Esztergom és Vidéke, 1937

1937-08-26 / 67.szám

ÖTVENNYOLCADIK ÉVF. 67. SZ. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Simor-u. 20 Megjelenik hetenkint kétszer Keresztény politikai és társadalmi lap CSÜTÖRTÖK, 1937. AUGUSZTUS 26 Előfizetési ár 1 hóra: 1 pengő 20 fillér Csütörtökön 10, vasárnap 16 fii. A nyaralásnak lassanként vége. Mindenki hazatér és folytatja azt, amit abbahagyott. Aki ezelőtt nehezen élt, az újra megkezdi a nehéz életet. A zöldben töltött napok emléke, a derűs percek, — az üde madárdal és a nap csillámló emléke éppen úgy bágyadt szomorúsággá lesz, mint a romantikus holdfény, amelynek világánál jó volt a kies romok között járni és gondolni valakire és valamire, ami egyébként messze van attól, akinek a szépség és az élet millió adománya csak elfutó néhány hétre nyilatkozik meg . . . Mindennek vége van egyszer s a nyaralásnak is véget kellett érnie. Igy igaz ez és balga az, aki bánkódik miatta. De hiszen nem is az a baj, hogy elmúlik a nyár és vele együtt a gondatlanság rövid időre szabott illúziója, hanem az, hogy a folytatás még annál is keserűbb, annál a réginél, amit elfeledni ismeretlen tájak, új városok és új emberek közé menekült a lélek. Nem, talán nem is itt a városban lett rosszabb, nehezebb, elviselhetetlenebb, gondterheltebb az élet, mert a szem számára boldog változások ideje volt az a néhány hét, amit a nyaraló nem itthon töltött. Igen, az üzletek nagyobbak lettek, az utcákon vidámabban, frissebben lépnek az emberek, a kávéházban többen ülnek, mint más augusztusban s a helyi szenzációk is változatosabbak, mint a múltban. Valamivel azonban mégis nyomottabb az a láthatatlan és nem mindenki számára érzékelhető közhangulat, amely a várost áthatja. Vajjón miért ? Azt hiszem, ennek egyetlen oka az, hogy a nagy világ túlságosan közel jött hozzánk ... Túlságosan is tudjuk, hogy mi történik Londonban, illetőleg, hogy mi nem történhetik Londonban, túlságosan tudjuk, hogy mi van Madrid körül és mi van Sanghaiban. Általában nagyon sok mindent tudunk, amit jobb volna nem tudni, nagyon sok mindent, amit jobb lenne nem ismerni, nem megérteni. Ezért van az, hogy nagyon gyakran biggyesztjük keserűen félre az ajkunkat, ezért mosolygunk le minden hitteli törekvést s ezért kérdezzük minden pillanatban: miért, ugyan miért? és hogy ugyan mi az értelme mindennek? . . . Kár, nagy kár, hogy a nyári emlékek és az őszi valóság között nincsen sima, békés átmenet. Kár, hogy életünkben nagyon sok a fájdalmas törés s hogy senki sem vigyáz arra, hogy simán jussunk, hogy zökkenő nélkül érkezhessünk a mindent feledtető nyári ragyogásból a szükségszerűen szomorú, kénytelen szomorú őszbe ... Kereskedelmi szakiskolák városunkban Esztergom felserdülő ifjúságának éppen úgy, mint hazánk egész új nemzedékének óriási gondját képezi az a természetes törekvés, hogy egzisztenciát teremtsen magának, családot alapithasson és hasznos polgárrá válhasson e megcsonkított, nemes feladatokra hivatott, szép Magyarországban. A rideg statisztikai adatok bizonysága szerint az intellektuális pályák túlzsúfoltak s míg az orvosok, ügyvédek számában folyton emelkedő létszám jelentkezik, addig ujabban már a mérnökök tekintetében, különösen az elektro- és vegyészmérnökök sorában most enyhül a túltengés, ez utóbbiak már valamivel könnyebben találnak elhelyezkedést. A hivatalnoki, tanári és tanítói elhelyezkedések is mind nehezebbé válnak és az illetékes körök nyugtalanul látják, hogy alig van lehetőség a jelentkező igényeknek maradéktalanul kielégítésére. Ez vezetett ezután az elégedetlenségekhez, a dema góg jelszavak erőltetett gyarapításához és ennek tulajdonítható, hogy ebben a kis országban oly sokan a politikai élet útvesztőjébe tévednek és onnan már kiutat nem találnak. Nemrégen a kormányzó úr őfőméltósága hangsúlyozta, hogy sok fájó csalódás, baj és keserűség volna elkerülhető, ha a fiatalság a szabad pályákra törekedne, ha azon keresne érvényesülést, amelyeken nincs határ szabva, ahol a lehetőségek végtelenek, ahol már nem a hivatali szervilizmus, az előléptetés lassú menete i diktálja a tempót, hanem az egyéni tehetség és kiválóság, az alkotás, a produktív erő a boldogulás előmozdítói. A kereskedelemben az|érvényesülés nincs helyhez ós időhöz kötve. Pl. a magyar gyümölcs kiváló minőségét minden külföldi ismeri. Nemcsak a kvalitást, hanem a kvantitást is lehet a végtelenségig fokozni és amennyire kellemes megállapítás az, hegy külkereskedelmi mérlegünk a gabona és állatkivitellel 1930-ban 88 millió pengővel haladta túl a behozatal értékét, annyira hiba államháztartási szempontból, hogy ugyanez 1935-ben már csak 49 millió volt, vagyis a külkereskedelmi mérleg többlete 39 millió pengővel visszaszállt. 1935-ben 13 millió értékű gyümölcsöt hoztunk be (datolya, narancs, citrom, füge stb.) ós 17 millió értékűt vittünk ki. És ez utóbbi tétel az, amelynek felfokozása gyönyörű feladata lehetne a felcseperedő magyar ifjúságnak, nem említve a még létező nagyon sokféle feladatot. Nem kívánok e helyen annyira belemélyedni a lényegbe, csak azt óhajtom leszegezni és erélyesen hangsúlyozni, hogy a kereskedelem terén még bőséges teendők várnak az ország lakosságára és ezért is múlhatatlanul szükséges, hogy minél több fiatal ember keresse a kereskedelem sokvonalú megnyilvánulásaiban boldogulását. A kereskedelem nemcsak az üzletek pultjai és állványai között bonyolódik le, hanem ezeken túl is, jóval komolyabb és átütőbb viszonylatban, noha az üzletek lebecsülése is bűn, mert ezek a kereskedők nagyon hasznos polgárai minden országban a társadalomnak. És ha valaki kereskedelmi tevékenység művelésére indul el az életútján és vérébe megy a kereskedőknél szükséges kommerciális érzés, a szükségleteknek a „meglátása", akkor esetleg hasznosabb munkát végez az ország javára, mint a legbuzgóbb tisztviselő, aki csak éppen biztos, de sovány kenyérnek a tulajdonosa. Ahhoz azonban, hogy kereskedők tehessünk, hogy biztos talpazatot építhessünk magunknak, ahhoz keres kedelmi ismeretekre, nyelvtudásra van szükségünk, nem szólva a nyilt és reális gondolkodásról, amely a szabad pályákon nélkülözhetetlen. A magyar polgári iskolák, a reálgimnáziumok, tanítóképzők megadják bőségesen az alapműveltséget a deákoknak, de a kereskedelmi és közgazdasági tudás legelemibb alapismereteivel sem lehetnek ez iskolák után a diákok felruházva. Nincs az a pénzintézet, biztosító, gyár, vagy kereskedelmi cég, amely ennyi tudással beéri, mert nem vállalkozhat arra, hogy egy évig ő maga pótolja a gyakornoknál azt az ismeretet, amelyet az nem hozott magával állásába. Ezeknek az elgondolásoknak az alapján törekedett az Esztergomi Kereskedelmi Társulat arra, hogy a már meglévő női keresk. iskola mellett még kereskedelmi fiú szaktanfolyamot is létesítsen. Ez iskola a mostani tanév kezdetén indul el közcélú útjára. Meglátjuk majd, milyen érdeklődést fog ez a szaktanfolyam az érdekeltekből kiváltani ? Mindenesetre azt az óhajt juttatom kifejezésre, hogy az uj iskola végzett tanulói soha se ismerjék meg az élet sivár árnyoldalait, hanem büszke öntudattal, komoly ismeretekkel és Istenben való törhetetlen hittel dolgozhassanak egyóni eredményeket elérve, hazánknak mielőbbi újbóli felvirágoztatásán. Lenkei Emil kereskedelmi tanácsos. Nyilt levél a pénztárellenőri állás ügyében Kaptuk az alábbi levelet: Igen tisztelt Szerkesztőségi Ne. méltóztassék rám neheztelni, hogy levelemmel ismét zavarom a tekintetes Szerkesztőség munkarendjét, de úgy gondolom, hogy soraim közérdekű gondolatokat tartalmaznak, amelyek felett nem szabad, nem lehet csak úgy egyszerűen napirendre térni, hanem érdemes rajtuk egy kissé elgondolkozni. A mult héten járt le a városnál egy pályázati kiirás, amely a meg üresedett pénztárellenőri állást hirdstte meg. Már a kiirás mikéntjénél meg kell állatiunk egy pillanntra, mert már itt szóvá lehet tenni egy visszásságot. A pályázat lényegében a városnál megüresedett pénztárellenőri állást és az állás betöltése folytán megüresedő adóhivatali, illetőleg számvevő ségi számtiszti állást hirdeti meg. Meg kell állapitanunk azt, hogy ez a kiirás nem megfelelő és nem helyes, akár a logikusság követelményeit, akár az idevonatkozó törvényes határozmányoknak betűszerinti szövegét nézzük is. Mert ha egy olyan szervezetnél ürül meg egy magasabb rangosztályba sorozott állas, ahol a tisztviselők számára lehetetlen az automatikus előlépés, akkor erre a magasabb állásra minden valószínűség szerint -ugyanennek a szervezetnek az alacsonyabb pociciójú tisztviselői fognak pályázni. Hogy kik, azt véleményünk és a józan belátás szerint meg nem mondhatja senki a pályázat kiírásakor, főleg pedig nem azt, hogy titkos választásnál ténylegesen kit fognak beválasztani a pályázók közül. A városnak ma is érvényben lévő szervezési szabályrendelete nagyon helyesen tekintetbe is veszi a logikusságnak eme kézenfekvő követelményét és kimondja azt, hogy a pályázat kiírásakor tekintetbe kell venni a szóban forgó állás betöltésekor megüresedhető összes állásokat. Ezekkel szemben a városi pályázat-kiírás csak az adóhivatali és számvevőségi számtiszti állást gondolja megüresedhetőnek és a pályázóknak csak ezeket hirdeti meg. Hogy milyen alapon, milyen elgondolásra támaszkodva, azt megállapítani nem tudjuk 1 Ennek a helyzetnek a furcsasága és visszássága ennél a pályázatnál pontosan kiderült, ugyanis a pénztárellenőri állásra nemcsak adóhivatali és számvevőségi számtisztek pályáztak, hanem más állásban lévők is. Már most mi fog történni akkor, ha történetesen nem a kombinációba vett számtisztek valamelyike lesz a pénztár ellenőre, azaz nem számtiszti állás üresedik meg. Lehet-e azt a harmadik állást betölteni vagy