Esztergom és Vidéke, 1940
1940 / 47. szám
2 1940. junhis 20 és VIDÉKE Uj tánciskola városunkban. Örömmel jelentjük, hogy városunkba érkezett Weeber Ödön okleveles tái7.c- tanár, aki kitűnő ajánlóleveleivel úgy hisszük garancia lesz arra, hogy táncolni szerető ifjúságunknak a tánc- tanítás térén kellő oktatást is adjon és nevet szerezzen magának. Tanfolyamát 1940. július 1-én este 8 órakor kezdi meg a Legényegy leiben. A külön diákkurzus az intézetek igazgatóinak szives engedélyével szintén július 1-én délután 6 órakor kezdődik. Az összes új- és modern táncok tanítása. Beiratkozások mind a diák, mind a táncoló ifjúságnak naponta délután 4 óráig a Legényegyletben. Igen mérsékelt tandijak. Össztáncok minden vasárnap este 8—12 óráig. Weeber tánctanárt őszintén ajánljuk városunk fiatalságának. Beírások a leánygimnáziumba. Az esztergomi érseki Boldog Margit leánygimnáziumban a behatás jun. 26— 27-én lesz 9-től 19 óráig. A felvétel alkalmával minden tanulónak személyesen kell jelentkeznie. Az I. osztályba vagy más gimnáziumból első alkalommal beiratkozó tanuló atyja, anyja, vagy felnőtt megbízottja kíséretében köteles megjelenni. Az újonnan jelentkezett növendékek a következő okmányokat kötelesek felmutatni: Keresztlevél, születési anyakönyvi kivonat, iskolai bizonyítvány és újraoltási bizonyítvány. Milyen vasanyagot gyüjtsűnk ? Esztergomban is megindult a vashulladék gyűjtése, azonban tájékozatlanság észlelhető abban az irányban, hogy miféle vasanyag az, ami felhasználható. Az átvevő ugyanis általában nem fogadta el a konzervdobozokat, amiket pedig nagy buz- gósággai gyűjtöttek mindemeié. Jó lenne hivatalosan is pontosan megjelölni és közzétenni az álvevésre alkalmas vashuiladékféltíket, hogy a közönség — ha már foglalkozik a vasanyag gyűjtésével — ne végezzen hiábavaló munkát. Beírások a kereskedelmi szak- tanfolyamra. Beiratkozások az esztergomi társulati kétéves fiú- és női kereskedelmi szaktanfolyamra június 27- ig d. e. 8—11 óra között hétköznapokon a Szent Imre-utca 20. szám alatt történnek. Szükséges okmányok : születési anyakönyvÍKivo- nat, továbbá a polgári- vagy a középiskolák IV. vagy magasabb osztályairól kiállított Dizonyítvany. Iparosok figyelmébe. A bánatpénzeknek az építőiparosok részére leendő soronkívűii visszauialasát a honvédelmi miniszter 415.460. Xí. 1940. szám alatt elrendelte. A városi Szent Imre gimnáziumban a beírások f. hu 26 án (szerdán) és 27-én (csütörtökön) lesznek mindenkor d. e. 8—12 ig. az I. osztályba iratkozni óhajtom: jól teszik, ha mar előbb eíojegyeztetik magukat a hely biztosítása céljából. (Előjegyzés minden délelőtt 10—12- íg az igazgatói irodában.) Beíráskor beadandók a tanuló eddigi összes bizonyítványai, elsőizben íratkozok- nál meg az állami születési anyakönyvi kivonat és az újraoltási Di- zonyitvány. A beírás módjáról és a fizetendő dijakról az iskola Kapujára (Deák Ferenc-utca 2.) kifüggesztett hirdetmény ad közeieboi íeivilago- sitast. Turisták es kirándulók figyel mébe. A MTE Esztergomi Üaz- tálya által rendezett kirándulások programja mindenkor a Rakoczi- tóren olvashatok üzatkmary Beia ékszerész kirakatában. Csak kétszer szabadulhatnak a tanoncoK egy évben. Az iparügyi minisztériumban az íparostunoc- kerdés szabályozásán dolgoznak, bízó van orról, hogy as év két meghatározóit havában, valószínűleg januárban és szeptemberben lehessen ta- noncszerződést kötni. Ezzel megszűnnék az & rendszer, hogy a ta- ncncok évközben a legkülönbözőbb időpontban szabaduljanak fel. Az új szabályozás az érdekeitekkel egyetér- értően, sőt azoknak a kívánságára történik. Betörés. Hornyos Jánosné feljelentést tett, hogy lezárt lakását is meretlen tettes áíkulccsal felnyitotta s onnan összes ékszereit elvitte. A nyomozás során a tettes kilétét megállapították s ellene az országos körözést elrendelték. Kérelem a nyaraló-lakás kiadókhoz. Az Országos Magyar Idegenforgalmi Hivatal ilyirányú politikája, valamint a háborús viszonyok folytán hatalmasan emelkedő belső vándor- és utasforgalom következtében, már tavaly is csak a legnagyobb nehézségekkel bírtuk az Esztergomban nyaralni és üdülni szándékozó közönséget megfelelő nyári lakásokban elhelyezni. Ezidén meg nagyobb igénylésnek nézhetünk elébe s ezért már most felkérjük a város közönségét, hogy saját jói felfogott érdekében, minden nyaralásra alkalmas Ifikrészt bocsásson a nyaralók rendelkezésére, azokat tisztán és gondosan e célra berendezve, jelentse be feltétlenül az idegenforgalmi hivatalnál, mely hivatal, — ahová a legtöbb nyaralólakás igénylés szokott beérkezni — azokat teljesen díjmentesen nyilvántartja és a nyaralók beutalását díjmentesen eszközli. tatja kárpátaljai beszámolóját és Szabó József érdekes nyilatkozatban ismerteti a Eeszkárt nyaraltatási akcióit. Az ezúttal is gazdag számot Budapest idegen- és vendégforgalmának múlt évi adatai és a budapesti és vidéki júniusi kalauz egészíti ki. Az Országjárás példányonként 20 fillérért minden Ibusz-paviilonban kapható. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, IV., Párisi-u. 1. I. 6. (Telefon: í 86—724.) „A részvényjog nekrológja" címmel érdekes munka jelent meg a könyvnap alkalmával, amely a jelenlegi részvénytör- vény hiányosságainak esetekkel való ismertetésével igazolja-az igazságügyi kormányzatnak az új részvénytörvény megalkotására irányuló törekvésének szükségszerűségét. A könyvet lapunkra való hivatkozással 50 filléres bélyeg beküldése ellenében megküldi a Zsembery Könyvterjesztő Vállalat, Budapest, Zrinyi-u. 1. A Pesti Tőzsde új számában báró Kru- chinía Károly, dr. Kerékgyártó György, Farkas Ákos tanácsnok, dr. Erdélyi Sándor és mások nyilatkoztak. Az új gabonaértékesítési tárgyalásokról, a TÉBE kassai kongresszusáról, a pénzpi/ac, a vidéki hitelélet, a tőzsde legújabb eseményeiről bő információk számolnak be. Dr. Haiczl Kálmán: Egyháztörténelmi emlékek a cseh megszállás korából. (A szerző kiadása, 1940.) Dr. Haiczl Kálmán kormányfőtanácsos, szőgyéni plébános legújabb könyve azon nagy érdeklődést keltett cikksorozat gyűjteménye, mely a Magyar Sión hetilap hasábjain jelent meg 1939—1940. években, A könyv igazi értékét az a körülmény adja, hogy az írója — aki már eddig megjelent könyveivel is tanú jelét adta hatalmas történelmi tudásának és írói készségének — maga is szenvedő alanya volt a cseh megszállás korának s így emlékiratai főleg saját és dr. Szüllő Géza, a csehszlovákiai magyarság parlamenti klubjának volt elnöke és pártvezére tapasztalatai alapján Íródtak meg a történetíró alapos tudásával és komoly felkészültségével. A munka — amint az író maga is mondja — nem nyújt ugyan teljes képet a megszállott terület állapotáról, de adatokat szolgáltat a jövő egyháztörténetírójának a kisebbségi sorsba jutott kát. magyar papság súlyos helyzetének megismeréséhez, egyszersmint megismerteti az olvasóval azt a munkát, melyet papságunk a szent ügy és egyházunk jogainak védelmében nyiltan és — ahol így nem lehetett — csendben is titokban kifejtett. Leírja azt a hősies küzdelmet, amelyet az idegen nemzetiségű főpapok szlovákosító politikájával szemben kellett az alárendelt magyar papságnak végigharcolnia, hogy szentistváni szellemet, az igaz keresztény magyar érzést, a sokat szenvedett magyar nép lelkében ébren tarthassa. A 107 oldalas könyv nemcsak egyháztörténelmi vonatkozású, hanem felöleli a kisebbségi sorsban eltöltött 20 év vialamennyi fontosabb megmozdulását. Hivatott egyén tollából ismerhetjük meg egy küzdelmekkel teli 20 év eredményes munkásságát. Általános érdekű: aki átélte: emlék, a kívülállóknak tanulság. S a mai időkben sokat tanulhatunk belőle! ?»■Eladó a városhoz 5 percre az Előhegyen 2400 négyszögöl gyümölcsös, részben szőlő, melyen van 1 szoba, 1 konyha, éléskamra, és 1 üvegezett veranda és baromfiházak. Esetleg kisebb parcellákban. Érdeklődni lehet Patay Lászlónál, Csarnok-utca 10 sz. Eladó betegség miatt új villa nagy gyümölcsöskerttei. A villában van : 3 szoba, zárt veranda, előszoba, konyha, éléskamra és pince. Külön még egy szoba, konyhából álló nyári lakás. Bővebbet Meszes-drogériában Rákóczi-tér. Francia és latin nyelv tanítását, javító és különbözeti vizsgákra való előkészítést jutányos áron vállal oki. középiskolai tanárnő. Cim Simor János-utca 11. sz. Eladó sürgősen, jutányos áron a Galamb-utca 6. sz. ház, mely áll 3 szoba, 2 konyha és pincéből. Bővebbet ugyanott. Eladó a várostól 5 percnyire lévő 2 szoba-konyhás különálló családi ház, mellékhelyiségekkel, épített disznóólakkal és 200 négyszögöles kerttel. Érdeklődni lehet Siinor János-utca 34, Eladó 897 négyszögöl szőlő, benne cseréppel fedett kunyhó és sok termő gyümölcsfa a Galagonyásban. Cim • Deák Ferenc-utca 12. sz. Vincellér, szakképzett, felvétetik azonnal is vidéki földbirtokoshoz. Megfelelő pályázók érdeklődhetnek Simor- uíca 6. sz. alatt Vándornénál. Bútorozott szoba kiadó Kossuth Lajos-utca 46. szám alatt. Bővebbet ugyanott. Bútorozott szoba, esetleg teljes ellátással kiadó. Cim Simor János utca 18. szám. nma —I m—mrrr —i- -r i i ■ mi i ■ 1jmamaemaa«--»b imámmá mmámi Megvételre keresek a Horthy Miklós-út és Dorogi-út mindkét oldalán a Szent János patakig 4 kát. hold jóminőségű szántóföldet. Cim a kiadóban. hirdetőinknél vásárol. K Á i» i é IRODALOM Az Országjárás legújabb száma jelenti, hogy a kereskedelmi miniszter az Országos Idegenforgalmi Bizottság elnökévé Karafiáth Jenő főpolgármester, m. kir. lilkos tanácsost a Kereskedelmi Minisztérium XIV. ügyosztálya, illetve az Országos Magyar Idegenforgalmi Hivatal élére pedig Gál László dr. miniszteri titkári nevezte ki. Kiemelkedő cikk szól ipég arról, hogy Losoncot a nyári diáktáborozások központjává építik ki, Rónay Mária folyÁllandó műsorssámok: 6.45 Torna, hirek, hanglemezek. — 10 Hirek. — 11.10 Vizjel- zés. — 12 Harangszó, Himnusz, időjárás. — 12.40 Hirek. — 2.45 Műsorismertetés, időjelzés. — 3 Árfolyamok, piaci árak. — 7.15 9.40, 0.5 Hirek. Csütörtök, június 20 12.10 Szalonzene. — 1.30 Ének. — 4.1o Ruszin előadás. — 5.15 Előadás. — 5.40 Cigányzene — 6 Előadás. — 7-25 Előadás. — 8.40 Nemzeti Zenede évzáró ünnepélye. — 10.10 Szalonzene. — 11.25 Hanglemezek. Péntek, június 21. 12.10 1. honvédzenekar. — 1.30 Tanczenekar. — 4.15 Felolvasás. — 5.40 Előadás. — 6.10 Szalonzene. — 7.50 Előadás. — 9.15 Tánclemezek. — 10.10 2. honvédzenekar. — 11.20 Cigányzene. Szombat, június 22. 12.10 Jazzhármas. — ld.oh Szórakoztató zene. — 1.30 Hanglemezek. — 4.15 Felolvasás. — 5.15 A falu dalai. — 6.15 Rádiópósta. — 6.45 Zongora. — 7 25 Tangóhatmooika. — 7.50 Előadás. — 8.15 Ének. — 10.10 Cigányzene. — 11 20 Tánclemezek. NYÍLT-TÉR Értesítés. Értesítem a n. é. közönséget, hogy fiam — Egerszegi Gyula — semmi- fele adósságáért, és kölcsönkért ösz- szegekért felelőssegei nem vállalok. Egerszegi Sándor. Faiskolai üzletszerzőket kitűnő keresettel lehetőleg biztosítási, vagy lapelőfizetési brancheból felvesz: Kolauch Faiskola, Szeged. Hagyatéki árverés. Néhai Fábry Verona hagyatékát képező egy szoba- és konyhabútor, valamint ágynemű volt lakásán Do- bozy Mihály-uíca 3. szám alatt 1940. évi június hó 20. napján délután 4 órakor a legtöbbet ígérőnek készpénz ellenében eladásra kerül. Kultur Éozgú Szerdán fél 8 és fél 10 órakor Ketten J jeggye^ A csúnya lány Vadnay László sziporkázóan vidám vigjátéka egy fiatal ügyvéd és egy huncut kislány körül. Remek kisérő műsor. fedtOAi »zftstató éi kiadni Laiwjqg KtanÄ . Imitat* linói Idtoasm^wdájáhin, fcteigm, (Felelős: Mttky Kásmér.) Esztergom város területén az elmú időben a következő ingatlanok cserélte gazdat; Trexier Istvántól Béres Gyula és nej szántó 350 P. — Locher Janosné szu Parti Katalintól Salgotarjani Kőszér banya Kt. szántó 1000 P. — Hercegpr masi legla- és Kályhagyártói Flórian Jc zsel és neje a bánomi-dülöhen pincehel és présház zöÜO P. — Hercegprima: Tégla- és Kályhagyártól Dinnyés Lryula í neje a bánomi-duiőben kert 2000 P, - Kaszner Ferenc és nejétől Übendoríe Károly és neje Szent János-kút felet szántó 350 P. — Kohi istvánnétól Kot Ignác és József diósvölgyi szántó ajándél — Zsolt Ferenctöl Zsolt Ferencné s: Baría Emerencia ingatlanjutalékok 160 P. — Hummel Antaltól kisk. Mikler Ann és Erzsébet szántó 400 P. — Kapa Má tyasnétól Pásztor Anna, Mária és Et« kőalja-dülőí szántó és legelő 400 P. - Tóth Juliannától Erős Béla és neje rété dűlői rétek 300 P. — Szendrei istvánn és társaitól Stróbl Jánosné kolozsútontú legelő 600 P. — Vályi Margittól Mez« Ferenc csapásí-dülői szántó 500 P. - Tölgyessy Lásziónétói Mezei Ferenc cse pási-düiöi szántó 500 P. — Kostyál Ke rolynétól Győré János szántó 6Ü P. - Esztergom-viziváiosi apácazárdától Holo Mihály és neje alsószigeti kert 7000 P. - Wiszt Ferenc és nejétől Koltenechc Gyuláné kolozsútontúli legelő 800 P. - Dinnyés Gyula és nejétől Vigh István í neje zsellérföld-dülői szántó 400 P. - Kovács Sándornétol Bognár János szánt 1000 P. — Szatmári János és nejétől Ba log Ferenc és neje szérük-dülői szántó rajta épült házzal 2500 P vételár mellet