Esztergom és Vidéke, 1937

1937-06-20 / 49.szám

ÖTVENNYOLCADIK ÉVF. 49 SZ. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Simor-u. 20 Megjelenik heíenkint kétszer Seresíteay politikai és társadaltal lap VASÁRNAP, 1937. JÚNIUS 20 Előfizetési ár 1 hóra: 1 oengő 20 fillér Csütörtökön 10, vasárnap 16 fii. Az iskola végén Ma délelőtt van iskoláinkban az értesítők kiosztása. Elhangzik a Te Deum, a templomokban istentiszteleteken ad hálát a diákok serege Isten kegyelméért, amellyel az elmúlt esztendőben kisérte munkájukat. A sok kipirult arcú ifjú elhagyja az iskola padját. Lepattog róluk az iskolai szabályzatnak szeretetből és bölcs tapasztalatokból összekovácsolt bilincse. Mint az elszabadult tüzes paripa, rohannak bele az akadálytalannak vélt pusztába, de amikor körül néznek, riadtan veszik észre, hogy egyedül maradtak, nem tehetnek tehát mást, visszaballagnak a biztosabb helyre, ahonnan valamit remélhetnek. Ilyen az élet is. Mi, öregebbek, akik még a boldog béke korlátlan lehetőségekkel kecsegtető szakában álltunk így ' az élet kapujában, amikor nem egyszer testté vált az álom, még mi is sokat esetlettünk botlottunk. Pedig akkor még megvolt Szent István csonkittatlan birodalma. Mi még kissebb-nagyobb csalódások árán megtaláltuk helyünket, lassan, lassan behegedt a seb, amit a csalódások ütöttek szivünkön, de alig akadt olyan szerencsés, aki maradéktalanul beléphetett ifjú álmainak tündérpalotájába. Trianonban azután kettéhasadt a magyar ég kárpitja. És ebben a 17 esztendős magyar éjszakában, az elorozott ősi földnek csonka romjain már száraz kenyér sem jut mindnyájunknak. Közönséges nemzet már régen terdrebukott volna, csak mi rándítjuk kemény buzogánnyá öklünket és megyünk előre öregedő fejjel is ugyanolyan elszántsággal, mint azok, akik most kerültek ki az iskolából. Csüggedni az ifjúságnak ma nem szabad. Az iskolából most kilépő ifjúság iskoláztatásának egész ideje alatt hallotta, mennyi igazságtalanságot követtek el ellenünk éppen azok, akiket évszázadokon át vérünk árán óvtunk meg a végveszedelemtől; kell tehát, hogy mindig erre emlékezzék és ne gondoljon másra, mint arra, hogy ősi birtokállományunkat visszaszerezhessük, mert, ha helyreáll Szent István birodalma, újra lesz keresete, lesz kenyere minden magyarnak. Éppen ezért bizonyosak vagyunk afelől is, hogy ifjaink komoly méltósággal viselik azokat a szenvedéseket, melyeket a mai viszonyok reájuk mérnek, tudjuk, hogy nem lesznek a szélsőségek rabjaivá, hanem igazi magyaros becsülettel szentelik erejüket a hazának. Sobieski-emlék evezősverseny Az esztergomi dunapart kertszerűen gondozott sétaterén "díszes faragású kőoszlopban, a törökverő nagy lengyel király, Sobieski János bronz-képmása. Észak felé néz, Párkány felé, a magyar Felvidék felé, amelyet 254 év előtt ő szabadított fel az idegen uralom alól. Az éllettelen, néma kő — nagy idők tanuja. Szó és hang nélkül beszél, mint az élő lelkiismeret. Esztergom ma élő lakosságát emlékezteti azokra a leírhatatlan szenvedésekre, amelyeket ennek a városnak népe a közel másfélszázados török uralom alatt viselt. Emlékeeteti arra a hálára, kegyeletre, amellyel ez a virágzóan fejlődő város felszabadítójának, a nagy lengyel királynak és a nagy lengyel nemzetnek tartozik. A soha el nem évülő hála és kegyelet első sorban Esztergom részéről, de nem kevósbbé az egész magyar nemzet részéről illeti meg Sobieski János király emlékét, mert Magyarországnak a török hódoltság alól való felszabadítását az ő 1 683. évi hadjárata indította meg. Amikor Kara Musztafa nagyvezér 300.000 főnyi ostromló serege már két hónapja szorongatta Bécs váró sát s a város védői a teljes kimerüléshez annyira közel voltak, hogy legföljebb néhány napig tarthatták volna magukat, akkor érkezett meg Sobieski János király fölmentő seregével. A vitéz lengyelek hátba támadták a törököt és úgy széjjel verték az ostromlókat, hogy azok egész kincstáruknak, összes készleteiknek és hadi fölszerelésüknek elhagyásával fejvesztetten menekültek Magyarország felé. I. Lipót császár és magyar király ekkor már hajlandó volt békét kötni u

gy» hogy a törökök háboríatianul tartsák meg magyarországi területeiket, de ne támadjak meg többé az osztrák örökös tartományokat. Sobieski azonban nem látta volna elérve hadi célját a törököknek magyar földön való üldözése nélkül, amihez csak Lotharingeni Károly herceg, a király sógora támogatásával tudta megkapni Lipót hozzájárulását. Ez után a törökök folytonos üldözése közben jutott el Sobieski az ő vitéz lengyeléivel Pár kányig, ahol újra megverte a töröidegen uralom alól. Emlékeztet arra, hogy a magyar é? a lengyel nemzet érdekközössége ma is éppen olyan mint volt 250 év előtt, sőt csaknem egy ezredév óta ennek a két nemzetnek életbevágó nagy érdekei mindig közösek voltak, az ellenségeik még ha időnként változtak is. Aki ellensége volt a magyarnak, ellen sége volt az a lengyelnek is. Ezen az érdekközösségen alap szik a hagyományos magyar-lengyel barátság, amelynek egyik legnagyszerűbb megnyilatkozása voit Sobieski János 1683 ik évi fel vidéki hadjárata, Esztergom felszabadítása. Énnek a nagy lengyel királynak emlékére rendezi a Magyar-Lengyel Egyesület minden évben hosszútávú evezősversenyét a Duna esztergombudapesti (72 kilométeres) szakaszán. Ez a verseny június hő 27-én (vasárnap) d. u. 2, órakor indul az esztergomi Sobieski-emlékműtől. A verseny előtt pedig, ugyanazon a napon d. e. 11 órakor a," MagyarLengyel Egyesület ünnepélyesen megkoszorúzza a Sobieski-emlékművet s ott az ünnepi beszédet dr. Balogh Albin beneósgimnáziurai igazgató fogja tartani. Erre a kegyeletes ünnepélyre felhívjuk Esztergom város hazafias közönségének figyelmét azzal a kéréssel, hogy minél nagyobb számú megjelenésével adjon ott kifejezést Sobieski János király emléke iránti hálájának és a lengyel nemzet iránti őszinte barátságának.

1 Dr. Okolicsdnyi László. Ballagtak a bencés véndiákok Az esztergomi ősi bencés gimnázium öreg órája vasárnap évtizedekre a múltba visszafelé pergett, mart e napon az alma mater portája újból megnyílt egy napra a 10—45 év előtt itt végiett növendékek előtt, hogy egypár röpke órára az iskolatársak körében a régi intézet falai között vsszaidézzék az örökszép diákéveli ezer édes emiékét. Lélekben visszatért a mult. Az épület megújhodott, az annak idején szürke falak szép színes freskókkal, domborművekkel és érdekes képekkel népesedtek be, a régi berendezést modern felszerelés és bútorok váltották fel s az intézetbe vissza térő voit diákok persze nem oly délceg tartással, mint a matúrák után, s deresedő hajjal, de töretlen ifjú lélekkel lépték át a rág elhagyott épület küszöbét. Az élet ezer gondja és viszontagsága, a kétes jövő előrevetődő borús árnyéka nem tudta visszatartani őket attól, hogy messze földről ismét el ne zarándokoljanak a kedves falak közé, a volt tanárok és a régi iskolatársak meghitt körébe. Hajtotta, hozta, húzta őket a hűséges hála tanáraik és intézetük iránt, a volt iskolatársakhoz fűződő igaz baráti érzés -s az a jeiképes sir, a lépcsőházi márványtábla, amely a hősi halált halt volt intézeti növendékek nevét örökítette meg. Az ünnepség a lapunkban már ismertetett program szerint, szép külsőségek mellett és bensőséges hangulatban zajlott le. Megható volt, köt és visszavette tőle Esztergomot. I amikor a Ferencesek templomában Párkánytól Sobieski Szécsóny felé! dr. Glattfelder Gyula püspöknek a fordult s hazájába visszatérő útjában főoltárnál szeretett ősz varplébánomindenhol, ahol érte, üldözte, verte a törököket s elűzte őket a magyar Felvidéknek még török kézen lévő részeiről. Erre emlékeztet a nagy lengyel király bronz képmása ott az esztergomi Dunaparton, ahonnét a Magyar Felvidék felé tekint, Párkány felé, amelyet ő szabadított fel az sunk, dr. Jeszenszky Kálmán prelátus-kanonok ministrált egyszerű kar ingben, ugyanakkor az összes mallákoltáraknál a találkozón megjelent papok miséztek. A díszteremben Hajnali Kálmán, ifj. Paczolay Imre és Urbán Vilmos tanárak vezetése alatt működő intézeti ének- és zenekarok művészi számai adták meg a méltó keretet ahhoz a magasszárnyalású beszédhez, amelyet Glattfelder Gyula dr. püspök mondott s amelyben éles vonalakkal rajzolta meg a mai növendékek lelki szemei elé az utat, amelyen haladniok kell, ha Isten dicsőségére, hazánk üdvére és az intézet büszkeségére akarnak élni és a jó Isten segítsége mellett az intézettől nyert erkölcsi és szellemi értékek birtokában, egyébként azonban saját erejükből, önmagukra támaszkodva ós szerény igényeket támasztva — boldogulni. Búkor Gyula I. oszt. tan. üdvözölte a diákbácsikat a tanulóifjúság nevében. Dr. Balogh Albin szeretettel köszöntötte az öreg diákokat, akik áldozatok árán is eljöttek az alma materhez, hogy egymás és az intézet iránt való szeretetben erősödjenek. Az intézet ma is a régi hagyományok kijelölte úton halad. Ssent István és Szent Benedek szelleme irányítja lelkiismeretes munkára, kötelességtudásra nevel s működését áthatja a Pax tanítása. A nagy tetszéssel fogadott beszéd urán a „Ballag már a vén diák..." melódiájára levonult az Ünneplő közönség a gimnázium lépcsőházába, ahol vitéz dr. Zsiga János hangulatos beszéd keretében a volt iskolatársak nevében megkoszorúzta a hősi halált halt intézeti növendékek emléktábláját. Majd a tanári kar megvendégelte a megjelenteket, akikből alakult két küldöttság a belvárosi, illetve a szentgyörgymezei temetőbe ment, ahol is koszorút helyeztek a beneóskriptára és dr. Mattyasóvszky Kasszián volt igazgató sírjára. Délben 100 terítékű bankett zarta ba a Fürdő Szállodában a gazdag programot, amelynek során dr. Trikál József egyetemi rektor a régi diákélet szép emlékeinek felelevenítésével mélyítette ki azt a bensőséges hangulatot, amely az ünnepség nyomán kialakult. A közös találkozón résztvettek;