Esztergom és Vidéke, 1941
1941-01-15 / 5.szám
Közgyűlés a Kat Körben. Az Esztergomi Kat. Kör február 2-án, vasárnap d. u. 6 órakor tartja a Kör helyiségében 49. évi rendes közgyűlését az alább ismertetett tárgysorozattal: 1. Elnöki megnyitó. 2. Jelentések. 3. Tisztikar, választmány és számvizsgáló - bizottság megválasztása. 4. Tagsági dijak megállapítása. 5. Esetleges indítványok, amelyek 8 nappal a közgyűlés előtt írásban bejelentendők. Közgyűlés után este 8 órakor társasvacsora, melyre a Kör altisztjénél lehet előjegyezni. Szívgárda-avatás Párkányban. Lélekemelő ünnepség között Szivgárda-avatás volt Párkányban, amikor 80 kis gyermek fogadott hűséget Jézus Szent Szivének Bartos József párkányi káplán, gárdavezető előtt. A templom teljesen megtelt a szülőkkel, kik tanúi akartak lenni gyermekeik hűségfogadalmának. A szentmise alatt Sziv-gárda énekek hangzottak el, melyek mély hatással voltak a megjelentekre. Az alkalmi énekeket Tóth Gábor kántortanító tanította be. Délután a Szivgárda a Párkányi Katolikus Legényegyletben karácsonyi színjátékot mutatott be, melynek ügyes betanítása Borbély, Kovács és Korit tanítónők fáradozását dicsén. Hangverseny a Ferences-templom új orgonájára. Előkelő művészgárda lesz városunkban szombaton, január 18-án, amikor is este 8 órakor az Elit mozgóban nívós műsorral áll az esztergomiak elé Kiszelv Gyula, a Rádió ismert rendezője és művésztársai, akik között kiemelkedik Farkas Ilonka, operaénekesnő. E tárgyú rendezés úgyis ritkán szerepel Esztergom város közönsége előtt, másrészt a cél magasztossága, hogy már ez év folyamán új és nagy orgonával zenghessük Isten dicséretét, megérdemli az est, hogy minél nagyobb érdeklődés kisérje és így teljes sikert biztosítsunk a nemes célnak. Bízom az esztergomi ferences templom látogatóiban, de másokban is, hogy megértik tervünket és önmagukra is adnak, amikor a meghirdetett hangversenyt megjelenésükkel szívesek lesznek támogatni. Pettyes bált rendez a Szt. Anna Leányklub folyó hó 18-án, szombaton este 9 órakor a Széchenyi Kaszinóban. Előadásra kerül a „Huszár és a rnézeskaiács-sziv" című táncjáték és tréfás jazz zenekar. Az est fénypontja Kricsfalvy Viktorné énekszama lesz. Tancverseny. A meghívók szétmentek. Belépődíj 1 P. A jótekonycelra felülfizetéseket köszönettel fogad a rendezőség. Korcsolyázni alkalmas Dunaszakasz kijelölése, A rendőrkapitányság figyelmezteti és értesíti a közönséget, hogy a Kis-Dunának korcsolyázásra és csúszkálásra csak a Komáromi-fatelep feletti rész alkalmas és veszélytelen. Balesetek elkerülése végett azonban a korcsolyázás itt is csak 10 cm vastag jégréteg mellett engedélyezhető. A kis háztartás zsírja és szalonnája vájjon mennyiben esik alá a legújabban megjelent fontos kormányrendeletnek, amely az élelmiszerekkel való takarékoskodást és a legfontosabb élelmiszerek igazságos elosztását célozza. Ugyanis sok szegény embernek nincs, de sok szegény embernek van most valamelyes zsírkészlete s ez így van országszerte, különösen az olyan városokban, mint amilyen Esztergom, amelynek lakossága telve van szegény emberekkel, olyanokkal akik két kezük munkájából élnek és ebből a kis keresményből tartják el családjukat. Ezek azok a szegény emberek — sok napszámos, de lehet köztük sok szegény kisiparos is, vagy szükkeresetű alkalmazott — akik ilyenkor télvíz idején disznót öltek, amelyet nagynehezen, nélkülözések árán felneveltek a télre, vagy amelynek árát még nehezebben összegyűjtötték. Most a megölt disznó zsírjával, szalonnájával húzza ki a szegény ember s családja a telet. Vájjon mennyiben esik az új rendelet alá ez a zsír és szalonna és vájjon nem vehető-e egyenlő elbírálás alá a szegény ember zsírja és szalonnája legalább a mezőgazdasági háztartások zsírjával és szalonnájával, amelyre vonatkozóan éppen a fent leírtak figyelembevételével külön intézkedik a rendelet. Sok esztergomi szegény ember gondja most ez a kérdés és bízunk a helyi végrehajtó hatóságban, amely bizonyára megtalálja majd a rendelet helyes, a szociális viszonyokat méltányoló alkalmazását. Patkányok és megdöbbentő számok. Az Egyesült Államok területén 200.000 ember dolgozik évente 100 millió patkány eltartásáért. Egy patkány pár 860 kölyköt hoz a világra évente és ezeknek az eltartására kb. 3 vagon kenyérre van szükség, Ehhez a kárhoz sorozhatjuk a megrágás által megrongált és használhatatlanná vált élelmiszer es anyagkészletet, ragályos betegségek kórokozóinak terjesztését, úgy mint a száj- és körömfájást, továbbá pestist, tífuszt, valamint sok, a mezőgazdaságban gyakori és iszonyú károkat okozó állati ragályok. Németországban most új anyagot találtak fel a patkányoR eredményes irtására a „Zelio" elnevezésű pasztát, melyet olyan pépszerű ételekbe kevernek, melyet a patkány nem vihet megával. Nem emelik e kéményseprési dijakat. A kéményseprőmesterek a pénzügyminisztériumban a kéményseprési dijak felemelését kérték és arra hivatkoztak, hogy csak így tugják teljesíteni a segédek munkaberemelési kérését. A minisztérium nem teljesítette a kérést és így a kéményseprési dijak felemelesére egyelőre nem kerül sor. Magánnyomozó iroda. Szabó Albert nyug. detektívtelügyelő m. kir. államrendőrség által eng. magánnyomozó irodája Esztergomban, Deák Ferenc-utca 15. az, alatt. Megfigyel, informál, kényes termé' szetű ügyekben nyomoz, okmányokat beszerez, ismeretlen helyen tartózkodó vagy eltűnt egyéneket felkutat, mind beimind pedig külföldön. A Szent Antal Szegénygondozó Egyesület ápoltjainak karácsonyára adakoztak: Andrássy Mária 50 P, Babura-család 5 kg liszt, 1 üveg lekvár, Bakos János 20 P, Bernvalner-család 150 drb mézeskalács, Béres-család fél kg kockacukor, 1 üveg rum, 4 citrom, Bognár Gergely 15 P, Buri Matild 2 lit. bor, Csiki Anna 10 P, dr, Drahos János 10 kg dió, 5 kg mák, Etter Ödönné 5 P, Grineusz József 1 kg keksz, 1 üveg rum, Gyulay Endre 20 P és 1 piros kazula, Jeszenszky Kálmán 10 P, Jubász Károlyné 2 P, Kerschbaummayer Károly 2 kg bab és 5 P, özv. Keszthelyiné 2 P, Kiss Rezső 3 P, Kottráné 10 P és 1 üveg méz, Lintner Kálmánné 3 P, özv. Magas Lajosné 1 fehér kazula, dr. Mészáros János 10 P, Mészáros János 1 P, Nyári Józsefné 1 P, Szölgyémy Gyula 2 P, dr. Török Mihály 5 P, N. N. 6 lit. tej, N. N. 4 kg mézes, 4 kg. keksz, 4 kg. szaloncukor. Mind ezen és az egész éven át juttatott bármilyen ajándékért hálás köszönetet mond az Egyesület Vezetősége, IRODALOM Olcsó magyar klasszikusok. Huszonnégy fillérért eddig aligha vásárolt Petőfi, vagy Arany köteteket. Az olcsó Magyar Klasszikusok most megjelenő sorozatában száz lapos terjedelemben, szép kiállításban a legnagyobb magyar klasszikusok válogatott műveit kapja meg, A sorozat Petőfi válogatott költeményeivel indul január 15-én, Bevezetőt hozzá Havas István, a Petőfi Társaság alelnöke írt, A sorozat többi kötetei kéthetes időközben jelennek meg ezután. A második kötet a könyvpiac nagy szenzációja: Arany János válogatott költeményei. Bevezetővel Féya Géza látta el. csapolás! Új slágerzene mellett TáncI a „MAGTÁR KIHálT-'-ban PÉNZT takarít meg, ha hangszer- és játékárúit GIEGLER bácsinál Lőrinc-utca 3. szám alatt szerzi be. Majd Madách: Ember tragédiája követ- [ W% ^ m+g% AAIWHW gf Jfct* kezik, Hankiss János egyetemi tanár I JTWfl CVVVIMUS ™ 2$wA előszavával s magyarázataival. A soron következő negyedik kötet Tompa Mihály népregéit tartalmazza, Kerecsényi Dezső bevezetőjével, A legnagyobb magyar klasszikusokat a legkiválóbb irodalomtörténetírók magyarázzák, 24 fillérért bármely újságárusnál kapható lesz január 15-től. Megrendelhető egyébként a kiadónál: a Magyar Népmüvelök utca 12. Mi újság a színházi világban I Minden színházi eseményről pontosan beszámol színes riportjaival, cikkeivel a Délibáb színházi hetilap legújabb száma. Kuliszszamögötti pletykák, magyar írók kitűnő szépségápolás, divat, rejtvények, tökéletes képes heti rádióműsor, rengeteg szebbnél-szebb kép teszik népszerűvé a legszebb és legolcsóbb színházi hetilap minden számát. A Délibáb ára csak 14 fillér, A Jelenkor újévi száma gazdag és változatos tartalommal megjelent. A vezető ikket Horváth Sándor dominikánus professzor írta az Egyenlőség helye jogi fogalmá"-ról. Cavallíer József : ,,Ami elkövetkezhet" címmel írt nagyobb tanulmányt, Nagy Tibor: „Magyar radikalizmus" avagy ,„Irói álhősiesség" című cikkével válaszol Németh Lászlónak. A Jelenkor előfizetési ára egy évre 4 P, félévre 2 P, Egyes szám -— mely Budapesten és vidéken minden újságárusnál kapható — ára 20 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest VI., Andrássy-út 28., III. 23. Telefon: 11-44-78. Póstatakarékpénztári csekkszámla sz. : 11.870. „Attila" folyóirat januári száma ismét szép és érdekes tartalommal megjelent. Csizmadia Sándor Újévi köszöntő, Baross Endre dr. Madách és a kétlelkű ember, Pálos Ödön Budapest nevének eredete, Timár József Attila elbeszélése, Kísjókai Szakái Erzsébet, Kerecseny János melegen színes novellái, Máté Törék Gyula szobrászati, Aczél László dr. zenetörténeti cikke stb. teszik változatossá. — Szerkesztőség és kiadóhivatal; Éffi^líl £4 4P1 WWÉ% V Kornádi, Bihar m. — Előfizetési díja: W § Sl^^^l II I egy évre 5 P, félévre 3 P. — Példányon- , . &m filtfNF W M*l kint az Ibusz és a hírlapbizományosok UJFci árusítják, mm m :m W kapható Fischhoff tejcsarnokban. Önkéntes árverés Néhai Kisszölgyémy Ignác és neje Tringer Erzsébet örököseinek tulajdonát képező Major-utca 34. sz. ház, kőaljai és zsalazsomi (Csereház mellett) ingatlanok f. hó 19-ón, vasárnap délelőtt 10 órakor irodámban eladatnak. Dr. Zwillinger Ferenc ügyvéd. Üzletmegszüntetés. Tisztelettel értesítem a nb. közönséget, hogy a „Vagyonmentő Árúcsarnok" 1941. február 1-vel megszűnik.. Ezen időig leszállított áron minden eladásra kerül, Felkérem egyben nb. megbízóimat, hogy megmaradt bizományi árúikat ezen iJőig elvitetni szíveskedjenek, mert ezen időn túl felelősséget nem vállalhatok. Tisztelettel „Vagyonmentő" Szent Lórlnc-utca 6. APRÓHIRDETÉSEK Eladó 60 q jómínősfgű réti széna és 40 q takarmányrépa Barkóczy Ferencutca 11. szám alatt. Kisebb családi házat keresek meg vételre készpénzért, lehetőleg a város belterületén. Cim: Simor János-utca 10 szám. Eladó egy ló és tinóborjú, — Cim: Sz ntgyörgy-utca 5. Egy Ügyes, szorgalmas bejárólányt felveszek. — fiorán szky- utca 9. Fodrászleányt keresek, ki viz- és vasondolálásban, valamint manikürözésben jáitas. Cim Gágyor Antal fod rás?mester Oroszka. Ügyes, megbízható lakatossegéd ál lást keres, vidékre is elmegy. — Cim : Esztergom, Simor János-utca 55. Szorgalmas íeány bejáróiul, et keres. Cím: Basa-utca 15. Főtisztviselő keres egy (lehetőleg vizvtzeiéhes) jól fűthető száraz bútorozott szobát. Címeket a kiadóban kell eadni. Eladó szabadkézből a kilátóhegyi dűlőben jókarbdn lévő 1003 négyszögei es fiatal s őlő és ugyanott 588 négyszögöles szántó. Érdeklődni lehet tlorthy-út 6. szám alatt. Katolikus, szerény igényű, házia san nevelt, 33 éves leány, 24 kat hold szántóval, kétszoba bútorral, szép ktlengyevel, férjhaz menne tanítóhoz. Megkeresés .Boldog Otthon" jeligére a kiadóba. Eladó a Malonyai-dűlőben présház pincevei Árpád-utca 8. szám aMt. Lelkióletet élő, középkorú házvezetőnő papi háznál állást keres. Ápoló- es diétás nővér. Finoman főz. Cim Horváth (iáborné Budapest, Bertalan utca 14. szám. IV. em. 1. a. Eladó a Molnár-sor 7. számú ház, mely áll 1 szoba, 1 konyha és kamráb 1. — Bővebbet ugyanott Adorján Sandornénál. Eladó .egy jókarban lévő zongora. Cím: Ince pápa (Úri) uica 7. szám. KULTUR MOZGÓ 16-án, csütörtökön 7 és 9 órakor '• Trópusi mámor Róbert Taylor felejthetetlenül szép filmje Remek kisérő műsor.