Esztergom és Vidéke, 1938
1938 / 89. szám
4 ESZTERGOM és VIDÉKÉ 1938. november 20 Vasárnap reggel 9 órától este 7 óráig vásár. A vásár megtekintése díjtalan. Vasárnap délután 5 órakor műsoros előadás. A részletes műsort legközelebbi számunkban ismertetjük. A Stefánia Szövetség két napra ismét kibontja a jótékonyság zászlóit, sorakozzunk alája valamennyien, akik megértjük és tisztában vagyunk azzal, hogy a nemzet jövője az ifjúságon nyugszik. HIHEK Őrségváltás volt a kormányban. Őrségváltás és nem kormányváltozás. A kormányéinak és a magyar életben megvalósítani kezdett munkaprogram, a keresztény, nemzeti és szociális kormányzati irány maradt változatlanul vezérszelleme a részben rekonstruált Imrédy-kormánynak. Vitéz Imrédy Béla helyesen indokolta kormányának lemondását ; megnövekedeit ország megsúlyoso dóit problémáit kell megoldania, tehát fontos volt a bizalmi kérdés felvetése. Imrédy Béla eddigi kormányzása annyira népi, nemzeti erők gyarapítására beállított gazdasági és szociálpolitika, eddigi intézkedései annyira túlnőnek a napi és pártpolitika körén, annyira történelmi távlatokba nyúlnak, hogy rányomják bélyegüket a rohanó mának és az elénkfutó holnapnak arculatára: elsősorban a gazdasági életre. A már ismeretes kormányprog ram, a gazdasági életnek nemzeti, szociális szellemmel és keresztény erkölccsel való telítése, a népi erő források gyarapítása marad továbbra is vezér szelleme az Imrédy- kormánynak, de hogy ez a program intenzitásban és a megvalósítás tempójában növekedni fog, arra biztosítékot adnak azok a ne-» vek, amelyek az új kormánynév sorban szerepelnek. Megbízás. A vallás- és közoktatásügyi miniszter vitéz Szabó István kir. tanfelügyelőt Komárom és Esztergom vármegye felszabadított része népoktatásügyének beszervezésével bizta meg és távollétének idejére helyettesítését Borz Lajos tanügyi segédtitkarra ruházta. Ottó örökös király születésnapja alkalmából ma, vasárnap, f. hó 20-an d. e. 9 órakor a főszékesegyhazbsn szentmise lesz. A budapesti Szent István Bazilikában ugyanekkor a szentmisén dr. Meszlényi Zoltán felszentelt püspök pontifikal és dr. Lippay Lajos mond szentbeszédet. Esküvő. Dudás Béla oki. tanító ma, vasárnap d. u. 5 órakor tartja esküvőjét Mitter Katókával, volt városi adótisztviselővel a Bakács-kápolnában. Szent Erzsébet ünnepély. A Vízivárosi Egyházközség Szent Erzsébet Leányköre ma, vasárnap, f. hó 20-án délután fél 6 órakor a Szenttamási Körben, védőszentjének tiszteletére, szerény műsoros ünnepélyt rendez, amelyre ezúton hívja meg tisztelettel és szeretettel a kát. leányifjúság ügyét szivükön viselő főtisztelendő papságot és pedagógusokat, édesanyákat és katolikus leánytestvéreit, valamint minden érdeklődőt. Halálozás. Simonyi András cipész és csizmadiamester f. hó 18-án elhunyt. Temetése ma, vasárnap d. u. 3 órakor lesz a belvárosi temető kápolnájából. Közgyűlés. A Szent Erzsébetről nevezett esztergomi Jótékony Nőegylet folyó hó 21-én, hétfőn d. u. fél 5 órakor a Katolikus Kör nagytermében tartja rendes közgyűlését. Tekintetlel a közgyűlés tárgyának fontosságára, a tagok okvetlen megjelenését kéri a Vezetőség. Felvidéki Magyar Irodalmi- ünnepély Esztergomban. A magyar Kulturális Egyesületek Országos Szövetségének kezdeményezésére több hazai irodalmi egyesület rendez e napokban irodalmi ünnepélyt, melyre meghívják a felvidéki magyarság vezéreit, hogy azok közelebbről megismerjék városaink életét, közelről érezzék szeretetünk melegségét, melyet húsz óv óta nélkülözni voltak kénytelenek. Az Esztergomi Balassa Bálint Irodalmi és Művészeti Társaság folyó év december hó 4 én tartja meg felvidéki irodalmi ünnepélyét, melyre a felszabadult Léva város magyar kulturegyesületét és vezetőit hívja meg. Az irodalmi ünnepélyre, mely az első komoly bele- kapcsolódása lesz Esztergomnak a a felszabadult felvidéki magyarság kulturéletébe, á társaság vezetői szeretettel és lelkesedéssel készülnek és hiszik, hogy Esztergom város művelt közönsége szintén teljes megértéssel kapcsolódik e szép gondolat sikeres megvalósításának áldozatos munkájába. Zászlóajándékozás. Az Esztergomi Kát. Legényegylet ma, vasárnap délután 3 órakor magyar zászlót visz a Párkányi Kát. Legenyegylet- nek, melyet Illés Sándor divatárú* kereskedő ajánlott fel e célra. A zászlót ünnepélyesen fogják átadni, amikor az Egylet dalárdája is szerepelni fog. Gyermekfelruházás. Az Esztergomi Polgári Egyesület december hó ll-énf vasárnap d. u. 6 órakor tartja közgyűlését és az ezzel kapcsolatos gyermekfelruházási ünnepélyét a Magyar Király külön termében. Az egyesület, hagyományos szokásához híven az idén is több szegény gyér mekeí lat el meleg cipővel es ruhával egész éven át e célra gyűjtögetett pénzéből és a nemesszívű adakozók áldozatkész adományaiból. Az egyesület vezetősége tehat most ismét a szegényügy barátaihoz fordul és kéri őket, az idén se feledkezzenek meg a szegény gyermekekről és nemesszívű adományaikkal segítsék sikerre juttatni ez akciót. A szives adományokat Giegler Ferenc pénztároshoz (Lőrincz-utca, zenebazár), vagy Tóth László titkárhoz (városház) kérjük juttatni. A nemes célra eddig a következő adományok folytak be : Vodicska István, Tóth László, Holop Mihály, Király Mór, Gutray Gyula, Schweitzer Vilmos, Harangozó Mátyás 2—2 P, Iványi Lajos, Schen- kengel Antal, Kósik Ferenc, Márton Gusztáv 1 — 1 P. Uj telefonszám. Dr. Breitwieser Pál fogorvos rendelőjének telefon- hivó száma : 64. Szent Lőrlncutca 1. Rendel d. e. 9—12-ig, d. u. 3—6-ig Borkén (Kalium metabisulfit) Meszes drogériában. Katalinbál a Belvárosi Oíva sókörben. A Belv. Kát. O.vasokor ezidei Katalinbalját ma, vasárnap, f. hó 20-án tartja. A Felvidék visszacsatolása fölött erzett Öroméoen a rendezőség hazafias műsort állított össze, melyben hazafias szavalatok, régi magyar nóták és hazafias népszínmű szerepelnek ünnepi beszéddel kapcsolatban, melyet Augusztin János községi tanító mond. A nemzeti ünnepségre való tekintettel a rendezőség kéri a bálon résztvevő ifjúságot, hogy lehetőleg magyar ruhá, bán jelenjék meg, ami azonban nem kötelező. A bálra a párkányiak is kaptak meghívást, amit ott elfogadtak. A műsort tánc követi reggel 5 óráig. Belépődíjak: Családjegy 2 P, I. hely 1 P, II. hely 80 fillér. Az Olvasókör kéri tagjait és vendégeit hogy a nemzeti ünnepségre való tekintettel nagyobb számban és pontosan jelenjék meg. Orvosi hir. Schwartz Pál dr. orvos, fogorvos f. évi november hó 5-től rendelőjét Szent Imre-utca 23. szám alá helyezi át. Rendel d. e. 10—12, d. u. 3—5 óráig. Értesítés. Értesítem a hadirokkantakat, hadiözvegyeket és hadiárvákat, hogy hadigondozási ügyekben f. évi november 20-tól a városházán (az emeleten, a 8. számú szobában) kedden, csütörtökön és szombaton d. e. 10 órától 12-ig állok rendelkezésükre. Sinka Ferenc Pál, az esztergomi „Honsz“ ügyv. igazgatója. A Szent Anna Fiúinternátus- bán még 6—8 férőhely van, melyre az intézet vezetősége havi 40 pengő, a téli hónapokban havi 45 pengő ellenében teljes ellátásra fölvesz vidéki fiúkat, akik a gimnázium vagy reál alsóbb osztályait látogatják. Közelebbi felvilágosítást ad az intézet Vezetősége Esztergomban, Horthy Miklós-út 1. szám. Szent Erzsébet-ünnepély a Tanitónőképzöben. A Szent lstván- jubileummal kapcsolatban az Eszter- gom-vizivárosi Irgalmas Nővérek Ér seki Tanitónőképzője, védszentje: Árpádházi Szent Erzsébet tiszteletére, f. hó 26-án, szombaton és 27-én, vasárnap, délután fél 5 órakor ünnepséget rendez. Ünnepi beszédet mond dr. Városi István teológiai tanár. Előadásra kerül: „Hol vagy István király I“ énekes-zenés ifjúsági történelmi színmű 3 felvonásban. Szövegét irta: Goriczky M. Szalva toris nővér; zenéjét szerezte és az I. felvonást hangszerelte Demény Dezső. (A zeneszerző utolsó műve.) A művet befejezte Vaszy Viktor kar nagy és zeneszerző, a Zeneművészeti Főiskola tanára. Vezényel: László M. Consilia okleveles karnagy, ének- és zenetanár. Kisér az Esztergomi Zenekedvelők Egyesülete kiegészítve a dorogi bányász-zenekar fúvósaival. Belépőjegy nincs. — Műsor ára 1 pengő. Az előadás tiszta jövedelmet a „Magyar a magyaért“- akció javára ajánljak fel. Esztergomi leventeszázad ünnepélyes átvonulása a párkányi járásba. F. hó 27-én az esztergomi járás egy leventeszázada több napi tartózkodásra, ünnepélyes búcsúztatás után átvonul a párkányi járás területére. Az átvonulás célja a felvidék ifjúságának Ünnepélyes üdvözlése, a testvéri összetartás érzésének kimélyitése. A leventeszázad búcsúztatása november 27-én d. e. 9 óra kor a Mária Valéria hídfőnél fog megtörténni. Kérjük az esztergomi közönséget, minél nagyobb szambán legyünk jelen fiaink búcsúztatásánál, hogy ezaital is emeljük az ünnepély fényét. A látogatás emlókere a leventeszázad kisebb emléktárgyakat és kis szeretetcsomagokat szándé kozik a látogatás alkalmával osztogatni, miért is ezúton felkérjük városunk közönségét, juttassa el adományait ízléses kis csomagokba kötve, pár emléksorral az „Esztergom és Vidéke“ szerkesztőségébe, Simor-u. 20. alá, ahonnét azokat rendeltetési helyükre fogjuk juttatni. Gondoljuk át, hogy ily csekély figyelemmel és áldozattal mennyire előbbre tudjuk vinni szent célunkat. Esetleges pénzadományok is köszönettel nyugtáztatnak. A Kereskedelmi Szaktanfolyam második évfolyama is megnyílik, ha november 25 ig még 15 beiratkozó jelentkezik. Beírások helye: hétköznapokon reggel 8—9 óra közt a a Szaktanfolyam helyiségében (Szent Imre-utca 20. sz. alatt), d. e. 9—1-ig a Községi Gimnáziumban (Deák Fe- renc-utca 2. szám). Igazgatóság. Megindult a vasúti személy- forgalom a felszabadult Felvidéken. A MÁV igazgatóságától kapott értesítés szerint az államvasutak a felszabadult felvidéki vasúti vonalakon a személyforgalmat felvette Az új vonalakon forgalomba helyezett személyszállító vonatok részletes menetrendjét az állomásokon kifüggesztett ideiglenes „Menetrendhirdetmények“ tartalmazzák. Ezenkívül közük, hogy a MÁV szerkesztésében megjelenő „Hivatalos menetrend- könyv“-höz pótlók kiadása is előkészítés alatt áll és előreláthatólag néhány napon belül az utazóközönség rendelkezésére áll. Félreértések elkerülése végett közük, hogy a felszabadult és jelenleg katonai köz- igazgatás alatt álló vonalakon fekvő állomásokra csak a katonai hatóságok által kiállított igazolványok birtokában lehet utazni. Soffőrtanfolyam. Az Állami gép- járóművezetőképző (soffőr) tanfolyam m. kir. Technológiai és Anyagvizsgáló Intézetben (Budapest, VIII., József-körút 6) nov. 21-én este fél 7 órakor nyílik meg. Beírás és a felvételhez szükséges [űrlapok kiadása naponta d. e. 10 — 12 óra között az igazgatósági irodában. Igazgatóság. Zongoratanitás. Dr. Borbély Zoltánná szül. Dankó Sarolta zongora- tanárnő a zongoratanitást f. hó 15 tői ismét megkezdte. Jelentkezni lehet naponkint d. e. 10—12, d. u. 3—5 óráig ;Kölcsey-utca 20. szám alatt. Balesetek. Horváth Kálmánná héregi zenész felesége Nyergesújfalua egy mozgásban lévő kocsiról leesett és fején súlyosan megsérült. — Horváth Géza 9 éves héregi iskolás fiú szintén kocsiról esett le. Jobb lábán sérült meg. — Németh László 38 éves tatabányai szobafestőnek munkaközben mész fröccsent a szemeibe. — Schreck Jakab 19 éves üvegcsiszoló, táti lakosnak munkaközben üvegszilánk pattant a szemébe. — Porubszky Flórián 56 éves barti lakósnak diszlövésadás <özben a szétrobbant mozsár ballábát összeroncsolta. — Csizmadia Julia 15 éves letkési leánykát a cseh bandák végső dühük őrült lövöldözései közben golyó találta és súlyosan megsebesült. — Birke Vilmos 73 éves, bajnai földművest a tehene ballábán megrúgta. A súlyos sérülteket a Kolos-kórházba szállították. Az új gépkocsikat mentesítették a beszolgáItatási kötelezettség alól. Szerdai számában jelent meg a hivatalos lapnak a honvédelmi miniszternek a rendelete, amely szerint az október 1. óta üzembe helyezett új személy-gépkocükaf, teher-gépko- csikat és motorkerékpárokat mentesíti az ideiglenes átengedési kötelezettség alól. November 20-án, vasárnap 8 órai kezdettel Katalin-Bál hazafias ünnepséggel a Belvárosi Katolikus Olvasókörben.