Esztergom és Vidéke, 1937
1937-12-12 / 98.szám
Zsigray Julianna űj műve ERZSÉBET magyar királyné Gorró átéléssel, zengő lírával és drámai erővel megfestett portré a tragikus királynéról. Egy árva nemzet s egy árva asszony csodálatos szerelme. Most jelent meg! Ára 6 pengő, vászonkötésben 8 pengő, amatőr bőrkötésben 16 pengő. Megtekinthető minden könyvesboltban. SINGER ÉS WOLFNER KIADÁSA A héten a Schwarcz gyógyszertár (Víziváros) tart éjjeli szolgálatot. A hercegprímás Budapesten. Dr. Serédi Jusztinián bíboros-hercegprimás csütörtökön, f. hó 9-én a fővárosba utazott, ahol ma estig marad. Résztvett a felsőház Ülésén, majd pénteken megáldotta a budai missziós nővérek megújított és megnagyobbított Szentlólek-kápolnáját, megszentelte annak új tabernákulumát és az első szentmisét pontifikálta a restaurált kápolnában s megáldoztatta missziós nővéreket. Tegnap, szombaton a katolikus vallás- és tanulmányi alapokra felügyelő s azok kezelését ellenőrző bizottságnak ülésén elnökölt a budai primási palotában, ma, vasárnap résztvesz a Szent István Akadémia által Pázmány Péter halálának 300-ik évfordulója alkalmából a Szent István Társulat dísztermében tartandó ünnepi ülésen. Ez ünnepélyen, amelyen az egyházi és államférfiúi nagyságot megértő hivek élén az irodalom ós tudomány reprezentánsai és bürátai vesznek részt, a bíboros Főpásztor mondja az elnöki megnyitó beszédet. A polgármester nagysikerű előadása a Baross-Szövetségben. F. hó 9-én, csütörtökön este 7 órakor Glatz Gyula polgármester Budapesten, a Baros Szövetségben, vitéz dr. József Ferenc főherceg jelenlétében nagysikerű előadást tartott Esztergom jövő évi idegenforgalmi munkájáról. A polgármestert előadásáért a jelenvoltak meleg ünneplésben részesítették. Id. Zsolt Nándor 80 éves. Teg nap töltötte be id. Zsolt Nándor zenetanár, mindnyájunk „Zsaki bácsija", életének 80. évét. Ritkán mondhatja magáénak valaki azt a közszeretetet, közmegbecsülést, amellyel Zsolt bácsit Esztergom városa mindig körülvette. Mindig jókedvű, szeretetreméltó egyéniségét ma már fogalomszámba menően említjük. A rég mult szép, kedélyes idők emléke összeforrott az ő jellegzetes, kedves alakjával. Őróla igazán elmondhatjuk, hogy mindig és mindenütt csak barátokat szerzett magának, ellenséget egyet sem. Igazi bölcs ember volt mindig, akinek szívjósága, kedélyes, bohém jó kedve, ritka derűje mindenkit meghódított. A tanítványok, a jóbarátok egész seregével együtt örül egész Esztergom a nyolcvanéves születésnapon s kíván még sok-sok megelégedettségben eltöltött boldog esztendőt Zsaki bácsinak. Halálozások. Hellebrand Mag duska f. hó 5-ón, 22 éves korában elhunyt. Temetése 7-én volt a belvárosi temetőben. — Özv. Homor Lajosné szül. Schierl Irén ny. tanítónő f. hó 9-én elhunyt. Temetése tegnap, szombaton, délután 3 órakor volt a belvárosi temetőben. Adomány. Vitéz Bajor Ágost festőművész beüldött szerkesztőségünkhöz 20 P-t, mint a kiállításán utolsónak eladott aquarell eladási árának felét a Polgári Egyesület karácsonyi gyermekfelruhézási akciója céljaira, azonkívül 10 P-t a Szent Antal szegényotthon szegényeinek karácsonyára és 10 P-t a helybeli ref. egyház egy reprezentáns tagjának vásárlásából a ref. egyház emberbaráti céljaira. A Nemzeti Egység Pártjának országos elnöke Kommer Gyula vármegyei szervező titkárt központi szolgálatra, Budapestre rendelte. Az így megüresedett vérmegyei szervező titkári munkakörre, az illetékes vármegyei szervezetek javaslatára, az országos pártelnök újból Kosa Lajost bízta meg, aki hosszabb zalamegyei működése után már el is foglalta tisztségét és megkezdte a Nemzeti Egység Pártjának irányító szervezési munkáját. Kósa Lajos régi hatáskörét az országos pártközpont megváltoztatta, amennyiben működési területéhez Fejérvármegyét és Székes fehérvár thj. várost is hozzácsatolta. Esküvő. Érdődy Miklós m. kir. erdőmérnök és Hamvas Rózsa tanítónő folyó hó 4.- én Budapesten házasságot kötöttek. (Minden külön értesítés helyett.) Áthelyezés. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Gonda Béla áll. igazgató tanítót ós Gonda Béláné áll. s. tanítót Tengelic-Szőlőhegyről Csévre helyezte át. Közigazgatási szakvizsga. Dr. Jánoskúti József, vármegyei fogalmazó a belügyminisztériumban alakított vizsgálóbizottságnál dicséretes jelzéssel letette a közigazgatási szakvizsgát. A kiválóan sikerült vizsgához örömmel gratulálunk. Oltáregyleti szentségimádás. F. hó 12-én, ma, vasárnap tartja az esztergomi Oltáregyesület szokásos havi szentségimádását a vízivárosi zárdatemplomban. Délután 5 órakor szentbeszéd, litánia és szentségbetétel. Hol nap délután 4 órakor választmányi Ülés. Gyermekfelruházás és közgyűlés a Polgári Egyesületben. Az Esztergomi Polgári Egyesület f. hó 12.-én, ma, vasárnap d. u. 6 órakor a Magyar Király szálloda nagytermében dr. Ernszt Sándor, v. miniszter, városunk országgyűlési képviselője jelenlétében 32 szegény gyermeket fog felruházni mintegy 600 pengő értékben. A megajándékozott gyermekek megvendégelése után megtartja évi rendes közgyűlését is. Mind a gyermekfelruházási ünnepélyre, mind pedig a közgyűlésre ezúton is meghívja és szeretettel várja a tagokat és a vendégeket a Vezetőség. Credo-gyűlés lesz f. hó 12-én, ma, vasárnap d. e. 11 órakor a Belvárosi Kat Olvasókörben. Előadó: Bayler István plébános. A Szent Sziv Otthon óvodásainak karácsonyi felruházására dec. 19én, vasárnap este 6 órai kezdettel műsoros estet tart, melyen „Karácsony" c. 3 felv. színdarab és az óvodások karácsonyi játéka kerül szinre. Műsormegváltás 30 fill., felülfizetéseket hálás köszönettel fogadnak. Adományok a Polgári Egyesület gyermekfelruházására. Az Esztergomi Polgári Egyesület gyermekfelruházására az aiábbi adományok érkeztek: vitéz Bayer Gusztáv 20, Izsák Rt., Lévárdy Károly 5—5, Király Mór, Fazekas Kálmán, Harangozó Mátyás 2—2 pengőt adományoztak, amiért fogadják ezúton is az Egyesület hálás köszönetét. A Stefánia Szövetség Esztergomi Fiókszövetsége dr. Szalay Gyula esztergomi ügyvéd, vm. tb. t. alügyészt kérte fel az ügvészi teendők ellátására, aki e tisztséget vállalta. A Belvárosi Kat. Olvasókör kultúrelőadásai. A második előadás kulturelőadását tartja ma, f. hó 12-én, vasárnap, a Belvárosi Kat. Olvasókör. Ez alkalommal Borz Lajos s. tanfelügyelő „Szent István, a honalapító" és Mészáros László tanító a „Karácsony" cimen tartanak előadást. A kisérő műsort a Kis Szent Teréz Leány kongregáció tagjai adják és teszik változatossá és hangulatossá az Olvasókör mai kulturestjét, mint azt már tőlük megszoktuk. Gyermekfelruházás. A Jóbarátok Takarék Asztaltársasága f. hó 12-én d. u. 5 órakor tartja szokásos évi közgyűlését és gyermekfelruházási ünnepélyét Poszpischl József Szent Imre-uícai vendéglőjében. Az ünnepélyen jelen lesz dr. Almássy József szenttamás-vízivárosi plébános, Bognár János isk. igazgató ós az egyesület tagjai, kiknek jelenlétében 17 szegénysorsú szenttamási gyermek! nek osztanak ki teljes rend ruhát, [17 ártatlan gyermeknek szereznek elnemmúló örömet, 17 fájdalmas szülőnek veszik le némileg vállairól a gondot. Az ünnepély után a vendéglősné ozsonnával látja el a gyermekeket. Az ünnepélyre szeretettel meghívjuk a szülőket, valamint e szerény egyesület iránt érdeklődőket is. Végül fogadják mindazon nemes érzésű és jólelkű adakozók, akik ügyünket megértették és adományaikkal segítettek a cél eléréséhez, hálás szívből jövő köszönetünket, úgy a gyermekek, valamint az asztaltársaság összes tagjaitól. Kultúrest a Kath. Körben. Az Esztergomi Katolikus Kör ma, vasárnap saját helyiségében énekkel és zenével kapcsolatos kuitúrelőadást rendez az alábbi műsorral: 1. Ha én király volnék. Nyitány Ádámtól. Előadja a bencés gimnázium vonószenekara Paczolay Imre zenetanár vezénylésével. 2. Sík Sándor : A magányosság toronyablakából. Szavalja: Podányi Tibor bencés gimn. VIII. o. t. 3. Gáthy Zoltán építészmérnök előadása: A polgári lakás és a megelégedés. 4. Brahms: Magyar tánc. Előadja a bencés gimnázium vonószenekara Paczolay Imre zenetanár vezénylésével. Az előadás kezdete este fél 6 órakor. Belépődíj nincs. Adományok a Balassa szoborra. Dr. Eggenhoffer Béla kórházi igazgató-főorvos 10, vitéz Borókay Rudolf tábornok 20, az esztergommegyei vitézek értekezlete 32*57, a komárommegyei vitézek tóvárosi értekezlete 26*92, az Esztergomi Keresk. és Iparbank 40 P-t adományozott a Balassaszobor céljaira. Az adományokat ezúton is hálásan köszöni az esztergommegyei vitézek társadalmi bizottsága. Gyermekfelruházási ünnepség. Az „Attila Asztaltársaság" szeretettel meghívja tagjait és az érdeklődőket dec. 19.-én, vasárnap d. u. fél 5 órakor hivatalos helyiségben tartandó gyermekfelruházással egybekötött közgyűlésre. A közgyűlés után társasvacsora. Boldog Gizella Kongregáció. A Szent Anna-plébánia területén egy új kongregáció alakult Szent István hitvesének, Boldog Gizellának pártfogása alatt. Az intelligens asszonyok városunkban eddig hiányzó ezen csoportosulása célul a hitélet fejlesztésén kivül a katolikus sajtó körüli apostolkodást, az egyházközség területén a karitatív és szociális munkában való tevékenykedést tűzte ki. Evangélikus istentisztelet lesz ma, vasárnap d. e. 10 órakor a Széchenyi-téri imaházban. M. Kir. Háztartási Vándortanfolyam. Hétfőn, 13.-án d. u. 2 órakor veszi kezdetét városunkban az I. számú M. Kir. Háztartási (Gazdasági) Vándortanfolyam. Vezetője Ramsay Győzőné és Hubay Erzsébet m. kir. gazdasági tanárnők. A hathetes tanfolyamra szép számmal jelentkezt9k hallgatók. Ismételve felhívjuk a tanfolyamra az érdeklődők figyelmét s mivel csak korlátólt számban lehet résztvenni, kérjük a mielőbbi jelentkezést. A vidékről bejárók részére kedvezményes vasúti jegyet biztosít a vezetőség. A tanfolyamot a Szent István iskolában (Hősök-tere 1. sz.) a Szent Anna Leányklub rendezésében fogják megtartani. Felvilágosítást a Szent Anna plébániahivatal ad. A háztartási tanfolyam fővédnökségét Glatz Gyuláné vállalta. A Ref. Nőegylet f. hó 12.-én, vasárnap délután fél 5 órai kezdettel a szegénysorsú gyermekek felruházására szeretetvendégséget és kézimunkakiállitást rendez, amelyre mindenkit szeretettel meghiv az elnökség. Sötéten látja a világot, ha feje fáj, vagy meghűlés befolyásolja közérzetét. 1 — 2 tabletta Aspirin elejét veszi a nagyobb bajoknak és megszünteti fájdalmait. Nézze meg azonban, rajta van-e a „Bayer"-kereszt a tablettán ? Enélkül utánzat. Nagy Vidám Művészest a „Korona Kávéházban". Fővárosi művészek Nagy Mária és Ertsey Barna színművészek felléptével szombat és vasárnap este 9 órai kezdettel nagy műsoros, kabaré művészest lesz. Szenzációs számok : Bohózatok, párjelenetek, aktualitások, 1 felvonásos vígjátékok és magánszámok. A turnézó művészpár már a rádióból is ismeretes. Aki kellemes órákat akar szerezni magának, az nézze meg ezt a kiválló műsort. Flapper csodafűző, Amazon melltartó Keménynél. Kultúrest Szentgyörgymezőn. Ma este 6 órai kezdettel igen sikerültnek ígérkező kultúrest lesz a Szentgyörgymezői Kat. Olvasókörben. Előadók Szkalka Lajos c. tanár, Nyári József ós Vicze Béla tanítók. A kisérő műsor is nivós és érdekes lesz. Mestervizsgák a kamara térületén. Az iparkamara kerületében kedden Dorogon tartottak mestervizsgáztató napot, amelyen részt vett Meixner Ernő dr kamarai főtitkár, valamint Glück Mihály, Rovó Béla dr kamarai fogalmazok. Pénteken Komáromban, szombaton pedig Tatán volt mestervizsga. Népműveléi Lábatlanon. A lábatlani népm. bizottság által rendezett ünnepélyén, dec. 6.-án szeretettel hódolt a Kormányzó Űr nak névünnepe alkalmával, amelyen az ünnepi beszédet Huszár István áll. tanitó mondotta. A leventék szavalata és színdarabja, továbbá az iskolások kóthangú énekkara csak emelte az ünnepély fényét. Majd filmelőadás volt, Taráosi Béla ig. tanitó ismertetésével. A Hiszekegy akkordjai zárták be a szép előadásunkat, mely alkalommal az iskola szinpadterms zsúfolásig megtelt. II 01IÉG A NAP ALATT A BOSZNIA BOROZÓBAN (BASA-ÜTGA 8) .KUSZTUSI FEHÉR filTÜNÖ ZAMATA, KELLEMES IZE ÉS OLCSÓ ÁRA MEGMARADT !