Esztergom és Vidéke, 1938

1938 / 59. szám

4 ESZTERGOM Is VIDÉKÉ 1938 július 31 Porcinkula búcsú. Aug. 2-án, kedden tartják a szentferencrendiek templomának ősi porcinkula búcsú­ját. Ezen a napon — az előtte való délutántól kezdve — annyi teljes búcsút lehet nyerni, ahányszor az említett templomot látogatják és a Szentatya szándékára 3 Miatyánkot, Üdvözlégyet és Dicsőséget monda­nak. Természetesen a szentségekhez is kell járulni. Augusztus hó 3. 4. 5-én „ Nagy­boldogasszony Kupa“ tennisz- mérkőzések a Sas-kertben l Ok­vetlen nézze meg! Turista öszejövetel. Augusztus 2-án, kedden este fél 9 órakor a Magyar Királyban, a szokásos havi összejövetelt megtartjuk. Kérjük a tagokat, hogy azon minél számo­sabban jelenjenek meg. Az Elnökség. Táncvizsga. Gaubek Rezső szün­idei nyári tánckurzusa a jövő héten befejeződik. A szépen sikerült kur­zust aug. 6 án (szombat) kotillion- nal egybekötött táncvizsga fogja be­fejezni a Magyar Királyban. A tánc­vizsgára már is nagy a készülődés. Meghívókat igényelni lehet a Magyar Király szállóban. A táncvizsgán első­rangú jazz-zenekar adja a tánczenét. Turista kirándulás a nyaralók részére. A Turista Egyesület a nyaralók és a nagyközönség szóra­koztatására aug. 6.-án kirándulást rendez a Fekete-hegyre. Útirány: Szalma-hidig autóbusszal, onnan szer- pentinúton a Fekete-hegyre. Gyalog­lás 2 óra oda-vissza. Bővebb tudni­valók a Vörös féle üzletben olvasha­tók, vagy Kemény Miklós titkárnál megtudhatók (Városház földsz. 14.). Előre jelezzük, hogy a kirándulás csak legalább 24 személy jelentkezése esetén lesz megtartva az autóbusz miatt. El ne felejtse: augusztus hó 6-án Tennisz-bál a Fürdőben. Kérelem a futballistákhoz. Mindazon játékosok és kisérők, kik augusztus 7-én Köbölkútra, a főis­kolai csapattal menni akarnak, jelent­kezzenek vasárnap délután pályán a pénztárnál vagy hétfőn 11 óráig Sólymos István egyesületi titkárnál az Izsák festéküzletben. Közös határ- átlépési igazolvány miatt későbbi jelentkezőket nem vehetjük figye­lembe. Részvételi dij 2 pengő, mely összegben a határátlépési igazolvány ára és az autóbusz útiköltség is benne foglaltatik. Felhívás a csónaktulajdonosok­hoz. Az augusztus 15-iki Nagy­boldogasszony-napi ünnepség rende­zősége felkéri a csónaktulajdonoso­kat, hogy akik az augusztus 15-iai est lampionos csónakfelvonuláson résztvenni óhajtanak, sürgősen jelent­sék be szándékukat a Városházán földszint 28. sz. szobában. A csónak­felvonulás értékes dijai megtekint­hetők keddtől kezdve Vörös József- cég kirakatában. A rendezőség a résztvevőknek lampiont és tűzijátékot is rendelkezésre bocsát. Jól mulatott a pompásan si­került Annabálon? Folytathatja augusztus 6-án a Tenniszbálon. Táncos és műsoros kertimu­latság az Ipartestületben. Mint minden évben, úgy az idén is meg­tartja ma, vasárnap este fél 9 órai kezdettel az Ipartestület tán­cos és műsoros kertimulatságát. A meghívók már kimentek, aki meg­hívót nem kapott, azt az ipartestü­letben igényelheti. Rossz idő esetén a mulatság, mely természetesen reg­gelig tartó tánccal van egybekötve, a következő vasárnap, augusztus 7-én lesz megtartva. Kitűnő italokról és ételekről a rendezőség gondosko­dott. Az előjegyzésekből Ítélve az Ipartestület kerti mulatsága nagyon látogatott lesz, miért is ajánlatos a részvételt bejelenteni. Turistakirándulás. A helybeli turisták ma vasárnap, f. hó 31-én ki rándulást rendeznek Szentendre— Szentlásztóra. Indulás reggel a 3 óra 30 perces hajóval. Szentendrén a ki­kirándulók szentmisét hallgatnak és utána megtekintik a hires görögke­leti székesegyházat. ízbégen lesz a reggeli, majd kis pihenő után a szerszámgyár és dömöri-kapu érinté­sével Szentlászlóra mennek, hol ebéd lesz részben hátizsákból, részben pe dig a szövetkezeti vendéglőben. Dél­után Lepence-völgyön át Dömösre mennek, honnan hajóval vissza Esz­tergomba. Gyaloglás egésznap 5 óra. Hajójegy oda-vissza T50 P. Veze­tőről gondoskodva van. Kerékpárlopás. Búzás Lajos esz­tergomi lakosnak Puch-gyártmányú 598.362 számú feketére lakkozott dobfékes kerékpárját julius 27-ón Esztergomban a Mülier-féie keres­kedés elől ismeretlen szürke ruhás fiatalember ellopta. Kár 200 pengő. Az augusztus hó 6.-i „Tennisz­bálon“ osztják ki a tennisz ku­pamérkőzések díjait. Dunastrand. A nagydunai MFTR hajóállomás felett létesült nagyszerű Dunastrandot napról-napra többen és többen keresik fel mind a váro­sunkban nyaralók, mind a helybeliek részéről. Az igazán szép hely és filléres árak nem csoda, ha vonzzák a kellemes üdülést óhajtó fürdőzőket. Halálos közúti baleset. Folyó hó 20.-án délelőtt a Tokod-Altárón átvezető bécsi úton Hild Károly magtermelő, marbachi lakos, német állampolgár a III. D. 4913. rend­számú személygépkocsijával elütötte Bakonyi Ferenc tokodi lakost. Bako­nyi a baleset alkalmával oly súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kór­házba való szállítása közben meghalt. A csendőrség az ügyben nyomozást indított és az esetről a kir. ügyész­ségnek jelentést tett. A Pesti Tőzsde uj számában dr. Tóth László irt cikket a finn-magyar gazdasági kapcsolatok kiterjesztésé­ről. A meginduló vadászati szezonról, az uj ipari tranzakciókról, érdekes ingatlan-üzletekről, az érték- és ga­bonatőzsdéről stb. fontos információ­kat közöl a lap. Kettős a jelszó augusztus hóra: Kupamérkőzés és Tenniszbál. Leszállították Pécsen a hús és kenyér árát. Makay István pol­gármester értekezletre hívta össze a pécsi malomlulajdonosok pékek és húsiparosok képviselőit, hogy tárgyal­jon velük a legfontosabb közszük­ségleti cikkek árának leszállításáról. A polgármester előterjesztésében han­goztatta, hogy a mai időkben a tehetősebbek elégedjenek meg a legkisebb haszonnal is, és ilyen­módon igyekezzenek segíteni a sze gényebb néposztály sorsán. Az érte kezleten megjelentek megértéssel fogadták a polgármester előterjesz­tését és elhatározták, hogy julius 28-tól kezdve az elsőrendű marhahús árát az eddigi 1.50 pengőről 1.40 pengőre szállítják le, augusztus 1-től kezve pedig az összes kenyérfajták­nál 4 fillérrel mérséklik az árat. General Motors Opel-gyár pesti vezérképviseletének, a Nemzetközi Gépkeresk. Rt.-nak Vörösmarty-téri szalonjában ismét uj autótípusok láthatók. Az 1938. év különleges, szenzációs új modelljei érkeztek meg. Az Opel autók elterjedése ez évben túlszárnyalta a tavalyit. Már majdnem divat az Opel Admirál, amiből a vezérképviselet külön bemutató kocsi­kat tart. Az 1500 as Olympiának is iiHiiiiHiiiiHiiiiniiiiimiiHiiiiHtiiiiniiiniiiiMiiiiuüiinininiiimiiiiiBiiiiiHiiitimiiniiinniiiniinniniiHiininiinBiinHiiiinuiiMBm így ék szénsavval telített „Szent lstvánu artézi vizetí Kérjen Szent István vízzel készült „gyümölcsszörp“-öt! Ezen kitűnő, egészséges, üdítő ital asztaláról nem hiányozhat! IMIllllBIIIIIBIHIlllllllBllllllllllBlliyilllWHHWIHMIIIIIllllMIIIIWIItHWUIWHIIIBynillMllMHlllHllMiiiiiBiiiiMiiinMiaiMimaiiiwMi számos példánya fut országszerte és ez a typus különösen specializálva van a magyar útviszonyokhoz. A vállalat most épülő amerikai rend­szerű service állomása is hozzá fog járulni az Opel kocsik további nép­szerűségéhez. Okos háziasszonyok már régen tudják, hogy törökszentmiklósi liszt­ből lehet szép farsangi fánkot, íz­letes tésztát és jó kenyeret sütni. Kérje mindenütt. Főraktár: Vörös József cégnél. sjpoirr. Köbölkúti A. C. Esztergomban. A Move Esztergomi Sport Egylet futballcsapata f. hó 31.-én, vasárnap délután fél 6 órai kezdettel a Köböl­kúti A. C. jóképességű csapatát látja vendégül egy barátságos mérkőzés keretében. Köbölkút legénysége nem isme­retlen előttünk, mert két esztendővel ezelőtt mérkőzött csapatunk Köböl- kúton, amikor is 4:2 arányú vere­séget szenvedett vendéglátóinktól. Teljes tudásunkra szükség lesz, hogy ezen vereségért revansot vehessünk, különösen ha figyelembe vesszük, hogy Köbölkút tizenegye az elmúlt hetekben 2: I arányban verte az első osztályú bajnokságot nyert Pár­kány együttesét Párkányban. Ez a mérkőzés azért is érdekesnek Ígér­kezik, mert közönségünknek alkalma lesz összehasonlítást tenni csapatunk és az elszakított területről hozzánk látogató csapatnak képességei felett. Nem mulaszthatjuk el, hogy meg ne emlékezzünk ezen mérkőzéssel kap csolatosan arról a vendégszeretetről, mely vendégszeretettel elhalmoztak elszakított területen élő magyar test­véreink akkor, midőn csapatunk Köbölkúton vendégszerepeit. Mi, akik részesei voltunk a kót- esztendő előtti kirándulásnak, szíve­sen emlékezünk vissza a mérkőzéssel kapcsolatos kellemességekre és hisz- szük, hogy közönségünk is szívesen fogadja a hozzánk látogató és magu­kat mindenkor magyarnak valló játékosokat. Ezen mérkőzést megelőzően a főiskolai válogatott csapat mérkőzik a tábori válogatott futballcsapattal. Főiskolásainkat nem kell külön be­mutatnunk közönségünknek, hisz sokan részesei voltak az elmúlt vasárnapi mérkőzés nyújtotta élve­zetnek, amikor is 17:0 arányú meg­semmisítő győzelmet arattak Nyerges­újfalu válogatottja felett. Kár, hogy a főiskolás csapatnak egyes tagjai csak wikkend képen űzik a futball- sportot, noha képességeik révén komoly bajnoki mérkőzések játszá­sára hivatottak. A nem aktiv és fő­iskolás csapatban szereplők közül ki kell emelnünk Fekete Sándor ész­szerű és eredményes játékát, valamint dr. Gábris Ödönét, akik bármely pillanatban hasznos tagjaivá válná­nak futballcsapatunknak. Újságolvasók bármely napi- vagy hetilapra szóló előfizetését a Sajtóköz­pont készséggel intézi el portómentesen Kossuth Lajos-utca 22. Eladó egy tizenkét ágú Iombfűrész- csillár és 2 drb. politúrozott függöny­tartó. Angyal-utca 8. sz. _ Eladó egy új sarokház, mely áll fűszerüzletből, 1 szoba, konyha, speiz és mellékhelyiségekből. Esetleg az üz­let bérbeadó. Cim a kiadóban. Tanuló felvétetik ifj. duracsek Ferenc villamossági szaküzletében, Rá- kóczi-tér. Kihordőfiúk, felvétetnek Einczinger sütőházban. Eladó jókarban lévő fehér ágy, 2 erős barna ágy, vaságy, sezlon 25 pen­gőtől, toalett-tükör, konyhaszekrény stb. Simor dános-utca 26. szám alatt. Ugyanott alsó- és felsőruhavarráshoz egy tanulólány felvétetik. Eladó Vörös-kereszt alatt fél hold akácos ca. 3000 kitermelhető karóval. Cim: dókay utca 13. Eladó egy kis családi ház fűszer­üzlettel, berendezéssel és 1 szoba- konyhás lakással. Cim : Major-utca 19. szám. Kiadó november hó 1-re Simor dános-utca 4. szám alatt három szo­bás lakás, egy különbejáratú utcai szo­bával. Bővebbet Sza thmáry Béla szak­látszerésznél. Ha jó szemüvegre van szüksége StL, Szathmáry Béla szaklátszerészhez. Minden látcső különleges üvegek raktáron. Szakszerű és szolid kiszolgálás. Ámon-cég mellett. Friss cement állandóan kap­ható kicsiben és nagyban. Ugyanitt két szoba, konyha és egy garzon la­kás azonnal elfoglalható, Kókay vas­kereskedőnél. Halló figyelem! AZ •kertben ma és minden nap szalon női jazz! Hal-különlegességeimről és italaimról tessék meggyő­ződni ! A m. t. vendégeim szives pártfogását kérve Tisztelettel . TRUBIN JÁNOS vendéglős. Futballmérkőzés vasárnap délután 4 órai kezdettel E.-TÁBORI—ESZTERGOMI FŐISKOLAI válogatott válogatott fél 6 órai kezdettel M. A. C.—M. E. S. E. Köbölkút, Csehszlovákia Első csapata

Next

/
Oldalképek
Tartalom