Esztergom és Vidéke, 1937

1937-12-16 / 99.szám

620 pengőt fordított gyermekfelruházásra ezidén a Polgári Egyesület Vasárnap délután tartotta gyer­mekfelruházási ünnepélyét a Magyar Király nagytermében az Esztergomi Polgári Egyesület. Az bensőséges ünnepélyen ott lát­tuk dr. Ernszt Sándor v. minisztert, városunk országgyűlési képviselőjét, dr. Czettler Jenő egyetemi tanárt, dr. Frey Vilmos alispánt, Glatz Gyula polgármestert, dr. Felber Gyula és dr. Almásy József plébánosokat, dr. Brenner Antal főjegyzőt, Obermüller Ferenc reáliskolai igazgatót, Vizváry Viktor várm. aljegyzőt, Béres Ist­ván szemináriumi tanárt, dr. Kőhalmy László városi aljegyzőt, Bezzemek Béla ny. rendőrfelügyelőt, Guttray Gyula MFTR hajóállomásfőnököt, Gyarmaíhy Lajos Hungária Rt. fő­mérnökét, dr. Berényi Róbert és dr. Zwillinger Ferenc ügyvédüket ós még sokan másokat, kik egészen megtöltötték a nagytermet. Vodicska István elnök üdvözlő szavai után dr. Felber Gyula belvá rosi plébános példaképül állította az egyesületet a jótékonyság terén s meleg pártfogásába ajánlotta a je­lenlévőknek, kiket felkért egyúttal arra is, hogy az egyesület csütörtöki esti összejövetelein minnél többen jelen­jenek meg. Szólt még a kicsinyek­hez és a szülőkhöz is, kérte őket, legyenek hálásak az adományokért. A különféle iskolák nevében há­rom kis gyermek, a város nevében pedig Glatz Gyula polgármester kö­szönte meg meleg szavakkal az egye sülét jótékonykodását. Majd pedig a kicsinyek a karácsonyfával díszített hosszú fehérasztalhoz ültek és Sö­rös Edóné meleg haboskávóval és fehér puha kaláccsal vendégelte meg őket. Az ozsonna elköltése után min­den gyermek megkapta mindenféle édességekkel megtöltött szeretetcso magját s ezenfelül még egy nagy fonottkalácsot, egy dióskiflit és 8 különféle péksüteményt, melyekkel megrakodva boldogan hagyták el a helyiséget, hálát mondva mindazok­nak, akik e felejthetetlen napot ne­kik megszerezték. Ezidén az egyesület a nyomasztó helyzet dacára 34 gyermeket ruhá­zott fel és pedig 15 kapott fiúruhát, 4 leányruhát, 8 fiú és 7 leányka cipőt, 6 leányka sapkát és 2 fiú télikabá­tot. Adományaikkal hozzájárultak: a Hungária Rt. tisztviselői 120, dr. Ernszt Sándor 100, Hungária Rt, vitéz Bajor Ágost 20—20 P, dr. Drahos János, Takarékpénztár, Ipar­bank, Töldezsán István, dr. Zwillin­ger Ferenc, N. N. 10—10, vitéz Szivós-Waldvogel József, Kersch­baummayer Károly, Guttray Gyula, Putz Lajos, Tóth Pál, Izsák Re, Lé­várdy Károly 5—5, dr. Berényi Ró­bert, Holop Mihály, Schwarz Lajos 3—3, Jalkócsy István, Oitósy Rezső, Tóth Pál, Fazekas Kálmán, Haran­gozó Mátyás, Király Mór 2—2, Ka­szás Károly 1 P-t, Schweiczer Vil­mos 1 télikabátot és 1 pár cipőt, Csuba János 1 télikabátot, Excelsior. cég 9 pár harisnya, Illés Sándor 6 leánysapka, Einczinger Sándor 32 nagy fonottkalácsot, Pick Jenő 256 péksüteményt és Szatzlauer Gyula 32 dióskiflit. Az egyesület ezévben 620 pengő értéket osztott ki a szegé nyék között. Az ünnepség lezajlása ntán Vo dicska István elnökletével megtartot­ták az évi közgyűlést, melyen tudo­másul vették a titkári, pénztári és számvizsgálói jelentéseket, majd pe­dig a tisztikar a következőkép ala­kult meg: elnök: Vodicska István, alelnök : Laiszky Kázmér, titkár: Tóth László, jegyző: Martini Gusztáv, pénztáros : Giegler Ferenc, háznagy: Haran­gozó Mátyás, másodháznagy: Ma­lompataki Béla, számvizsgálók: Gutt­ray Gyula és Kósik Ferenc. Uj vá­lasztmányi tagok lettek : Iványi La­jos és vitéz Romváry Ferenc. Uj íagokul felvétettek : dr. Almásy Jó­zsef plébános és Oroszky Mihály OTI tisztviselő. A tagok jelenlegi létszáma 204. A gyűlésen megjelentek még so­káig maradtak együtt kedélyes han­gálatban. Érdekes pör egy magyar iskola tanítási nyelve körfii Érdekes sajtórágalmazási és be­•csületsértósi ügyet tárgyalt hétfőn délelőtt a győri törvényszék. A Tata-Tóvároson megjelenő n Ko­márom- Esztergom Vármegye" c. 1- p szerkesztője, Nagy Miklós ügyvéd­jelölt ez év márciusában cikket írt lapjában : „Megkondult a vészharang a magyar nyelv fölött egy nemzeti­ségi iskolában" cimmel, amelynek tartalmát valótlannak és sár tőnek ta­lálta magára nézve Tury Timót baji ferencrendi plébános és bűnvádi el­járást indított a cikkíró lapszerkesztő ellen. Amikor a tárgyalés megkezdődött, az ügyvédjelölt-szerkesztő kijelentette a biró kérdésére, hogy szívesen bo­csánatot kér a sértett ferences-atyá­tól, mert nem akarta személyében sérteni, de nem hajlandó lapjában közzétenni, hogy cikke téves infor­mációkon alapult. Miután Tury Timót nem fogadta el elégtételül ezt a kijelentést, az ügy tárgyalásra került. Ismertették az inkriminált cikket, melyben Nagy Miklós dr. azt írja, hogv a komá­rommegyei Baj község iskolaszéke Tury Timót indítványára kimondta, hogy ezentúl a község iskolájában a gyerekek németül tanulnak, a ma­gyar nyelvet pedig csak néhány órán át tanítják. Kijelentette cikkíró, hogy ez a rendelkezés, noha törvényes, rendkívül szomorú, inert a pánger­mán és pánszláv törekvések szelle­mét idézi, melyek elnyeléssel fenye­getik Magyarországot. A tanítási nyelv megváltoztatását a cikk Tury Timótnak tulajdonítja. A vádlott szerkesztő kijelentette, nem érzi magát bűnösnek és kérte a valóság bizonyítását. Tanukat ne­vezett meg állításainak bizonyítására és kérte a bíróságot, szerezze be a baji iskolaszék vonatkozó jegyző­könyveit. Tury Timót ellenezte a bizonyí tást ós ellenbizonyítást ajánlott föl arra, hogy az iskolanyelv megvál­toztatásában n;ki semmi szerepe nem volt, azt nem ő indítványozta, hanem egy másik iskolaszéki tag és azt egyhangúan fogadták el. Tanácskozás után a bíróság vé­gül is ne TI hozott ítéletet, hanem a vádlott és a ferences atya bizonyí­tási indítványait teljes egészében el­fogadva, elnapolta az érdekes ügy tárgyalását. Vitézeink értekezlete Vitéz Pongrácz-Bartha Ede ny. tábornok, vm. vitézi székkapitány elnöklete alatt a vármegyeház kis­termében folyó hó 5 ón értekezletre jöttek össze az Esztergom városi és az esztergomi járási vitézeink, ame­lyen az elnöklő szí*kkapitány a meg­jelentek lelkes éljenzése közben adta át vitéz Szabó István kir. tanfelügye­lőnek a vitézi rend dicsérő okiratát és meleg szavakban emlékezett meg a dicséret alapját kép.'ző érdemek­ről, azokról a haszno", értékes szol­gálatokról, amelyeket vitéz Szabó István, mint a vitézek társadalmi bi­zottságának elnöke a Vitézi Rend érdekében buzgón és önzetlenül ki­fejtett. Az évi értekezlet örömmel vette tudomásul a társadalmi bizottság 1937. évi működéséről szóló jelen tését és az 1938. év programmját, amelynek pontjai közt szerepelne 1 * : az esztergomi Vitézi Székház épí­tése, a Balassa Bálint-szobor felállí­tása, vitézi zászló beszerzése és fel­szentelése, vármegyei vitézi táboro zás, s az 1938. jubiláris év általá­nos tevékenységébe való legintenzí­vebb bekapcsolódás. Ezután vitéz Zsiga János dr. a vitézek gyermekeinek neveléséről írt értekezését adta elő. A tetszéssel fogadott előadás után a különböző felsőbb rendeletek is­mertetése következett, melyeknek tu­domásélvétele után a megjelent vi­tézek és várományosok elénekelték a Himnuszt, mellyel a gyűlés befe­jeződött. Délben a Legényegyletben közös ebéden vettek részt, ahol vitéz Pong­rácz-Bartha vm. székkapitány emlé­kezett meg a vitézek főkapitányá­nak, vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó úr Őfőméltpságának név­ünnepéről. A vitézek meleg bajtársi együttléte a késő délutáni órákban ért véget. Ünnepi frontharcos táboro­zás Lábatlanon Az Országos Frontharcos Szövet­ség lábatlani csoportja f. hó 5 én, a Kormányzónak, mint az országos Szövetság fővédnökének névünnepe alkalmával ünnepi táborozást tartott. Az ünnepség a Hymnus eléneklé­sével kezdődött. Majd Budai Károly, Fehér Árpád ós Nagy Ernő leventék­szavalata után Jókúthy Gyula cso­portelnök az ünnepi táborozást meg­nyitotta. Megemlékezvén a nap elő­estéjének, a mai ünnepi estnek fon­tosságáról és felkérte Walter-Terényi Jenő ny. alezredest, mint a központ kiküldöttjét, hogy ünnepi beszédéi, majd ezután a tűzharcos törvény általános ismertetését, a szervező munka és ezzel kapcsolatos teendők keresztülvitelét mondja el, illetőleg ismertesse. A Korona-vendéglő színháztermét zsúfolásig megtöltő bajtársak és hozzátartozóik nagy tetszésnyilvání­tása mellett mondotta el Terényi Jenő központi ügyosztályvezető meg­emlékezését a Kormányzóról, kit a mgjelentek hosszasan éljeneztek, majd áttért összefoglaló, tömör elő­adásban a bajtársakat érdeklő tűz­harcos törvények általános ismerte­tésére; és az abból származó erkölcsi és többi értékekre, amelyek csakis az Országos Frontharcos Szövetségban tömörült kb. 120.000 bajtárs, fegyel­mezett összetartozásának köszönhető. Sokan vannak még távol, kiket ezek után is szeretettel várunk, mert a szövetség munkája ezutáa követke­zik, mikor a törvény végrehajtása nak munkáját, mint érdekképviselet keresztülviszi; a régi katonás fegyel­met, együttérzést ápolja párt, feleke­zet és rangkülönbség nélkül. A nagy tetszéssel fogadott beszéd után a leventék előadtak egy lelke­sítő kétfelvonásos színdarabot: J„Ha majd a Kárpátok megindulnak", mely a jelenlevők lelkeit igazi gyönyörű­ségei töltötte el s nem egyszer csalt szemeikbe könnyeket. Ezután Huszár Istvén vezetőtiszt kiosztotta az újság igazolványokat, kisebb intézkedése­ket közölt és ezzel az ünnepi tábo­rozás a legemelkedettebb hangulat­ban véget ért. Az Ünnepély után elnökségi ülés volt, melyen a Károly csapatkeresz­Új társadalmi regények! VASZARY GÁBOR KettenPárís ellen Vaszary Gábor mestere a köny­nyed és mulatságos elbeszélé­seknek. Ez a regénye csupa mosolygás és kedvesség ; azt a Parist ismerjük meg belőle, amelyről nincs szó utikönyvek­ben s ugyanakkor két derék magyar fiú hol humoros, hol csüggesztő sorsát is követhet­jük. A könyvet maga a szerző illusztrálta pompás rajzokkal. Ára 4 P, egészvászonkötésben 6 P. MATOLCSY ANDOR Cisz-moll Matolcsy Andor a Cisz-moll ke­ringő, lebegő hanghullámain át egy nemzedék és egy táj leg­mélyebb értékeit mutatja meg. A fiatal tehetséges iró új regé­nyét minden bizonnyal olyan nagy érdeklődéssel fogadja a művelt magyar olvasóközönség, mint eddigi nagysikerű műveit. Ara 4 P, egészvászonkötésben 6 P. Megtekinthetők minden könyves­boltban. Singer ós Wolfner kiadás. tek megszerzésének lehetőségeit be­szélték meg és a szervezés munká­ját osztotta ki a vezetőtiszt a körzet­vezetők között, kik Piszkéről, Nyer­gesújfaluról és Bajótról szintén a csoporthoz tartoznak. Elhatározták továbbá, hogy Front­harcos Otthont szerelnek fel és Szil­veszterkor színdarabbal egybekötött táncmulatságot rendeznek, melynek tiszta jövedelmét részben az épülő róm. kat. templom, részben a cso­port céljaira fogják fordítani. Az el­nökség határozata folytán az 1937. évi közgyűlést 1938 január 24-én fogja megtartani a csoport. itiiiinmiiiiiniiiiiimi TESz naptár A TESz helyi titkársága közli, hogy a hozzáérkezett bejelentések alapján végzett egyeztető tárgyalá­sok folytán a közeli társadalmi ese­mények naptára a következőleg ala­kult ki. : 1937. december hó 19. Iparos cserkészek karácsonyfe-estje. 22. Kisdedóvó Társulat karacsonyfa-estje. ] 1938. január hó 5. Turista Dalárda műsoros estje a Magyar Királyban. 8, Szent Erzsébet Nőegylet teaestje a Für­dő Szállodában. 8. Izr. Nőegylet műsoros estje. 9. Izr. Nőegylet műsorának megismétlése. 15. Esztergomi Sport Egylet sportbálja a Fürdő Szállóban. 1 ő. Esztergomi Sport Egylet báli műsorának megismétlése ugyanott. 23. Balassa Bálint Irodalmi és Művészeti Társaság művészestje. 1938. február hó 1. Öregcserkészbál a Fürdő Szállóban. 2. Kat. Legényegylet oálja saját helyisé­gében. 5. Vitézi bál a Fürdő Szállóban. 12. Fehérrózsa bál a Fürdő Szállóban. 19. Esztergomi Zeneiskola II. bérleti estje a Fürdő Szállóban. A TESz helyi elnöksége felkéri azon egyesületeket, amelyek még óhajtanak előadást vagy bált ren­dezni, hogy időponttul a még -sza­badon álló szombati, illetve vasár­napi estéket válaszák.

Next

/
Oldalképek
Tartalom