Esztergom és Vidéke, 1940

1940 / 100. szám

2

ESZTERGOM és VIDÉKÉ

1940. december 25

Hívom hát a jóakaratú embereket, hallgassák az én gyenge hangom mellett a betlehemi angyal égi szózatát, mely békességet hirdet a jóakaratú embereknek.

Békét kér, békét vár, békét óhajt minden lélek, minden szív; adja ezt meg nektek, jóakaratú embereknek lelki ajándékul a karácsonyi kisded Jézus.

il/. Szepesy Ágnes

Miért nincsenek Esztergomban a török világra emlékeztető helymeghatározó elnevezések?

Hogyha megnézi az ember Budapestnek és a főváros határának térképét, a különböző dűlők nevei között sokat talál olyat, amely a másfélévszázados török uralomra emlékeztet. Van Törökvész-, Törökőr-dűlő, Gül-baba-utca stb., ellenben Esztergom térképén ilyen nevekkel nem találkozunk, holott Esztergom épp úgy megszenvedte a török uralmat, mint ahogy Buda és az akkor városnak alig számító Pest is.

Távol legyen tőlem, hogy afelett siránkozzam, hogy Esztergom a török idők keserves emlékeit bizonyos részek elnevezésével a múltban nem örökítette meg.* Egyébként érdekes, hogy ugyanígy van ez Párkányban is, ahol kevesen tudják, hogy a község határában a vasúthoz vezető út közepetáján lévő völgyeletet ,Siralom völgy “-nek nevezik annak emlékére, hogy ott zajlott le a törökkel Savoyai Eugén és Sobiesky győzelmes ütközete.

Esztergomnak a töröktől 1683-ban történt visszavétele a történelem által táti csatának említett ütközet eredménye nyomán említtetik. Miért könyveltek el történetíróink ezt a haditényünket táti csatának, senki soha nem kutatta, holott bizonyos, hogy ennek győzelmes kimenetele az esztergomi határban dőlt el. Ennek bizonyítására sort fogok ejteni, de először azt a kérdést óhajtom tisztázni, hogy mivel támasztható alá az a feltevés, hogy a párkányi határ Siralomvölgye tényleg a Savoyai— Sobiesky-csata színhelye volt-e, vagy sem ?

* Az ne tévessze meg az esztergomiakat, hogy a szenttamási városrészben egy utca „basa“ nevet visel, mert ez az elnevezés nem több harminc évesnél és az utcanevek első rendezésekor született.

Az volt, mert a párkányi határnak csak ezen a részén szokott felvetni az eke a török és ama korbeli nyugati jellegű kengyeleket, zab Iákat, sarkantyúkat, aranyozott nyereg- és szíjdíszeket, dárdahegyeket, nyílvégeket, törött szablyákat és egyéb töredékes harcieszköz-maradványokat, más határrészben azonban nem.

Nagyobb bizonysága ennek az is, hogy amikor e század elején a község és a vasútállomás közötti úttestnek kiegyenlítési munkálatai folytak és a völgy felé hajló út- mélyedés kitöltésével foglalkoztak, az állomás felé eső partos rész leszállításakor valóban sok olyan lelet fordult ki a földből, amely a török világra emlékeztetett. Sajnos, a kubikus-munkások, akik a leletekhez nagyon is értenek és azokat jól tudják értékesíteni, nem dicsekedtek a talált tárgyakkal és nekem is csak néhai Renner Géza jóvoltából jutott a kezemhez egy kétségtelenül török eredetű zabla-töredék, amelynek oldalsó része aranyozott volt.

Ami már most azt a meggyőződésemet illeti, hogy a táti csata Esztergom határában zajlóit le, a következőkkel támogatom:

Az esztergomi határnak Tát felé eső részén jelentékeny mélyedések vannak. Ilyenek a Bottyán-tó, a Bottyán-ér és az öreg-tó. Majdnem bizonyos, hogy ez a három mélyedés valamikor, vagyis 250 év előtt, együttes tóterületet alkotott és csak később osztotta azokat három részre a hegyi vizek hordaléka és iszapolása, de hozzájárulhatott ehhez a szétosztáshoz az úgynevezett Ser- főző-sánc létesítése is, mint amelynek egykor — úgy 70—80 év előtt emelték — az volt a rendeltetése, hogy a kenyérmezei patak medrén feltóduló dunai árvíznek, amely ezeken a völgyeleteken zúdult a város mély részeibe, útját állja.

Azt fel kell tételeznem, hogy az esztergomi vár felszabadítására érkező hadak Tát felöl jöttek, mert hiszen a Duna vonalán és a vár felől nem jöhettek: azt is, hogy a párkányi oldalról a Dunán az Istenhegy es az esztergomi szigetek között keltek át és Tát felé húzódva a Dunától a kenyérmező- zsalazsoni irányban indult az arcvonaluk, míg a törökök a város felől jöttek és fejlődtek csatarendbe és amikor a két sereg megütközött, a hadiszerencse hol az egyik, hol a másik félnek kedvezve, a csata hullámzó

mozdulatokat vett. Valószínű, hogy a törököt a felszabadító sereg az egybefüggő tó, jobban mondva in- govány déli, tehát a Duna felé eső oldalára csalta és akkor túlerejével a mocsárba szorította, ahol annak javarésze ottveszett s ezzel a csata sorsa a mi javunkra dőlt el.

Mi bizonyítja azt, hogy a csatának itt kellett lennie? Bizonyítják azok a leletek, amelyek az idők folyamán a tóterület talajából külö nősen akkor kerültek elő, amikor az esztergomi házi- és az egy zászló- aljával Esztergomban állomásozó volt cs. és kir. 76 os soproni gyalogezredek katonái a békeidőkben, különösen az öreg-tó déli oldalán, beásási és fedezék-készítési gyakorlatokat végezve, temérdek embercsontot, koponyákat, továbbá lócsontokat és lókoponyákat ástak ki. Bizonyítja továbbá az a tény is, hogy amikor az öreg-tó területét Corchus Béla halastóvá alakította, a földmunkálatok során rengeteg ember- és lócsontváz került elő, továbbá, hogy 1919-ben a Ludovika- Akadémia növendékei nyár idején, a tónak igen alacsony vízállásakor, a víztől mentes tómeder egyes helyein végeztek hasonló gyakorlatokat és ők is tömérdek csontleletet hoztak felszínre és ástak el újból.

Érdekes, hogy sem az említett ezredek katonái, sem a tóásók, sem a Ludovika növendékei nem találtak mást, csak csontokat, de azokat kb. két négyzetkilométernyi területen szétszóródva nagy mennyiségben ástak ki. Szokás volt, talán az jelenleg is, hogy a szekeres gazdák — bizonyára házikertjeik talajának javítási célzatával és homoknyerés végett — a tóterületnek vízmentes részeiből fuvarszámra hordták a földet, s e végből mély gödröket is ástak, de csontoknál egyebet ők sem találtak. Azt kellene ebből következtetni, hogy a tóterület valamikor tömegtemetkezés céljára használtatott fel. Ez a feltevés azonban teljesen valószínűtlen, mert hiszen a mocsárban, a vizes ingoványbán sírokat — pláne tömegsírokat — ásni egy volt a lehetetlenséggel; az is képtelenség, hogy valami nagy járvány idejeben a hullákat csak úgy egyszerűen a mocsárba hordták volna,' mert a hely a várostol távol esik és emellett azt járművel megközelíteni igen körülményes dolognak tűnik fel. Ezt tudva, más okot kell feltételeznünk arra nézve, hogy miért nincsenek a csontmaradványok mellett, vagy között olyan

isasssa yaaaaaa—m

mellőzöm. A nézés alfája pedig a ió szem, mert a jó szem az élet tükre és a nézés előfeltétele. Nos tehát az olyan ember, aki néz, néz és egyre lesi azt a bizonyos sültgalambot, amelyik a szájába repül, egész bizonyosan galamblelkü ember.

Ha valaki megszólít bennünket, ránézünk. Azonban ez alól is van kivétel. Pld. ha a hitelezőnkkel találkozunk és az kitörő örömmel megszólít minket, lég- többnyire nem őrá, hanem lenézünk a földre; az okát sejlheti a nyájas olvasó. Kérjen csak valaki tőled kölcsön — ó nyájas olvasó ! — Legelőször is ránézel a vakmerő kölcsönkérőre, de úgy, hogy a szegény pária alatt majdnem megnyílik a föld. Vannak olyan szúrós tekintetű egyének is, akik, ha az ártatlan kölcsönkérőre ránéznek, hát képesek a szegény kölcsönkéröben megíagyasztani a vért és a — szót (ez a legfontosabb).

Ha véletlenül a mélyen tisztelt férjem uram kezébe kerül kedves felesége őnagysága kifizetetlen kalap- és egyéb számlája, akkor a férj dühösen ránéz feleségére. Őnagysága bűnbánóan lenéz cipőcskéje orrahegyére, (Az is lehet, hogy titokban valósággal lenéti kedves férje urát, mint aki nem tudja megérteni azt, hogy ha Ö, már mint önagysá- ga, rangjához illően akar megjelenni, feltétlen szüksége van ilyen titkos számlákra, amelyekre fedezetet a konyhapénz lefaragása nyújt legalább egyrészben, a többi is majd valahogy csak lefaragódik.)

Férj uram kimaradt. Szorongó szívvel jön haza. Benyit. Az ajtóval szemben ül Őnagysága és kézimunkázik, esetleg oltárgyak, amelyek arra mutatnának, hogy hadviselő nép pusztult az ingoványba ? Ezt az okot pedig megtaláljuk abban, hogy a csata után annak helyén fosztogatók jelentek meg és azok levetkőztették az elesetteket, leszedték az elesett lovak szerszámait és összeszedték a fegyverzetet, tehát nem maradt ott más, csak a puszta emberi és állati hulla . . .

Végezetül — ide vonatkozó tapasztalataimra és kutatásaimra hivatkozva — állíthatom, hogy a csata sorsa nem a táti határban dőlt el, mert ott hasonló maradványokkal sehol sem találkoztak.

* * *

Ott kezdtem el, hogy Esztergomban nincsenek a török időkre emlékeztető olyan elnevezések, amilyenekkel a fővárosban találkozunk.

Mi ennek az oka? Semmi más, mint az, hogy Esztergom törzslakós- sága a török idők alatt vagy elmenekült, vagy elpusztult s helyébe idegen, kevert, olyan nép került, amelynek — mert a törökkel jól megfért — nem voltak olyan örvendetes vagy fájó emlékei, amelyeket bizonyos megpróbáltatások helyeinek elnevezésével megörökíteni érdemes tett volna.

O’svdih Andor

Dr. Lépőid Antal a katolicizmus korszerűségéről

Előkelő közönség részvételével folyt te az Esztergomi Katolikus Kör nagytermében az a szép kultur- est, amelyet az esztergomi belvárosi egyházközség rendezett vasárnap este az intelligens közönség számára. Megjelent a kultúrestén dr. Késmárki Frev Vilmos főispán, Reviczky Elemér alispán, dr. Brenner Antal polgármesterhelyettes, vitéz Szívós-Waldyogel József ny. tábornok, dr. Balogh Albin tanügyi főtanácsos, bencésgimnáziumi igazgató és többen katolikus társadalmunk jelesei közül.

Dr. Felber Gyula c. kanonok, plébános, egyházközségi elnök nyitotta meg a kulturestet. Meleg ünneplés fogadta dr. Lépőid. Antal prelátus-kanonokot, az est illusztris előadóját, aki a katolicizmus mai korszerűségéről mondott hallgatóságát mindvégig lebilincselő, nagyhatású beszédet.

vas. Villogó szemekkel ránéz belépő urára, a férj pedig — lenéz. Azt a mi ezután következik, ne bolygassuk kérem, vannak ugyanis családi titkok, amelyek ... szóval ezt hagyjuk.

Mikor iskolába'jártunk, sokszor lenéztük szomszédunk dolgozatát. Ne tessék kérem félreérteni. Szinigaz, amit mondok ! De mégis világosabban fejezem ki szóval és csak.itt-ott ejtettünk egy-egy hibát készakarva. Micsoda lenézés volt ez! Szemeinket a szélrózsa minden irányában forgattuk, meresztgettük, szemeink felett kezünkkel ellenzőt csináltunk, homlokunkat összeráncoltuk, pislogtunk, hunyorgattunk, kacsintgattunk stb., stb.

De milyen az élet! Múltak az évek, állást kaptunk, haladtunk a ranglétrán felfelé és a mindennapi élet forgatagában találkozik egymással két ember, akik valamikor egymás mellett ültek az iskola padján. Az egyik az volt, aki olyan jól markírozta mindig a lenézést, hogy a tanár soha se vette azt észre . A másik meg a szomszédja, aki engedte nézni a dolgozatát. S mi történt? Aki olyan jól markírozta annak idején a lenézést, most nem markíroz, hanem lenézi iskolatársát, mert az néhány fizetési fokkal lejebb van a ranglétrán, mint ő.

Vagy a tanítónöképzőben a méltóságos úr tanítónőjelölt lánya egy kis hivatalnok lánya mellett ült. A két lány között amolyan tessék-lássék barátság állott fenn. Az utóbbi nagyon szép, kedves lány volt, míg a méltóságos úr leányának a jó Isten elfelejtett szépséget adni. Ha a méltóságos úr lánya ránézett a kishivaKarácsonyi lecke

Karácsony ünnepe.. .úgy várunk már régen Öntsd ki szereteted itt és túl a Végen. Szállja meg varázsod az emberek lelkét,

És hirdesd nekik a karácsonyi leckétEmber...boldog ember! — kire e szenteste Ajándék-halmaz vár ..óriás tál lelve... Tekints az utcára, lássad meg végre már, Körülied hogy mennyi toprongyos ember jár-'

Osztd meg ezekkel az ajándék-halmazod, Busás falatod és terüljmeg-asztalod.

És ne akarj mindenképp divat hős lenni... Didergőkért is kell tán valamit tenni-'

Ezért jött a Mester, hogy erre tanítson--. Szivekből hogy minden gyim-gyomot kiirtson Jött, hogy hirdesse az eleven hit-elést, Ember... csak ne habozz ...es tarts Vele lépést

Vele megérted a Karácsony lérivegét. Betlehem csillagát...és angyali zenét.

Vele keresd fel a füleden szobákat,

Vigy oda meleget és jölös ruhákat.

Betlehemből csendül a világba bele - Gazdagoknál van a szegények kenyere /

A kisded Jézustól tanuld meg a leckét, így lesz boldog, békés karácsonyi estédCsincsura Győző.

ä nézés lélektana

— Humoros fSicliülö^iai snekozés. —

A stilisztika szabályai szerint minden írásmü bevezetéssel kezdődik, — kivéve a sürgönyt. De míg egy jól sikerült írásműért pénzt kap az író, addig a sürgönyért első sorban pénzt kell adni, mert a hitelbe való sürgönyzés — sajnos — még nem jött divatba; miért is melegen ajánlom ennek bevezetését a m. kir. posta nb. figyelmébe. Hatalmas bevételek forrása lenne ez az újítás, persze azzal a kikötéssel a posta részéről, hogy csakis pénztkérő sürgönyöket venné fel hitelbe, amidőn is az érkező összeg 25°/u-át kötné ki magának. Micsoda forgalom, micsoda fellendülés lenne a sürgönyhivatalokban! És kitudódnék egyúttal az is, hogy az embereknek legalább is 80 percentje alapjában véve könnyelmű és hálátlan, mert több mint biztos, hogy senki sem gondol hálával e nagyszerű találmány feltalálójára, akkor, amikor a kedves papától halálos öníenyegetéssel sürgönyí- leg kicsikart pénz megérkezik és 25 percentet ebből mindjárt a postának lead.

Bár az általam tanácsolt sürgönyzési mód nem tartozik a nézés lélektanába, de bevezetésre szükség lévén, most kezdhetem a tárgyalást.

A nézésnek több alfaja és egy alfája van. Az alfajok a következők: a) ránézés, b) lenézés, c) elnézés. Van ugyan még másfajta nézés is pld. : kacsintás, hunyorgatás stb., de az ezekről való tárgyalás nagyon pongyolává tenné jelen tudományos értekezésemet, azért ezeket