Esztergom és Vidéke, 1937

1937-10-17 / 82.szám

tést, de ez nem feledékenységből törtónt, hanem éppen azért, mert — mint erre az illetékes helyről jött válasz is kitér — az Országos Vitézi Szék nem engedte meg az ajándék elfogadását és e telekre való építkezést. Feltétlenül hisszük, hogy az illetékes hely és a város képviselőtestülete e hely kijelölésénél és e kérdéses telek felajánlásakor nem lát ták tisztán a székházépítés célját, nem ismerték a Rend helyzetét és nem tudták intencióját, mert különben nem a város centrumától messze, a város szélén elterülő, félreeső, mély fekvésű, sülyedt, talajvizes és még rendezetlen környékű, közművekkel csak hiányosan ellátott telket ajánlották volna fel, ahol a telek feltöltése és nagyobb emeletes épület emelése pilótás alapozással többszörös költséget jelent. E hely jó lehet kisebb villának, de semmiképpen sem felel meg hivatalnak, klubháznak, vendégszállásnak és reprezentatív helyiségnek. Csak igy a tévedésben és tájékozatlanságban találunk magyarázatot arra, hogy a Vitézi Rend „az ajándékcsikónak nem szabad a fogát nézni" elv ellenére — nem fogadta el a város aján dekát. A Rend természetesen nem vonta és ma sem vonja kétségbe az ajándékozó jószándékát, de sajnálattal látta, hogy még nem tudta magát megértetni ezideig az illetékes helyen. A száraz és szomorú tény ezidőszerint tehát az, hogy a vitézi székház céljaira a Rendnek ezidőszerint még nincs megfelelő telke, ezért kényszerült a telekvásárlás költségeire a vármegyétől segélyt kérni, amit a megye áldozatkészsége folytán meg is kapott. Amikor a vármegyei kisgyűlés e célra 9.000 pengőt megajánlott, egyes kisgyűlési tagok vetették fel azt az eszmét, éppen a Vitézi Rend iránti szeretettől és segíteni akarástól vezéreltetve, hogy miért nem épit a Rend Komárom városban, Tatán vagy Tóvároson székházat, mint ahol bizonyára ingyen megkapnák a szükséges és alkalmas telket, ez esetben tehát a vármegye adományát az épitkezés költségeire lehetne fordítani. Az illető városnak, illetve községnek megéri az áldozatot, az ingyen telket az, ha ott a manapság, sajnos, pangó építkezési iparokat na gyobb mértékben foglalkoztató és a várost szépítő, ujabb impozáns középület létesül. A felszólalók a neve zett helyiségek vezetőinek mentalitását ismerve és az illetékes tényezők hozzájárulását feltételezve, indítványozták elsősorban a Vitézi Rend érdekében azt, hogy Komáromban, Tatán vagy Tóvároson épüljön fel a rendház. A fő- és alispán és vitéz SZÍVÓSWaldvogel József felvilágosításaiból belátta a vármegyei kisgyűlés minden tagja, hogy a szókház csak Esztergomban épülhet fel és ezért az itte i telek megszerzése céljaira szavazták meg a 9000 pengőt. A legőszintébb nagyrabecsülés és jószándék vezette és vezérli a rendtagokat akkor, arni-íor ezek után és ezzel kapcsolatban ismételten kifejezést adnak abbeli meggyőződésüknek, hogy Esztergom szabad királyi megyei város nemes vezetősége és képviselőtestülete megtalálja a módját annak, amint szándéka volt, hogy esztergomi székházunkat éppoly kedvező módon építhessük fel, mint amilyennek lehetőségét a vármegyei kisgyűlési tagok felemlítették. Ha a megye nagylelkű adományát nem kell elkölteni telekvásárlásra, vagy hasonló pénzértékű támogatást kap a Rend az építkezésnél a várostól, akkor annyival több pénz marad a Rendnek az építkezésre, annál nagyobb és szebb épületet emelhet. Ez pedig nemcsak a Rendre fontos, de a város szépítése, fejlődése és a helybeli, sajnos, sokszor munkanélküli iparosok, fuvarosok és napszámosok szemponjából sem érdektelen, tehát városi érdek. Ezért fordultak a rendtagok a lap nyilvánosságához és kérik ez alkalommal is a Szent István jubileumi év küszöbén a város vezetőségét és képviselőtestületét, hogy legyenek segítségére nagy céljainak mielőbbi megvalósítás éban Interjú a köztisztviselők sorsáról Az „Esztergom és Vidéke" 1938-as Magyar Kettős Szentév Ünnepi Szolgálata a magyar és keresztény középosztály nagy ünnepi vándorgyűlésének gondolatát lanszirozza az illetékes érdekképviseleti vezetők között. Ez a hatalmas méretű vándorgyűlés, az esztergomi ünnepségek fényét és tartalmát emelné. Ezzel a gondolattal és a keresztény, nemzeti középosztály sorsának, problémáinak ankétszerű riportsorozatának céljával keressük fel az illetékes érdekképviseleti vezetőket. Többek között felkerestük ottho nóban Szabó Miklóst, a Segédhivatali Tisztviselők Országos Szövetségének főtitkárát. Szabó Miklós igazán lekötelező szívességgel fogadta lapunkat. — Sajnos, szövetségünk a tervezett esztergomi nagy vándorgyűlésen nem vehet részt, mert korábbi igéretünk szövetségünket a székesfehérvári ünnepségeken való részvételre kötelezi. Sajnálattal vettük tudomásul, hogy a STOSz már eligérkezett Székesfehérvárra. — Talán a kisköztisztviselők leg égetőbb problémáiról beszélgessünk — vetjük közbe. Szabó Miklós magyar lelke elkomolyodik. Szinte drámai erővel csattan fel a hangja. — Ha nyíltan beszélhetnénk min. denről, ami — igaz. Ha úgy beszél hetnénk mindenről, ahogy érzünk. Ha őszintén elmondhatnánk mindazt, ami fáj . . . Dehát ? Ezért menekül jünk a — számokhoz. Mert a számoszlopokban fejezzük ki azt, ami igaz — ha komplikált életérzéseinket egyszerű számjelekkel tükrözzük vissza — s ha azt, ami fáj, lírai ellágyulás helyett szürke számsorokba öntjük, akkor nem mi, hanem — a tények beszélnek. — A fővárosi közélelmezési bizottság egyik legutóbbi ülésén maga dr. Rosta János közélelmezési tanácsnok konstatálta, hogy a rohamosan emelkedő hús- es zsírárak a budapesti fogyasztó közönség legnagyobb rétegének vásárlóképességével nem állnak arányban. Igy van ez Esztergomban is, éppen úgy mint mindenütt az országban — szerintünk. A húsfogyasztás tavalyi napi fejadagja például 47.73 dekáról — visszaesett 46.80 dekára, holott már a tavalyi fejadag is csökkenést mutatott a harmadévi fogyasztással szemben. — No jó, hát nem muszáj éppen húst enni — sóhajtja Szabó Miklós főtitkár. De a zsír ... a kenyér is lényegesen drágult, ezeket pedig igazán nem nélkülözheti még az a ,,'egnagyobb réteg" sem, akikről dr. Rosta János tanácsnok a nyilvánosság előtt beszámolt. — Ha pedig igy van, nem lehet közömbös, hogy a magyar társadalmi tagozódásban vájjon melyik is bát tulajdonképen ez a „legnagyobb réteg" ? — A kisgazda nem, mert az maga termel kenyeret is, zsírt is, a fölöslegének pedig biztos és áras piaca van. A kisiparos nem, mert komoly közgazdák szerint a kézműipar a fellendülés korszakát éli, az iramot tehát ez a réteg is bírja valahogyan. A kiskereskedő szintén, mert hiszen a gazda- és iparosréteg emelkedő fogyasztóképessége a kereskedőtársadalom teherbírását és életnívóját is erősiti. Ha pedig a munkapiac helyzetét nézzük, azt látjuk, hogy például a szabósegéd az 1935. évi 38, s az 1936. évi 39 filléres órabér helyett ma 57 fillér órabért, a kőműves az 1935—1936 évi 50, illetve 56 filléres átlagórabérrel szemben ma 64 filléres órabért kap. Nyugodt lelkiismerettel leszögezhetjük tehát, hogy a folyton emelkedő drágasággal szemben immár az ipari munkás is megnyugtató kiegyenlítődést, megfelelő ellensúlyt talált. A mezőgazdasági munkásság számára ped'g épp a napokban ígérte meg a miniszterelnök, hogy a kormány megvédi őket a napszámbéruzsora ellen, bár ettől függetlenül máris sokat javult tavaly óta e rétegnek kereseti lehetősége. — Ezzel szemben a tisztviselők fizetését 1931 —1933-ban 17—32 százalékkal restringálták. — Azóta a létfenntartási költségek indexe sokat változott: 1934-ben 90-2, 1935-ben 95 0, 1936-ban 100*8, 1937. júniusában 101'9 pont volt. — Száz mai pengő vásárló értéke a „békebelihez" viszonyítva, a folyó év elején még 81'48 pengő volt. 1935 ben pedig 86*43 pengő volt. Ma csak 78'19 pengő. — A hús, zsír, liszt, kenyér, tejtermék, főzelék, fa, ruha és cipőárak emelkedése annyira közismert, hogy ezekre részletesen ki sem kell térnünk. — És e nagy eltolódások ellenére — folytatja Szabó Miklós — a tisztviselőtársadalom az 1931—33-ban tőle elvett évi 93 millió pengőből mindössze két fé! millió pengőt kapott csak vissza. Ez is csak a nagycsaládúaknak jutott. A 15—20 óv óta szolgáló dijnok például, aki 35—40 éves, legfeljebb, ha három | gyermeke van. Ds a javára eső több let ekkor is csak 5 P 50 fillért tesz ki havonta. — S ha föltesszük, hogy három gyermeke közül kettő kereskedelmibe, egy polgári iskolába jár, a „fölemelt" családi pótlékból ez a szegény dijnok beíratási dij cimén 65 pengőt, az iskolai szokások szerint egyszerre, egész évre beszerzett iskolai füzetekért 27 pmgőt, a torna-, rajz- és irófelszerelése'íért pedig 25 pengőt adott ki, mindjárt szeptember elején... Csak beíratási költségekre ráment tehát egy havi fizetése! — További egyhavi fizetése elmegy majd könyvekre, mert egy-egy osztályban 9—12 darab szükséges s ha daribonkint 3—5 pengőt számítunk, a három gyermek könyvei legalább 120 pengőbe kerülnek. Vagyis az iskoláztatás összesen ez esetben iskoláztatási költségek és tandijak címén körülbelül havi 70 pengőt tesz ki egy-egy iskolai évben. — Marad ezek szerint a 15 év óta szolgáló háromgyermekes dijnoknak 102 (4- 44'50 családi pótlók) pengős illetményéből a család megélhetésére, ruházkodására és közlekedési kiadásaira mindössze havi 76 pengő. Ijesztő számadatok ezek l ... Ne is folytassuk tovább . .. — Tárgyilagosak vagyunk: a háromgyermekes dijnok ma inkább csak a teóriában létezik. — A valódi állapot — más. — Ez a „valódi állapot" azonban — mondja Szabó Miklós — még fájdalmasabb, mint a teória. Hiszen a nemzet jövője szempontjából mindennél veszedelmesebb és kétségbeejtőbb. — A statisztika

1 szerint ugyanis hazánkban 1890 ben ezer embernek 44 gyermeke született. 1934-ben már csak 22. Az előbbinek éppen a fele. S amig egy feleségre országos átlagban 1930-ban 3.27 születés esett, a közalkalmazotti házasságok átlagos termékenysége ugyanabban az időben csak 2*25 volt. Sőt az élőgyermekek száma a tisztviselő családoknál megdöbbentő. Budapesten 3000 dijnok tisztviselő él, akiknek a fele nős. A dijnok családokban 1910-ben 27 magyar apróság született, 1920ban már csak 10, 1930-ban 6, 1933ban mindössze egy, 1934—1935-ben egyetlen egy sem, s 1936-ban is csak kettő. — Hová jutunk, ha ez igy folytatódik ? 1 — I>íekünk nincs bátorságunk a jövőbe tekinteni. A magunk feladatának csak azt éreztük, hogy minderre a számok erejével leplezetlenül rámutassunk, s a nagy közvélemény figyelmét a várható eshetőségekre idejében rádöbbentsük. — A többi azokra tartozik, akik a tisztviselősorsot szivükön viselik. Csekmey B. Lajos Vízvezetéki többfogyasztások megakadályozása. A város polgármesteri hivatala hirdetmények útján több izben is felhívta már a közönség figyelmét arra, hogyan kell a vizvezetóki berendezéseket csőrepedések és a fagy ellen védeni, hogy ezek miatt viztöbbfogyasztások és egyéb — a házat érhető — károsodások lehetőleg ne forduljanak elő. A legfontosabb tudnivalók annak idején kifüggesztés céljából minden háztulajdonosnak megküldettek. Mivel a tél közeledik, ezekre a tudnivalókra ismét felhívjuk a közönség figyelmét. Megállapítást nyert az utóbbi időben azonban az is, hogy a fagytól és csőrepedésektől eltekintve is sok túlfogyasztás van a városban, ami sem a fogyasztó félnek, sem a vízvezetéki üzemnek nem érdeke. A többfogyasztások számlázása ellen a legtöbben tiltakoznak. Pedig, ha a többfogyasztás megtörtént, a vízvezetéki szabályrendelet 35. § a értelmében csak a vízmérő felülvizsgálását lehet még kérni. Mely ha 5 % nál nem nagyobb különbözettel működik, helyesbítésnek nincs helye MEGBÍZHATÓ FIÚT JÓ CSALÁDBÓL TANULÓNAK FELVESZÜNK VIRÁGA SZÁNTÓ