Esztergom és Vidéke, 1938
1938 / 95. szám
1938. december 11 A. DUFF DOOPER A nyugati hadszíntér A „Talleyrand“ szerzőjének hazájában és Németországban egyaránt nagysikerű könyve a legizgalmasabb és legtanulságosabb olvasmány. Megtudjuk belőle, hogyan látták a világ háborút a túlsó oldalon. Ára 6 pengő. Megtekinthető minden könyvesboltban. Wimpassing, Hungária sár- és hócipők és esernyők olcsón Schwach- nál. Magánnyomozó iroda. Szabó Albert nyugalmazott detektivfelügyelő m. kir. államrendőrség által engedélyezett magánnyomozó irodája Esztergomban, Deák Ferenc-u. 15. sz. alatt. Megfigyelj informál, kényes természetű ügyekben nyomoz, okmányokat beszerez, ismeretlen helyen tartózkodó vagy eltűnt egyéneket felkutat, úgy bel- mint külföldön. FILMHÍRADÓ Nyugat lánya. Egy év után újra együtt lép a közönség elé Jeanette Mac Donald és Nelson Eddy, természetesen újra döntő sikerrel. Játékuk, mozgásuk, táncuk, énekük utolérhetetlen, a közönség mindig elragadtatással látja őket viszont. A darab meséje izgalmas, a kivezető út a sűrű bonyodalmak labirintusán vezet keresztül. A XIX. század elejének Kaliforniája elevenedik meg előttünk, amikor telepesek először tették lábukat erre a vadregényes földre. A szép kis Marry Robbins is ezen a vidéken utazik nagybátjával és a többi települővel. A közelben tivornyázik Ramer ez, a rettegett bandita, kinek fogadott kis fia megszereti Maryt és elbűvölten hallgatja annak csodás énekét. Még tiz év múlva is — amikor már belőle is rettegett rabló lett — ábrándozva gondol a szőkehajú bájos kis leányra. A véletlen összehozza őket és sok kalandos jelenet|után a két fiatal egymásé lesz. A film érdekfeszitő meséje mellett nagy erőssége a tökéletes játék és rendezés, az ének és zene Szépségek. A két főszereplő tényleg megismétli a Rosemarie nagy sikerét. A darab melódiái már a jazz- zenekarokat is meghódították, a mozikban pedig mindenütt zsúfolt nézőtér tapsol a két kiváló művész nek. A Nyugat lánya dec- 9-, 10- és 11 én, pénteken, szombaton és vasárnap megy az Elit-moziban. 0. gyermeke a legszebb és legjobb foglalkoztató és szórakoztató játékszereket GIEGLER bácsi játékárüüzletében kaphat 1 U m.: babák, társasjátékok, sakk, dominó, puska, kard, várak, katonák, tankok, autók, babakocsik, tricikli, hintalovak és sok-sok más cikk a legolcsóbb árban 1 Anyakönyvi kivonat ' ESZTERGOM és VIDÉKÉ ________8 o lcsó árak mellett! Weisa Mór posztóüzletében egész finom gyapjúszövet- maradékok félárban stb. Esztergom, Széchenyi-tér 15. Kedd, december 12. Születések: Mentz József r. k. napszámos fia, — Adorján János r. k. földm. fia, — Érdi Erzsébet r. k. födm. leánya, — Torma Erzsébet r. k. kereskedő leánya, — Ulviczki Erzsébet r. k. földm. leánya, — Zsalezsák Teréz r. k. napszámos leánya, — Papp Ilona r. k. gyári munkás leánya, — Faragó Katalin r. k. kőmives leánya, — Vodicska Márton r. k. földm. fia, — Kaszás Károly r. k. műkertész fia, — Timár Ferenc r. k. erdész fia, — Olasz Erzsébet r. k. kőmives leánya, — Horváth Gyula r. k. borbélymester fia, — Trencsik Katalin r. k. molnársegéd leánya. Házasságkötések: Bognár István r. k. bányász és Henczi Anna r. k. — Sindler János r. bányász és Fogarasi Erzsébet r. k. — Turcsányi József r. k. bányász és Rumpl Katalin r. k. — Csordás János r. k. bányász és Jó Margit r. k. —■ Kosztolányi János r. k. kertész és Ocskó Mária r. k. — Váczi Kálmán hentesmester és Madá- nyi Mária r. k. — Czikora Barnabás r. k. honvédtüzér és Szalai Terézia r. k. — Hermann János r. k. tisztviselő és Béres Mária r. k. — Majer Lajos r. k. földm. és Vodicska Ilona r. k. — Dinnyés Mihály r. k. bányász és Schmid Mária r. k. — Fiala János r. k. kőmivessegéd és Csákvári Teréz r. k. — Garai István r. k. bányász és Farkasdi Ilona r. k. — Dudás Béla r. k. tanitó és Mitter Katalin r. k. Halálozások: Özv. Bagi Jánosné sz. Meszes Erzsébet r. k. 68 éves, — Szolcsánszkí István r. k. 67 éves eltartott, — Kelemen István r. k. 61 éves gyárimunkás, — Pardavi Pál r. k. 39 éves kereskedő, — Kubovics M. Berta r. k. 74 éves irg. nővér, — Polusin Mátyás r. k. 75 éves szabómester, — Torma Erzsébet r. k. 2 napos, — Martinék Ferenc r. k. 62 éves körvadász, — Szabó Lászlóné szül. Tóth Teréz r. k. 68 éves, — Sza- pinszky Ferenc r. k. 53 éves bádogosmester, — Pellinger Péterné szül. Weinheit Klára r. k. 56 éves (Tát), — Kuhn Gábor izr. 73 éves magánzó, — Ridling János r. k. 14 éves, — Tóth Imréné szül. Kintzly Irén r. k. 60 éves, — Jelűnek Tibor izr. 32 éves műszerészmester, — Simonyi András r. k. 56 éves csizmadiamester, — Prett- ner János r. k. 77 éves földmives, — özv. Szokob Jánosné szül. Kaszner Katalin r. k. 71 éves. Lapunkat támogatja, ha hirdetőinknél vásárol. KÁOlO Vasárnap, december 11. I £8.30 Hírek. — 9 Görög katolikus szentmise. — 10 Egyházi ének és szentbeszéd. — 11.15 Evangélikus istentisztelet. — 12.30 Operaházi zenekar. — 1.05 Előadás. — 2 Hanglemez. — 3 Előadás. — 3.45 1. honvédzenekar. — 4.30 Előadás. — 5 Cigányzene. — 5.50 Előadás. — 6.15 Szalonzene. — 7 Hírek. — 7.Oá Hírek szlovák és ruszin nyelven, — 7.30 „János vitéz“ 3 felvonásban — 8.25 Sporteredmények. — 9.30 nirek, időjárás. — 10.40 Hírek német és olasz nyelven. — 10.50 Cigányzene. — 11 Hírek angol és francia nyelven. Hétfő, december 12. Éjjel 12.05 Hírek. — 6.45 Torna — Utána gramofon. — 10 Hirek. — 10.20 Felolvasás. — 12.10 Szimfonikus zenekar. — 1.30 Cigányzene. — 2.35 Hirek. — 2.50 Műsorismertetés. — 4.15 Diáklélóra. — 445 Időjelzés, időjárás, hirek. — 5 Előadás. — 5.3j Hanglemezek. — 6 Előadás. — 6.20 Zongora. — 7 Hirek. — 7.05 Hirek szlovák és ruszin nyelven. — 7.20 Egyházzenei hangverseny. — 8 Előadás. — 8.40 Cigányzene. — 9.40 Hirek, időjárás. — 10 Nápolyi dalok. — 10.30 Hirek német és olasz nyelven. — 10.40 Rendórzenekar. — 11 Hirek angol és francia nyelven. ^ . Éjjel 12,05 Hirek. — 6.45 Torna — Utána gramofon. — 10 Hirek. — 10.20 Felolvasás. — 12.10 Gordonka. — 1 Hanglemezek. — 2.35 Hirek. — 2.40 Műsorismertetés. — 4.10 Előadás. — 4.45 Időjelzés, időjárás, hirek. — 5 Előadás. — 5.15 Éneklő i júság. — 5.45 Felolvasás. — 6.10 Hegedű. — 6.40 Előadás. — 7 Hirek. — 7.05 Hirek szlovák és ruszin nyelven. — 7.20 Cigányzene. — 8.30 Zenés legenda. — 9.10 Ének. — 9.40 Hirek. időjárás. — 10 Szalonzene. — 10.30 Hirek német és olasz nyelven. — 10.45 Németnyelvű előadás. — 11 Hirek angol és francia nyelven. — 11.IC Bach hangverseny. Szerda, december 14. “Éjjel 12.05 Hirek. — 6.45 Torna. — Utána gramofon. — 10 Hirek, — 10.20 Felolvasás. — 12.10 Cigányzene — £1-30 ,Beszkárt-zenekar. — 2.35 Hirek. — 2.50 Műsorismertetés. — 4.15 Diakíélóra. — 4.45 Időjelzés, időjárás, hirek. — 5 Cserkészszövetség (tea- délutánja. — 6.40 Előadás. — 7 Hirek. — 7.05 Hirek szlovák és ruszin nyelven. — 7.20 Hanglemezek. — 8.10 Budapesti Hangverseny Zenekar. — 8.40 Hirek. — 10.10 Időjárás. — 10.30 Hi ek német és olasz nyelven. — 10.45 Szalorzene. — 11 Hirek angol és francia nyelven. Figyelem I Műköszörűs- és késműves- munkáit legjobban és legolcsóbban FANDL JÁNOS heti 1 Elismerten jó munka 1 Sürgős esetben a munka meg is várható ! — Kossuth Lajos-utca 36. Vennék egy fél lóerős jókarban lévő villanymotort. — Cim : Szatzlauer cukrászda. Eladó egy hízott sertés Nap-utca 1. szám (Szenttamás). Kertes villában kiadó három szobás hallos, fürdőszobás lakás min' den komforttal, diszkerttel együtt azonnal Baross Gabor-ut 5. alatt. Bővebbet Kemény Lajos-cegnél. Eladó 1 teljesen"új lisztes hambár, 1 jégszekrény és 1 kibenyiló normál új ablak. Cim Vörösmarty-utca 9. sz. Villalakás kerttel és gyümölcsössel, emeletes, komfortos modern 3 szoba és fürdőszobával, azonnal elfoglalható. Kétszobás lakás és üzlethelyiség azonnal kiadó Kókay Kálmán vaskereskedőnél. Eladó két igásló Szentgyörgy-utca 7. szám alatt. Francia, latin nyelvtanítást, korrepetálást jutányos áron vállal oki. középiskolai tanárnő. Cim: Simor Já- nos-utca 11. Kiadó május l-ére 3 szoba, konyha, mellékhelyiségekből álló kertes, magá nyos családi ház. Bővebbet a Kolos kórházi gépésznél. Kiadó Párkányban Kossuth Lajos- utca 418. szám alatt egy 2 szobás lakás olcsó bérért. Bővebbet ugyanott Eladó 3 drb. nevelni való malac. Iskola-utca 3. sz. Phoneix körkötőgépem minden elfogadható áron eladom. Bányaiskola. Annavölgy. Használt gramofont vennék. Címet a kiadóba kérek. Eladó egy vemhes fajanyasertés. Cim Balassa Bálint-utca 35. Ülő karácsonyfa (Picea excelsa) földlabdával 100—150 cm magas P 3.— darabonként. Ünnepek után kiültethető. Kolauch Faiskola, Szeged. Egy zongora bérelhető! Hol? Megmondja a kiadóhivatal. Eladók fiatal hizott sertések Simor János-utca 114. sz. alatt. OAL KfßAfLYWÖJE T& J» -n-Mk KißAlYA ZSMET EGYÜTT* ELIT MOZI december 9, 10, 11, pénteken és szombaton 7 és 9-kor, vasárnap fél 3,5,7 és 9-kor