Esztergom és Vidéke, 1937

1937-09-12 / 72.szám

ÖTVENNYOLCADIK ÉVF. 72. SZ. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Simor-u. 20 Megjelenik hetenkint kétszer leresstény politikai és társadalmi lap VASÁRNAP, 1937. SZEPTEMBER 12 Előfizetési ár 1 hóra: 1 pengő 20 fillér Csütörtökön 10, vasárnap 16 fii. Az Országzászló elé zarándokol és az ország szinei előtt tiszteleg az ifjúság az iskolaév kezdetén. Igy tesz eleget a kultuszminiszter rendeletének és a magyar hazafias neveléssel járó követelményeknek is. Ez a magyar ifjúság szeptemberi hazafias ünnepe, amelyről illik tudomást szerezni nemcsak az apáknak, anyáknak, hanem minden egyes magyar polgárnak, aki a nemzeti eszmények tiszteletében nőtt fel és a hazafiúi gondolat és érzés tiszteletbentartását kultiválja. Különösen megjegyzendő és hangsúlyozandó az Esztergomban, ahol a nemzeti szinek és nemzeti zászló erősebb és kiterjedtebb kultusza kivánatos. Igaz, hogy nem csupán a külsőség, a szin és a hang teszi a jó magyarságot és nem bizonyos, hogy a legkitűnőbb hazafi az, aki nagy hangon nemzeti színeket lobogtatva és lépten-nyomon hazafias szólamokat zúgva törtet a közélet különböző terein, — aminthogy az igazi vallásosság és jó keresztény iség szempontjából is ma már szinte gyanús szemmel nézzük a szemforgató szenteskedőket, a szertartásos feltünőségeket keresőket és azokat, akik a nagyközönség fülehallattára csörgetik olvasóikat. Minden zászlólobogtatásnál többet ér egyetlen hazafias cselekedet, egyetlen fillér odaáldozása hazafias célra és órákig tartó zengő szavalásnál többet ér a csendes, becsületes, nehéz munkáját végző szénbányamunkás egyetlen csákányütése, vagy az, hogy ha egy kis magyar diák jól megtanulja a leckét és ügyesen megoldja számtanpéldáját. Minden *diszfelvonulásnál többet ér egy jószándékú cselekedet, egy őszinte, halk, alázatos Miatyánk — a leggyönyörűbb prédikációnál többet ér egy szerény evangéliumi példaadás és a legkápráztatóbb szociális terveknél többet jelent egy darabka kenyér vagy egy jó kabát, amely a szegény embernek jut. Mindez azonban nem azt jelenti, hogy vallásosságunk és hazafiságunk külső jeleit elvessük, hanem igenis azt, hogy nem szabad visszaélni velük és ebben az irányban a túlzásokat a kellő értékükre szállítsuk le. Nincs is szükség arra, hogy állandóan lobogtassuk a nemzeti zászlót, viszont önérzetes hittel gyülekezzünk köréje, amikor hazafiságunk nyilt megvallása szükségszerű és kötelező. Ezt a célt szolgálja az Országzászló, amelynek az esztergomiak számára a Duna partján még különleges jelentősége is van. Ez a jelentőség és eszmei tartalom pedig fiútól és apától, a diákoktól és felnőtt polgároktól ugyanazt az erkölcsi és hazafias magatartást követeli meg. Csehszloyákia határán lévő egyházmegyék űj területi beosztást kapnak Az apostoli Szentszék és Csehország között még 1928 február 2-án kötött „modus vivendi" az érdekelt felekkel lefolytatott hosszú tárgyalások után hétfőn hatályba lépett. A nagyjelentőségű egyházpolitikai eseménnyel kapcsolatban a hercegprímást iroda a következő felvilágosítást adta: A különböző országok határainak a békeszerződések következtében történt eltolódása természetesen visszahatással volt az illető országok katolikus és nem katolikus egyházi szervezeteinek régi területi beosztására is, mert az új országhatároktól szelt egyházi szervezeteknek más országból való kormányzása a változó viszonyok között állandóan sok nehézséggel járt, sőt nem egy esetben erőszakkal is lehetetlenné tétetett és sokszor a papságnak és,a híveknek egyaránt kellemetlenséget okozott. Ezért a világháború befejezése után katolikus vonatkozásban az apostoli Szentszék is rendszerint kénytelen volt úgy intézkedni, hogy az egyházmegyék határai ne terjedjenek túl az országok határain, hanem azokkal összeessenek. Az új országhatároktól átszelt magyar egyházmegyék az apostoli Szent szék jóvoltából sokáig elkerülték ezt a kánonjogi feldarabolást. Az utódállamokkal kötött konkordátumokban, vagy hasonló szerződésekben azonban végre az apostoli Szentszék is kénytelen volt tudomásul venni a minálunk is becikkelyezett békeszerződésektől teremtett mostani helyzetet, és előbb román, most pedig cseh viszonylatban a román konkordátum (kelt 1927. május 10-én, ratifikáltatott és életbe lépett 1929 május 7-én), illetőleg a cseh „modus vivendi* értelmében végrehajtotta az új országhatároktól szelt egyházmegyék dismembrációját, de a Csonkamagyarországon maradt egyházmegyedarabokat irántunk való különös figyelemből nem olvasztotta be más magyar egyházmegyékbe, hanem azok egyházjogi különállását apostoli kormányzóság (adminisztratura) formájában tovább is fenntartotta, kormányzásukat pedig apostoli adminisztrátorokra bízta. Ilyen apostoli adminisztraturát alakított előbb a nagyváradi és szatmári, valamint az eperjesi és munkácsi, most pedig a kassai és rozsnyói egyházmegyéknek csonkamagyarországi részeiből, mert ezek a dismembráció folytán leszakadtak annak az egyházmegyének testéről, amelyhez ezelőtt tartoztak. Viszont a győri, szombathelyi, pécsi, csanádi és hajdúdorogi püspökségek, a pannonhalmi főapátság, valamint az esztergomi és kalocsai érsekségek Csonkamagyarországon kívül maradt darabjaiból az apostoli szentszék az említett körülmények miatt előbb apostoli adminisztraturákat, majd részben külön egyházme gyeket állított, illetőleg állit fel. Az apostoli Szentszék e kánonjogi intézkedései egyébként semmi újat nem jelentenek, hanem a kényszerhelyzettel számolva jogilag is loszögezik azt, ami a gyakorlatban már közel 20 esztendőn keresztül megvolt. Természetes azonban, hogy amint az országhatárok mostani eltolódása az egyházmegyék régi területi beosztását kánonjogilag is megváltoztatta, éppen úgy ezeknek a határoknak v jövőben esetleg bekövetkező újabb eltolódása szirtén meg fogja változtatni. A csehszlovák területet érintő intézkedések végrehajtását az Apostoli Szentszék a kellő felhatalmazások mellett Ritter Xavér pápai nu indusra bizta, kinek a végrehajtás megtörténtét igazoló aktákat legkésőbb hat hónapon belül kell az Apostoli Szentszékhez beküldenie. Állásnélküli fiatal diplomások s nyugídjba menni nem akaró veterán diplomások Alig volt és van még olyan állandóan napirenden lévő kérdés, mint a képzett, illetve diplomás fiatalságnak elhelyezése, alkalmazása. Egyik kér dés sem izgatja a középosztályt olyan igazán, mint ez. Üléseznek, gyűléseznek a legmagasabb helytől lefelé egészen a diákokig. Annyi tücsköt bogarat nem szült még egyik kérdés sem, mint ez. Jönnek a megváltó gondolatok, hogyan, miképp kell vagy lehetne megélhetéshez juttatni a fiatal diplomásokat, hogyan lehetne családalapításhoz feltétlen szükséges állást adni nekik. Egyik-másik gondolat azután odajut egyik vagy másik nagyméltóságú úr elé s ha éppen jókedvében találja a kegyelmes urat, hát kegyes ajkbiggyesztéssal jelzi, hogy tudomásul vette a dolgot. Ezzel azután be is van fejezve a kérdés az ő részéről. Katasztereket készítenek az állásnélküli fiatal diplomásokról s el is helyeznek pár százat évente ; révbe juttatják, adnak nekik egy falat kenyeref. Egy pár száz így valahogy eihelyéződik, igen ám, de mikor egy pár ezer nyer évente diplomát — azaz végbizonyítványt —, képesítőt, érettségi bizonyítványt. A fiatalság sincs úgy nevelve, mint ahogy kellene lennie. Ha már valamelyik leérettségizett, azt hiszi, hogy ő is állásnélküli — pedig dehogy. Nincsenek tisztában, illetve nem akarják megérteni, hogy pl. egy tanítói képesítő, vagy egy ke reskedelmí iskolai érettségi bizonyítvány nem diploma. Diplomát csak egyetem adhat, de például ügyvédbírói diplomát még az egyetem sem. Itt az egyetem csak azokat a bizonyítványokat adhatja ki a sikeresen kiállott szigorlatok után, amelyek alapján joggyakorlatra mehet az illető, hogy azután a gyakorlati idő elteltével a vizsga kivételére jogosított legmagasabb vizsgáló bizottság elé álljon — s ha megfelelt, akkor megkapja a diplomát. Ez az egy magasfokú vizsgálóbizottság állithat ki — az egyetemen kivüi, de annak elvégzése után — diplomát. A többi nem diploma, az egy olyan végbizonyítvány, amelynek alapján vagy birtokában |jogosítva van az illető bizonyos állásokra pályázhatni s ott jogérvényesen működni. Tehát elsősorban tisztázni kell azt a kérdést, hogy diplomás-e az mind, aki annak hiszi magát s aki ez alá a diplomás szó alá bújik. Szó sincs róla. Avagy diplomás ember az, aki négy középiskolai osztály elvégzése után, a 3 ujabban 4 éves kereskedelmi akadémiát elvégezte. Szó sem lehet róla, van neki egy érettségi vagy egy kereskedelmi érettségi-bizonyítványa s ezzel pont. De ezzel a bizonyítvánnyal állásokra pályázhat. Mehet vasúti-, postatávíró tiszti tanfolyamra, lehet adóhivatali tiszt, végrehajtó, járásbirósági, megyei, városi kezelő-tisztviselő, banktisztviselő, de diplomát nem szerezhet, s ő az érettségijével nem „diplomás". Az ilyen ós tényleg diplomás diplomásoknak ezrei állás nélkül, kenyérkereseti lehetőség nélkül várnak, várnak és várnak, sokszor évek hosszú során, mig egy falat kenyeret adó álláshoz jutnak. Hogy ez az intelligens fiatalságra nagyon keserű és rette

r

.itő romboló hatással van — az elvitathatatlan. Segíteni kell, de sürgősen. Több ok van rá. Miért ? Nézzük meg az iskolai beiratkozásokat. Az elemi iskolák első osztályába országszerte gmegdöbbentően kevés gyermeket írattak be. Nincs gyermek. Nincsenek fiatal házasok 1 Vigyázat — ebből nagy bajok származnak. Nézzünk körül s teremtsünk helyet a nősülni akaró, családi élet után, gyermek után vágyódó fiataloknak.