Esztergom és Vidéke, 1939
1939 / 65. szám
ESZTERGOM Is VID9KB 7 1939. augusztus 24 4 benyújtott kérvények további nyíl vántartását, mert a „ meghirdetendő pályázatok által nyújtott lehetőségek következtében az ilyen kérelmek előjegyzése fölöslegessé válik. Közszállításoknál csak a reális ajánlatot le hét ügyesembe venni. Az iparügyi miniszter megállapította, hogy egyes vidéki közszáliitásoknái a vállalkozók a konkurrencia ellenében oly alacsony árakat számítanak, amelyek a vállalatba befektetett nyersanyag árán, munkabéreken, az úgynevezett rezsiköltségen felül a tiszta polgári hasznot nem hozhatja meg a vállalkozónak. Az alacsony áron való vállalkozás magával hozza a munkabérek csökkentését, aminek megint „természetes következménye a belső fogyasztás lemaradása, mert a csekélyebb munkabérrel fizetett munkás természetesen szerényebben vásárol és fogyaszt, mintha magasabb munkabérhez jut. A miniszter most kiadott rendeletében kötelezi a hatóságokat, hogy a közszallitási ajánlatokat szakközegekkel vizsgáltassak felül az ajánlati ar vaiószinúsége tekinteteben s ha megallapitási nyert az, hogy a beadott árak megfelelőek, tehát reálisak, azután döntsenek az odaítélés tekinteteben. A nem reális ajánlatokat nem veszi figyelembe. Megvizsgálja a kormány a levágott állatot terhelő adókat. A húsárak jövőbeni alakulására bizonyára igen jelentős kihalással lesz az a földművelési miniszteri rendelet, amelyet most adtak ki. Az alacsony előallatárak és az indokolatlanul magas húsárak közötti különbözet kiküszöbölése érdekeben szükségesnek tartja a miniszter az összes áralakító tényezők megvizsgálását. Evégből_részietes adatokat kér a levágásra kerülő állatokat terhelő illetékekről, dijakról, adókról, hogy megállapíthassa százalékosan is a terheket. A darabonkénti illeték ugyanis — mondja a leirat — a kisebo súlyú állatot aránytalanul teiheli, viszont a suiy szennt megalapított husfogyasztasi adó, illetek stD. a csökkenő adatárak esetén az allat arának^ nagyobb _ hányadat emészti fel. A Pesti Tőzsde új számában dr. Bóüy László alpolgármester, Kull- mann László, dr. Vajda Ákos, dr. Radnóthy István, dr. Tóth László Írtak cikkeket. Érdekes ipari tranzakciókat, személyi változások hírét, tőzsdei információkat, osztalékhireket közöl a lap, amelynek minden rovata nagyon érdekes. Az OTI-kisiány mind büszke, állapítja meg az Országjárás 16 oldalas Szent István-napi szama, amely teljes budapesu programot ad, amellett a magyar vendégforgalom időszerű kérdéséit tanító, tamadó, bíráló cikkekben tárgyalja. Kiemeljük a „Magyar Asszony a Magyar Vidékért“ mozgalom ismertetései, az IBUSz-hoz intézett interpellációt. Erdőbénye fürdőhely dicsérttel, azt a javaslatot, amely Karpaialja vendégforgalma hasznosítását célozza, a balatoni cikkeket, Kánya Teca ka nikulai krokiját, Vamossy novelláját Munkács plébánosának felhívását, az idegenforgalmi törvényt sürgető cikket síb. stD. A frissen szeraesz- tett venüégforgaimi hetilap az IBUSz minden elárusító fülkéjében kapható. Telefon; 186 724. „Nyilvántartás“, amit minden kereskedőnek vezetnie kéül Ára 1.— pengő. Kapható a Sajtóközpontban. Magánnyomozó iroda. Szabó Albert nyugalmazott detektivielügyeió m. kir. aliamrendőrseg által engedélyezett magannyomozo irodája E»z tergomban, Deák berenc-u. 15. sz. alatt. Megfigyel, informál, kényes természetű ügyekben nyomoz, okma nyokat beszerez, ismeretlen helyen tartózkodó vagy .eltűnt egyéneket fel kutat, úgy bel-mint külföldön. Anyakönyvi kivonat Születések: Czeller Éva rk. bognármester lánya. — Kulina Mária rk. pásztor lánya. — Molnár O'ga rk. bányász leánya. — Tallósi Valéria rk. munkás leánya. — Nyári Katalin rk. kocsis leánya. — Schrenk Pál rk. szabcsegéd fia. — Csapák István rk. cipész fia. — Szloboda Ilona rk. kocsis leánya. — Ladányi Ferenc rk. bányász fia. — Zimonyi Mária rk. Máv. váltókezelő leánya. Házasságkötések: Vig János rk. földmives és Bittér Erzsébet rk. — Szenczi István rk. cserepessegéd és Szendrei Anna rk. — Láng Győző rk. tűzoltó és Orbán Irén rk. — Gárdonyi Aurél rk. tanító és Faragó Valéria rk. tanítónő. — Óbendorfer Károly rk. asztalossegéd és Tóth Anna rk. — Pereszlényi Sándor rk. bányász és Ambrus Erzsébet rk. — Hévart József hentessegéd és Trombitás Erzsébet rk. — Vadász József izr. lisztügynök és Reich Ilona izr. — Szalva László rk. tanító és Zséger Margit rk. tanítónő— Tegzes László rk. főgimn. tanár és Brenner Mária rk. tanítónő. — Kakuk József rk. kántor- tanitó és Csókás Ilona rk. — Orosz István rk. bányász és Bérces Margit rk. Halálozás : Schmidt Ferenc rk. 68 éves napszámos. — Özv. Müller Antaíné sz. Róthnagel Anna rk. 59 éves. — Kugyelka Józsefné szül. Bognár Róza rk. 24 éves. — Tóth Mihály rk. erdőőr 71 éves. — Ros- tási Mihályné sz. Juhász Irén rk. 31 éves. — Brundl Lajos rk. ny. cukorgyári főintéző 67 éves. — Belkovics Ferencné sz. Erős Anna rk. 73 éves. — Cziparek László rk. 65 éves lakatos. — Csurgai István rk. 79 éves földmives. — Gyarmati Mária rk. 32 éves. — Hajdú Jószefné sz. Erős Anna rk. 60 éves. — Kovács István rk. 65 éves ny. Máv. kézbesítő. — Kis-Szölgyémi János rk. 76 éves földmives. báiiiO Csütörtök, augusztus 24. Éjjel 12.05 Hirek. — 6.45 Torna — utána hanglemez. — 10 Hírek. — 10.20 Felolvasás. — 12.10 Hanglemezek. — 1.30 1. honvédzenekar. — 2.30 Hírek. — 2.45 Műsorismertetés. — 4.15 Előadás. — 4.45 Időjelzés, időjárás, hirek. -- 5 Hirek szlovák és magyarorosz nyelven. — 5.50 Tanclemezek. — 6.45 Előadás. — 7.15 Hirek. — 7.25 Szalonzene — 8 Zenés vígjáték. — 9.40 Hirek, időjárás, hirek szlovák es magyarorosz nyelven. — 10 Cigányzene. — 10.4u Hirek nemet, olasz, angol és francia nyelven. — 11 Hanglemezek. Péntek, augusztus 25. Éjjel 12.05 Hirek. — 6.45 Torna — utána hanglemez. — 10 Hírek. — 10.20 Felolvasás. — 12.10 2. honvédzenekar. — 1.30 Cigányzene. — 2.30 Hitek. — 2.45 Műsorismertetés. — 4.15 Diakfélóra. —■ 4.45 Időjelzés, időjárás, hirek. — 5 Hírek szlovák és ma- gyarorosz nyelven. — 5.10 Előadás. — 5.40 Szalonzene. — 6.30 Sport. — 6.4d Előadás. — 7.1o Hírek. — 7.2o Cigányzene. — 8.2j Külügyi negyedóra. — 8 40 Versek. — 9.0o Zongora. — 9.40 Hirek, időjárás, hirek szlovák és magyarorosz nyelven. — 10 Tánc- lemezek- — 10.40 Hirek német, olasz, angol és lrancia nyelven. — 11 Cigányzene. Kiadó november hó 1-re Kertész utca 7. sz. alatt 2 szoba, konyhás, üvegezett verendás családi ház. Érdeklődni lehet Szemzőnél Csernoch János-út 29. sz. Eladó háló-, konyhabútor, ebédlő- asztal négy székkel, sezlon és kerti székek. Cim : Gőzhijó-út 1. sz. Eladó az újkerteki dűlőben 540 négyszögöl szántóföld. Érdeklődni lehet Tábor utca 2/a. sz. alatt. Diáklányt teljes ellátásra vállalok Esztergom, Simor János-utca 30. sz. Kiadó azonnal a Mátyás király-utca 2. sz. alatti üzlethelyiség lakással. Bővebbet Kossuth Lajos utca 74. sz. alatt. Leányt tanulónak 4 középiskolai végzettséggel felvesz Illés Sándor divatáruüzlete Széchenyi-tér. Kiadó november hó 1-re 2 szobás, konyhás lakás. Cim Kölcsey-u. 17. sz. Kisebb üzleti berendezés eladó Simor János-utca 40. sz. alatt. Asztalos tanulónak egy fiú felvétetik. Cim : Szent Anna utca 32. sz. Eladó a Mátyás király-utca 24. sz. alatti ház. Családi ház jutányos áron eladó Deák Ferenc-utca 53. sz. alatt, mely áll 3 szoba, előszoba, fürdőszoba, angol W. C., pince, konyha, éléskamra, továbbá virágos kert a Dunapartra. Kiadó a város központjában egy bútorozott szoba esetleg ellátással. Cim Simor-utca 18. Eladó a Szent Anna-utca 1. sz. sarokház. Bővebbet Kovács-utca 3. sz. Szentgyörgymező. Csónak eladó vagy hosszabb időre bérbeadó (2 pár evezős, lapos fenekű). Érdeklődni lehet Városháza fszt. 15. sz. Teljes ellátásra elvállal tisztviselőcsalád középiskolába járó 1 esetleg 2 diákot havi 45 pengőért. Érdeklődni lehet a kiadóban. Sürgősen olcsón eladó egy rövid- zongora. Cim Galamb-utca 2. sz. Eladó a Mária Terézia utca 26. számú ház, a Temető-útban a várostól 5 percnyire egy présház és pince, amely nyaraló átépítésére is alkalmas. 350 négyszögöles jól bevált vadalanyba oltott csemegeszőlővel. Érdeklődni lehet Mária Terézia-utca 26. sz. alatt. M jJÉ IJI szükségletét a helybeli i———— JSBSífl ecetgyárban szerezze be. Simor J.-u. 7. sz. Kultur Mozgó ii— iiiHMtt—biiii Éíiwar—■TinrirrmrTwm—«wnrimnriimnh Szerdán fél 8 és fél 10 órakor Ketten | jegével Toprini nász Főszereplők : Jávor P., Tolnay Klári, Kiss Ferenc, Kéri Panni, Makláry Zoitán, Rácz Vali, Bihari J. Remek kisérő műsor. Äz összes Intézeti formaruhák, intézeti blúzok, klott kabátok és kötények, tornablúzok és nadrágok olcsón beszerezhetők VENCZEL női divatszalonban Kossuth Lajos-utca 14. sz. Kész gyermekruhák és kabátok nagy választékban. Készpénzért veszünk használt tankönyvet! Az összes iskolákban előírt tankönyvek és iskolaszerek kaphatók Müller ésíársa kőnyy- és papirkereskedésében. Esztergom, Széchenyi-tér 21. (Takarékpénztár épületben.) A helybeli telefonelőfizetők új, kibővített névsora kapható: Szombat, augusztus 26. Éjjel 12.05 Hirek. — 6.45 Torna — utana gramofon. — 1U Hirek. — 10.20 Felolvasás. — 12.1U Cigányzene. — 1.30 Hanglemezek. — 2.30 Hirok. — 2 45 Műsorismertetés. — 4.20 Felolvasás. — 4.45 Időjelzés, időjárás, hírek. — 5 Hűek szlovák es magyarorosz nyelven. — 5.10 Rádió postája. — ö.3o Tanclemezek, — 6.40 Vígjáték. — 7.15 Hírek. — 7.25 Cigányzene. — 8.10 Versek.— 1 8.35 Sport. — 9 Dalest. — 9.35 Hirek, időjárás, hirek szlovák és magyarorosz nyelven. — 10.20 Kétzongoras jazzműsor. — 10.40 Hirek német, olasz, angol és franci nyelven. — 11 Hanglemezek. Eladó ^Központi“ kávébáz épülete. Azonnal beköltözhető. LAISZKY JÁNOS könyvnyomdájában, Esztergom Simor-u. 20. Ára darabonkint: kemény táblán 50 fillér puha papíron 20 „ felelős szerkesztő és kiadó; Laiszky Kázraér. Szerkesztő; Sebők József. Nyomatott Laiszky János könyvnyomdájában! Esztergom,