Esztergom és Vidéke, 1938

1938 / 57. szám

ESZTERGOM is VIDÉKÉ 8 1968. július 24 Az értesítő ezután az iskolai ünnepségekről, az érettségi találko­zókról, a vallás-erkölcsi, hazafias nevelésről, az ifjúsági körök gazdag működéséről számol be. Az érettségi vizsgálatok Berkes Ottó katolikus és c. tankerületi kir. főigazgató elnöklete alatt folytak le, a közoktatásügyi kormányzatot dr. Acsay István ny. tankerületi kir. főigazgató képviselte. Kitüntetéssel érett: Bojtor Gábor, Gerő Béla, Käferböck Richárd, Kiss János, Szokolay Antal, összesen 5. Jelesen érett: Fáik Dezső, Hammer Ferenc, Láng Károly, Medgyesi Antal, Podányi Tibor, Tóth Jenő, Tóth Ká­roly. összesen 7. Jól érettek: Bezemek Béla, Biró Ferenc, Dómján Ferenc, Ebergényi László, Holtság Endre, Juhász Ferenc, Juhász Mihály, Komáromi László, Kreisz Jószef, Lukács Béla, Mészáros Béla, Németh Lajos, Puchner Ferenc, Reviczky Ferenc, Sághy Ferenc, Schiäffer Ödön, Szabó Pál, Szecsányi Antal, Szirbek József, Tarczai Béla, Tihanyi Ferenc, Vajda László, Vihar Levente, összesen 23. Érett: Büttner Károly, Gergely András, Gregovszky József, Hamvas Ferenc, Hermann József, Juhász Já­nos, Kanozsai Endre, Kicsindy István, Kolláth László, Lévárdy Károly, Petri Béla, Skultéti Demjén, Szollár Miklós, Tavaszy Sándor, Tóth Lajos, Vincze Árpád, Vörös Ferenc, Zsolt Gyula, Összesen 18. A győri kereskedelmi és iparka­mara az 1933. évi XVII. te. 9. §-á- ban kapott felhatalmazás alapján a 135.000—1933. K. M. sz. rendelet 14. § a értelmében az összes szak­mához tartozó kereskedőkre és ipa­rosokra vonatkozólag, az idényt vagy divatját múlt, raktáron maradt, kise lejtezett stb. árúk 1938. évi máso­dik alkalmi árusítási időszakát a ka­mara egész területén augusztus hó 6-tól augusztus 19 ig bezárólag ál­lapította meg. Az alkalmi árusítást az árusítás első napját megelőző ötödik naptól kezdve lehet hirdetni, azonban csak olyan szövegezéssel, amelyből két­séget kizáróan megállapítható, hogy a vásár a valóságban melyik napon kezdődik. Azért figyelmeztetjük az érdekelt kereskedőket és iparosokat, hogy az alkalmi árusítás tekintetében kizáró­lag azokra az idényét vagy divatját múlt, kiselejtezett stb. árúkészleteire van korlátozva, amelyek a kiárusi- tási időszak kezdetét megelőző idő óta vannak raktáron. Sem az enge­Egy szenzációra nem utazó köz- gazdasági újság azt a szenzációt tá­lalja, hogy az igazságügyminiszte- rium elkészült a részvényjog reform­jával és a parlament azt az őszi ülésszakban le fogja tárgyalni. Az új törvényjavaslatnak alapelve, hogy egész vonalon megvédelmezi a részvényest. E célból minden rész­vénytársaságnál megszűnnek a fei- ügyelőbizottságok és helyüket a hi­tes könyvvizsgálók foglalják el. Ők esküt fognak tenni és a törvény előtt is köteleztetnek, hogy a polgárság vagyonát mindennel szemben meg­védjék és a károsodásokat elhárít­sák. Magyarországon most kezd kibon­takozni ez az új intézmény, mely Az intézet vastagbetűs tanulói: I. osztály: Boromisza Tibor, Er- dődy Imre, Mohos Iván, Staszny Pál, Szomor István, Takács Ernő, Tihanyi Ferenc, Záborszky Csaba, Zsámboki József, Wagenhcffer János (magán­tanuló) II. osztály: Búkor Gyula, Eiden- pencz György, Farkas Sándor, Kör­möd Miklós, Missura István, Nazaroff Vladimir, Pintér Ferenc, Schweitzer Miklós, Stierand Jenő, Turzán Géza, Ürbanics Ferenc, Varga István. III. osztály: Homor Kálmán, Mezei Tivadar, Mohácsi Károly, Selyki Nán­dor, Sík János, Szabó Antal, Szabó Zoltán, Szomor Bálint, Újvári Gyula, Zsebeházi Lajos, Eggenhofer János (magántanuló). VI. osztály: Selmeci Tibor, Turzán Dezső, Horpáczi Ferenc (magánt.). V. osztály : Holdamf Róbert, Ko­mán Béla, Laiszky Kázmér, Rádly Mihály. VI. osztály: Berényi Szilárd, Gáthy Zsolt, Horváth Márton, Láng István, Maros József, Murányi Aladár, Ór- mándy József. VII. osztály : Bátky József, Csi­szár Ferenc, Forró Sándor, Korzinek József, Lestál v. Lajos, Luncz György, Pfeifer József, Takács István. VIII. osztály : Bojtor Gábor, Fáik Dezső, Gerő Béla, Käferböck Richárd, Kiss János, Láng Károly, Németh Lajos, Szokolay Antal, Tóth Jenő, Tóth Károly. A értesítő befejezésül a 14.-es Hollók 25 éves történetét közli. engedélyezett alkalmi árusítás meg­kezdése előtt, sem annak tartama atatt az árúraktárt az alkalmi árusí­tás célját szolgáló árúkkal kiegészí­teni nem szabad. A hirdetés nyári idényvégi, leltári vagy ezekkel egy tekintet alá eső al­kalmi árusításokra vonatkozhatik, de nem utalhat kiárusításra, végeladásra, üzletmegszüntetésre, felszámolásra, üzletáthelyezésre vagy hasonló kö­rülményekre, sem pedig az árúnak a rendes üzleti forgalmon kívül eső eredetére (csődtömegből, zálogház­ból, árverésből megvásárolt üzletből vagy árúraktárból származó, tűzből mentett stb.). Az engedélyezett időtartam utolsó napjának leteltével az alkalmi áru­sításra vonatkozó összes hirdetése­ket el kell távolítani, illetőleg azok közzéíételét azonnal meg kell szün­tetni. Aki ezen meghatározott feltétele­ket nem tartja be, kihágást követ el és az 1933. évi XVII. te. 14. § a alapján 15 napi terjedhető elzárással büntethető. Angliában annyira bevált. 1931-ben hozta meg az országgyűlés azt a törvényt, mely ma már az élet sok változatában a hites könyvvizsgáló megbízható munkáját állítja a kö zönség elé. Hét év alatt a törvényes rendelkezések nagyszerűen beváltak. A hites könyvvizsgálói intézmény kiállotta a legnagyobb tűzpróbát. A magyar társadalom azonban az új kenyérkereseti ágat még nem ka­rolta fel oly mértékben, mint az azt megérdemelné. Hét év alatt nem egészen 500 hites könyvvizsgálója van az országnak, de mire az új törvény életbe fog lépni, ötezerre is szükség lesz és amint a részvény társaságok keresik és jól megfizetik vezetőiket, úgy majd keresni és jól meg fogják fizetni a nagyközönség érdekeit védő hites könyvvizsgálókat. Kitűnő pálya lesz ez rövid időn be­lül a képzett, művelt fiatalság ré­szére. Majd minden főiskolai dip­loma képesít rá : mérnök, gazdász, közgazdász, kereskedelmi iskolai ta­nár, jogász diplomája képesíteni fog arra, hogy az illetők megszerezzék a hites könyvszakértői diplomát és nagyszerű elhelyezkedést szerezze­nek maguknak a magyar közélet­ben. Augusztus 1-én életbelép a szeszegyedárúság Azok után, hogy a törvényhozás kát háza megszavazta a szesztör vényt, a törvény kihirdetése minden- nép várható. Már javában dolgoznak a törvény végrehajtási utasításán, amely ugyancsak rövid időn belül meg fog jelenni, minthogy a szesz­törvény szeptember 1-én életbelép A végrehajtási utasítást előzőleg meg­küldik az érdekelteknek hozzászólás végett. A törvény módot ad a kormánynak arra, hogy egyes intézkedéseket még szeptember előtt életbeléptethessen, így a szeszegyedárúság — amely az Országos Szeszértékesitő utódja — már augusztus elején meg fogja kezdeni működését. Ida rendelték be a pénzügyminisztérium szeszszak- számvevőségének teljes személyzetét, körülbelül negyven főnyi személy­zetet, melyei ki kell egészíteni fogal­mazási és műszaki tisztviselőkkel és alkalmasint kereskedelmi személy­zettel is. Az Ipari szeszgyárakat illetőén a kormány szándékáról jól informált helyen azt közük, hogy a győri és kisperkátai szeszgyárat a kincstár kisajátítja, a Leipziger-gyárat meg­váltja. A megmaradó ipari szesz­gyárak kerete 30 % kai csökken. Hegjelent az nj középiskolai rendtartás A kultuszminiszter közzétette az új középiskolai rendtartást, amely részletesen szabályoz minden kérdést az iskolai szorgalmi idő megállapí tásától kezdve minden a középiskolai tanítással kapcsolatos tennivalóig. Az új középiskolai rendtartás szerint a tanév ünnepélyes megnyitása min­den középiskolában szeptember 8 án, vagy 9 én lesz és e megnyitást követő hétköznapon megkezdődik a taniUs az egész vonalon. A VIII. osztályig bezáróan a tanítás utolsó napja junius 14 ike, a VIII. oszályban pedig május 7 ike. Junius 15—20 napjai között tartják meg az összefoglalókat. Az iskolaévet junius 25-én ünnepé­lyesen be kell fejezni. Az ezután következő két hétköznap tartják a beiraíásokat. Az uj rendtartás szabályozza a felvétel módozatait is és kimondja, hogy az egyes osztályokba felvehető tanulók létszámát az vallás- és köz- oktatásügyi miniszter állapítja meg. Ha valamely osztályba a megenge­dettnél több tanuló jelentkezik fel­vételre, az intézet igazgatója |pár- huzamos osztályok felállítását kérheti. Visszaállítja az uj rendtartás az 50 perces órákat is. Minden óra után 10 perces szünetet kell tartani, de a harmadik tanítási óra után 15—20 perces szünetet is engedélyezhet az igazgató. Reggel 8 órától déli 12 óráig minden tanítási óra 50 perces, déli 1 óra után azonban már csak 40 perces órák tarthatók. Ki lép be a Légvédelmi Ligába ? Észszerűen mindenki, aki aa évi 2 P tagdijat nélkülözni tudja­És miért ? Mert ha belép, nemcsak önmagát és családját védi, hanem azt a felebarátját is, aki ezen 2 P-t nem képes befizetni. Ha tehát belépsz a L. L.-ba. ha­zafias és emberbaráti köteles­ségünk teszel eleget. Légi támadásoknál házak, utcák, városok dőlnek romba. A L. L. hivatása ezen borzalmas pusz­títást amennyire csak lehetséges, csökkenteni. Es ki a L. L. ? Esztergom város minden polgára. Ha tehát még nem vagy benne, siess és lépj be. Megszüntetik a kövezet- vamszedési jogot Nemcsak a magyar gazdasági élet­nek, de az idegenforgalomnak is egyik régi és minduntalan megismé­telt panasza, hogy a törvényhatósá­gok, városok, községek terhesútvá- mokkal, kövezetvámokkal drágítják meg a forgalmat. Az utvamszedési jog törvényes joga számos esetben évszázadok óta áll fenn. Jelentékeny bevételi forrás a kövezetvám, amelynek jövedelmét évente mintegy 12 millió pengőre le­het becsülni, bar ebből az összeg­ből mintegy 7.5—8 millió pengő Bu­dapestre jut. A kövezetvámok eltörlésének kér­dése ismételten napirendre került,";de megoldásra nem jutott, mert a vám- szedési joggal biró községek és tör­vényhatóságok nem voltak hajlan­dók erről a jövedelmi forrásról le­mondani, Most azonban a pénzügy­Augusztus hó 6—19.-éig lesz az alkalmi árúsítás az esztergomi üzletekben megszűnnek a részvénytársaságok

Next

/
Oldalképek
Tartalom