Esztergom és Vidéke, 1937

1937-06-27 / 51.szám

ESZTEKfiOH «/0)EKE Sobieski emlékénél Nagyon sok érzelmi momentum van a lengyel magyar barátságban és szinte romantikus színezete van a két nemzet együttérzésének. Nem állíthatjuk azonban azt, hogy a barátságos színezet és lelkes együttérzés mögött nincsenek realitások, nem húzódnak meg közös létérdekek és hogy a két nemzet hosszú, történelmi barátkozása mögött nincsenek gazdasági érdekek és okos potitikai meglátások. Aki ilyesmit állítana, az nem ismeri, vagy félreismeri a történelmet és nem ismeri a történelemnek az élettel való viszonyát, vagy szorosabban a történelemnek az életből való kifej lését. A lengyel és a magyar nemzet közötti barátság nem puszta felszínes szentimentalizmus. Ez a barátság és együttérzés mélyen a nemzeti életben gyökeredzik mindkét részen és abból a szinte végzetszerű közös sorsból táplálkozik, amely múltjukban beteljesedett rajtuk, jövőjükben pedig elő van írva számukra. Ez a közös sors, amelyben mindketten megbűnhődtek a multat és jövendőt, teszi testvérré a lengyelt és a magyart. Éz a közös sors adja meg azonban a barátság és testvériség tárgyi kötelékeit is. Itt, a Kelet és Nyugat kapujában, a kereszténység és a pogányság, a műveltség és a barbarizmus történelmi hadszinterein megállani, államot alkotni, törvényt és erkölcsöt szentesíteni, civilizációt és kultúrát éleszteni és íenntartani: amilyen fenségesen szép, éppen olyan nehéz történelmi feladat és sorsközösség, amely a nemzeti erők, értékek és érdekek kölcsönös ápolását és Összefogását követeli meg. Az európai nagyhatalmi érdekek összecsapási területein, a forrongó Középeurópában, amely éppen ezért földrajzi és"| állampolitikai szempontból a legnehezebb tér a két nemzet számára az összes európai nemzetek között, élni és megmaradni Magyarországnak és Lengyelországnak : ehhez a népi együttérzés és kulturális kapcsolatok ápolása mellett tagadhatatlanul az okos külpolitikai vonalvezetés és a legracionálisabb politikai és gazdasági együttműködés szükséges. A két nemzet történelme bizonyítja azt, hogy amikor ez az okos, reális együttműködés megvolt és amikor az európai viszonyok is megengedték a lengyel-magyar politika érvényesülését, ez nemcsak Lengyelországnak vagy Magyarországnak vált javára a nyújtott hadisegítség vagy a gazdasági és politikai megerősödés révén, hanem a közös európai érdekeknek is használt, mint ahogy ma is európai érdek az, hogy gazdaságilag és politikailag megerősödött kultúrnemzetek éljenek és uralkodjanak Közép-Európában. De ha nem is tekintjük ezeket a mélyreható, közös érdekeket és ha a történelem nem beszélne a két nemzet közös küzdelmeiről, sorsáról, megalázásáról, eltemetéséről és feltámadásáról, bennünk, esztergomiakban akkor is élne a lengyel-magyar testvériség érzése a hálás megemlékezés kapcsán, amelyre a dieső lengyel királynak, Sobieski Jánosnak dunaparti emlékműve figyelmeztet. Országos, sőt európai jelentőségű esemény volt a törökök kiűzése az esztergomi és budai várból, mégis csak az esztergomiak földjén zajlott akkor a történelem, amikor a lengyel király dicsőséges serege élén fellovagolt az esztergomi várba. 250 esztendő után most Párkány felé néz az esztergomi dunapartról Sobieskinek a győzelem jeleivel övezett feje és ha nem is a kard és vér parancsszavával, de ma is élő szellemével figyelmezteti a művelt világ lelkiismeretét arra, hogy a Duna őrtálló népét, a nyugati kultúra és kereszténység önfeláldozó védelmezőjét, Szent István Magyarországát feldarabolni, igában tartani nem szabad és ez a vérlázító igazságtalanság a történelem folyamán feltétlenül megbosszulja magát. Mi, esztergomiak pedig ragaszkodó hálás szívvel álljuk körül a babérkoszorús fejet. (S) Régen nem ült már össze a Városfejlesztési Bizottság Több hónapja már annak, hogy a Városfejlesztési Bizottság megalakult és egyszer már gyűlést is tartott. Azóta azonban a sok hivatalos körülmény miatt nem volt rá mód, hogy mégegyszer összeüljön. Még az első gyűlés alkalmából jutott az eszembe egy Jókai-anekdota, amint ott egyik ügy a másik után felmerült. A fiatal gróf vakációra hazaérkezik, az állomáson az öreg Pista kocsis várja. — No mi újság Pista? — kérdi a kis gróf. — Nincsen semmi, instálom — volt a válasz — hacsak az nem, hogy a kis japán pincsi megdöglött. — Micsoda ? Megdöglött ? Aztán mitől ? * — Bizonyára sokat evett a négy lóból. — Hát a négy lovunk is meg döglött ? — Bizony meg. Nagyon meghajtották őket a vizhordással. — Micsoda vizhordással? — Hát amikor a kastély égett. — A kastélyunk leégett ? — Kigyulladt biz az a fáklyáktól. — Micsoda fáklyáktól? — Hát amikor a méltóságos grófnőt temették. — Mit beszélsz ? Az édesanyámat eltemették ? — Él azt, szegényt, Isten nyugtassa. Menten megütötte a guta, amikor meghallotta, hogy a méltóságos grófkisasszony a klavírmesterrel meg szökött. Hát igy vagyunk valahogy — azt gondoltam, — ezzel a Városfejlesztési Bizottsággal. Azt gondoljuk, hogy nincsen semmi baj, csak a Szenttamás utcáit kell egy kicsit lekapartatni, akarom mondani, hogy a kis pincsi megdöglött, de azután egymás nyomán derül ki még sok minden más. Legalább is ezt kell megállapítanunk, ha bármerre tekintünk, he az esztergomi gazdák, iparosok, kereskedők helyzetét és jövőjét nézzük. A gazdák megsegítésére pl. a minisztérium nagy áldozattal oltóveszsző akciót indít a szőlő megjavítására. Ézt azonban a gazdák nem birták igénybe venni, mert ezekhez fiatal alany, több évi várakozás, tőke kell. Felülről lenyúlik egy kéz, amely segíteni akar, alulról felnyúlik a kéz, amely segítséget kér, de nem érik el egymást és nincs összekötő kapocs közöttük. Ugyanez áll a permetező szerek ügyében. Másutt nagy tömegben termelik az egytípusú gyümölcsöt, szépen pénzelnek belőle. Nálunk még mindig a dolog kezdetén tartunk és félő, hogy mire mi is tovább jutunk, addig már sok mindenről lekéstünk. Miniszteri kiküldött járt itt a helybeli bortermelés kérdésének tanulmányozására, megismerkedett az itteni viszonyokkal, bajokkal, bizonyára látott is módot a segítésre, de jelentése most sem jutott el az eleven életig, csak papiros maradt, a borkérdés pedig tovább égeti az esztergomi gazdákat. Szóljak még a pesti piac kérdéséről, hogy az esztergomi Jgazdának Csepelre kell mennie, csak 10 óráig szabad árusítania és csak kis tételben. Ha a ^terménye a nyakán marad, hozhatja vissza és költségei mellett fizetheti a kárát. Szóljak arról, hogy méhészetünk nincsen, piacunkra a baromfi nagyrészét Börzsönyből hozzák, hogy a kereskedők kijelentése szerint ugyanolyan minőségű gyümölcsöt Nagymarosról szivesebben vásárolnak, mert sokkal tetszetősebb csomagolású, hogy van füzesünk, de az utcák seprésére a seprőket készpénzért vesszük és hogy háziiparunk nincsen ? Mindig nagyon szívesen megyek el a kövércsütörtöki vacsorára a Gazdakörbe és látom, a vezető tényezők is milyen szép számmal vannak ott. De — úgy gondolom — ezt valamiképen folytatni is kellene, ezzel nem szabadna beérnünk és a folytatás talán még fontosabb lenne. De nézzük az iparosokat. A helybeli közmunkák panganak, roppant nehezen tud egy is megindulni a tervezettek közül. Máshoz még nem jutnak hozzá. Újévkor panaszoltuk, hogy az állami szállításokból a helybeliek nem kaphatnak, mert a munkát felerészben az IPOK-nak adják ki, annak pedig az esztergomiak a magas tagdíj miatt nem tagjai. Még akkor megígérték a hathatós közbenjárást és segítséget. Azóta pedig már lassacskán a júniusból is kikopunk és olvastuk, hogy már ismételten volt szó állami rendelések kiadásáról. Tudjuk azt is, hogy az iparosképzés emelése érdekében sok mindent megkíván a törvény és szükség is van rá. Intézkedést azonban ebben a fontos és kényes kérdésben már kevesebbet látunk. A kereskedők tele vannak panaszszal, hogy keveset vásárolnak náluk, akik még tudnának venni, azok is másutt vesznek. Indult annakidején egy akció, hogy „vásároljunk Esztergomban", de aztán megakadt az egész, bajaink pedig nem szűntek. Néhány évvel ezelőtt egy textiles ügynök járt körül kis „meseautójával* a városban és nagyon szép vászon és posztóholmit kinalt. Tudomásom szerint sokan rendeltek nála. Látszott, hogy igenis van rendelés és van vásárlás, ha az árút megfelelő módon kínálják és ha a feltételek megfelelőek ; ennek hasznát most mégsem a mi kereskedőink fölözték le. Látjuk még, hogy az idegenforgalmi kérdések ország-, sőt világszerte a legfontosabbak közé tartoznak, Ahol ügyesen csinálják, ott egészen eldugott, kis semmi-helyek szép jövedelemre tesznek szert. Nálunk mind a lakás, mind a vendégellátás terén sok kívánni és még több tennivaló van és inkább csak az történik, ami külön fejlesztés nélkül, magától is megtörténnék. Idegenforgaigalmi apparátusunk mindenben megfelel? A Vendéglátó Szövetség munkáját nem kellene erőteljesebben ne" ÖTVENNYOLCADIK ÉVF. 51. SZ. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Simor-u. 20 Megjelenik hetenkint kétszer leresztény politikai és társadalmi iap VASÁRNAP, 1937. JÚNIUS 27 Előfizetési ár 1 hóra: 1 Dengő 20 fillér Csütörtökön 10, vasárnap 16 fii.