Esztergom és Vidéke, 1937
1937-08-20 / 66.szám
Halálozás. Lapzártakor értesülünk, hogy vitéz dr. Zsiga János vm. II. főjegyző ötéves kisleánykája, Zsuzsika, hosszas betegség után az égbe költözött. Temetése holnap, szombaton, délután félhat órakor lesz a belvárosi temetőkápolnából. A mólyen sújtott család iránt városunkban általános a részvét. Megnyílik az érettségizettek részére a fiú kereskedelmi szaktanfolyam. A kultuszminiszter 47.429. sz. rendeletével engedélyezte az Esztergomi Kereskedelmi Társulatnak a fiúkereskedelmi szaktanfolyam megnyitását. Ez az intézkedés régi óhajt valósít meg, ugyanis az érettségit tett, vagy tanítói oklevelet nyert ifjak nem tudnak mind az egyetemre beiratkozni, sem pedig a pedagógiai pályán állás hiányában nem tudnak elhelyezkedni. Viszont a kereskedelmi és ipari pályákon megfelelő szakismeretek hiányában szintén nem tudnak exisztenciát alapítani. Nem minden szülőnek van meg a módja ahhoz, hogy fiát a fővárosban taníttassa, mert ezt főként anyagilag nem bírja. Ezért törekedett a Kereskedelmi Társulat elnöksége arra, hogy a kettős vármegye közönségének ezen új, valóban hézagpótló intézménnyel hasznára legyen. Az egyéves fiúkereskedelmi szaktanfolyam szeptemberben nyilik meg. Kívánatos minél előbb jelentkezni, mert 40 tanulónál több nem vehető fel egy osztályba. Az évi tandíj és beiratási illeték 149 pengő. A szeptemberi beírások idejét és helyét a lapokban közölni fogjuk, addig is előzetesen jelentkezni lehet a Szent Imre-utcai elemi iskolában aug. hó 21. és 26-án d. e. 9—11 óra között, ahol minden további felvilágosítást megad a tanfolyam igazgatásával megbízott Klinda Károly közs. gimnáziumi tanár. Az Esztergomi Kereskedelmi Társulat elnöksége. Evangélikus istentisztelet lesz aug. 22-én, vasárnap d. e. 10 órakor a Széchenyi-téri imaházban. A Szent Anna Egyházközség híveinek szórakoztatásara, két jól sikerült sétahajózás után, f. hó 16 án (hétfőn) a Vaskapuba rendezett kirándulást. Ez alkalommal ifj. Mráz József műkertész által adományozott szép koszorú elhelyezése után az őszi missió sikeréért imádkoztak a hívek a kilátói „Magyarok Nagy asszonya" szobornál. Mindegyik kiránduláson a résztvevők száma 100— 150 volt s mindannyian egy-egy kellemes délután emlékével tértek haza. Szeptember hó első napjaira még egy hajókirándulás van tervbe véve Szobra. Futball játékvezetői tanfolyam. A K. L. A. Sz. által Esztergomban rendezendő játékvezetői tanfolyam f. hó 21-én este 9 órakor kezdődik a Kat. Legényegyletben. Jelentkezni még lehet Müller Ferenc üvegező mesternél. A társulati női kereskedelmi szaktanfolyam az ősszel ismét ^megnyílik. Eddigi igazgatója, Csathó Ernő, közs. gimn. tanár, megrendült egészségi állapotára hivatkozva, ismételten kérte felmentését a tanfolyam vezetése alól. Lemondását most elfogad ták, s igy Csathó Ernő távozik a tanfolyam éléről. A tanker. kir. főigazgatóság és a tanfolyamot fenntartó Kereskedelmi Társulat a legteljesebb mértékben átérzi annak a munkának fontosságát, értékét, amit Cs thó Ernő mint tanár és igazgató a kereskedelmi szakoktatás érdekében önzetlenül, szinte erején felül végzett éveken át. Munkatársai és elöljárói egyaránt elismeréssel adóznak szervezőképességének, nagy ügybuzgal mának, pedagógiai rátermettségének agilitásának, mellyel a tanfolyam ed digi jóhirét csak öregbítette. A tanfolyam 25 éves .múltjának sok érté kes alkotása van elválaszthatatlanul összeforrva az ő nevével. Ezért a leg melegebb hála, elismerés és köszönet érzelmei azok, amelyeknek kifejezést kell adnunk most, midőn a szaktanfolyam vezetésétől megválik. A tanfolyam új igazgatója Klinda Károly közs. gimnáziumi tanár; a javító vizsgák, beírások idejét a helyi lapokban fogja közölni, addig is minden további felvilágosítást megad az érdeklődőknek, és előzetes je lentkezéseket elfogad aug. hó 21.-én és 26.-án d. e. 9—11 óra között a Szent Imre-utcai elemi iskolában. Ha legalább 15 jelentkező van, akkor a II. évfolyam is megnyílik Az Esztergomi Kereskedelmi Társulat Elnöksége. Kik pályáztak a városnál megüresedett pénztári ellenőri állásra. F. hó 17-én járt le a városnál megüresedett pénztár ellenőri állásra kiirt pályázat. A pályázatra következők adták be pályázatukat (a zárójelben lévő adatok azt jelzik, hogy a pályázó a választás folytán esetleg megüresedő állások közül melyiket pályázza meg) : Bánfi Károly (adóalszámvevő), Bárdos Aladár, Cseicsner Ferenc, Horváth Zol tánné, Kovács Géza (adóalszámvevő, adószámtiszt, számvevőségi számtiszt), Martini Gusztáv, Németh Ist ván (adóalszámvevő, adószámtiszt, számvevőségi számtiszt), Némethy Jenő (adóalszámvevő, adószámtiszt, számvevőségi számtiszt), Szemző Vilmos (számvevőségi számtiszt), Várnai József (csak az esetleg megüresedő számvevőségi számtiszti állást). Holttest a Dunaparton. Fo'yó hó 16-án reggel Pilismarót határában a Duna vize egy 65—70 évesnek látszó ismeretlen férfi holttestét vetette a partra. Az elhalt 168 cm magas, kerek, barna arcú, jóltáplált, ősz hajú és magyaros ősz bajuszú; ruházata: sötétkék szöveíkabát és barna csíkos cérnanadrág, csíkos flanel ing, hosszú vászon alsónadrág és hosszúszárú fűzős boxcipő. Orvosi vélemény szerint a holttest 2—4 hétig lehetett a vizben. Zsebében egy csehszlovák jelzésű gyufásdoboz volt. Külsérelmi nyom nincs a holttesten. Kilétének megállapítására a csendőrség nyomozást indított. Az arzénnel gyilkoló ácsi aszszony életfogytiglani büntetése jogerős. Emlékezetes olvasóközönségünk előtt a szörnyű gyilkosság, melyet az elmúlt év márciusában Ácson fedeztek fel. Vörös Sándorné arzénes oldattal meggyilkolta férjét, akinek ételébe, italába több alkalommal csempészett a halálos méregből. A törvényszék elé anyjával, Lampert Istvánnóval és Varga Vincével együtt került a gyilkos asszony, akit életfogytiglani fegyházra ítélt a bíróság, mig ket társát, anyját és udvarlóját jogerősen felmentette. A tábla után most a kúria jogerősen helybenhagyta a gyilkos asszony sú lyos büntetését. Baleset. Barna István cementgyári munkás észrevette, hogy a cement gyártáshoz szükséges anyagot szál litó gumiszalag az úgynevezett meghajtó dobon csúszik, a gumiszalaghoz egy darab gyantát tartott, hogy az tapadóvá váljon. Miközben a szalagot gyantázta, balkezét a gumiszalag elkapta s az a meghajtó dob és gurniszalag közé szorult. Barna Istvánt társai vették ki eszméletlen állapotban s a tatabányai bányakórházba száiliiották, ahol megállapították, hogy sérülése 8 napon belül gyógyuló. A Párisi Világkiállítás magyar pavilíonjában kiállított háziipari cik kek, népi kézimunkák rendkívüli tet szést arattak a világ minden részéből összesereglett látogatók között. A magyar kézimunka-kultuszt nagyrabecsüli a külföld. Magyarország egyike azoknak az országoknak, ahol ost már könnyű jó és érdekes fényképeket készíteni. A legolcsóbb Kodak-gép is kitűnő eredménnyel használható és egyszerű kezelésénél fogva igen alkalmas kezdők számára. Összes Kodak-filmek! „KODAK BOX 620" fémvázas készülék, pillanat- és időfelvételre, két kereső, két állványcsavar. Kapható : MESZES DROGÉRIÁBAN úgyszólván minden nő kézimunkázik. Ebben a szép, házias szórakozásban nagy segítségére van a hölgyeknek az egyetlen magyar kézimunkaujság, a Tündérujjak. Ez a folyóirat tömegével közli a szebbnél szebb leírásokat, rajzokat, mintákat a függönyökről, teritőkről, szőnyegekről, egyéb kézimunkákról és a divatról. Ezenkívül gazdag szépirodalmi, konyhaés kozmetikai rovatókat is nyújt. Ez a folyóirat évente értékes ajándékot is ad előfizetőinek; idén egy Arany Egyptre előrajzolt zsúrterítőt és hozzá 4 csészét aljjal. Ézt az ajándékot mindenki megkapja, aki 14.40 el előfizet egy évre a kiadóhivatalban (Budapest, IV. Szervita-tár 3 ), vagy Kemény Lajos divatáruüzletében. Gyermekek táncvizsgája lesz aug. 22.-én (vasárnap) d. u. 4 órai kezdettel táncintézetünkben (Kaszinó), melyre a m. t. szülőket és érdeklődőket tisztelettel meghívom. Belépődíj nincs. Strubel Valéria oki. tánctanítónő. Az érseki rőm. kat. polgári leányiskolában a javító,- pótlófelvételi,- tantervkülömbözeti- és magánvizsgálatokat szeptember 1-én tartjuk. A pótló beiratások szeptember 2.-án lesznek. Szeptember 3 án 8 órai szentmisével történik az iskolaév ünnepélyes megnyitása, 4-én kezdődik a tanítás. Igazgatóság. Öngyilkos gazda. A komárommegyei Kocs községben felakasztotta magát Samu László 83 éves gazda, a falu legöregebb embere, aki már hetekkel ezelőtt emlegette, hogy neki már elég volt ebből az életből, itt már nincs mit keresnie. Amikor az öngyilkosságot észre vették, már nem voit élet benne. A győri ügyészség a temetési engedélyt megadta. Szerencsétlenség. Ácson f. hó 5 én gabonacséplés közben Kocsis János cipész leesett egy asztagról és jobb lábat törte. Az első segélynyúj tás után a komáromi mentők a győri kórházba vitték. A vizsgálat megindult. Villamosítják az autókat. Régi térve az iparügyi minisztérium i letékes osztályának, hogy a magyar au f ó forgalmat minden igyekezettel előbbre segítse. A benzink^rtel a maga önkényes árszabásaival minden méltányos megegyezést lehetetlenné tett, sőt á'landóan szembs helyezkedik az iparügyi miniszterrel is, úgy hogy csak azon mód lehet letörni hatalmát, hogy az akumulátoros autókat szaporítják. Hir szerint sikerült megoldani a kérdést úgy, hogy a jelenlegi 00 kilométeres akcióradius helyett 100 km.-es akciórádiust tudnak majd befutni egye'len töltéssel a villamos autók. 1500 pengőbe fog kerülni az utazás Tokióba, az olimpiára. A japánok hivatalosan értesítették a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot, hogy az olimpia idejére külön hajókat bocsátanak az európai versenyzők ren delkezésére. Már a hajóviteldíjat is megállapították. Eszerint 500 hollandi forintba (kb 1500 pengőbe) kerül a hajóút, az európai kikötőből Tokióig és vissza. Három és fél hét az utazás oda, ugyanannyi vissza Tehát mintegy 50 napig tart az utazás. Tilos a tankönyvbeszerzési közvetítés. A kultuszminiszter az 1937 —38. iskolai évre megújította azt a rendelkezést, hogy az oktató személyzet és az iskolai alkalmazottak — ahol papír- és könyvkereskedés van — sem tankönyveket, sem pedig tanszereket nem árusíthatnak, beszerzési forrásokat nem ajánlhatnak. Ezen rendelkezés kiterjed az iskolai önképzőkörökre, sportkörökre, szövetkezetekre, — vagy bármiféle más egyesületre is. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik felejthetetlen Erzsike kislányunk temetésén fájdalmunkat megjelenésükkel enyhítették ós mindazoknak, kik koszorút és virágokat küldtek, ezúton mondunk köszönetet. Faragó-család. CIÁN0ZÁST vállalok f' hó 22 tői Esztergomban Feltételek a kiadóhivatalban tudhatók meg. Ugyanott előjegyzés. Kőváry Budapest. Neveltesse leányát Budapesten, az újtipusú felső leányiskolában, mely szeptemberben nyilik meg négy középisko'át végzett intelligens leányoknak (a tervezet szerint érettségivel!) Hármas irányú nevelés : 1. Általános műveltséget ad. 2. Kenyérkeresetre képesít. 3 Jó háziasszonnyá nevel. Két modern internátus (havi 48.— és 73.— P) Gyönyörű kert, naponkint testgyakorlás és zuhanytürdő. Evi tandij 150.— P. Tájékoztatót küld a Ranolder Intézeti „Klára" Nőipari és Háztartási Felső Leányiskola Igazgatósága. Budapest, IX. Tfaaly K.-u. 23. Oszi kályharakásDál forduljon bizalommal MASCHL JÁNOS kályhásmesterhez Kossuta L.-utea 36 Jutányos és pontos munka I Átrakások és javítások gyorsan és felelősség mellett készülnek, Paradicsom befőzéshez 4 c ,., lezáró bólknpak drb-kint 1 üller Uborkás üveg iit-ként 20 „ Paszirozó teknő. . . 78 „ Dió- és zsemlyeőrlő . 96 , HÁBER-nál Széchenyi-tér,