Esztergom és Vidéke, 1941

1941-05-10 / 38.szám

Szerkesztőség, kiadóhivatal: Simor-u. 20. Megjelenik minden szerdán és szombaton Keresztény politikai és társadalmi lap. Szerdán 10 fillér, szombaton 16 fillér. Előfizetési ár 1 hóra : 1 pengő 20 fillér. HETI ESEMÉNYEK BELFÖLD fiitler legutóbbi nagy beszédében elismeréssel szólott Magyarországról és a honvédségről. — A szlovák gazdasági miniszter megtekintette a budapesti nemzetközi árúmintavásárt. — Meghalt Esztergályos János, a Népszava felelős szerkesztője. — A magvar posta 113 millió újságpéldányt továbbított belföldre — Gömbös Gyula szobrát a budapesti Vérmezőn állítják fel. — Sopronban megszűnt a munkanélküliség. — Magyarországon 2,630.000 református él. — A pápa kitüntetett 2 magyar egyetemi tanárt. KÜLFÖLD Irak oldalán akar harcolni Egyiptom ifjúsága. — Kizárták Irakot a font sterling alapon álló államok sorából. — Fegyverbe szólította a jeruzsálemi főmufti a mohamedánokat. — A katolikus vallás törvényessé vált Japánban. — Amerika katonai megfigyelőket küldött Bagdadba. — Irak 300.000 embert tud mozgósítani. — A legtöbb iraki petróleum üzemben beszüntették a munkát. — Svédország megadta a jogot a német csapatok átszállítására. — Nagyban folyik a mocsarak lecsapolása Oroszországban. — Záros határidőig be kellett adni a fegyvert Romániában. — Az egész arab világ Anglia ellen fordul. — Az angol flottát és seregeket súlyos helyzetbe juttatta a mosszuli olajszállítások elmaradása. — A transjordániai arab csapatok csatlakoztak az iraki csapatokhoz. — Japán bárminő amerikai harci cselekményre beavatkozik. — Négy nagy amerikai autógyár beszüntette a munkát. — A román lelkészeknek megtiltották a tanítást. — Törökország elismerte az új görög kormányt. — Antonescu román államfő kapcsolatokat keres a régi pártokkal. — A japán császár legidősebb leánya menyaszszony. — Bulgáriában munkaszolgálatra kötelezték a zsidókat. — Az összes külföldi követeléseket letiltották Amerikában. -— Csapatokat küldött Amerika Grönlandba. — A németek elrendelték a görög hadsereg leszerelését. — Spanyolország visszaköveteli régi gyarmatait. — lsztanbulba rendelték a Fekete-tengeri török hadihajókat. — Eltávolították a polgári lakosságot Gibraltárból. — Aláírták a japán-francia gazdasági egyezményt. — Sztálin lett a népbiztosok tanácsának elnöke. — Palesztinában egymást érik a zavargások. — 110 volt jugoszláv diplomata Portugáliába menekült. — 30 százalékkal emelték a vasutijegyek árát Romániában. — Varsó házainak 66 százaléka zsidókézben volt. — Montenegrót és Dalmáciát Olaszországhoz csatolják. — Az angolok vették át ismét a moszuli vezeték ellenőrzését. — Megjosztották a görög királyt trónjától. — Németország hazaengedi a görög hadifoglyokat. — A menekült görög katonákat Abessziniába viszik. — Megszűnt a szlovákiai magyar tanítóképző intézet. — Románia elismerte a független Horvátországot. — Visszavonják a német csapatokat Görögországból. — Megváltoztatták Görögország államformáját — Lefoglalta Amerika a jugoszláv hajókat is. — Ötmillió liter kőolaj szétfolyt az iraki sivatagban. — Elkobozták a londoni román követ vagyonát. — Elzárták búvárhajóvédőhálókkal Newyork kikötőjét. — Heti két kenyértelen nap van Romániában. — Letartóztatják a németeket Amerikában. — Anglia vereségeéri imádkoznak Afrika és Ázsia mohamedánjai. — Roosevelt gyomorbajban megbetegedett. Az újságíró kérése az olvasóhoz! Az ujságbetűk legtöbbször úgy jelennek meg, hogy nem tudni, ki írta őket és ki áll mögöttük, sima-e a homlok, vagy redős, ősz halántékú-e vagy fiatal, amely mögött a betűket teremtő gondolatok születtek. Valaki írta, útnak indította őket, hogy éljenek és hirdessék a Hírt. Hogy ki ez a valaki, nagyon ritkán tudni. Az olvasó belenyugszik, hogy a betűk, sorok, hasábok és oldalak mögött az újságíró, vagy ha úgy tetszik, az Újságíró áll, él és dolgozik, de hogy milyen ennek az Ujságírónak az arca, vájjon mosoly csillog-e a szemében, vagy ráncok árkolódnak szája körül, tud-e sírni, vagy nevetni, s hogy a nevetés nem takar-e könnyeket, ezt nem tudja senki. Az újság szinte személytelenül születik meg, talán azért is, mert csak rövid ideig, legföljebb néhány óráig él, addig, amíg a helyébelépő meg nem öli az elődöt. Talán azért is van, hogy az újságíró nem szeret magáról beszélni s elhiszi, hogy az ő sorsa másokért élni, rohanni, lobogni, mint valami süstörgő fáklya, amelyet a hivatás szent tüze gyújtott meg azért, hogy míg másoknak világít, hamuvá váljék. És ha most az újságíró kilép a névtelenség álarca mögül s ha az olvasóhoz fordul, akivel a nap majdnem minden órájában szembe néz, elismerést, vagy kritikát várva, ennek sem az az oka, mintha az újságíró egyszerre meg akarna elevenedni s egyéni babérokra törne, hanem az, hogy rendje nagy közösségének érdekében kíván szólani. Minket a munka lázas tempója szinte géppé alakított át s nem szoktunk arról beszélni, hogy amikor a hír szolgálatában acéllá keményedett idegekkel dolgozunk, néha könnyünk pereg, s szívünk vére csorog a kerekek között, mert nekünk is vannak emberi fájdalmaink és emberi érzéseink. Néha, ha megáll munkánk zsarnoki ritmusa, eszünkbejut, hogy a mi rendünkben is vannak a munkának vértanúi, vannak rokkantjaink, leszünk mi is egykor elhasznált és elkopott gépalkatrészek, vannak és lesznek özvegyeink és árváink. De senkinek sem szabad észrevenni, hogy munka közben eltorzul az arcunk, szívünk szeretteinkért dobog s mikor a kérdőjeleket írjuk, mögöttük saját öregkorunk, vagy hozzánktartozóink sorsának bizonytalansága görnyed. Az újságíró mindenkinek mindene. Ha kell kemény harcos, kész rohamra menni az igazságért, vagy létét teszi fel arra, hogy szívós védelmiharcban tartson ki véleménye mellett. Nincs az a közügy, amelyben föl ne emelné szavát, országnak, társadalomnak s különböző társadalmi rétegeknek éppúgy áll rendelkezésére, mint egyeseknek, ha kérő szavukkal hozáfordúlnak. Nem azért beszélünk most erről, mintha ebben érdem volna. Nem, ez kötelességünk s ezt a kötelességet minden ellenszolgáltatás nélkül teljesítjük is. S ha most mégis az olvasóhoz fordulunk kéréssel, ezt a munkaasztal mellett kifáradt és nyugalomra érdemes kartársainkért s az újságíró-özvegyekért és árvákért tesszük. Egyik legrégibb és legáldásosabb jóléti intézményünk, a Magyar Hírlapírók Országos Intézete most érkezik el 60 éves jubileumához. Sok megpróbáltatás s a közért hozott áldozatos gesztus áll Nyugdíjintézetünk 6 évtizede mögött s ha anyagi erői megfogyatkoztak, nem a mi hibánk. Azt akarjuk, hogy öreg napjaira az újságírónak se legyenek gondjai, a rokkantakat kárpótolhassuk a köz szolgálatában kimerült energiákért s özvegyeinknek és árváinknak olyan segítséget adhassunk, amely illő az emberi méltósághoz. Kérő szavunk megértésre és meleg szívre talált az ország első aszszonyánál, főméltóságú Kormányzónk fenköltlelkű hitvesénél, aki készségesen vállalta Nyugdíjintézetünk megerősítésének fővédnökségét. Jóságos segítő kezét, amelynek áldását annyiszor érezte a magyar társadalom, most a névtelen dolgozó újságírók felé nyújtja ki, s mi bízva abban, hogy ennek a mozdulatnak szépségét megérti ebben az országban minden újságolvasó, most és az elkövetkező napokban azzal a kéréssel fordulunk az olvasóhoz, hogy legyen segítségünkre. Tudjuk, hogy nehéz az idők járása mindenki felett s a hétköznapok terhei minden vállra ránehezednek ebben az országban, de mégis kérjük az olvasót, hogy adományaival siessen Nyugdíjintézetünk megsegítésére. Fogadja kérésünket úgy, mint a naponként szíve ajtaján kopogtató jóbarát kérését, akinek a megsegítés fillérje éppolyan jólesik, mint a nagyobb adomány. A mai naptól kezdve május 18-ig minden nap jelentkezünk kérő szavunkkal, a Nyugdíjintézet 5600-as csekklapjának, s ehhez az újsághoz egy alkalommal csatolt postatakarékpénztári befizetési lapnak segítségével. íme most egy pillanatra megláthatta az olvasó a betűk fekete sorfala mögött emberi arcunkat. Nem szégyeljük, hogy kérnünk kell, mert nem magunkért kérünk, hanem a munkában felőrlődött kartársaink és hozzátartozóink jövőjéért. Meg vagyunk győződve, hogy a magyar olvasóközönség megérti kérő szavunkat, s nem írja rovásunkra, hogy egyszer mi is emberek mertünk lenni. A munka folyik tovább nap-nap után szakadatlanul s mi ismét eltűnünk az újságbetűk ismeretlenségének hátterében, de rendünk történelmében és szívünk mélyén arany betűkkel írjuk föl, hogy akkor, mikor kérő kezünket kinyújtottuk, meghallgatásra találtunk. Ebben a tudatban tesszük le a Magyar Hírlapírók Országos Nyugdíjintézetének eljövendő jobb sorsát a magyar olvasóközönség kezébe, s köszönetet mondunk már előre is minden adományért, amely az újságírói munka elkopott, megrokkant munkásain, s az újságíró özvegyeken és árvákon kíván segíteni. Budapest, 1941. május 4-én. A a Országos Magyar Sajtókamara Az éneklő ifjúság közös hangversenye Vasárnap délután nagy ünnepe volt a dalnak és az éneklő ifjúságnak. Esztergom középiskolái nemes versenyre kelve, együttes monstrehangverseny keretében áldoztak a dalnak, a művészi szépnek. A gyönyörű dálosünnepélyen hatalmas érdeklődő közönség jelent meg. Ott láttuk a hatóságok vezetőit, a középiskolák igazgatóit, az érdeklődő szülőket még távoli vidékekről is. A hangversenyen a következő intézetek működtek közre : Szent Anna elemi iskola, karnagy : Kereszthegyi Gyula ; Ferences gimnáziun, karnagy : Ammer József ; Irgalmas Nővérek leánygimnáziuma, karnagy : Densz M .Felicitas ; Városi gimnázium, karnagy : Ammer József ; Bencés gimnázium, karnagy : Hajnali Kálmán ; Érseki tanítóképző, karnagy : Geyer Béla ; Irgalmas Nővérek leánypolgárija, karnagy : Gamauf M. Chrysostoma ; Irgalmas Nővérek tanítónőképzője, karnagy : László M. Consilía ; Hittudomány ifőiskola, karnagy : Béres István. Az énekkarok egymás után adták elő a szebbnél-szebb számokat, amelyek között képviselve volt a klasszikus dal irodalma és a magyar dal. Mindegyik énekkar kitűnt biztos, határozott fellépésével, kitűnő összmunkával. Minden dicséretet megérdemlő teljesítményükön látszott vezetőik odaadó szaktudása. Kiemelkedtek a műsorból a közös számok, impozáns hanghatások, a sok fáradságot kívánó összmunka felejthetetlen élményt jelentett. Az összkórusokat Bárdos