Esztergom és Vidéke, 1940
1940 / 77. szám
1940. 'olüóbef ^ ESZTERGOM és VIDÉKÉ *5 lőí megjelennék: A város vezetősége kéri a háztulajdonosokat, hogy a tizenhárom aradi vértanú mai gyászemlékünnepén házaikra tűzzék ki a gyászlobogót hazafias kegyeletük jeléül. Előlépés a vármegyénél. Esztergom vármegye törvényhatósága őszi közgyűlésén dr. Vécsei Kálmán árvaszéki elnököt szolgálati idejének megfelelően a VI. fizetési osztályba léptette elő. — Kellner Gyula vármegyei irodafőtisztet pedig szolgá lati éveihez mérten személyi korpótlékban részesítette. Püspöki konferencia. Dr. Serédi dusztinián bíboros-hercegprímás a latin és görög szertartású magyar- országi róm. kát. püspöki kar tagjait a szokásos őszi tanácskozásra, október 1,16-án, szerdán délelőtt 9 órára hívta egybe a budai herceg- prímási palotába. Szüreti mulatság a Belrárosi Kát. Körben. A Belvárosi Kát. Földmíves Olvasókör Ifjúsági Egyesülete október hó 6 án, este 8 órai kezdettel szüreti táncmulatságot rendez az Olvasókör helyiségében Belépődíj legények részére: 60, leányoknak 50 fillér. Zenét Márti Kálmán jazz-zenekara szolgáltatja. Az Elnökssg ezúton is kéri a tagokat, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt a szüreti mulatságon. Kérelem a jószívű, tehetősebb anyákhoz! Egy hétgyermekes fiatal anya, akit most ismét ikrekkel áldott meg a Gondviselés, kéri azokat a nemesszívű, tehetősebb anyákat, akik esetleg nélkülözni tudnának egy gyermekkocsit, nagy gondtól szabadítanák meg- a szűkös viszonyok között tengődő sok gyermekes anyát. Előre is hálás köszönetét mond és Isten áldását kívánja a megértők számára. Címet a kiadóba kéri leadni. Az Esztergomi Tanítóképzőben Végzett Iskolatársak Szövetsége e havi összejövetelét ma, szombaton október 5-én, este 6 órakor tartja a Fürdő-vendéglőben. Az aradi vértanúk emlékének áldoz ma, október 6-án az OSztGE. Reggel 6 órakor szentmisét hallgat, majd kegyeletes ünnepélyt tart a híres Krasznay-féie Szent István, Szent Gellért dombormű és a Pro- hászka emléktábla előtt. A Tanult Férfiak Kongregációja ma, vasárnap, október 6-án délelőtt 8 órakor közös szentáldozást tart a szentferencrendiek templomában, f. hó 11-én este 7 órakor pedig ez iskolai év első ülését rendezi a bencés gimnáziumban, amelyre a tagok figyelmét ezúton hívja fel a vezetőség. Az ülés előtt fél 7 órakor a magisztrátus tart megbeszélést. Gyenge szüret, - drága bor. A savanyú szőlőt is drágán árulják a piacon — és ezt a savanyút is csak úgy, ha van. Mert bizony még a savanyú szőlőben sem bővelkedünk az idén. Azonban nemcsak a vásárolni akarók panaszkodnak, akiknek háztartásából bizony az idén ielje- sen hiányzik ez az egészsédes gyümölcs, nemcsak a szülők, akik gyermekeiknek kenyér mellé adtak egy-egy fürt szőlőt jobb időkben uzsonnára és nemcsak a szőlőevők, szőlőkúrázók, a szőlőt kiloszámra fogyasztók átkozzák a mostoha sorsot az idei őszön, hanem a szőlősgazdák is panaszkodnak a rossz termés miatt, — és nekik is igazuk van. Az esztergomi szőlőtermelők különben jobb esztendőben is fehér papíron fekete ceruzával szokták kiszámítani és bebizonyítani azt, hogy a szőlőre ráfizetnek és a pincékben kvaterkázók között sokszor fantasztikus beszéd hallatszik arról, hogy a gazdának mibe kerül egy- egy liter bor, ha minden költséget beleszámít. Szomorú valóság, hogy a határban a szőlőskertek képe vigasztalan. Sok helyen a tőkék hosszú sorai sárgállanak egyetlen fürt szőlő híjján. Október elején vagyunk, még nincs szó szüretről, nem is szeretünk beszélni róla. Így szokott az lenni olyan gyenge szüret előtt, amilyen az idén mutatkozik. Csak azt tudjuk, hogy 80 fillért kérnek a piacon egy kiló szőlőért. — Ez a savanyú? — Hát itt az ideje, már édes is lehetne! — kapja erre a választ az ember. Ilyenformán nem csorbul a piaci tekintélye a savanyú szőlőnek. Emellett persze becsülete támadt a savanyú bornak is. Állítólag még a íegsavanyübb jóféle esztergomi bort is pengőért vásárolják már — a borivók növekvő aggodalmára. Az Esztergomi Kát. Körnek mára hirdetett társasvacsorája közbejött akadályok miatt elmarad. Megépítik a Duna—Tisza csatornát. Fővárosi lapjelentések szerint, a földmívelésügyi minisztérium vizi- útfejlesztési programjába felvették a Duna—Tisza csatorna kétszáz éve tervezett megépítését is. A szakemberek legcélszerűbb és legolcsóbb megoldásnak azt látják, hogy a csatorna Soroksárról induljon ki, Nagykőrös, Kecskemét határának érintésével, öjkécske mellett torkoljon a Tiszába. A tervek szerint a csatornán 1000 — 1200 tonnás uszályok járhatnának s olyan széles lenne, hogy egymás mellett két hajó közlekedhetne. A csatorna megépítését 10 évre tervezik. Az építkezésnél 17 és fél millió köbméter földet kellene kiemelni és 1200—1500 földmunkás jutna állandó munkához. Végkép eltűnt a piacról a lúgkő. A ^miniszteri rendelet értelmében kedden végérvényesen kivonják a forgalomból a lúgkővet. A lügkövet mosáshoz, szappanfőzéshez ezután nem lehet kapni, csak drogériák árusíthatják azt, ipari célokra. Az a kereskedő, vagy iparos, akinek még lúgköve van, a készletét köteles nyolc nap alatt bejelenteni az elsőfokú iparhatóságnál. A bejelentett lúgkövet ipari célokra december 31-ig árusíthatják, de csak vásárlási engedély ellenében. SPORTROVAT Vasárnap végre megtört a jég. A MESE első nagy győzelmét aratta a már igen régen az első osztályban szereplő Törökszentmiklósi FC csapata felett. Bár az időjárás nem kedvezett, mégis elég nagy számú közönség nézte végig az elejétől kezdve igen változatos és izgalmas mérkőzést. A csúszós pályán nagy küzdelem folyt a bajnoki pontokért, a MESE győzelme azonban egy pillanatra sem volt kétséges, szilárd védelme, nagyszerű fedezetsora és gólratörő, eredményes csatársora révén. Minden egyes játékost dicséret illet játékáért, melyben küzdeniakarás, szív és nagy lendület volt. Az új rendszer kialakulását is láthattuk már halvány vonalakban. Ha ezt a rendszert a MESE együttese jól begyakorolja, az eredmény a következő mérkőzéseken nem fog elmaradni. Az eredmény 3 :0 Esztergom javára. A mérkőzés góllövői Nyitrai és Vigh, a harmadik gól öngól volt. Most vasárnap szabadnapos a MESE, míg okt. 13-án a Váci SE igen erős együttese látogat el Esztergomba. a világháború szenvedélyekkel és szenvedésekkel teli atmoszféráját vetiti elénk érdekes és emberi dráma keretében. Főszerepeit Tasnády Fekete Mária, Kiss Ferenc, Timár József és Vértes Lajos játsszák a tőlük megszokott remek alkítással. A filmet a Kultur Mozgó szombaton 7 és 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor mutaja be. A Magyar Filmiroda Erdély visszacsatolásáról, a dicsőséges bevonulás lélekemelő mozzanatairól 3000 méteres filmet készít, mely „Kelet felé" címmel a Kultur Mozgó közeli műIRODALOM Megjelent a Jelenkor október elseji száma Katona Jenő szerkesztésében. A vezetőcikket a lap főszerkesztője írta, amelyben Mikszáth Kálmán születésének százéves évfordulója alkalmából a nagy író szellemi és társadalmi arcélét rajzolja meg. A tartalmas folyóirat újra közli Francois Mauriac egy levelezőlapját „A megalázott édesanyádról, Franciaország mai sorsáról. Révai József „Pannonhalmi emlék" című útirajza és Kállai Ernő „Erdélyi művészek, erdélyi tájak" című művészeti cikke gazdagítják még a „Jelenkor"-t. A „Zord idők" rovata a „Jelenkor" álláspontját közli az új rendiség és népképviselet kérdéséről s a lap egy évéről emlékszik meg számos glossza mellet. A „Jelenkor" előfizetési ára egy évre 4 pengő, félévre 2 pengő. Egyes szám ára — mely Budapesten és vidéken minden újságárusnál kapható — ára 20 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VI, Andrássy-út 28., III, 23, Telefon : 11—44—78. Postatakarékpénztári csekkszámla: 11.870. A szürke selyemkendő. Titokzatos események fűződnek ehhez a szürke selyemkendőhöz, ami nem is lehet másként, ha megtudjuk, hogy a rejtelmek írójának, M. Eberhartnak, legújabb regénye viseli ezt a címet. Most jelent meg a Pengős Regények sorozatában az új Eberhart-kötet, amelyben elbódít a hírneves író szinte határtalan fantáziája. 'Egyidejűleg került a könyvpiacra a két ! legfrissebb Félpengős Regény. Egyikben — amelynek ,,Az egyiptomi nyaklánc" la címe — a legújabb detektív-sztár, az j ellenállhatatlanul kedves és félelmete- i sen lélekbelátó Philo Vance mutatkozik jbe, akinek Van Diné hódítóan népszerű I könyveiben megírt csodálatos eseteit milliószámra olvassák Amerikában. A másik Félpengős kötet Törökné Kovács Hermin regénye „A várkastély vendége" amelyben egy különös orvos és egy elszánt riporter-kisasszony vitatkoznak egymással a bűnök árnyékában az igazságért és a szerelemért. Október közepének meglepetése lesz az új Max Brand regény: (,Az előkelő haramia”, amelyet a Pengős kiadásban olvashatnak a világszerte divatos író magyar hívei. Pest színházi újdonságairól írásban és képben részletesen beszámol a Délibáb színházi hetilap legújabb száma. Színházi riportok, kritikák, kuliszamögötti pletykák, magyar írók kitűnő elbeszélései humor, rejtvények divat, nagyszerű filmrovat, tökéletes képes heti rádióműsor és rengeteg szebbnél-szebb kép teszik páratlanul népszerűvé a legszebb és legolcsóbb képes színházi hetilapot. A Délibáb egy száma csak 14 fillér. Három érdekes iotoripori a Film Színház Irodalom ma megjelent számában: Rökk Marika hazaérkezett Pestre, Fe- dák Sári elutazott Kolozsvárra, Ottrn- bay Melinda könyvet ír. Az új szám folytatja erdélyi cikksorozatát Kolozsvárról, Désről és Csikországról. Babay József és Hunyady Sándor cikkei, Herceg Hohenlohe Károly színházi levele, Dallos Sándor novellája, Egyed Zoltán regényfolytatása, páratlanul gazdag film és női divatrovat, Tarka-barka, amatőrpályázat, rejtvény, rádió, viccrovat teszi változatossá és teljessé a Film Színház Irodalom e heti számát, amelynek ára csak 30 fillér, Mutatványsz'ámot készséggel küld a kiadóhivatal : Budapest, VI. Andrássy-út 45. Megjeleni a repülők lapja. A Horthy Miklós Nemzeti Repülőalap támogatásával szerkesztett repülésügyi folyóirat, a Magyar Szárnyak októberi első száma most jelent meg. A rendkívül szépen illusztrált lap légíkrónikáját és a legújabb bombázásokról szóló cikket Bisits Tibor repülőőrnagy írta. Színes beszámolót közöl a lap Repülő Alap munkájáról és a kolozsvári repülőútról Já- nosy István főszerkesztő tollából. A keleti végekről Kelemen Ernő ír, míg Udvari Jenő százados összefoglalást ad a világ minden repülővonatkozású híréről a szokásos rovatokon kívül nagyon érdekes még a repülőhősők elbeszélése és a nagysikerű regényfolytatás. A Magyar Szárnyak mindenütt kapható. Ára 50 fílér. Mutatványszámot a kiadóhdivatal (VIII., Ullői-út 12.) kívánatra ingyen küld. irtlMriMlrtfeMNlMMMMlMllfertferfMMlt RÁDIÓ Állandó müsorszámok : 8.45 Torna, hírek, hanglemezek. — 10.00 Hírek. — 11.10 Vizjelzés. — 12.00 Harangszó, időjárás. — 12.40 Hírek. — 2.45 Műsorismertetés., időjelzés. — 3.00 Árfolyamok, piaci árak. —• 7.15, 9.40, 0.5 Hírek. Vasárnap okt 6. 9.00 Unitárius istentisztelet. — 10.00 Ref. istentisztelet. — 11.00 Egyházi ének és szentbeszéd a kir, udv. várplébánia-templomból. — 12,30 Zenekari hangverseny, — 1.05 Rádiókrónika. — 2.— Magyar művészlemezek. — 3.00 Gazdasági előadás. — 3,45 Cigány- zenekar. — 4.20—4.50 Magyar-német labdarúgó mérkőzés közvetítése- — 5.15 Honvédműsor. — 5.55 Előadás. — 6.25 Énekkar, —• 7.35 „Okt. 6-i emlékest.” — Hétfő okt. 7. 12,10 Ének zongorakisé- rettel. — 12.55 Zongora. — 1.30 Szalon- zenekar. — 4.15 Előadás. — 5.15 Cigányzene. — 6,05 Vidám csevegés. — 6.30 Szalonzene. — 7.20 Operaházi zenekar. Kedd okt. 8. 12.10 Cigányzene. — 1.30 Szalonzene. — 4.10 Gyermekdélután, — 5.15 Ének zongorakisérettel. — 5.40 Előadás Erdélyről. — 6.10 Cigányzene, — ! 6,20 Légvédelmi előadás. — 7.20 Közvetítés Marosvásárhelyről, — 7.45 Zenkari hangverseny. Szerda okt. 9 12.10 Művészlemezek, — 1.30 Postás-zenekar. — 4.10 „Asszonyok tanácsadója." — 5.15 Székely adomák. — 5.35 Énekegyüttes. —• 5.40 Előadás. — 6.20—6.50 Olasz nyelv, — 7.10 Cigányzene. — 7,30 Előadás; — 8.30 Hegedű- hangversény. FILMHÍRADÓ Texas a címe annak a csupakaland és izgalom cowboly-történetnek, amelynek I. része, Az álarcos lovas, most kerül előadásra. Az amerikai polgárháború korába visz a cselekmény, amikor az elzül- lött közviszonyok és az elvadult erkölcsök között a kalandorok csapatba verődve zsarolják a népet, A bűnszövetkezet garázdálkodását azonban a titokzatos álarcos lovag, társai segítségével, mindig meghiúsítja és ezer veszedelmes kalandon keresztül diadalra viszi az igazság győzelmét. A lélegzetelállító, bravúrokban gazdag, elejétől végig érdekfeszítően izgalmas filmet szombaton és vasárnap, október 5—6-án mutatja be az Elit-mozi. Sarajevó. A lillafüredi filmhéten nagysikerrel bemutatott magyar filmújdonság APRÓHIRDETÉSEK Okleveles gyors- és gépirásta- nítónö tánítványokat vállal. Cim Széchenyi tér 11. sz. Francia, latin nyelvtant tanít középiskolai tanulókat instruál oki. középiskolai tanárnő. Simor János-u. 11. Eladó egy fiatal termőgyümölcsös, teljesen bekerítve, kis épülettel, gyü- mölcsraktározcval, esetleg egyéb összes felszereléssel. Cim a kiadóban. Hatalmas borpince mely a város belterületén fekszik, présházzal együtt eladó. Bővebb megtudható a kórházi portásnál. Eladó a tóközben 1050 négyszögöl föld, fele szőlő, fele szántó gyümölcsfákkal és egy deszkakunyhóval. Szilas Pál Esztergomtábor. Személyautó Fiat 1500-as csukott négyüléses, jókarban eladó. Eszer- gom Szent Gellért-utca 4. Kisebb családi házat megvételre keresek esetleg Párkányban is. Kür- tössy, Simor János-utca 57. sz. jobbra 2. ajtó. FÉRFIÖLTÖNY, FELÖLTŐ és TÉLIKABÁTSZÖVETEK ÚGYSZINTÉN NŐI SZÖ- VETUJD0NSÁG0K NAGY VÁLASZTÉKBAN ÁLLANDÓAN KAPHATÓK SZOLIDSÁGÁRÓL KÖZISMERT DIVATARÚ-ÜZLETÉBEN SZÉCHENYI-TÉR 21. SZ.