Esztergom és Vidéke, 1937

1937-09-02 / 69.szám

H MMK BÉL A héten a Schwarcz gyógyszer­tár (Víziváros) tart éjjeli szol­gálatot. A hercegprímás megvendégelte a francia frontharcosokat. Vasár­nap ért véget Bécsben a frontharco­sok nemzetközi békeértekezlete. Az értekezleten 800 francia frontharcos is részt vett, akik hétfőn Lieuart bí­boros, lillei püspök, Feltin bordeauxi érsek, Heintz troyesi püspök és Ber­gey abbé vezetésével Budapestre ér­keztek. A francia frontharcosok ked­den szentmisén vettek részt, amelyet Lienart bíboros pontifikált s amelyen részt vett a hercegprímás is. Utána a vezetőség a miniszterelnökségen és a parlamentben jelent meg, majd megkoszorúzták a Hősök Emlékmű­vét. Délután 5 órakor dr. Serédi Jusz­tinián bíboros hercegprímás látja őket vendégül a belügyminisztérium dísz­termében. Aranymise Tóvároson. Vasár­nap^ tartotta Huszár Imre nyugal­mazott nagyigmándi plébános arany miséjét Tóvároson. Az aranymisés plébános 1863-ban született Nagy­hajóson. 1887 augusztus 21-én szen­telték pappá. Bókod községben, majd 24 éven át volt lelkipásztor. Néhány óv óta Tóvároson él szerény vissza­vonul tságban. Személyi hir. Az első esztergomi államilag engedélyezett és városilag segélyezett Zeneiskola igazgatója, Bá­náti Buchner Antal megvált az 1928­ban megalapított és 9 éve igazgatása alatt fennálló zeneiskolától és beadta lemondását a kultuszminiszter úrnak. Buchner Antal ezután magánzeneok­tatást folytat. Változások a főegyházmegyé­ben. Dr. Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás szeptember 1-i hatály­lyal a következő áthelyezéseket esz­közölte: Szkladányi Ákos bp.-teréz­városi káplánt hittanárnak nevezte ki; helyébe Géczi János karancssági s lelkészt küldte ; Sasvári István új­misés karancssági s. lelkész, Kosztik György székesfővárosi hitoktató lett. Gábriel Antal hitoktatási szakfel­ügyelő a Szent Ferenc-leányai Tá­rogató'úti házának lelkészségéről le­mondott, helyébe a hercegprímás Já­vor Mihály bpesti hittanárt nevezte ki. Búcsújárás Máriaremetére. A Szent Anna-plébániához tartozó egy­házközségek búcsújárást rendeznek szeptember 8 án Máriaremetére, a főegyházmegyei főhatóság engedélyé­vel. Indulás vonattal reggel 6.56 óra­kor, visszaérkezés este 6.44 órakor. A solymári állomáson autóbusz is fog rendelkezésre állani. Menettérti jegy ára 2.48 P. Jelentkezni lehet a Szent Anna-plébánián. A Jézus Szive Szövetség folyó hó 29-ón, vasárnap d. u. fél 4 óra­kor tartja rendes havi gyűlését a Szt. István iskolában. Orvosi hir. Dr. Kiss Ernő, fül-, orr-, gégeszakorvos szakorvosi ren­delőjét Szt. Anna-u. 1. szám alatt augusztus hó 30.-án megnyitotta. Rendelési idő: mindennap d. u. 3—6­ig­A Szenttamás-hegy miniszté­riumi bejárása. Kedden délelőtt a Szenttamáshegy rendezésének művé­szi és esztétikai kivitelezésének, to vábbá a hatalmas Szent István relief művészi szempontból is kifogástalan elhelyezésének elbírálása céljából bi­zottság járta be a hegynek munká­latok alá kerülő részét. A bizottság tagjai voltak; vitéz Haász Aladár kultuszminiszteri tanácsos, Say Géza miniszteri osztálytanácsos, dr. Lepold Antal prelátus-kanonok, Glatz Gyula polgármester, dr. Sántha József ta­nácsnok és vitéz Dudás László fő­mérnök. A miniszteri szakférfiak lel­kes jóakarattal kezelték az ügyet és hozzájárultak a jóváhagyott tervek­hez, amelyekről különben lapunk más helyén részletesen tájékoztatjuk olvasóközönségünket. Itt pótlóan még csak annyit jegyzünk meg, hogy B Szent István koronázásának művész elgondolását ábrázoló relief fehér haraszti kőből készül és a hegyoldal felső részében függőlegesen kiképzett 6X20 méteres terméskő-falrészbe kerül. Közös szentáldozás. Az Esz­tergomi Tanult Férfiak Mária Kon gregációja legközelebbi közös szent­áldozását szeptember 5 én vasárnap d. e. 8 órakor tartja a szentferenc rendiek templomában. Barátságos összejövetel. Az Esztergomi Tanitóképzőben Végzett Iskolatársak Szövetsége szeptember havi barátságos összejövetelét f. hó 4-én, szombaton este 6 órakor tartja a Fürdő vendéglőben. A 26 osok ezredemlékünnepe. A volt cs. és kir. 26-ik gyalogezred, mint Esztergom város volt házi ez­rede f. szepmtember hó 12-én (va sárnap) tartja Esztergomban ezred­emlékünnepét az alábbi sorrenddel: D. e. 10 órakor istentisztelet a bel­városi plébánia-templomban, d. e. 11 órakor a Hősök-emlékének meg­koszorúzása, déli 12 órakor díszköz­gyűlés a Fürdő-szálló színháztermé­ben, d. u. 1 órakor bajtársi közös ebéd a Fürdő-szálló éttermében. Zeneoktatás a legmagasabb fokig. Értesítem a m. t. közönséget és k. növendékeimet, hogy a 9 éve igazgatásom alatt fennálló Esztergo­mi államilag engedélyezett és váro­silag segélyezett Zeneiskolától meg­váltam és ezután magánzeneoktatást folytatok és vállalok még egy pár tanítványt. Tanszakok : zeneszerzés, orgona, zongora, hegedű, cselló, ének (opera- és hangverseny énekre) azon­kívül összhangzattant és zeneelmé­letet tanítok. Vállalok kezdőket és haladó növendékeket és előkészítek a zeneművészeti főiskolába való fel­vételre. Beíratási díj nincsen, tandíj megállapodás szerint. A tanítás la­kasomon Szent István-tér (Várban) 2. sz. alatt történik és szeptember 9-én kezdődik. Támogatást kér Bá­náti Buchner Antal főszékesegyházi karnagy, v. zeneiskolai igazgató, ze­neművészeti főiskolát végzett oki. végbizonyitványos zeneszerző, kar­nagy, orgona,- zongora- és oki. kö­zépiskolai énektanár. 1 A görögkeleti egyház alakuló gyűlése. A Magyar Nemzeti Orthodox ^görögkeleti) Egyház alakuló közgyű­lését 1937. évi szept.*,hó 4 én d. u. 2 órakor tartja a Magyar Király ven­déglő külön termében, ahová minden igazolt görögkeletit ezennel meg­hívunk. A szervezők. Az állatkínzókat megbüntetik. A vidéki főkapitányság fölhívására ezentúl a legszigorúbban és soron­kivül tárgyalják a kihágási ügyeket. A jövőben nemcsak azokat büntetik meg, akik ostorral verik a lovakat, vagy azokkal túlterhelt szekereket huzatnak, de megbüntetik azokat is, akik beteg állatokat fognak a kocsik elé. Természetesen az egyéb állatok kínzói ellen is a legszigorúbban jár el a rendőrség. A politikai válság, a háború veszélye megrázta egész Európát és a megrázkódtatás hullámai eljutot­tak minden zugba, minden otthonba. Az otthon politikája más: békepoli­tika, mert csak békében tud fejlődni, virágozni a család. A kényelem és nyugalom, mely a bútorok, kézi munkák, virágok közt várja a napi munkából hazatérő embert: ezek az otthon legfőbb ékességei. A házi­asszony legnagyobb gondja a lakás szépítése, annak az eldöntése, hogy milyen kézimunkák, teritők, függö­nyök, szőnyegek, disspárnák idősze­Nagy nyári mulatság »- lesz f. hó 5-én, vasárnap WIMI Tánc reggelig! mmmmm Fővárosi Jazz! 1 0 I Belépődíj nincs! SIWiyiiK vendéglőben ! rűek, milyent készítsen. Ebben ar szinte megfizethetetlen tanácsokat . Tündérujjak Magyar Kézimunka U ság. Rengeteg cikket, rajzot és min tát közöl hónapról-hónapra, de szép irodalmat, konyha- és kozmetika ro vatot is közöl. Ezenkívül mindéi előfizetőjének ajándékul egy azsúros Arany Egypt zsúrterítől és hozzáillő 4 csészét ad aljjal. Ézt az ajándékot mindenki megkapja, aki 14.40-el elő fizet egy évre a kiadóhivatalban (Budapest, IV. Szervita-tér 3), vagy Kemény Lajos divatáruüzletében. Nem szabad ingyenes munka­erőket alkalmazni. Pest vármegye alispánja szigorú körrendeletben meg­tiltotta, hogy a községekben a jö­vőben díjtalan munkaerőket alkal­mazzanak. Az alispánnak ez a ren­delete lehetővé teszi, hogy pályázat útján betöltsék a községekben meg­üresedett állásokat, amelyeket most a kisegítő munkaerők főszolgabírói, háromhavi hatályú kirendelés alapján látnak el. Takarmányozási kérdésekről ír a „Mezőgazdaság" legújabb száma. Cikkeket közöl még a csikóápoJásról és nevelésről, sertésfertőzésről, kisebb tógazdaságok berendezéséről, a csont­lisztről, homoki takarmánynövények vetési idejével való kísérletről, a nyersszaimatrágyázásról, a gyógy­és vegyipari növénytermesztésről stb. A dúsan illusztrált szaklapból a Me­zőgazdaság kiadóhivatala Budapest, V. Vécsey-u. 4. I. 5/a. Egy alka­lommal díjtalanul küld mutatvány­számot. Nagy nyári mulatság a „Rá­kócziban". Sok oldalról jövő kíván­ságnak tesz eleget a „Rákóczi" nagy­vendéglő közkedvelt tulajdonosa, mi­dőn modern, gyönyörű helyiségében f. hó 5-én, vasárnap este 8 órai kez­dettel nagyszabású mulatságot ren­dez. Tervbe vette Parraghy István tulajdonos, ha ez a táncmulatság a hozzáfűzött reményeknek megfelel úgy kéthetenként rendszeresíteni fog­ja. Belépődíj nincs l Reggelig tartó tánchoz a fővárosi jazz zenekar szol­gálja a zenét. Meglepően nagy a zsalazsomi tanköteles gyermekek száma. A város vezetősége elvégeztette a tan­köleles gyermekek összeírását a zsa­lazsomi városrészben. Az Összeírás meglepő eredménnyel járt. Az ottani iskolaköteles gyermekek száma : 220, tehát több, mint amennyire az ot­tani két tanerős iskola felállításakor gondoltak. Ehhez a létszámhoz leg­alább három új tanítóra van szük­ség és három tanteremre, még eb­ben az esetben is túlzsúfoltak lesz­nek az osztályok. Felhívás a magyar művészek­hez. A szerkesztés alatt álló MA­GYAR MŰVÉSZETI LEXIKON fel­kéri a magyar írókat, zeneszerzőket, festő-, szobrász-, iparművészeket, előadó-, színművészeket, hegedű-, zongora-, stb. művészeket, hogy rö­vid életrajzukat a lexikonban való közlés céljára sürgősen küldjék be a szerkesztőbizottságnak Bugapest, 4. Postafiók 261. címre. Plissé, endlizés, gombkészités gyorsan és olcsón Keménynél. Az esztergomi társulati nöi­;s fiú kereskedelmi szaktanfo­yam 1937—38. iskolaévi beírásai zeptember 1.-én és 2.-án lesznek d. ;. 10—12-ig a Szent Imre-utcai elemi lúiskolában, földszint jobbra. A be­ratáshoz szükséges iratok: születési inyakönyvi kivonat ós utolsó isko­ai bizonyítvány (pl. a polgári vagy •cözépiskola IV. vagy magasabb osz­tálya, érettségi, vagy tanítói oklevél.) \ beíráskor fizetendő 20 pengő. Mi­vel a két tanfolyamon csak 40—40 tanuló irható be, azért elkésett jelent­kezést nem fogadhatunk el. Igazga­tóság. A százéves Nemzeti Színház emlékkönyve. A Szinházi Élet most megjelenő új számában neves irók t művészekés közéleti férfiak írtak meg­hatóan szép emléksorokat a Nemzeti Színház emlékkönyvébe. Az uj szám már részletes beszámolót hoz arról, hogyan készülődnek a pesti Színhá­zak az uj szezonra. Egyéb érdekes­ségei az új számnak: Hatvani Lili cikke, Vadnay László nyári akadé­miája, Paál Sándor amerikai képei, Farkas Imre revüje, egy pesti úri­asszony karrierje Hollywoodban, Pá­risi pályázat, az Olaszországból ha­zatért Pál Erzsi megtanítja a Szin­házi Élet olvasóit a makaróni helyes evésére. Törzs Jenő megható nekro­lógja Körmendy Jenőről, Egyed Zol­tán szenzációs regénye a „Báráck". Darabmellékletül a leghíresebb egy­felvonásosokat adja a Szinházi Élet, a kottamellékleten pedig The Dar­ling of Tne Guand cimű foxtrottot hozza. Szines gyereklap, rádiómel­léklet van még a Szinházi Életben, melynek ára 60 fillér. Háziipari tanfolyamok kérel­mezése A m. kir. minisztérium az­zal a céllal, hogy a falusi lakosság minél több szükségleti tárgyát saját termelésű anyagából maga tudja elő­állítani, minden évben rendeztet há­ziipari tanfolyamokat. A tanfolyamok munkaanyaga: kosárfonás, fafaragás, bőrkikészítés, szalmafonás, kukorica­csuhéfonás, vászonszövés, szabás­varrás, seprőkötés, csipkeverés. A tan­folyamok ingyenesek, a rendező fél­nek csak a munkahelyiséget, az ok­tató részére lakást, a fűtést és vilá­gítást, valamint az oktató élelmezé­sét, a tanulónak pedig a feldolgo­zandó anyagot kell biztosítani, ami­vel szemben a készített munkák az ő tulajdonukban marad. A kérvények beadási határideje szeptember 30. A kérvények az Iparügyi Miniszter Úrhoz címezve, Győr, Mosón, Sop­ron, Komárom-Esztergom és Vesz­prém megyék területéről a győri m. kir. háziipari felügyelőséghez adan­dók be. A nagy érdeklődésre és a korlátolt hitelkeretre való tekintettel a kérvények mielőbbi beadása aján­latos. A tanfolyamokra vonatkozó részletes tudnivalókat a háziipari fel­ügyelőség minden jegyzői hivatalnak megküldötte, azok ott megtekinthetők. Intézeti szövetek, blúzanyag, ruhagombolók, tornafelszerelés elő­írás szerint, legolcsóbban Keménynél.

Next

/
Oldalképek
Tartalom