Esztergom és Vidéke, 1941

1941-03-08 / 20.szám

Tűzharcos közlemények BAJTÁRSAK ! Felhívom főcsoportunk állományába tartozó minden rendű- és rangú Bajtár­samat, hogy saját érdekében is. március hó 9-én, vasárnap délelőtt 11 órakor a Városházán tartandó gyűlésünkön meg­jelenni szíveskedjék. Tudomására hozom egyben a fiatalko­rú Bajtársaknak, akik 1933. és az azt követő években teljesítettek tényleges katonai szolgálatot, hogy a felvételük­höz szükséges személyi-lapok megérkez­tek s azok alulírottnál a délutáni órák­ban 4—6 óra között igényelhetők. E fia­talabb Bajtársak a jelentkezéskor összes katonai okmányaikat hozzák magukkal. Kérem a formaruhával rendelkező Bajtársakat, hogy március 15-én, szom­baton reggel 8 óra 45 perckor a Város­háza előtt formaruhában megjelenni szí­veskedjenek, ahonnan zárt sorokban vo­nulunk az ünnepségre. Esztergom, 1941. évi március hó 4-én. Bajtársi köszöntéssel : BÁTKY ENDRE s. k. főtitkár. IRODALOM A végzetes fét. A téttel, amelyről itt szó van, versenylovat fogadnak meg, de a tét mögött a végzet leselkedik s abban percben, amikor a rádió bemondja, hogy a ló lemaradt, a felhőkarcoló nagyúri tetőkertjében holtan találnak rá az elő­kelő versenyfogadóra. Igy kezdődik a legújabb Pengős Regény, Van Dine : „Végzetes tét"-je, amelyben egy ördögi számítással dolgozó gonosztevő kever gyanúba ártatlan embereket. Phílo Van­ce, a bravúros detektív mesteri keze kell hozzá, hogy a rejtelmek szövevényét ki­bogozza. Az egyidejűleg megjelent Fél­pengős Regények : R. A. Berry színpom­pás és izgalmakkal fűtött vadnyugati re­génye : ,,Az égő hajú lány" és D. Hume könyve : „Az üldöző árnyék", amelyben egy egész bűnszövetkezet hajszál egy me­nekülő lányt, hasonlóképen alkalmasak arra, hogy szuggesztív erővel lekössék az olvasó érdeklődését. Március közepére — már most bejelentjük — nagyszerű Pen­gős Regény készül : „Nevada", a világhí­res Zane Grey egyik legérdekesebb és legköltőibb regénye. Az árvizi jégtorlaszok bombázásáról írt szakszerű cikket a Magyar Szárnyak re­pülésügyi folyóirat most megjelent új száma. Sportrepülőink az árvízvédelem szolgálatában olyan jelentős eredményt értek el, hogy az egész ország figyelme a repülő árvízmentők felé fordult. Erről vitéz Járomy Árpád főhadnagy és Racz­kó Lajos írt érdekes felvételekkel tarkí­tott cikket. Bisits Tibor őrnagy légikró­nikája, Udvary Jenő százados repülő hírei mellett vitéz Hefty Frigyes repülő történelme és báró Medem-Walter Eber­hard a német repülőakadémíáról szóló cikke érdemel még figyelmet. Elbeszélést Szy Tibor százados és Nagyiványi Zoltán írtak. A szokásos rovatokon kívül renge­teg fénykép tarkítja a repülők lapját. Já­nosy István szerkesztésében megjelent Magyar Szárnyak mindenütt kapható. Ára 50 fillér. Mutatványszámot a kiadó­hivatal (Üllői-út 12.) ingyen küld. Juhász Lajos; Játék a halállal. Anton Storb világhírű akrobata bohóc KUX né­ven dolgozik. Lassankint vissza akar vo­nulni a cirkuszi porondról, ám mielőtt nyugdíjba mehetett volna : lezuhan a tra­pézről, s árván hagyja kislányát. A kis­lány eddig egy svájci nevelőintézetben nevelkedett. A cirkusz tulajdonjogának legnagyobb része a kislányé, ő ezt azon­ban nem tudja. A kislány apja cirkuszá­ba kerül, felébred b*>.nne az artista vér s számokat tanul be egy ügyes akrobatá­val. Egymást megszeretik. A cirkuszigaz­gató is szeretné megszerezni a cirkusz tulajdonjogát, úgy, hogy a fiával szeretné elvéteni a gazdag leányt. Ebből érdekes bonyodalom indul ki, a „játék a halállal" cimű kis regény cselekménye. Csupa ér­dekesség, izgalom. A kötet az „Érdekes Regények — röptében a világ körül" so­rozat 14. számaként jelnt meg, 10 fillér­ért mindenütt kapható. Külön vonzó­ereje a kötetnek a mélynyomású képes rész, ötletes magyarázó cikkekkel. Az Attila folyóirat márciusi számának tartalma : Csizmadia Sándor : Hívom a tavaszt. Baross Endre dr, : Cseresznye­virágok hazája. Pálos Ödön : IV. Béla magyar király. Murgács Kálmán : A bor. Kisjókai Szakái Erzsébet : 120-as tempó. Zimányi Ernő : Leszámolás. Aczél László dr. : Á magyar zene története és fejlő­dése. Szemerédy Jenőné : A piros pa­pucs. Szász Károly István : Művészeti naplóm. Egyesületi élet. Könyvszemle, Versek stb. Szerkesztőség és kiadóhiva­tal : Kornádi, Bihar m, — Előfizetési díja egy évre 5 P, félévre 3 P. Példányonkint az Ibusz és nagyobb vállalatok árusítják. Tartós ondolálás csodája a W'2-ós! Nem göndör, hanem hullámos! Készíti: KISS GÁBOR fodrász, Esztergom, Lórinc-u. 1. Próbálja meg! Öröme lesz benne! Itt sem drágább, mint máshol! APRÓHIRDETÉSEK Eladó a posvány! dűlőben jókarban lévő 658 négyszögöl szőlő 100 darab termő gyümölcsfával, ugyanott 440 négyszögöl szántó és 1100 négyszögöl körtvélyes szigeti rét. Cim: Hősök-tere 5 szám. Eladó a Kossuth Lajos-ucca 52 sz. bérház. Érdeklődni lehet Csákváry hen­tesüzletben Kossuth Lajos-utca 80. Kiadó egy nagyobb lakás a város belterületén, teljes komforttal, aug. 1-ére, esetleg májusra. Cím a kiadóban. Kiadó vagy eladó az Arany-hegyen 5 hold bekerített beltelekkel szántó és gyümölcsös, villával és gazdasági épü letekkel. Azonnal átvehető. Cim : Erdélyi ftéla Esztergom, Szent Lőrinc-utca 11. Veszek levágásra alkalmas sertése­ket-bármilyen mennyiségben az Orszá­gos Árellenőrző Kormánybiztosság által megállapított árban. Bátori István hen­tes és mészáros Andrássy-utca 2. Arpaszaima eladó Jókai-utca 29. szám alatt. Mindennemű mórlegek, úgymint: vagon-, szekér-, gyors-, személy-, cse­csemő-, százados- és tizedes- mérle­gek javítását, állami hitelesítését min­den időben jutányos árak mellett esz­közli Némtth Lajos hat. eng. mérleg­készítő és javító Esztergom, Kossuth Lajos-utca 36., laktanya mellett. Eladó méhcsaládok amerikai kap­tár, széna és kukoriaaszár. Cim : Bog­nár Mihály, Szarvashegy. Eladó egy 500-as Méray-motor­kerékpár, egy varrógép, egy 600X16 os egedmotor, autóköpeny belsővel és egy kerékpár Szent Lőrinc-utca 1. szám alatt. Vennék barna politúros, lehetőleg egyajtós jókarban lévő szekrényt és egy modern villanycsillárt; ugyanott eladó egy nagy tükör és egy könyv­állvány. Gerő, Kossuth Lajos-utca 14. Nói divatszabósághoz jóházból való tanulólán \okat felvesz Kaszás Károlyné Kossuth Lajos-utca 34. szám. Varráshoz felveszek segéd- és tanu­lólányokat. Cim özv. Kovács Jánosné Kálvária-utca 9. sz. Irodai női munkaerőt egész napi elfoglaltságra keresünk. írásbeli ajánla­tokat „Azonnali belépésre" jelige alatt a kiadóba kéretnek. Bélyeggyüjteményt, bélyegsoroza­tokat, levelezést, tömegbélyeget, ok­mánybélyeget, przemisl-i tábori lapokat és leveleket vásárlók. Bauer Imre, Esz­tergomi Gazdasági Bank. Gyermekágy jókarban lévő eladó Cím a kiadóban. 29 mázsa réti széna eladó Szent György-utca 5, szám alatt. Fiatal keresztény gépíró tiszt­viselőnő kétéves irodai gyakorlattal elhelye kedést keres, munkát otthon is vállal. S/íves értesítést „szorgalmas" jeligére a kiadóba kérek. Eladó a Dinnye-szőlőkben egy fél­hold jókarban lévő szőló, termő körte­fákkal. Érdeklődni lehet Horthy Mik­lós-út 3 alatt. Újságolvasók bármely napi- vagy hetilapra szóló előfizetését a Sajtó­központ készséggel intézi el portómen­tesen. Kossuth Lajos-utca 22. Kerestetik egy magányos úrnő mellé egy idősebb nő csekély mun­kára. Cím : Malonyai-utca 6. szám. Eladó a 76-os utca 11. számú ház. Érdeklődni lehet ugyanott. Egy férfiszabó állandó vasalásra felvétetik. Cím : Bakács-festő. Eladó egy szoba, konyha és kamrá­ból álló ház. Cím Arpád-utca 26. szám. Fodrászüzlet-berendezós (férfi és női) eladó. Cím Steiner fodrász, Kossuth Lajos-utca 33. szám. Eladó egy jókarban lévő halottas­kocsi, Horthy Miklós-út 142., Párkány­ban. Füszerüz'et-berendezós eladó. Cím Steiner fodrász, Kossuth Lajos-utca 33. szám. Zongorát és pianinót veszek. Cí­met a kiadóba kérem leadni. Eladó, esetleg bérbeadó a kerek­berki dűlőben 953 négyzszögöl szántó, a barátkúti dűlőben 953 négyszögöl szántó. Bővebbet Maszár Ferencnél, Mária Terézia-utca 18. szám alatt. Figyelem! Ne dobja félre, ha rossz az öreg rádiója, mert azt Szalva magas áron megvásárolja. Veszek és eladok használt rádiókat és alkatrészeket. Szalva Jószef Esztergom, S'échenyi-tér 24. sz. Esztergomban Mussolini-tér 4. sz. a. 188 kat. négyszögölre szabadonálló épület Kisdunaparton strand, zárda­iskolák és hajóállomás közötti útvo­nalon eladó. Helyr. sz. 1320. Eladó úri lakóház a Fürdő szállóval szemben, 5 parkettás szoba, fürdő­szoba, összes mellékhelyiségekkel, cse­lédszobával, szép kerttel, Kedvező fize­tési feltételek. Közvetítőt díjazok. Ferenc József-út 29. Dr. Jármy. Eladó ingatlanok Esztergomban az Alsó-szigeten, a pri-. maciális konyhakert és Ferences-kollégium sportpályája közvetlen közelében 9 darab szántóföld. A Szent János-kúti dűlőben villaépület, vasbetonkerítéssel övezett kert közepén, 1 fűthető zárt nagy verandával, 3 szoba, 1 fürdőszoba, 1 előtér, konyha, cselédszo­ba, éléskamrával, házi vízvezetékkel, 2 szárnyú pincével és gazdasági épületekkel, 2 1 /* magyar hold földterülettel, részben gyümölcsfákkal beültetve, továbbá 3 l /s ma­gyar hold területű, részben lóherével, rész­ben pedig gyümölcsfákkal, istállóépülettel, beton disznóólakkal ellátott, ugyanezen villa közvetlen szomszédságában lévő föld­terület, a várostól 15 percnyire, könnyen megközelíthető helyen, végül Szentgyörgymezőn, a Vár-utcában, tel­jesen modern, téglából szilárdan épült, Eter­nit-palával fedett, 3 nagy utcai, 2 udvari parkettás szobából, 1 hall, 1 előszobából, fürdőszobából, konyha, cselédszoba és élés­kamrából álló Esslingeni rolós és spalet­táblás úri ház, ezenkívül ugyanezen telken álló és szintén téglából épült, cseréppel fe­dett, 1 szoba, előszoba és mellékhelyise­gekből, 2 lóra szóló istállóból, garagenak alkalmas nagy kocsiszínből és külön álló pincéből álló 611 négyszögöl területű, ud­vari és kerti öntözőcsapokkal ellátva, sza­badkézből eladó. Érdeklődni lehet: dr. lattyasóvszky Béla ügyvédnél. M. kir. rendőrség esztergomi kapitánysága. 413—1—1941. szám. RENDELET a közlekedésnek Esztergom szab. kir. me­gyei város egyes részein való korlátozása tárgyában. A közlekedés rendje és a közönség testi épségének megvédése érdekében a 250.000—1929. B. M. sz. rendelet 117. §. d) pontjában meghatározott jogköröm­ben ugyanezen rendelet 31. §-ának első bekezdése alapján a következőket ren­delem. 1. §. A forgalom könnyebb lebonyolí­tása és a közlekedési rend fenntartása érdekében elrendelem a Mária Valéria­hid gyalogjáróin az egyirányú közleke­dés bevezetését, vagyis a gyalogos a me­netiránynak megfelelő baloldali gyalog­járón köteles haladni. 2. A gyalogjáróról a kocsiútra lelépni, vagy egyik gyalogjáróról a másikra át­menni nem szabad. 3. Az a gyalogos, aki a gyalogközleke­dést akadályozó nagyobb podgyászt hord, a kocsiút baloldalán a gyalogjáró mellett köteles haladni. 4. Aki a rendelet 1. §-ában foglalt ren­delkezést megszegi, vagy kijátssza, vagy aki a rendelkezés megszegésében vagy kijátszásában közreműködik, kihágást követ el és a 250.000—1929. B. M. számú rendelet 119. §-a alapján 200 P-ig ter­jedhető pénzbüntetéssel büntetendő. A kihágási ügyekben eljárnak : I. fo­kon a m. kir, rendőrség esztergomi ka­pitányságának vezetője, vagy helyette a n. kir. Belügyminiszter által megbízott tisztviselő, II. fokon a m. kir. rendőrség vidéki főkapitánya, III. fokon a m. kir. Belügyminiszter. Ez a rendelet a közhirrétételt követő 8-ik napon lép hatályba. Esztergom, 1941. évi február hó 18. A kapitányság vezetője: Dr. Jánoska s. k. m. kir. rendőrtanácsos. M. kir. rendőrség esztergomi kapitánysága 421—1941. szám. HIRDETMÉNY Az esztergomi rendőrkapitányság köz­hírré teszi, hogy 1941. évi március hó 20. napján d. u. 4 órakor nyilvános árverésen eladásra kerülnek az 1 év és 1 napon be­lül át nem vett talált tárgyak, továbbá a kihágási eljárás során jogerős Ítélettel elkobzott fegyverek és egyéb tárgyak. Fegyvert csak az vásárolhat, aki fegy­vervásárlási engedéllyel rendelkezik. Esztergom, 1941. évi március hó 5-én Esztergomi rendőrkapitányság. í $ s ^9^BW9^(*!lWllJ^ff8í%ll'Stf^ Versenytárgyalási hirdetmény. Epöl község elöljárósága bikaístálló és pásztorlakás építési munkálataira nyilvá­nos versenytárgyalást hirdet. Az aján­latok benyújtási határideje 1941. március hó 27. délelőtt 10 óra. Felbontás ugyan­azon nap délelőtt 11 óra. Bánatpénz 2°/o. A részletes versenytárgyalási hirdetmény és ajánlati minta, valamint a feltételek, tervek és a költségvetési űrlapok a kör­jegyzőség székhelyén, Bajna községházán a hivatalos órák alatt megtekinthetők és megszerezhetők. Bajna, 1941, évi március hó 7, Üveges Ágoston Szankovits Endre bíró. körjegyző. Értesítés. Értesítem a m. t. közönséget, hogy az ácsmesteri képesítést sikeresen megszereztem és e szakban minden­nemű munkának jutányos á'on való elvégzését vállalom. Költségvetéssel díjtalanul szolgálok. A m t. közönség szíves pártfogá­sát kérve Tóth Lajos képesitett ácsmester Esztergom, Si mor lános-B. 49. KULTUR MOZGÓ 8-án szombaton és 9-én vasárnap Hatalmas, lenyűgöző világfilm ARANYVAROS Erről Flynn filmszenzációja Kalandos történet az amerikai pol­gárháború idejéből. Nagyszerű kisérő műsor ELIT MOZI 8-9—10 szombaton, vasárnap és hétfőn: fossza az úton A hazai filmgyártás nagy eseménye Csortos Gyula, Mezei Mária, Tolnay Klári, Toronyi, Főidényi, a két Pet­hes, Kökény és Ilona, Makláry Magyar Tilághíradó Felelős szerkesztő és kiadó: Laiszky Kázmér. Nyomatott Lai*z<w Jatu* kónyvayomJajában, Esztergom, (felelős. Laiszky Kázmér.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom