Esztergom és Vidéke, 1938

1938 / 49. szám

4 ESZTERGOM Is VIDÉKÉ 1938 június 26 A „Honsz“ országos egyesülete f. év junius 19-én országos vezető­ségi értekezletei tartott Budapesten, amelyen vagy 1200-an jelentek meg és a helyi csoportot Bezemek Béla ny. rendőrfelügyelő, hadirokkant fő­hadnagy képviselte. Az értekezlet kiemelkedő része Keresztes-Fischer Ferenc m. kir. belügyminiszter be­széde volt, melyben kiemelte, hogy sohasem lehet eléggé levonni a hálát és köszönetét azért, amit a hadi- rokkantak, hadiözvegyek és árvák a hazának áldoztak. Éppen azért, mihelyt a szintén hadirokkant ország jobb helyzetbe jut, mindent meg fognak tenni, hogy a múlt évben már is 1006 hadirokkant járadékát emelték fel és mintegy 30.000-en részesültek rendkívüli segélyben. A közeljövőben pedig már 60 éven felüli hadiözvegyek is fognak segélyt kapni. Itt említjük fel, hogy a Honsz esztergomi csoportja f. év julius 3-án (vasárnap) d. u. 5 órakor a városház nagytermében közgyűlést tart, amely­re az állományban lévő összes hadi rokkantak és hadiözvegyek hivatalo­sak. Az esztergomi Szent Anna- plébánia vezetősége ezúton is fel­hívja híveinek figyelmét arra, hogy az elmúlt évihez hasonlóan életbe lépett nyári istentiszteleti rend több pontban eltér a rendestől. Vasár- naponkiní és ünnepnapokon csak két szentmise van: 8 órakor csen­des, 10 órakor énekes nagymise. Délután litánia változatlanul 3 órakor. Szombaton és ünnepet megelőző napon este a litánia a szokottnál későbben, fél 8 órakor van. As első pénteki rend változatlan. Naplót kell vezetni a csónakok és kishajók útjairól. A belügy­miniszter elrendelte, hogy az evezős­ísport.) egyletek, valamint csónak­kölcsönzők és garázstuíajdonosok a tulajdonukban levő, illetőleg náluk táróit kishajókról nyilvántartást, az általuk szórakozás, vagy más célra bérbe vagy kölcsön ad^tt csónakok­ról pedig naplószerű feljegyzést köte­lesek vezetni oly módon, hogy abból a csónak használója és a használat ideje utólag is mindenkor megálla­pítható legyen. A nyilvántartást, valamint a naplószerű feljegyzést a révkapitányság a csónaktároló helyi­ségekben közegi révén bármikor el­lenőrizheti. Nagymarosi svábjaink ingado­zása. Megírtuk már, hogy a nagy­marosi svábok külső hatásokra moz­galmat indítottak és kérvényt is nyújtottak be, miszerint az eddigi vegyes tannyelvű áll. elemi népiskola helyett német nyelvű iskalát kíván nak. A minisztérium utasítására véle­ményt mondott előbb az áliami iskolai gondnokság, majd pedig a községi képviselőtestület. Mindkét testület egyhangúlag az eddigi ve­gyes tannyelvű iskoláztatás mellett foglalt állási. E javaslat ellen a svábság újabb kérvényt nyújtott be, mellyel megint csak a német tan­nyelvű oktatást kérte. Erre a kultusz­minisztérium úgy döntött, hogy nyi- latkozzanak a szülők a behatásoknál, hogy milyen nyelvű tanítást kivannak. A beiratások junius 13 án és 14 én voltak s ez alkalommal kitűnt, hogy a szülők nagyobb része az eddigi oktatás fenntartása, tehát a vegyes- nyelvű tanítást kívánja. Voltak olya nők is, akik tisztán a magyarnyelvű oktatást kivárnák, ami természetes is, hiszen Nagymaroson tekintélyes számú magyar anyanyelvű lakósság is van. Németnyelvű osziályokha alig jelentkezett 20—20 tanuló. így most már Nagymaroson háromféle oktatásról van szó : magyar-, vegyes és németnyelvűről. Kíváncsian várják most már Nagymaroson a miniszteri döntést. Annál is inkább, mert nem­csak párhuzamos osztályokról, hanem új, németül is tudó tanítókról és új tantermekről is szó van. Érdekes, hogy a svábság nincsen megelégedve a beiratási eredménnyel s újabb kér­vénnyel készül a miniszterhez, mely­ben azt kérné, hogy ne a szabad elhatározás, hanem a szülők anya­nyelve legyen az irányadó. Talán még a szomszéd államok név- és vérelemzést fognak kívánni. Ajándékkönyv lapunk olvasói részére. Képes, 208 oldalas, nagy­szerű útikönyvecskét bocsátott ki kisebb mennyiségben lapunk olvasói részére az „Olaszországi Uii Tanács­adó“ szerkesztősége. A kézikönyv tartalmazza : az olasz városok és üdülőhelyek leírását, magyar—olasz utiszótárt, vasúti menetrendeket, vas­úti jegyárakat, olaszországi kedvez­ményeket, olaszországi magyar mű­emlékek leírását, pengő—líra átszá­mítási táblázatokat, olasz ételkülön­legességek leírását, magyar útlevél megszerzésének módját és sokszáz egyébb fontos cikket és adatot, mely az utasnak nélkülözhetetlen. Tartal­mazza továbbá három kéthetes, in­gyenes olaszországi utazás megszer­zésének leirását. A nélkülözhetetlen könyvecskét lapunkra való hivatko­zással 20 fillér portóbélyeg beküldése ellenében, díjtalanul megküldi az „Olaszország Úti Tanácsadó“ kiadó- hivatala, Budapest, IV. Váci-u. 36. Frontharcos tájékoztató-össze­jövetel lesz ma, vasárnap 26-án d. u. 6 órakor a városházén. Megjele­nés formaruhában vagy fekete civil­ben. Gyűlés után zászlóval részt ve­szünk a Jézus szive körmenetben. A tájékoztatón beszéljük meg véglege­sen a július 3-iki disztáborozás prog­ramját s ezért nyomatékosan kéri az esztergomi Frontharcos Főcsoport Vezetősége az esztergomi hadvisel­teket, hogy jöjjenek el mind fennt- hirdet ett tájékoztatóra, mint ahogy bizton számít arra, hogy a disztá- borozáson is azzal a bajtársi szere­tettel és együttérzéssel vesznek részt, amire a hadviselteket a dicső múlt, a szomorú jelen s a szebb jövő biz­tosítása kötelezi. Tűzharcosok, várunk mindnyájatokat I Az Urileányok Mária-Kongre- gációjának tagjait értesítjük, hogy f. hó 26 án, vasárnap a belvárosi plébánia-templomban tartandó Jézus Szive körmeneten testületileg részt veszünk. Gyülekezés d. u, 6 órakor a templomban a keresztkút és a zász­lónk mellett. Felkérjük tagjainkat, hogy minél nagyobb számban meg­jelenni szíveskedjenek. Vezetőség. Az Esztergomi Oltár Egylet ma, vasárnap délután a litánia után a megszokott helyen gyülekezik a belvárosi plébánia-templomban. Tekeverseny a szenttamási kör­ben. A Szenttamás-Vízivárosi Kát. Polgári Olvasókör új tekepályájának megnyitásával kapcsolatban f. hó 29-én délelőtt 11 órai kezdéssel nagy íekeversenyt rendez sok értékes díjjal. A versenydíjak szerdán, a verseny napján a kör helyiségében megte­kinthetők. Tömeges látogatást kér a kör veszátősége. Megnyílt a MESE strandfür­dője a Nagydunán. Fürdési dij 20 fiiér, tagoknak és 14 éven aluli gyermekeknek 10 fillér. Ruha hasz­nálati dij 30 fiiér. Havi bérlet 4 P, tagoknak 2 P. Idónyjegy 8 P, tagok­nak 4 P. A városi reálgimnázium köz gyűlése és találkozója. Az Esz­tergomi Közs. Szent Imre Reáliskola és Gimnázium Volt Növendékeinek és Barátainak Szövetsége f. hó 26-án, vasárnap d. e. fél 11 órakor a város ház közgyűlési termében tartja 2-k rendes közgyűlését. A 10, 20 és 25 évvel ezelőtt érettségizett volt növen­dékek ezen a napon tartják találko­zójukat az alábbi sorrenddel: Dél­előtt fól 10 órától gyülekeznek a 10, 20 és 25 éves találkozóra a volt növendékek a Szent Imre Reáliskola­Gimnázium tanári szobájában. Fél 11 órakor a Szövetség közgyűlése a városháza nagytermében. Fél 12 óra bor szentmise a belvárosi plébánia­templomban. 12 órakor az elhalt tanárok sírjának meglátogatása. Dél­után 1 órakor közös ebéd a „Kispipa“ vendéglőben. Délután szabad válasz­tás szerint: az Árpádkori ásatások megtekintése, vagy hajókirándulás Dömösre, vagy fürdés a Szent István strandfürdőn 1 Felhívás! A Szent Imre fiúiskola növendékei vasárnap este 6 órakor az iskolában gyülekeznek a Jézus Szive-körmenetre. Igazgatóság. Áramszünet. A Hugária Vili. r. t. értesíti a közönséget, hogy f. hó 26.-án, azaz vasárnap reggel 7—8 óráig halaszthatatlan hálózati munkák miatt áramszünetet tart. Két éves kereskedelmi szak- tanfolyam nyílik ősszel Esztergom­ban, külön a fiúk és külön a leányok részére. Az itt kiállított bizonyítvány tulajdonosai csekély különbözeti vizs­gálattal — melynek dija nagyon mérsékelt — átléphetnek a kereske­delmi középiskola magasabb osztá­lyaiba. Ha a tanuló nem bírja a túlzottan elméleti (nyelvi) kiképzést nyújtó, az ifjúság többségének szá­raz : gimnáziumi tanulást, ellenben csábítják őt a szabad pályáknak korlátlan érvényesülési, vagyongyűj tési lehetőségei, a független élet szabadságra, akkor Írassuk be őt a gyakorlati életre nevelő iskolákba! Vidékieknek olcsó elhelyezéséről gon­doskodik, részletes felvitágositásokat megad, jelentkezéseket elfogad, beir a szaktanfolyam helyiségében : Szent Imre-utca 20. szám alatt, julius 1., 2., 4.-én és szeptember 1., 2., 3.-án d. e. 9—12 ig. Igazgatóság. Szülői látogatás a bencés cser­készeknél. Szülői látogatás a bencés­gimnázium 14 es „Holló“ cserkész csapatának nagymarosi táborában f. hó 29-én, Péter-Pál napján lesz. Ezzel kapcsolatban közli a Parancs­nokság, hogy Visegrádig a rendes autóbuszmenet melleit különjáratú autóbuszt is indít. A külön autóbusz indulási ideje reggel 8 órakor lesz a Magyar Király szállodától. Viseg- rádról propeller visz át Nagymatosra, ahol a cserkészfiúk már várni fogják a kedves szülőket és látogatókat. A cserkésztáborból hazajövetel a 18.35- ös rendes járatú hajóval. Az autó­busz-, hajó- és propellerjegy ára összesen 2'80 P. Kérjük a külön autóbusszal utazni akaró kedves látogatókat, hogy részvételüket meg felelő hely biztosítása végett 28-án, azaz kedd délig jelentsék be Katona sportáruházában (Széchenyi-tér), vagy telefonon ifj. Korbély Rezsőnél (tele­fon 1). Öltönyszövetek és gyűrhetetlen könnyű nyári kelmék legnagyobb választékban Illés cégnél. A Magyar Aero Szövetséget a Horthy Miklós repülőalap felállításá­val, a magyar repülés korszerű szín­vonalra emelése céljából újjászer­vezték. Az újjászervezett Aero Szö­vetség elnöke Horthy István lett, mig az ügyek legfőbb irányítására 12 tagú intézőbizottságot szerveztek. Az intézőbizottságba a vidéki egye­sületek vezetői közül Philipp Józsefet az esztergomi Movero elnökét vá­lasztották meg. Ez a kitüntetés új elismerés az Esztergomi Movero ha­talmas, országszerte elismert mun­kásságának. A Bakács kápolnai férfi kon­gregáció tagjai kéretnek, hogy ma, vasárnap a Jézus Szive körmeneten jelvénnyel megjelenni szíveskedjenek. Gyülekezés fél 6 órakor a belvárosi templom előtt. Vezetőség. A 211. Sirály-cserkészcsapat tagjai ma, vasárnap cserkészruhában résztvesznek: a lengyel vendégek fogadásán. Gyülekező d. e. fól 11 órakor az iskolában. Minden Eszter­gomban tartózkodó Sirály-cserkész köteles megjelenni (a másvallásuak is). A délutáni Jézus Szive körme­neten a róm. kát. cserkészek d. u. 6 órakor virágos botokkal újból gyülekeznek az iskola udvarán. Ismeretlen holttestek a Duná­ban. F. hó 15.-én Piszke község határában a Dunából egy kb. 30 évesnek látszó, 165 cm. magas, barna szemű és szemöldökű, hosszú, sötét barna hajú ismeretlen nő holt­testét fogták ki. Ruházata: fehér fod­ros nyakú ing, rózsaszínű melltartó, szürke szoknya és nadrág, testszinü harisnya. Fülében arany fülbevaló 3—3 kékkővel. Orvosi vélemény szerint a holttest kb. 3 hétig lehetett a vízben, akit a pestvidóki kir. ügyészség engedélyével a piszkei rk. temetőbe hántolták el. A fülbe­való Piszke község elöljáróság őrize­tében van. Az ismeretlen holttest kilétének megállapítására a csendőr­ség nyomozást indított. — F. hó 16.-án ugyancsak Piszke község határában a Duna egy 60 évesnek látszó, 162 cm. magas, kontyba fonott, ősz hajú. kezei után ítélve durva munkát végző ismeretlen nő holttestét vetette a partra. Ruházata : sötétkék alapon fehér pettyes karton szoknya, ugyanilyen ujjas blúz és melles kötény. Az alsó ajak bal­oldalán régebbi sebhely látható. Or­vosi vélemény szerint kb. 5—6 na­pig lehetett a vízben. Az ismeretlen holttestet a pestvidéki kir. ügyészség engedélyével a piszkei temetőben hán­tolták el Ruházatának egy darabját a piszkei község elöljárósága őrzi, ahol a hozzátartozók megtekinthetik. A Bakács kápolnai női kongre­gáció tagjait felkérjük ma, vasárnap délután megtartandó Jézus Szive kör­menetben minél számosabban ve­gyenek részt. Gyülekezés a belvárosi templom előtt fél 6 órakor. Vezetőség. Kérelem a jószivüekhez. A máj. hó 1-én ünnepélyesen bevezetett Szegónygondozó Nővérek megkez­dették áldásos munkájukat s szorgo­san gyűjtik a Szent Antal Egyesület szegényei részére az adományokat. Miután még igen sokan vannak, kik eddig a szegény-ügyet nem támogat­ták alamizsnájukkal, kérjük őket, hogy a gyűjtő Nővéreket szívesen fogadják, mert e hó második felében minden oly házat fel fognak keresni, hol eddig az Egyesület szegényei részére nem adakoztak. „Asszony a lejtőn“ a „Mellék­utca“ testverfilmje John Boles és Barbara Stanwich remek alakításával, szombat és vasárnapi műsora a Kultur Mozgónak. Emberi tragédiák, melyeket az emberi gyengeségek idéznek elő, kristálytiszta egyszerű­séggel vannak kidomborítva. Egy asszony élnivágyása a züllés útjára viszi, ahonnan kislánya tisztasága az utolsó pillanatban menti meg. A film az utóbbi megjelenések leg­szebbje, egy darab élet, egy remek nagy regény. A nNoszty fiú esete Tóth Marival“ kedden és szerdán, ketten egy jeggyel kerül műsorunkra. Vasárnap délután fái 3 órai kezdettel Dorogi A. C. ifi—MESE ifi negyed 5 órai kezdettel Dorogi A. C—MESE Kisalagi mérkőzés elmarad.

Next

/
Oldalképek
Tartalom