Esztergom és Vidéke, 1941

1941-04-19 / 32.szám

a folyó szükségletnek megfelelő mennyi­ségben és időben hozzájuthasson. Ennélfogva minden iparosnak és ke­reskedőnek lelkiismeretbelí kötelessége a rendes kereskedő gondosságával ügyelni arra, hogy közszükségleti cikket fogyasz­tónak csak a megfelelő és a rendkívüli gazdasági viszonyok között indokolt mennyiségben szolgáltasson ki. A rend­kívüli viszonyok között mindenkitől jog­gal elvárható jóhiszeműség, társadalmi és nemzeti szolidaritás alapján nem okoz­hat nehézséget annak megállapítása, hogy adott esetben a jelentkező árúigény túl­zott mértékű-e vagy sem. Irányelvként szolgáljon az, hogy senki sem vásárolhat és senki részére sem szabad kiszolgáltat­ni több árút, mint amennyire a vevőnek feltehetőleg a rendes folyó (élelmiszer­nél néhány napi) szükséglet kielégítése céljából szüksége lehet. Némi támasz­pontot nyújthat ebben a tekintetben a következő példaszerű felsorolás : általá­ban nem kívánatos egy-egy vevőnek töb­bet, mint egy kalapot, egy öltönyt (ru hát), egy kabátot (felöltőt, köpenyt, stb.), két inget, két alsóneműt, két pár harisnyát, három zsebkendőt, két törül­közőt, kétszeri váltásra való ágyneműt, illetőleg a felsorolt cikkek elkészítéséhez szükséges nyersanyagot, egy orsó cérnát, két darab pipereszappant, egy borotva­szappant, negyed kgr mosószappant ki­szolgáltatni. Élelmiszereknél ilyen előzetes korláto­kat még támaszpontként sem lehet közöl­ni ; ezeknél a cikkeknél a kereskedő megítélésére van bízva, vájjon a vásárlás az árúmennyiségre való tekintettel nem szolgálja-e az árúhalmozás célját. Az ilyen célzat természetszerűleg ki van zárva a gyorsan romlandó árúknál. A fentiek tehát nem vonatkoznak azokra a közszükségleti cikkekre, amelyeket a fennálló jogszabályok szerint csak ható­ság által kiállított jegy vagy utalvány alapján lehet beszerezni. Ezeket a cikke­ket bármely fogyasztónak az általa be­mutatott jegyen vagy utalványon feltün­tetett mennyiségben a kereskedő készle­téből kiszolgáltatni köteles. Az árvízkárosultakért Az árvízkárosultak megsegélyezésére folyó hó 17-ig az alábbi ujabb adomá­nyok érkeztek be. Az Esztergomi Takarékpénztár R. T.­hoz: a Salgótarjáni Kőszénbánya R. T. dorogi telepének tisztviselői, alkalmazot­tai és munkássága 13.472 P 87 fii., a Nyergesüj falui Eternit Művek tisztviselői és munkásai 312 P 77 fii., Piszke község 246 P 69 fii., Farnád község 198 P 40 fii., Bajna község 154 P 23 fíl,, Búcs község 127 P 55 fii., Kőhidgyarmat község 71 P 50 fil„ Köbölkút község 51 P, Kesztölc község 49 P 50 fii., Epöl község 20 P 10 fii., Dömös község 13 P 24 fii., Libád község 12 P 60 fii., Pilisszentlélek község 11 P 64 fii., Legény Oszkár 4 P, Marosi János 3 P és N. N. 2 P. Az Esztergomi Kereskedelmi és Ipar­bank R. T.-hoz : Bencés gimnázium ta­nári kara 31 P. Külön is meg kell emlékezni arról a hazafias áldozatkészségről, amelyről a Dörögi Bányatelep testülete ismételten fényes tanúbizonyságot adott azáltal, hogy károsult magyar testvéreink megse­gítéséhez a bányatisztviselőkar és tantes­tület havi jövedelmének 3—3°/o-ával, a segédtisztek 2%-ával, a munkásság pe­dig 1%-ával járult hozzá, A további adományokat jövő heti szá­munkban nyugtázzuk. Mit nyertünk a Délvidék visszaszerzésévei Az idei húsvét mindig emlékezetes napja marad a magyar történelemnek. A magyar királyi honvédség dicsőséges ha­ditényei a szent koronának ismét egy gyönyörű ékkövét szerezték vissza, Dél­Magyarországot, országunk egyik leggaz­dagabb vidékét. A baranyai háromszög visszaszerzésé­vel a Dunántúl természetes egysége újra helyreállt. A Duna-Tiszaköz visszatérte pedig országunk déli határát vitte vissza arra a vidékre, amely földrajzilag Ma­gyarország egyedüli lehetséges határa dél felé. A visszatért területek érdekesebb nép­rajzi adatai : A magyarok legnagyobb számban a Du­na-Tisza közben laknak. A magyarok száma a Bácskában : 310.490, a Bánság­ban : 112.783, a baranyai háromszögben pedig : 19,733. Ezek a számok a 20 éves uralom alatt természetesen megváltoztak a magyarság számarányának kárára. A németek számaránya is csökkent, viszont a szláv lakosság száma növekedett ez­alatt az idő alatt. A növekedés 7,8%-nak felel meg. Százalék szerint Baranyában és Bács­kában a magyarok élnek többségben, míg a Bánátban minimális szláv többség van. Az 1910-es esztendei népszámlálás sze^ rint Dél-Magyarország lakóinak száma : 1,362.000 volt. A Bácska városai közül kiemelkedik Szabadka, amely 100.000 lakosával or­szágunk egyik legnagyobb vidéki városa. A város környékén gazdag gyümölcsö­sök, kertek komoly értéket jelentenek a magyar gazdasági élet szempontjából. Szabadkának igen jelentős a mezőgazda­sági ipara is, szellemi tekintetben, kultu­rális viszonyaiban pedig méltó székhelye és központja Dél-Magyarországnak. De a többi városok és községek is nagy nyereségei hazánknak. A Tisza végre teljes folyásában újra magyar lett, 1939-ben visszakerültek for­rásai, az 1941. év húsvétja pedig nekünk ajándékozta torkolatát is, A Ferenc-csatorna igazi pezsdítő ere lesz országunknak és lehetővé teszi a Duna-Tisza közének gazdasági szem­pontból való tökéletes kihasználását. Ennek a nagyjából sík, lapályos, jó­földű területnek főterméke a buza és ku­korica. Igen jelentős a cukorrépa terme­lése is. Az állatállomány pedig gazdag­ságával, tökéletes kulturáltságával a ha­zai állattenyésztésnek egyik központi ér­téke lesz. Ez a néhány adat is, amelyet hirtelen fel tudtunk sorolni, arra int bennünket, hogy hálaadó szívvel borul­junk le a Magyarok Istene előtt, aki az idei húsvétkor újra kimutatta felénk gondviselő kezét. M. m. m/M. ®. ®.,®.m i Egyes cipőíajták szabadon vásárolnátok A közellátási miniszter rendeletet adott ki, amelyben felsorolja azokat a bőrtalpú lábbeli-fajtákat, amelyek a zár alól feloldatnak. Ezek a következők : 1. Férfi félcipő (39. számtól) lakkbőr, vászon, műselyem, selyem, bársony, brokát felsőrésszel. 2. Férfi szandál, saru és vikendcipő (39. számtól) a box, lósevró, csikósevró, lótükör, sevró, sevrett felsőrésszel ké­szültek kivételével. 3. Női regatta, sport és trotőr félcipő (35. számtól) vászon, műselyem, selyem, bársony, brokát felsőrésszel. 4. Női zárt és pántos, kivágott és kö­röm félcipő (35, számtól) vászon, mű­selyem, selyem, bársony, brokát, vala­mint kecske és juhbőr felsőrésszel, a sev­ré, sevrett, velour és nubuk felsőrésszel készültek kivételével. 5. Női estélyi cipő szandál, szandalett és saru (35. számtól) a box növényi cser­zésű zsíros és durabel bőr valamint hali­na, posztó, melton, nemez, düítin, teve­szőr felsőrésszel készültek kivételével, 6- Gyermek-, fiú- és leányka magas­szárú cipő 23—34 számig, vászon, műse­lyem, selyem, bársony, brokát felsőrész­szel. 7. Gyermek-, fiú- és leányka félcipő 23—28 számig, vászon, műselyem, se­lyem, bársony, brokát felsőrésszel, vala­mint kecske és juhbőr felsőrésszel, a sev­ró, sevrett, velour és nubuk felsőrésszel készültek kivételével. 8. Gyermek-, fiú- és leányka szandál, szandalett és saru (23—38. számig) bár milyen felsőrésszel. 9. Mindenféle papucs, bocskor, tutyi bármilyen felsőrésszel. 10. Házicipő nubuk és velour, borjú, marha- és lóbőr, valamint lakkbőr és disznóbőr, továbbá kecske- és juhbőr fel sőrésszel, a sevró és sevrett felsőrésszel készültek kivételével. 11. Házicipők textílfelsőrésszel. Minden iparos és kereskedő, aki cipők forgalombahozatalával foglalkozik, köte les üzletében feltűnő helyen a zár alól kiszabadított cipőfajták jegyzékét kífüg geszteni. egy órával. Az idén nyáron például még 8 órakor, sőt fél 9 órakor is megengedi az idő és a világosság a szabadban való fürdést, A délutáni teniszezők nem tud­ják 5 órakor elkezdeni (különösen a nyár közepén) a játékot, de kárpótlást talál­nak abban, hogy még 9 órakor is jól lát­hatják a labdát. A futballmérkőzések is egészen szokatlan időben kezdődnek majd. Valószínű, hogy néhány hónap múlva már este 7 órakor kezdődő mérkő­zésekről olvasunk a falragaszokon, A ki­rándulók este 10 óráig barangolhatnak világosban, a szabadban eltölthető idő a nyaralók számára is hosszabb lesz. Az esti szórakozóhelyeken eltölthető idő azonban megrövidül — ha csak meg nem változnak az emberek, Nem szeret ugyanis senki világosban elmenni vala­melyik nyári kerthelyiségbe sörözni vagy táncolni, így aztán 11 óra is lesz, mire megtelnek a nyáresti szórakozóhelyek. Az éjféli zárórarendelet azonban tovább­ra is érvényben marad, úgy hogy egy órát veszítünk a nyáresti sörözések ide­jéből , ,, Mindent összevetve, a nyári időszámí­tás számtalan előnyt jelent a nemzet szá­mára is, az egyének számára is, úgy hogy egyik-másik, egyesek számára kellemet­len következményét boldogan viselhetjük el nagy előnyei kedvéért. Mit jelent a nyári időszá­mítás? A nyári időszámítás stílusosan illesz kedik bele a mai takarékos időkbe, rövi­den : idővel való takarékosságot jelent. Érdemes azonban megvizsgálni, hogy a gyakorlatban milyen jelentőségű ez a most életbeléptétett nyári időszámítás. Különösen a gazdasági életben van szá­mottevő jelentősége, A gyáriparban pél­dául estefelé is folyhat a munka mester­séges világítás nélkül, a kereskedőnek nem kell villanyt gyújtania üzletében egy órára sem, a kisiparos szintén a nap in­gyenes fényénél hagyhatja abba a mun­kát. A hivatalokban bevégződik a munka a kínzó hőség idejére, az iskolában fris­sebb aggyal tanulhatnak a diákok a ko­raibb és egészségesebb felkelés után. Nagy és érdekes változásokat hoz ma­gával a nyári időszámítás bevezetése az egyes emberek életében is, különösen a sportban és a szórakozásban, A reggeli teniszezők például 6 órától 9 óráig játszhatnak kellemes hűvösben, a strandok viszont csak 11 óra tájban né­pesednek be. Igaz ugyan, hogy a szabad­fürdők bezárását is későbbre kell tolni Építsünk templomot Esz­tergom-$zentistvánvárosban Az egyházi és világi hatóságok megértő támogatása után egyének és intézmények is egymással nemes versenyre kelve siet­nek az új templom építésének támogatá­sára. Örömmel számolunk be a következő újabb adományokról : Egyének : dr, Tóth Kálmán prot. kano­nok 200, Murányi János urad. főintéző 60, Szent Anna Leányszívgárda 50 P. — 10—10 P : Kiss Kornélia és Tengler Já­nos, 5—5 P : dr. Vargyas Tivadar, dr, Wajgand József, Klínda László, Újvári Mihály, dr, Stockinger János, dr, Bucsi József, Banké István és Pikó Gusztáv, 2—2 P : Hortobágyi János, Klincsek Bé­la, Homor Mihály, dr. Etter Kálmánné, dr, Szalay Gyula, Kovács István és Bra­un Ferenc, 1—1 P ; Gemperle Károly, Szabó József, Tóth Ferencné, Róna Sán­dorné, Országh István, Balogh József, Nagy Sándor, Szabó Ignác, Agócs István, Muzslai István, Meszes Ferenc és Perger Károly, 50—50 fillér : Szabó József, Hor váth Gaál István, Botka József, Stróbl József és Ábel Istvánné, intézmények : 20—20 P : Repceszeme­rei Hitelszövetkezet és az esztergomtá­bori KIOE, 10—10 P : Iváni Hitelszövet kezet és a bp.-i Szt, József egyházközség, 5—5 P : Csapodi Hitelszövetkezet és a bp.-i országúti Ferences Plébánia, 3 P Uj diósgyőri Hitelszövetkezet, 2—2 P Zalaegerszegi-, Tiszafüredi-, Monoki-, Csornai-, Érsekvadkerti Hitelszövetkeze­tek, 1—1 P: Koppányszántói-, Szemerei-, Püspökhatvani Hitelszövetkezetek. Segítsünk imával és adományokkal! Az új templom belső falán külön már ványtáblán megörökítjük azon személy, intézmény, vagy egyesület nevét, ahon nan akár részletekben, akár egyösszeg ben 50 pengős adomány érkezik, A temp­lomépítő Bízottság alapító tagjai részére díszesebb márványemléktáblát helyezünk el. Alapító tag lehet az, aki legalább 100 pengős adománnyal járul hozzá a temp­lomépítéshez akár egyösszegben, akár részletekben 10 hónap alatt. Hiányzik még kb, 40,000 pengő. Bár minél többen lépnének az alapító tagok közé és minél többen jegyeznének elő márvány emléktáblát, A jó Isten százszorosan visszafizeti azoknak, akik az új templomra jószívvel adakoznak ! Adományainkat a templom javára a Szent Anna plébániára küldjük (Eszter gom, Rudnay-tér 4.), küldhetjük biankó­csekken is, amelyre a következő címet : „Esztergom-Szentistvánvárosi Egyház község, Esztergom" és 3677, számot ír junk. Isten fizesse meg minden jótevőnknek ezerszeresen ! ^^•^•^••^••^ Mi történik egy óra alatt a világon? Hosszas fáradozás és több millió svéd koronát igénybevevő kétéves munka után a stockholmi központi statisztikai hivatal most tette közzé azoknak a vizs gálatoknak eredményeit, amelyekkel arra kívánnak feleletet kapni, hogy 60 percen belül mi történik az egész vilá gon ? A nem mindennapi statisztika termé szetesen kiterjed a legapróbb részletekre is. Itt csak a fontosabb adatok követ­keznek : 4600 ember hal meg, 5400 születik ; 198,000 legkülöfélébb bűncselekményt követ el; ezek közül 177.000-t meg is bün­tetnek. 30 millió kgr. burgonyát íogyasz tanak el az emberek, 25 millió kg kenye­ret, 3.600.000 kg húst és 3.500,000 kg ha­lat, 100 ezer tonna cukrot, dohányból 180 tonnát, ásványi olajból 160.00 ton­nát, Az ipar 7500 automobilt és mintegy 2000 tonna papirost gyárt 60 perc alatt — amely utóbbinak legnagyobb része a sajtó számára készülő rotációs papír. Újságból egyébként egy óra alatt 1.700.000 példányt állítanak elő a föl­dön, beleszámítva a folyóiratokat is. Ugyancsak óránkint 57 km-nyi mozgó­képhez szükséges filmet használnak fel, végül 1 milliárd 200 millió levelet és 115.000 táviratot adnak fel egy óra alatt. Ugyanakkor a világűrben 60 perc alatt a Nap 107 ezer km-nyi utat tesz meg, a földön 1800 vihar tör ki és 400 ezer me­teorit hull a földre. HIREK Hajnali hajsza parasztkocsin" Zörög a kocsi a köveken át. Yeri a szívem a mellkasom. Fogom a rozoga kocsi vasát, ásííö kocsisom hajszolom. Remeg a jegenye dereka még . .. . . . szemem a harmat — . . . csókolom ...! messze az élet sóhaja ég! Megyek a hasadó hajnalon ... Fogom a zötyögő kocsi vasát. Magamat, agyamat: vonszolom ... . . tereken, köveken szíveken át : bajnali szívem hajszolom . ,, ! dr. Buga László Mutatvány a kiváló orvosköltő raoit megjelent „Dalol az orvos, mesél a kórház" v. verseskö­tetéből, amelynek méltatására még visszitérünk. ^ A bíboros hercegprímás úr Őeminenciája ezúton mond kö­szönetet mindazoknak, akik a húsvéti ünnepek alkalmával a palotában kitett iven jókivána­taikat kifejezték. Kinevezés. Dr. Fekete Lászlót a belügyminiszter Csíkszeredára szol­gabiróvá nevezte ki. Eljegyzés, tietényi Anni oki. ta­nítónő és Solvmosi István Máv. mű­szaki tiszt jegyesek. Kauonoki installáció. Vitéz Ron­kay Antal protonotárius-kanonok installációja ünnepélyes keretek kö­zött csütörtökön délelőtt folyt le a Bazilikában. Az ünnepélyes szertar­táson városunk előkelőségei igen nagy számban jelentek meg, ott voltak városunk vitézei, a társadalmi egyesületek vezetői, a tanító és ta­nítónőképző tanári kara és ifjúsága. A szertartás bevezetéseképen dr. Lepold Antal beszédben üdvözölte az új kanonokot, majd Béres István teológiai tanár olvasta fel a kineve­zési okiratot, ezután dr. Lepold An­tal protonotárius-kanonok felvezette az új kanonokot stallumába. Vitéz Ronkav Antal beiktatása után kö­vetkezett dr. Bargár György tb. ka­nonok beiktatása. A szertartás után vitéz Ronkay Antal ünnepélyes szent­misét celebrált. Eljegyzési hír. Szeder Ilonka és Kovács József jegyesek. Orvosi hir. Dr. Kiss Ernő fül-, orr- és gégeszakorvos rendelőjét Széchenyi-tér 6 szám. alá helyezte át. Rendelési idő: d. u. 3—5-ig. Ezen időn kívül telefonhívó: 170-es. Rendelő telefonja: 226-os. Üj lakás­cim : Horthy Miklós-út 36. szám.

Next

/
Oldalképek
Tartalom