Esztergom és Vidéke, 1937
1937-08-15 / 65.szám
EÖTCRMI./iriíE ÖTVENNYOLCADIK ÉVF 68. SZ. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Simor-u. 20 Megjelenik hetenkint kétszer Keresztény politikai és társadalmi lap VASÁRNAP, 1937. AUGUSZTUS 15 Előfizetési ár 1 hóra: 1 pengő 20 fillér Csütörtökön 10, vasárnap 16 fii. A harangok csengése-bongása, zengő ércszava hirdeti, hogy ismét beköszöntött Esztergom legnagyobb ünnepe, Nagyboldogasszony napja. Lelkünkben bensőséges ünnepi magaslatra hangolva megyünk a Bazilika szent hajlékába, hogy kikönyörögjük a Magyarok Nagyasszonyának pártfogó segítségét. Lelkünk visszaszáll a múltba és újra átéljük azt a fenséges misztériumot, amikor Szent István a maga csodálatos bölcsességével, a jövőt ismerő látnoki erejével zseniális szervező munkájára mintegy végső pontot tett és koronáját, a magyar szent koronát felajánlotta Magyarország Védőasszonyának, Boldogságos Szűz Máriának. Talán ez a jelenet volt annak a hatalmas és csodálatos fejlődésnek kiinduló pontje, amely a magyar nemzet koronázási ékszerét olyan közjogi fogalommá, olyan nemzeti intézménnyé tette, amely közjogunk rendszerében örökké eleven erővel élt és élni fog, igazolva azt a nagy tételt, hogy egy nemzet öntudatában és hitében gyakran nagyobb históriai igazság rejlik, mint a racionális történelmi tudomány ványadt okoskodásaiban és hervadt dialektikájában. A szent korona a magyar államhatalom szimbóluma, amely egyesíti magában szerves egységgé a királyt és a nemzettagokat. A szent koronában rejlik az államhatalom összessége, amelyet a király és nemzet együttesen gyakorol, a szent korona tana akadályozza meg, hogy az állam két személyi komponense közül bármelyik a másikat kitaszíthassa a nemzet testéből egész közjogi redszerünket, államiságunk egész lényegét feneketlen mélységekbe taszítva alá. Ila rövid végigpillantást vetünk a magyar történelemre, akkor az események egész sorozatát láthatjuk, amikor nemzetünket az örvény széléről szinte az utolsó pillanatban a szent korona gondolatának a nemzet közvéleményében horganyzó hite rántotta vissza. Már a szentkorona tana születésének első pillanatában érezhettük csodás nemzetmentő, preventív erejét, amikor Szent István államférfiúi koncepciójának bölcsessége királyságának elismerését a pápától, a lelkek fejedelmétől kérte és nem csatolta zsenge országának szekérrúdját a német császársághoz, amely pedig a maga imperialisztikus törekvéseivel szívesen kacsingatott a Duna medencéje felé. Vagy gondoljunk a középkor hűbéri eszméjére, amely sikerrel hódította meg a maga számára Európa minden zugát, Magyarország kivételével. Mi lett volna országunkból, ha pártoskodó őseink hűbéri független hatalmat éreztek volna kezükben ? Történelmünk hajója a hűbériség ártatlannak látszó szikláján izekre esett volna szét, ha a szent korona minden tulajdonjogot magába foglaló gondolata nem állott volna őrt nemzetünk ez életveszélyes ScillaCaribdis hajózása közt. Mi lett volna a magyarságVíQaszkévés a dómtót Mint a déltengeri sát?ga, súgó üíbat> megzendíti a gyásEosaücú mennyet, úgy zendít ma a Komoly dóm bat?angj'a és csak én sejtem, bogy mit énekeibet Ó, te vén dóm Ót?íás pásBtotzként ővzöd a bázak szevény nyáját ketek kalapban, s ballgatod a könnyes nagy folyó panaszát, amit a szél hozzád feluee. Úgy tmádkoEol a sEtkládon este, mint egy gigászi szevzetes, — mint egy embev. JHe feledd el vén dóm a vesztett mezőket, bítovolt bérceket, testt>ét>-t?abokat, mementó legyen messzezengő szavad ettem is, ki bamat? éltem és sokat. Tépd össze a végi képek véves árnyát, bogy ne robbanjon újt?a szent álmainkba gyilkos gránát. Izzadt ssínekben előttünk uéelík még multunkból talmi dicsőségünk, s te tudod vén dóm, ba kell senki nem mer nálunk igazabban balnű Gyógyíts meg engem is ujjongó vigasszal, — igaztalanul én sokat vetettem — küld vissza falum pípacsos mezőit, s az elsőt, akit legjobban szetettem. Csodállak jó vén dóm és alázva kéllek, feUfelesukló, dadogó szavaim foglald imádba, s küldd a gyönge kezet, mely becézne, adna és sose kétme Roppant üísíókből nyissa vám őt a sápadt nagy út remegő két szájaszéle. ífji Baláss lános ból egyes uralkodóink minden fajt, nemzetet, nemzetiséget öszszeolvasztani akaró diktatórikus törekvései alatt ? Vájjon kibírtuk volna-e a diktatúrák ránkzúduló pörölycsapásait, ha nemzetünk a szent korona tanával nem tudott volna fékező erőt gyakorolni a legelszántabb törekvésekkel szemben? Vájjon mi adott erőt, ha nem a szent korona tana, ahhoz az ádáz, mondhatni konok küzdelemhez, amelyben a magyar nemzet a kuruc korszak idején nyolc évig ostromolta a császári abszolutizmus sáncait ? És ki tagadhatja azt, hogy az a magyarság, amely fegyverrel kezében a csatamezőn csaknem mindig vereséget szenvedett a császári törekvésekkel szemben, a gyakorlatban a szent korona gondolatának magasztos igazsága mindig diadalt aratott a nemzet függetlenségének és szabadságának védelmében. A történelem tanúsága int bennünket arra, hogy ma az államszocializmus, faji totalizmus, bolsevizmus, marxizmus zűrzavaros agyrémei között minden magyar szemében tisztán álljon a szent korona felemelő tana és hogy azok, akik a magyarságot nemzeti és állami jövőjének színvonalán eligazítani hivatottak, azok iránytűül csak a szent korona klenodiumának biztos útmutatását választhatják kalauzul. Ma, amikor ünnepi menetben felmegyünk a Bazilikába, ahonnét nem messze van az a hely, hol szent királyunk a koronát felajánlotta, buzgó imádságunk szálljon fel az Egek Urához és a Magyarok Nagyasszonyához, hogy a szent korona büszke csillogása legyen az útmutató fáklya a trianoni magyar éjszakában, ez a csillogás oszlassa el a jövőben hinni nem tudók bús rezignáltságának ködfátyolát és e erősítse, tartsa meg azt a hitet, hogy a magyarság történelmi hivatása még nem ért véget, sőt ellenkezőleg ma is döntő szerep vár rá a fajok, gondolatok, mindent elsöpörni akaró imperializmusok még ki nem bontakozott, de már ütközetre csoportosult káoszában. Sebők József,
