Esztergom és Vidéke, 1937

1937-11-11 / 89.szám

ESTCRGOfLYWKE ÖTVENNYOLCADIK ÉVF. 89 SZ. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Simor-u. 20 Megjelenik hetenkint kétszer Keresztény politikai és társadalmi lap CSÜTÖRTÖK, 1937. NOVEMBER 11 Előfizetési ár 1 hóra: 1 Dengő 20 fillér Csütörtökön 10, vasárnap 16 fii. Addig beszéltek a drágaságról, addig panaszkodtak egymásnak az emberek a megélhetés nehézségeiről, a piaci árak magasságáról és addig hangzottak el nap-nap után erélyes kijelentések a drágaság kíméletlen letörésének szükségességéről, továbbá addig beszéltek a köztisztviselői fizetések felemelésének halaszthatatlan voltáról, addig cikkeztek, szavaltak és gyűléseztek ebben az irányban és addig folytak a fizetésemelés kilátásbahelyezései, addig derítették a köztisztViselői társadalom feje fölé a jóreménység „szivárványait",— amíg végre is most már valami kis eredmény is mutatkozik : felemelték a hús árát kilogrammonkint 20 fillérrel. Ez is valami, — különösen akkor, ha meggondoljuk, hogy az ebbéli példa mennyire vonzó és hogy alig kicsikét kell már fellelkesülni a fának, szénnek, cipőnek, ruhának, káposztának, miegyébnek, hogy nemcsak a köztisztviselő, de minden kisjövedelmű polgár — és a legtöbb magyar ember ilyen — számára megfizethetetlenné váljék. Ez is eredmény tehát, — még akkor is, ha a húsár emelése a fizetésemelés sürgetésétől és a drágaság letörésének követelésétől függetlenül történt. A hús árát a drágaságellenes hangulattól és a közönség fizetőképességétől függetlenül — felemelték, a tisztviselői fizetéseket pedig a fizetésemelés szükségességétől, a közalkalmazottak szövetségi állásfoglalásától és országos megmozdulásától, pártok határozataitól, beszédektől és tárgyalásoktól függetlenül — nem emelték fel. Ez a száraz tény, amivel számolnunk kell. Hogy a drágaság, amellyel szemben — úgy látszik, — tehetetlenek vagyunk, hol és mikor fog megállani, azt nem tudjuk. A drágaság megy a maga útján függetlenül az élettől és az emberek ezreitől, akik a drágaságnak pusztán szenvedő alanyai. Sőt nem is mindenki haragszik a drágaságra és itt nemcsak a gazdasági élet vámszedőire gondolunk, akik természetesen a nagyobb bevétel reményében örülnek a magas áraknak. A „közgazdasági szakértők" a drágaságról azt mondják, hogy a drágaság nem más, mint a gazdasági élet fellendülésének jele. Ezzel szemben persze a legtöbben velünk együtt őszintén kimondják azt, ami a szivükön fekszik, hogy: nem kérnénk az olyan gazdasági fellendülésből, amely pusztán a kisjövedelmű emberek és a középosztály legnagyobb részét kitevő köztisztviselői osztály, továbbá a kisiparosok és kiskereskedők leszegényesedését és nyomorúságát okozná — talán bizonyos más elemek felhízása mellett. Erre megint azt mondják a közgazdasági korifeusok, hogy: türelem, a drágasággal karöltve járó gazdasági fellendülés mindenki számára meghozza a jobb jövőt. Mondanunk sem kell: jóformán a türelem és a jóreménység tartja a lelket a nehéz helyzetbe került egzisztenciák ezreiben. Annál nagyobb a felelősség a másik oldalon. A drágaság és a nagyközönség viszonyáról hiába is elmélkednénk tovább, azonban a köztisztviselői fizetésemelés kérdéséről is csak annyit üzeünk mindenkinek akit illet, tehát az érdekelt köztisztviselőknek és a fizetéstemelést helyeslő, a köztisztviselői vásárlásokat váró boltosoknak, hogy erre a fizetésemelésre várakat ne építsenek. A fizetésemelésről még csak beszélnek. A fizetéseket még nem emelték fel és eddig mindössze a jóindulatú kijelentések többletével rendelkeznek a közalkalmazottak. Legutóbb dr. Ernszt Sándor v. miniszter, városunk országgyűlési képviselője is felemelte szavát abban az irányban, hogy a kormány váltsa be igéretét és legalább részben emelje fel a tisztviselők fizetését. Nem tudjuk, mit jelent itt a „részben" szó, bizonyára azt, hogy a kisfizetésű tisztviselőkét elsősorban. Hisszük, hogy a kereszténypárt vezére, aki keresztény és szociális elveket vall, így értette a fizetésjavítás keresztülvitelét. Sajnos, hogy amíg ez a kis fizetésemelő lépés a mai napig csak a fantáziákban tétetett meg, a drágaság nyugodtan lépeget tovább a valóságban. M. y. Fényes keretben mondotta ünnepi miséjét a hercegprímás a restaurált ,.öregtemplom"-ban Vasárnap délelőtt fényes ünnepi keretben mondta el a restaurált belvárosi kegyúri plébánia-templomban az első főpapi szentmisét dr. Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás. Már a kora reggeli órákban látszott az utcák külső képén, hogy Esztergom nagy ünnepre virradt, A primáspalotától a belvárosi templomig vezető útvonalat nemzeti zászlókkal díszítették fel, az úttesten a középiskolák és az elemi iskolák sorakoztak tanáraik és tanítóik vezetése alatt, a templom előtt díszszázad állott fel. A templom hajójában foglaltak helyet a városi s egyházközségi képviselők, városunk közintézményeinek vezetői s a templomot zsúfolásig megtöltő nagyközönség. Dr. Serédi Jusztinián hercegprímás a városi küldöttség és udvari papjainak kiséretében pont kilenc órakor érkezett a templom elé. A templom bejárata előtt a városnak, mint kegyúrnak nevében Glatz Gyula polgármester fogadta a hercegprímást. Üdvözlő beszédében hangsúlyozta, hogy Esztergom katolikusai hű és harcos katolikusok, akik minden helyzetben s esetben ki akarják mutatni katolikus voltukat. Dr. Serédi Jusztinián hercegprímás válaszában megköszönte a polgármester üdvözlő szavait és kifejtette, hogy a templomnak restaurálása hitvallás a katolikus hit mellett. Esztergom lakosságának igen sok oka van betérni a templomokba, mert a város nehéz helyzetben sínylődik. Viruló gazdasági lehetőségeitől megfosztottan csak az Isten segítségétől várhatja sorsa jobbrafordulását. Az üdvözlőbeszédek elhangzása után a hercegprímás fényes asszisztenciájának kiséretében a főoltárhoz vonult és ünnepi szent misét pontifikált. A szentmise alatt többs2áz hivő járult a szentáldozáshoz. A mise után a hercegprímás szószékre lépett és szentbeszédet mondott, A nemesveretű, mély hatást keltő beszédből az alábbiakat idézzük : — Szent István városának, Esztergomnak és a híveknek áldozatkészségéből fényesen restaurálták az öregtemplomot. — Szent örömmel gyönyörködünk azokban a régi és új festményekben, amelyeket a művész keze életre keltett. — Mint főpásztor, különös hálával emlékezik meg azokról, akik bármit is áldoztak a templom külső s belső díszítésére. — Akkor, amikor a gyönyörűen restaurált templomban elmondta az első főpásztori szentmisét, arról a tiszteletről kell beszélnie, amellyel a katolikusság mindig viselkedett és viselkedik a szentképek s a szent festmények iránt. — A kereszténység már a katakombákban is alkotott különböző képeket, amelyek kezdetben csak díszül szolgáltak, később azonban a képeknek szimbolikus jelentősége lett, mert szent igazságokat, jelképeket és jeleneteket ábrázoltak. — Már a legkezdetben ott látjuk a katakombák falain a halat, amely mély értelműen s jelentősen szimbolizálja a kereszténységet; Noé bárkáját, amely az anyaszentegyháznak jelképe. — Bensőséges képek ábrázolják a hét szentség jelentéseit. Ezek a kópék mind a hítigazságok jogfolytonosságát s szakadatlan állandóságát hirdetik. — Mikor Nagy Konstantin császár alatt a keresztény hitet szabadon lehetett már gyakorolni, egymás után emelkedtek a szebbnél-szebb templomok — maga Nagy Konstantin császár járt elől a templomékitésben jó példával —, amelyek szintén szentképekkel voltak díszítve. — Ezek a szent festmények legtöbbször Krisztust és az apostolokat ábrázolták, továbbá a Szentírásból vett egyes jeleneleket. Ezekről a képekről a legegyszerűbb hívek is megtanulhatták a hit igazságait, azért is nevezték a szegények bibliájának. A hercegprímás beszédének további részében a röneszánsz, a gótikus és a bárok festészet jelentőségéről beszélt, majd kifejtette, hogy az Egyház a képekkel nemcsak tanítani, hanem figyelmeztetni is akar arra, hogy a küzdő Egyháznak tagjai buzdulva emlékezzenek meg a szentekről. A katolikus Egyház mindig ilyen értelemben tisztelte a szentképeket, de mindig vigyázott arra, hogy ebből félreértés ne lehessen. — A katolikusság nem imádja a szentképeket, mert semmiféle teremtményt nem imád. — Voltak idők, amikor vandál módon elpusztították a képeket, kimondhatatlan károkat okozva a művészetekben. Az egyházi zsinatok mindig hangsúlyozták, hogy a képek tisztelete hasznos dolog, de ugyanakkor a legszigorúbban tiltották a képek imádását. — Jézus Krisz'us nem változtatta meg a tízparancsolatot, benne azt sem, ami a bálványimádás eltiltására vonatkozik. — Rengeteg törvénye van az Egyháznak, amely a bálványimádást tiltja A vértanúk vére a legnagyobb bizonysága ennek a tilalomnak, akik életüket legtöbbször megmenthették volna, hogyha a bálványimádást elismerik. Befejezésül hangsúlyozta a hercegprímás, hogy az öregtemplom képeit aki látja, az magyar szívvel és a katolikus lélekkel buzduljon a vallásosságra. A főpapi mise alatt a belvárosi templom ének- és zenekara kitűnő karnagyának, Amtner Józsefnek, erre az alkalomra irt Szent Istvánmiséjét adta elő. A „Musica sacra" szellemében irt mise mély vallásosságról, komoly elmélyedésről, az egyházi zene kitűnő ismeretéről tesz tanúságot minden egyes részében.