Start Autóbuszvállalat minden érkező és induló vonathoz indít autóbuszt. Ez nem felel meg a valóságnak. Az utas, amikor csomagokkal megrakodva kiszáll a vonatból, meglepődve tapasztalja, hogy nincs autóbusz, gyalogolhat Párkányig 5 km-t, Esztergomig 7 km-t. Az utazóközönség érdekében közöljük, hogy a vállalat az alább felsorolt vonatokhoz nem indít autóbuszt : 10.17 órakor vasár- és ünnepnap Budapestről érkező személyvonathoz. 12.42 órakor Budapest felől érkező s 12.43 órakor Érsekújvárra induló gyorsvonathoz. 17.58 órakor Budapest felől érkező személyvonathoz. 21.11 órakor Budapest felől érkező s 21.12 órakor Érsekújvár felé induló gyorsvonathoz. 22.54 órakor Budapest felől érkező személyvonathoz. 3.40 órakor Budapest felé induló személyvonathoz. 7.56 órakor Érsekújvár felől érkező és 7.57 órakor Budapest felé induló gyorsvonathoz. 17.12 órakor Érsekújvár felől érkező s 17.13 órakor Budapest felé induló gyorsvonathoz. 19.50 órakor Érsekújvár felől érkező s ugyanakkor Budapest felé induló Duna Express-hez. 2.29 órakor Budapestről érkező személyvonathoz. Megböbbenlő az itt közöli felsorolás, de így van. Úgy tudjuk, az autóbuszengedélyt úgy adták ki az illetékes vállalatnak, hogy köteles minden vonalhoz autóbuszt indítani. Felhívjuk az illetékes hatóságok figyelmét erre ci tarthatatlan viszont 104.690 pengővel kevesebb az előző évinél. A tiszta vagyon értéke 1941. év végén 9.699.489 P, az 1940. évi értékösszeggel szemben a szaporodás 170.471 pengő. A város tiszta vagyonának gyarapodása egyrészt a vagyontárgyaknál mutatkozó többletből, másrészt a tartozások csökkenéséből származik. Megnyugvással veheti tudomásul a város közönsége a zárszámadásból, hogy a nehéz időkben hűséges és lelkiismeretes sáfárkodás folyik a közület pénzével és vagyonával, s ezért dr. Etter Jenő polgármestert és munkatársait, elsősorban Perédy Ferenc számvevőségi főtanácsost — továbbá a képviselőtestületet és a pénzügyi bizottságot is elismerés illeti. lemnek és sok magyar családnak kell meghoznia a haza oltárán a legnagyobb áldozatot. Oly jól esik most a Magyarok Nagyasszonyára gondolni és ott a város legszebb kilátóhelyén lévő Mária-szobor- hoz zarándokolni és hathatós segítségét kérni. Őseink, a török- és tatárverő magyarok kardjuk markolatán viselték a rózsafüzért és vívták sikeres harcaikat, ma lélekben és imában küldjük fohászainkat a Szűzanya felé : könyörögje ki fegyvereink győzelmét s adjon nekünk, magyaroknak hősi önfeláldozást és hazaszere- tetet mind a fronton, mind idehaza. Az Ö soha meg nem szűnő tisztelete forrasszon egybe minket, akik annyiszor és oly sok esetben megértés és részvét nélkül haladunk el egymás mellett és sokszor önzésbe süllyedünk. Ez a nagy adomány pedig, amelyről itt büszke örömmel emlékezünk meg, serkentse azokat, akiknek van áldozni- valójuk a nemesebb célokra és mivel a munkában lévő Mária-szobor költségei még nincsenek egészen együtt, adakozzanak, ki-ki a saját anyagi ereje szerint, hogy a szoborban benne legyen ennek az ősi Mária tisztelő város minden polgárának áldozatos hozzájárulása. A szobrot a jónevű budapesti Geren- day cég készíti és így a városnak egyik legszebb és méltó alkotása lesz. A régi faszobor az Orbán-kápolna kies helyén fogja hirdetni az egyesület nemes kezdeményezéseinek nyomában a város lakosságának áldozatos lelkületét és legnemesebb érzéseit, amelyek a sok hiba és ferdeség mellett is, komoly időkben megértést és áldozatot termeltek ki belőle. állapotra, mert úgy tudjuk, nem a vállalat, hanem az illetékes hatóság szabja meg, hogy melyik vonathoz köteles járatot indítani és melyikhez nem. Az utazóközönség átérzi a mai idők súly osságát, igényeit lecsökkenti, de ha azt látja, hogy egy vállalat ezt a helyzetet kihasználja, akkor ő is fellép és követeli a konkurrencia beállítását mind most, mind pedig a háború utáni időkben. Hisszük és bízunk a hatóság erélyes intézkedésében és bízunk abban, hogy e sorok nem maradnak a pusztába kiáltó- nak szavai. «iiiiiBiiiiiaiiíiiBiíiiiHiiiiiaiiuiHiiiiiniiiiiHiiiiHiiiiiHiiiiisiiiiiaiiiiiniit Elszámolás az 1942. évi május hó 10-én rendezeti iüsfielen napon gyűjtött dohánynemüekről: Symphonia cigaretta 32.744 db. Levente cigaretta 41.785 db. Hercegovina cigaretta 2.256 db. Király cigaretta 1.275 db. Extra cigaretta 389 db. Hunnia cigaretta 6.421 db. Délibáb cigaretta 326 db. Honvéd cigaretta 1.090 db .Töltött cigaretta 1.435 db. Memphis cigaretta 50 db. Esztergom városi cigaretta 20 db. Összesen : 87.791 db. Érsekújvári cigarettadohány 100 gr. 1 doboz .Török cigarettadohány 25 gr. 26 csomag. Hercegovina cigarettadohány 100 gr. 1 doboz. Hercegovina cigarettadohány 25 gr. 2 csomag. Balkán cigarettadohány 100 gr. 2 doboz. Balkán cigarettadohány 25 gr. 29 csomag. Magyar cigarettadohány 25 gr. 239 csomag. Cigarettahüvely 12 doboz 1.200 db. Cigarettapapír 120 levél. Meggyfa cigarettaszopóka 480 db. Jobb minőségű szivar 25 db., Turul szivar 20 db., Fainlos szivar 140 db., Vegyes szivar 83 db. Összesen : 268 db. Papiszopóka 5 db. Finom magyar pipadohány 100 gr. 6 csomag. Verpeléti pipadohány 100 gr. 1 csomag. Vegyes törmelék pipadohány 100 gr. 11 csomag. Közönséges pipadohány 25 gr. 53 csomag. Rövid csi- bukpipa 2 db. Gyufa 410 doboz. Gyufa kiscsomagolás 10 db. Könyv 49 db. Zsebkendő 3 db. Kereszt szentképpel 20 db. Bőr cigarettatárca 1 db. Kanál 2 db. öngyújtó 1 db. Az Esztergomi Tűzharcos Főcsoport vezetősége ezúton is bajtársi szeretettel, hálás köszönettel fordul a nemesszívű adakozók felé ; hálás köszönetét mond az egész nap folyamán fáradhatatlanul és teljes odaadással a gyűjtésnél közreműködött baj társaknak, és annak a kedves honleányi társaságnak, amely szintén páratlan buzgalommal és lelkiismeretességgel igyekezett munkáinkban segítségünkre lenni. Köszönetét mondunk végül a világháborút és orosz fogságot végigküzdött és végigharcolt Balogh Jancsi és Balog Jóska cigányzenészeknek és az általuk össze- toborzott zenészeknek, akik magyar nó- tás kiállásukkal, a Széchenyi-téren és a Laktanya előtt teljesített önzetlen zenélésükkel szintén elősegítették a gyűjtés sikeres eredményét. Esztergom, 1942. június 3. dr. v. Bánomy Antal s. k. elnök. Bátky Endre s. k. főtitkár. Hősök emlékünnepe városunkban Kegyeletes ünnepség keretében hódolt vasárnap Esztergom város közönsége a világháborúban elesett hőseink emlékének, Az emlékünnepséget a Szent Anna- templom előtt felállított tábori oltárnál ünnepélyes szentmise vezette be, amelyet Kereszthegyi Gyula s. lelkész mondott. A szentmise után a hősök emlékművénél kegyeletes ünnepség volt. Az ünnepségen megjelent dr. Beér Gyula alispán, Révhegyi Ferenc ezredes, a páncélos lőiskola parancsnoka, dr. Mertán János és vitéz Ronkay Antal protonotárius-künonokok, vitéz Őnody- Jánoskuti József dr. vm, főjegyző, dr. Etter Jenő polgármester, dr. vitéz Bánomy Antal városi főjegyző, dr. Balogh Albin tanügyi főtanácsos, dr. Giegler Károly hercegprímási irodaigazgató, vitéz Csiby Zoltán alezredes, vitézi székkapitány, Koffler Gyula alezredes, járási leventeparancsnok, P. Hársligethy-Vin- kovics Viktor szentferencrendi tartományfőnök, Maros Antal főszolgabíró, Jánoska Tibor rendőrfőtanácsos, dr. Pauer István tanügyi titkár, P. Weisz Richard gimnáziumi igazgató, Páli Sándor ref. lelkész, a vármegye, a város, a honvédség, a vitézek, a frontharcosok, a város különféle társadalmi egyesületei és az ifjúság levente-csapatai. Az Esztergomi Kát. Legényegylet dalárdája által előadott Magyar Hiszekegy után Eidenpencz György VI, o. bencés gimn. tanuló szavalta el Gyula diák : Boldog szunyadókhoz c. hazafias érzéssel átszőtt költeményét. Utána a Legény- egylet dalárdája Révfy : Hősök napján c. dalát adta szép kidolkozásban. Mlajd P. Miholcsek Miklós ferences házfönök lépett a szószékre és lelkes ünnepi beszédben méltatta a kegyeletes ünnep jelentőségét. Kiemelve mondotta, hogy adjunk egy napot májusban a hősöknek, egy napot a tisztelet és kegyelet jeléül. Egy csokrot vigyünk a legszebb hónapban a hősök temetőjébe, ahol hatezer bús szivet takarnak a hantok. Ugyanennyi bánatos szív gyászolja az elhunytakat. — Ez a hősi szobor hirdeti apának és unokának, hogy félmillió magyar vért követelt az elmúlt háború. Mit követel a mostani ? Miért ? ., . — Keletről kél a nap bíborszinben és azt hisszük, ahol a nap kél, az jót hoz, pedig csalódunk. Vad, eltipró pogányság akart betörni, az itt lévő nemes életfa- kadást letörni. Ezért van ma ádáz harc, ezért vérben forog a földnek minden kis része. — Május hónapban van a magyar anyáknak a napja. Az áldozatos magyar anyák, akik ezt a sok vért adták a hazának. Ök azok, akik adták és adják a honmentő hősöket. Az ő kezük kulcsoló- dik az ég felé és védelmet esdenek a harcolókra és arra, hogy az Egek őrködjenek felettünk, hogy a sátán birodalma örökre elvesszen. — Mi magyarok a mi Védasszonyun- kat kérjük, hogy esdje ki számunkra a jó Istentől, hogy adjon Horthy apánknak sok bölcseséget és erőt, hogy vezessen a boldog magyar jövő felé. — Zrínyi szavaival kiáltunk a világ felé a mai napon, hogy : ,,Adassék tisztelet a magyar katonaeszménynek" .. . A lélekemelő beszéd után Révhegyi Ferenc ezredes tette le elsőnek a koszorút a honvédség, majd az itt tartózkodó német tanosztály a baráti Németország, dr .Etter Jenő polgármester a város közönsége, Sinka Ferenc Pál a hadirokkaij- tak és hadiözvegyek, dr. vitéz Bánomy Antal főjegyző a frontharcosok nevében az emlékműre. Az ünnepség a Himnusz eléneklésével végződött. Az ünnepség befejezésével ,a páncéljármüves zlj. harckocsijai, a frontharcosok és *a leventék vonultak el disz- menelben a hősi emlékmű és az ott felsorakozott előkelőség előtt. MAGYAR TŰZHARCOS SZÖVETSÉG ________Esztergomi Főcsoportja. F őcsoportunk 1942. évi junius hó 7-én vasárnap d. e. 10 órakor a városháza tanácstermében tartja évi rendes közgyűlését, amelyre bajtársi szeretettel meghívjuk. Tárgysorozat: 1. Hiszekegy. 2. Elnöki megnyitóbeszéd.. 3. Jegyzőkönyvet ^hitelesítők kijelölése. 4. Vezetőtiszti jelentés. 5. Pénztári jelentés. 6. Számvizsgálói jelentés. 6. Számvizsgálóbizottsági jelentés. 7. Uj tisztikar megválasztása. 8. Országos kiküldött üdvözlő beszéde. 9. Jelentések. 10 .Indítványok. 11. Himnusz. A közgyűlésen személyesen, pontosan megjelenni hazafias bajtársi kötelesség. A közgyűlés előtt háromnegyed 9 órakor felsorakozva a belvárosi plébánia- templomba vonulunk, miért is felkérjük az összes formaruhával rendelkező baj- társakat, hogy ezen ünnepélyes hangulatú megmozdulásunkon formaruhában szíveskedjenek megjelenni. Pontos megjelenést kérünk. Esztergom, 1942. évi junius hó 3-án, Bajtársi köszöntéssel : vitéz Bánomy Antal s. k. elnök. Bátky Endre s. k. főtitkár Kezdődik a selyemhernyók kiosztása Az elmúlt héten országszerte gyors fejlődésnek indult az eperfák lombja és a községi selyemtenyésztési felvigyázók megkezdik a selyemhernyók kiosztását. Az időjárás és lombfejlődés rendkívül kedvezőnek Ígérkezik a selyemtenyésztés szempontjából és mindenütt, ahol csak elegendő eperfa van, a lakosság nagy érdeklődést mulat a jó keresetet Ígérő selyemtenyésztés iránt. Ismeretes ugyanis, hogy a kormány az I. osztályú selyemgubó árát a tavalyi 2 pengő helyett 3.50 pengőben állapította meg s így azok a nagycsaládú és szorgalmas tenyésztők, akik a múlt nyáron 200— 300, sőt 400 pengős keresetet tudtak elérni, egy hónapig tartó selyemtenyésztéssel, most könnyen tehetnek szert 400— 500 pengős keresetre. A jó gubóár mellett az is ösztönzi a tenyésztőket, hogy a vármegyei és városi közjóléti szövetkezetek közel 40.000 pengő jutalmat osztanak szét a legjobb eredményt felmutató tenyésztők között. A 100—75—50—25 pengős tenyésztési jutalmak jelentősen emelik a tenyésztők keresetét. A közeli napokban országszerte megkezdődő selyemtenyésztésre még lehet jelentkezni a községi petekikeltöknél, kiknek nevét a községi kézbesítők bárkinek megmondják. Az Országos Selyemtenyésztési Felügyelőség u. i. számolt a nagyobb érdeklődéssel s megfelelő meny- nyiségű petét adott ki a községekbe kikeltés és kiosztás céljából. Eltiltották a közebédeket A belügyminiszter elrendelte, hogy az ételek és italok kiszolgáltatására berendezett helyiségekben, ideértve az egyesületeket, klubokat és kaszinókat is, étkezéssel egybekötött társas összejövetelt, bankettet az elsőfokú rendőrhatóságnál be kell jelenteni. Ez a bejelentési kötelezettség arra az esetre is vonatkozik, ha a társas összejövetelt magánosok nyilvános helyen rendezik. A rendelettel kapcsolatban a belügyminiszter a legszigorúbban meghagyta az alárendelt hatóságoknak, hogy a rendelet alapgondolatának megfelelően minden közebéddel és közétkezéssel járó nyilvános vagy társas összejövetel tartását mellőzzék. A főispánokhoz intézett leiratában pedig még ezen túlmenően azt is szükségesnek tartja a belügyminiszter, hogy a mostani komoly időkben a túlméretezett fogyasztással járó társadalmi összejövetelek és vendégeskedések megszüntetését is kívánatosnak tartja és felhívta a főispánokat, hogy személyes példaadásukkal a társadalmi életet ebben az irányban is neveljék és irányítsák. muummuuuuuummnmt Magánnyomozó Iroda. Szabó Albert nyug. detektivfelügyelő m. kir. államrendőrség által eng. magánnyomozó lrodá|a Esztergomban, Deák Ferenc-utca 15. az. alatt. Megfigyel, informál, kényt» természetű ügyekben nyomoz, okmányokat be- szerez, ismeretlen helyen tartózkodó tfagy eltűnt egyéneket felkutat, mind kel-’ mind pedig külföldín, ^ m». eil in«— ■«■)» III f «II III w 111 m inr ti m íur iimii'bk uhum uiii mc. ül in « ■airmiie *im Dr. Drahos János érseki ált. heiynök adománya a Vaskapun felállítandó új Mária-szoborra Hogyan közlekednek a Start-autóbuszok a Párkány- nánáról induló és érkező vonatokhoz