Esztergom és Vidéke, 1937
1937-02-07 / 11.szám
Franciaország kész minden erőfeszítésre a nemzetközi béke érdekében. A Mississipi áradása az ujabb kor egyik legnagyobb elemi csapása. Több mint egy millió ember vált hajléktalanná, a halottak száma is sok ezret tesz ki. v~ Tyler népszövetségi megbízott jelentése szerint Magyarország közgazdasági helyzete javuló tendenciát mutat, bár az állam j függőadóssága folyton nő és betétállományok sem növekednek. A túlságos gazdasági korlátozottság az, ami nem engedi meg a kellő iramú javulást. Örvendetes jelenség, hogy a behozatal az 1929 évinek a felére esett. 12.163,365 magyar él az egész világon, ebből 8.001,112 Magyarországon. Második helyen Románia áll 1.800,000 magyarral, harmadik helyen Csehszlovákia 970,000-rel. A székesfehérvári sportcsarnokot vasárnap avatta fel Hóman Bálint ku 1 tuszminiszter. Az új sportcsarnok teljesen egyedül áll a maga nemében. Csak a tornaszerek 16.000 P-be kerültek. Hol van Esztergom Székesfehérvártól, mi nemhogy sportcsarnokot nem, hanem még egy egyszerű kis futballpályát is alig tudunk létesíteni. Hiába, ahol miniszter a képviselő 1 ... 1 HIREK Vitézi dal köszöntésre Irta: flgy regős az 1937. évi esztergomi vitézi bálra. Régi regősöknek unokája lettem, 5 egy-két magyar rigmust csengő rímbe [szedtem. Hegyen-völgyön zengő bújócskázó ének Foszlányait hoztam. S ősi szép igéknek Puha selymét, ízét e mulatós rajba Fiatal szivemmel így fűzöm ma dalba. Vitézek! Vitézek! Nagy harcok sok hőse ! Ágyúitok helyét giz-gaz s gyom benőtte. Lembergi kapuktól napsugaras Póig Véres tusa napja immár nem adódik . .. Hüvelyt kért a kard és elpihent a szablya, Fekete éjszaka borult a magyarra. Ámde tüzet csihol mégis néhanapján Pár ifijabb hadfi s pár vénhedt hadastyán, Aztán elmerengve az égtájat nézi, Régi nagy napoknak emlékét idézi... Maid fölkerekedik sírva-vigadásra 5 szépséges asszonyát így röpíti táncba. Bús magyar szokás ez. Ne ütközzék rajta Olyan se, ki nem lett hős vitézi fajta. Mert hát ha a jókedv nem esett még sárba, Több remény maradt a holnapi tusákra. Nem is volt még vezér, se fia se apja, Ki keserves haddal indult volna harcba. Rajta hát vitézek! Eb ura fakója! Pezsdüljön a jókedv, gyöngyözzön a nóta. Töltsetek piros bort ezüstös kupákba, Csengő kacagást meg egykor hajrás szájba S a táncot hajnali időkig hadd ropják Nemzetes asszonyok s vitéz kisasszonykák. Még csak egyet mondok, még csak egyet Kegyelmetek előtt jókedvű vitézek : [kérek, Valahányszor ürül a kupátok mélye, Valahányszor léptek táncok ütemére, Valahányszor más bor tüzes mézét hordják, Ezt mondjátok halkan: éljen Magyarország! Éljen! Nem a csonka, hanem az a másik. A pozsonyi vártói Brassó piacáig. Háromszéki rögre, szepesi határra Uj hajnal repessen, örök Isten áldja Minden kis fűszálát, minden zúzmaráját, Hogy fiai egyszer újra nagynak iássák . .. 'gy súgjatok halkan e vigadó estbe, Súlyos, nehéz mondás, a jövő zúg benne. Ez a legszebb nóta, legvitézibb ének, Kelettől nyugatnak és északtól délnek Száll, száll, mint a fagyos, éjbe szálló csóka, De fekete szárnyán a magyarok csókja. Vitézi versemnek már végét vetettem Régi regősöknek unokája lettem. Hegyen-völgyön zengő bújócskázó ének Foszlányait hoztam. Ősi szép igéknek Puha selymét, ízét e mulatós zajba Fiatal szivemmel így fűztem hát dalba. Aki Istenben hinni és majdan üdvözölni akar, az olvassa el a „Páduai Szent Antal csodái" c, könyvecskét. Kaphaió a Ferencren diek templomának sekrestyéjében minden könyvkereskedésben. Ára 50 fillér. Farsangi naptár Február 6-án Szenttamás-Vízivárosi Kat. Polgári Olvasókör farsangi estje saját helyiségében. 6-án Esztergom.Tábori Frontharcos Csoport farsangi táncestélye a Matkovics-féle vendéglőben. 6- án Dorogi Munkásotthon Esztergomi Fiókjának farsangi estje a Magyar Királyban. 7- én Szentgyörgymezei Olvasókör farsangzáró táncestélve saját helyiségében. 7- én Belvárosi Kat. Ifjúsági Egyesület táncmulatsága a Belv. Kat. Olvasókörben. 8- án Polgári Egyesület és Turista Egyesület tánccal egybekötött teaestje a Magyar Királyban. Könnyen és jó! csak cipőben táncelhat! Közgyűlés a Katolikus Körben. A Katolikus Kör szokásos évi közgyűlését mult vasárnap tartotta meg a tagok és az előkelő közönség nagy részvéte mellett. A közgyűlésen dr. Csárszky István prelátuskanonok elnökölt. Vértes Zoard bencés tanár, az egyesület titkára hatalmasan felépített beszámolójában az év történetét elevenítette meg, felsorolván annak minden nevezetesebb eseményét. A színes, mindenre kiterjedő nagyszabású titkári jelentést a megjelent közönség hatalmas tapssal vette tudomásul. A közgyűlés a zárszámadásokat elfogadva, a régi tisztikart választotta meg újra egyhangú lelkesedéssel, kivéve Gyulai Endre pénztárost és Hollósy Mátyás hsznagyot, akik tisztségükről leköszöntek. A közgyűlés őszinte sajnálattal fogadta el lemondásukat és megköszönte nekik önzetlen, értékes, lelkes munkásságukat. Az egyesület új pénztárosává egyhangú lelkesedéssel Gutray Gyulát, haz nagyává pedig dr. Sebők Pált választották meg. A közgyűlés után társasvacsora volt és a Kör tagjai fehér asztal mellett hosszasan elbeszélgettek. Kinevezés. Dr. Radocsay László főispán folyó év fecruár hó 3-án Vitái Józsefet, eddigi helyettes levéltárnokot, Vitái István ny. igazgatótanító fiát, kinevezte Komárom és Esztergom k. e. e. vármegyék főlevéitárosává. Nevezett folyó év február hó 4-én dr. Frey Vilmos alispán előtt letette a hivatali esküt. Vitái József 1933. március hó 10 tői teljesített a vármegyei levéltárban szolgálatot, eddigi működésével feletteseinek legteljesebb elismerését és munkatársainak tiszteletét és szeretetét érdemelte ki. A kinevezés a közönség körében is örömet keltett. A szerkesztőség nevében őszintén gratulálunk. Névmagyarosítás. Mult számunkban közöltük, hogy Singer Elemér kályhagyáros nevét megváltoztatta, azonban tévesen irtuk, mert nem „Sötét"-re, hanem „Sőtér*-vs történt a névváltoztatás. Jubileumok a postánál. Az esztergomi postahivatal bensőséges ünneplésben részesítette huszonötéves szolgálati jubileuma alkalmával dr. Csűri István postafőnököt és Malompataki Béla ellenőr, távbeszélő csoportvezetőt. Németh Ferenc posta, főtiszt szép, magasszárnyalású be szédben köszöntötte az ünnepelteket és beszéde közben nyújtotta át mindkettőjüknek a budapesti postaigazgatóság elismerő és kitüntető oklevelét, majd a beszéd végeztével Kiss Rezső főellenőr és Tölgyesi István I. o. tiszt adta át az ünnepelteknek a hivatal szép ajándékait. A hivatalos ünneplés után az ünnepeltekkel az élén a hivatal tisztikara a Magyar Király különtermébe vonult, hol sokáig a legjobb hangulatban maradt együtt az ünneplő társaság. Kongregációs tagfelvétel To kodon. Február 2-án tartotta dr. Torna Imre esperes-plébános a tokodi Mária Kogregáció belső, községi és üveggyári csoportjának ünnepélyes tagfelvételét. A nagy számban össze gyűlt szülőkre mély benyomást tett az ünnepélyesen feldíszített templomban térdelő egyenruhás Márialeányok nagy serege. A Credo Egyesület f. hó 14 én, vasárnap délelőtt 11 órakor tartja rendes havi gyűlését a Belvárosi Katolikus Olvasókörben. A Polgári Egyesület és turisták farsangzáró teaestje. Az Esz tergomi Polgári Egyesület és a Magyar Turista Egyesület Esztergomi Osztálya f. hó 8-án, hétfőn este 9 órakor a „Magyar Király" szállodában levő egyesületi helyiségükben tánccal egybekötött zártkörű farsang záró családias teaestét tartanak, melyre a Tagokat, családjukat s ál táluk bevezetett vendégeket ezúton is meghívja a Rendezőség. Az Űrileányok Mária Kongregációjának tagjait felkérjük, hogy február hónapban 13. és 27.-én, második és negyedik szombaton d. u. 5 órakor a vízivárosi zárdában megtartandó gyűléseinken megjelenni szíveskedjenek. Vezetőség. A Kat. Legényegylet álarcos bálja ma, farsangvasárnapján, febr. 7-én lesz női jelmezszépség- és férfi jelmezcsunyasági versennyel. Kezdete este 9 órakor. Belépődíj: rendes- és pártoló tagoknak 80 fillér, nemtagoknak 1 pengő. Kitűnő zene. Táncmulatság a Belvárosi Földmives Ifjúsági Egyesületben. Az Esztergom Bei városi Kat. Olvasókör Ifjúsági Egyesülete február hó 7-én 8 órai kezdettel műsoros táncmulatságot rendez. Színre kerül: Balatoni vihar. Tánc reggel 5 óráig. Belépődíj : Családjegy 2 P, I. hely 1 P, II. hely 80 fillér. A kitűnő háromfelvonásos népszínmű filmen is nagy sikert aratott. Az estélyen, mely iránt nagy az érdeklődés, Balog Jani és cigányzenekara muzsikál. Az Esztergom-Szenttamás és Vízivárosi Polgári Olvasókör f. évi február hó 6-án, szombaton este fél 8 órai kezdettel farsangi estét rendez saját helyiségében. Belépődíj : ülőhely 80 fillér, állóhely 50 fillér. Bányászok farsangi estje. A Dorogi Munkásotthon Önsegélyző és Önművelő Egyesület Esztergomi Fiókja 6 án, szombaton este 8 órai kezdettel a Magyar Király Szálló nagytermében műkedvelő előadással és tánccal egybekötött Farsangi Estét rendez. A rendezőségnek a vendéglőssel sikerült megállapodni, hogy olcsó árakat fog ez alkalommal számítani. Belépődíj: Személyjegy 80 fill. Családjegy 2 P. Az egyesület tagjait és azok által bevezetett vendégeket szívesen látja a Rendezőség. Nyilvános köszönet. Az Öreg Ho lók hálás köszönetet mondanak az alább felsorolt pénzbeli és természetbeni adományokért és tiszteletjegymegváltásokért, melyekkel kegyes jóakaróik mulatságaik anyagi sikerét oly hathatósan támogatták. Csanády László, Etter Ödön, Gyar rnathy Lajos, Heinrich Ferenc, dr. Krecsányi Kálmán, dr. Machovich Gyula, dr. Mattyasóvszky Béla 10— 10, dr. Balogh Albin, dr. Bircsák Rezső, dr. Eggenhofer Béla, dr. Gidró Gergely, dr. Katona Sándor, Szlabey Imréné 5—5, dr. Felber Gyula 3, dr. Csárszliy István, dr. Lepold Antal, Neumann János, Novy Margit, Oltóssy Rezső, vitéz br. Ungár Károly 2—2, dr. Darvas Géza, dr. Katona Sándor, dr. Mike Lajosné, Ráder Hilda 1—1 P. Természetbeni adományokat küldtek : Ámon Károly, Bányaigazgatóság Tokod, Brutsy Jenő, Herendi Porcellángyár, Kerschbaummayer gyógyszertár, Meszes István, Rochlitz gyógyszertár, Schrank Ödön, Stühmer-cég, Szatzlauer Gyula, Vörös s-cóg, Wetzler Ignác. A Turista Dalárda tagjait értesítjük, hogy a kedd esti gyakorló óra farsang vége miatt elmarad, azonban csütörtök este teljes számú megjelenést kér a Vezetőség. „Esztergom szégyene" cimű cikkünkkel kapcsolatosan közöljük a közönséggel, kogy a rendőrkapitányság jövőben az eddiginél is kiméletlenebbül fogja üldözni az Ültetvényrongálókat, akiknek neveit — lebüntetésük esetén — minden alkalommal mi is közölni fogjuk. Frontharcosok figyelmébeI Ma, vasárnap délelőtt 10 órakor a városháza nagytermében tájékoztató gyűlés lesz, amelyen ismertetik a frontharcos törvénytervezetet. A főcsoport minden egyes tagja tartsa erkölcsi kötelességének a gyűlésen való pontos megjelenést. — Ugyanott és ugyanaznap délelőtt 11 órakor főcsoportunk tagjai részére légvédelmi előadás lesz. — Felhívjuk a bajtársak figyelmét arra is, hogy az esztergomi táborban lakó bajtársaink február hó 6-án, szombaton este a Matkovics-féle vendéglőben frontharcos bált rendeznek. Színielőadás Tokodon. A tokodi Kat. Legényegylet a Levente Egyesülettel karöltve január hó 31-én ós február hó 2-án szépen sikerült színielőadást rendezett. Szinre került a „Cigány Panna" c. három felvonásos népszínmű. A zsúfolásig megtelt ház előtt az ötven szereplő kiváló összjátékkal remekelt, mégis a kitűnő műkedvelők közül ki kell emelnünk Kecskés Julianna, Pál Borbála, Pap Ferenc, Pap István, Véber Gyula és Juhász Sándor szereplését, akik ügyes játékukkal sok tapsot arattak. A betanítás és rendezés hozzáértő és szakavatott munkájáért Seres Sándor tanítót illeti az elismerés. Az előadás jövedelmét részöen a Legényegylet rádiójára, részben a Levente színpad átalakítására fordította a legényegylet elnöke, Szolláry Lajos községi jegyző. A színpad művészi megújítása Tónay Aladár községi irodatiszt érdeme. Felhívás. Felhivatnak az Esztergomban lakó harcteret járt hadirokkantak, hogy f. év február 7 ón (vasárnap) d. e. 10 órakor a városháza nagytermében tartandó frontharcos gyűlésen mentől számosabban megjelenni szíveskedjenek. A „Honsz" elnöksége. Táncmulatság Szentgyörgymezőn. Az Esztergom-SzentgyörgymezŐi Kat. Olvasókör ma, vasárnap az Olvasókör helyiségeiben este 8 órától hajnali 4 óráig tartó szinielőadással egybekötött táncmulatság lesz. Szinre kerül Tóth Ede : „Falu rossza* c. 3 felvonásos népszínműve. Belépti díj személyenkint: 1. hely 1.—P, II. hely 80 fill. Más a kedve mosolya, ha KUCZMANN az Ön szabója. Betörés Annavölgyön. A mult hét szerdájára virradó éjjel betörő járt az annavölgyi Munkás Otthonban, hová álkulccsal hatolt be. A szekrényeket felfeszítve egy drb. „Fég" lőfegyvert, 3 pár futballcipőt, 4 drb. klottnadrágot, 1 drb. rádióakkumulátor töltőgépet, villany- és rádiólámpákat lopott el, mintegy 400 pengő értékben. A csolnoki csendőrőrs erélyes nyomozást folytat a vakmerő betörő kézrekerítésére.