Esztergom és Vidéke, 1937
1937-06-10 / 46.szám
1997. Június ÍO 9 Cigarettasodrok! Figyelem! Bőkezű adomány a belvárosi templom festésére. Ernszt Sándor dr. volt miniszter, Esztergom város közszeretet és tiszteletben álló országgyűlési képviselője, a belvárosi kegyúri templom belső festésére, hogy az mennél művészibb módon legyen kivitelezhető, egyezer pengőt adományozott. Talán ez a gyönyörű példa serkentőleg fog hatni más jó anyagi viszonyok között lépőkre is, hogy az Isten házának mennél szebbé tehetőséhez anyagilag hozzá fognak járulni. Az Urilányok Mária Kongregációja tagjait felkérjük, hogy f. hó 12-én, szombaton d. u. 5 órakor tartandó óvzárógyűlésen a teljes számban megjelenni szíveskedjenek. Vezetőség. Halálozás. Szokob Márton építési vállalkozó felesége szül. Simonidesz Teréz, f. hó 8-án, kedden hosszas betegeskedés után 40 éves korában, házasságának 20 ik évében elhunyt. Temetése ma, csütörtökön délután 5 órakor lesz a belvárosi temetőkápolnából. Legitimista gyűlés. A Magyar Nők Szentkorona Szövetsége helybeni Szervezete f. hó 13 án, vasárnap délután 5 órai kezdettel tartja II. Ottó örökös király arcképének leleplezésével kapcsolatosan ünnepi közgyűlését a Fürdő Szálloda színháztermében. A többi budapesti magas vendégek között — a helybeni szervezetet kitüntetve — megjelenik hazánk nagy apostolának özvegye, gróf Apponyi Albertné is. Repülőbemutató és juniális a Strázsahegyi repülőtéren. Az esztergomi repülőhót befejezéseként a Movero repülőbemutatóval kapcsolatos juniálist rendez a Strázsahegyi repülőtéren. A repülőbemutatón a Budapesti Sportrepülő Egyesület mo toros műrepülést, a Cserkószrepülők vitorlázó műrepülést mutatnak be Ez alkalommal fog a „Szittya" teljesítmény repülőgép először repülni a nagyközönség előtt. A repülőtérre d. u. 2 órától autóbuszjárat közle kedik állandóan. Ezzel kapcsolatban közöljük a Movero kérelmét a nagy közönséghez, hogy a repülő és légoltalmi kiállítást lehetőleg a délelőtti órákban tekintse meg, mert igy sokkal tüzetesebben és alaposabban szemlélhető meg a gazdag kiállítási anyag. A könyvnapok Esztergomban nem hozták meg azt az eredményt, amelyet méltán elvártak a könyvkiadók és könyvkereskedők. Az a kevés érdeklődés, amely megnyilvánult a könyvnapi könyvek útán, nem is tükrözi vissza hűen ennek a kultúrvá rosnak arculatát, amely mindig arra fordul, ahonnan irodalmat, művészetet, kultúrát szippanthat magába. Az érdeklődós hiányából tehát nem is a kultúrnívó csökkenésére lehet következtetni, hanem arra a pénztelenségre, amely a kultúráiét egyébb területein is megnyilatkozik. A magyar könyv leghűségesebb olvasótábora, az inteligens középosztály hiányzik a könyvkereskedések pultja mellől, mert szerény keresetük éppen, hogy csak a megélhetésre futja, És mégis ők vették eddig a legtöbb könyvet. A tehetősebbek nem igen ügyeltekfel a könyvnapokra, a magyar mondanivalók szépségére. A Movero táncos kertiünnepélye a Fürdőben. Mint már jeleztük a Movero Esztergomi Sportrepülő Egyesület f. hó 12-én este pontosan fél 10 órai kezdettel kerti ünnepélyt rendez a Fürdőszálló kerthelyiségében. A meghívók szétküldését ma kezdte meg az egyesület. A táncos kertiünnepély belépődija személyenkint 1 P. Főiskolásoknak 50 fill. A tánczenét Bangó Jancsi kombinált zenekara szolgáltatja. A nagysikerűnek Ígérkező táncos öszszejövetelre felhívjuk lapunk olvasóinak szives figyelmét. Fillérek postai csomagok adhatók fel! Minden évben május hó 15-étől november hó 15-éig belföldre friss gyümölcsöt tartalmazó csomagokat 50 százalékos díj mérsékléssel lehet feladni. Ezen csomagok az aszalt- és déligyümölcs kivételével bármily egyéb gyümölcsöt tartalmazhatnak, ideérte a diót, mogyorót, mandulát, áfonyát, vadrózsabogyót és a gesztenyét is. Ellenben nem szállítható filléres csomagonként a a gyümölcs fogalma alá nem tartozó mezőgazdasági termények például paradicsom, paprika, tök, zöldségfélék, gomba stb. Hasonlóképpen nem szállíthatók filléres csomagként a vegyes tartalmú, gyümölcsöt és más árút is tartalmazó csomagok. Feltárt freskók. A hajdani polgári jólét érdekes adatát tárta fel Farkas Jenő nagyiparos. Lakása belső tatarozása alkalmával az egyik falon vakolat és többszöri mészróteg alatt értékes freskó részletre bukkant Szokob Márton alkalmazottja. A leletet a Régészeti- és Balassa társaság részéről Balogh Albin dr. ós Einczinger Ferene megtekintették és a meghívott Dex Ferenc festőművész közbenjöttével folytatólag kibontott festményekről tárgyuk és festés modoruk alapján megállapították hogy azok az 1750—80-as évekből származhatnak. Hangulat, jókedv, békebeli derű a Movero Fürdőben rendezendő kerti ünnepélyén (jun. 12-én este fél 10 órakor.) Autóbusz a budaőrsi repülő meetingre. Június 20 án az új budaőrsi repülőtér megnyitásán nagyszabású repülőbemutató lesz az olasz osztrák és német repülők közreműködésével. Mindegyik vendégnemzet ez alkalommal egy repülőszázaddal vesz részt a bemutatón. A Központi Kávéház elől autóbuszok indulnak a repülőnapra. Menetdíj 6 P. Jelentkezni lehet, mig a repülőkiállitás tart a Kat. Legényegyletben, utána pedig a Buzárovits könyvkereskedésben a menetdíj lefizetése mellett. Póruljárt kötéltáncos. Szálai István kötéltáncos, ki szombaton este a Bottyán János-utcában produkálta magát, egy férfiismerősévei átmulatta az éjszakát és vasárnap hajnalban felzörgetett egy Horthy-úti vendéglőt, hol pálinkát követelt, amit a vendéglős megtagadott. Szálai ekkor boszuból betörte a vendéglő ablakát és az ajtót egy vasdarabbal döngette. AmiKor a vendéglős ezért felelősségre vonta, neki támadt, mire az védekezésül egy fadarabbal a kötéitáncost fejbesútotta. Szálait súlyos sérüléssel a Kolos-kórházba szállították, ellene pedig az eljárás megindult. Egyévi fogház jár a rémhírterjesztésért. A képviselőházban most tárgyalják azt a törvényjavaslatot, amely a 33 as bizottság működését hoszabbítja meg 1938 június 30-áig. Uj szakaszt is iktattak be a törvénycikkbe, amely kimondja, hogy az, aki a közrendet vagy a köznyugalmaimat zavaró hirt terjeszt, amenynyiben ez a cselekmény súlyosan büntető rendelkezés alá nem esik, egy évig terjedhető fogházzal büntetendő. A Movero Fürdői kerti ünnepélye a nyári szezon kiemelkedő társadalmi eseménye. Levizsgáztatták a soproni városházán a főszámvevőhelyettesi állásra pályázókat. Nem mindennapi eseményről számol be az egyik soproni napilap. A soproni városházán hónapok óta várnak a számvevőségi állások betöltésére. A napokban azután azoknak a vezető tisztviselőnek, akik a főszámvevőhelyettesi állásra pályáztak, vizsgára kellett menniök. Az a nagy eredmény, melyet a cigarettatöltés terén a füstszűrős Senator Celofilter-hfively elért, bizonyítékot szolgáltattak, hogy új idők újítást, javítást követelnek. Nem maradhatunk meg a cigarettapapír mostani formája mellett sem I A meglévő előnyös tulajdonságokat tovább kell fejleszteni és a legjobbat a legolcsóbb áron kell termelni. Teljesen új, minden eddigitől eltérő és mindent felülmúló cigarettapapír került forgalomba: a SENATOR BLOK1 Keményfedelű könyvecskében egyetlen szalag alakjában van elhelyezve, melyből egy cigarettára való a legtökéletessebb módon egyenkint tépFelhivás a szülőkhöz! Közeleg a vakáció s ilyenkor sok gyermek kisebb szorgalma vagy egyébb okok miatt tanulni kénytelen. Megkönnyíti gyermeke tanulását és pótvizsga sikerét biztosítja, ha szakképzett nevelőt, tanítót vesz mellé. Erre pedig hol találhatna alkalmasabbat, a Magyar Állástalan Tanítók Országos Egyesületében (Budapest, VIII., Reviczkyu. 7. III. em.) Budapestre és vidékre nyárra házitanitót és nevelőt, — magyar és német társalgót — elemista és középiskolás gyermeke mellé a M.Á.T.O.E. tői kérjen. Megkeresés személyesen, vagy levélben a titkárságnál. Kézimunka-függönyök nagy választékban, olcsó árért Illés cégnél Széchenyi-tér. Hajóskápolnaszentelés Dömö sön. Égy dömösi polgár 1740-ben Dömös utolsó házán túl az országút mellett kis kápolnát építtetett; a kápolna az országútra nyílott, az épület azonban a MFTR tisztviselői üdülőtelep kertjének aljában áll. Nemrég majdnem lebontásra került a kis kegyhely, mert kiszögeliett az országútra és útjában lett volna a most létesítendő műútnak. A tisztviselők és hajóstisztek kérelmére a MFTR igazgatósága az üdülőtelephez tulajdonjogilag megszerezte az érdekes építészeti stílusú 200 éves kis kápolnát és azt restauráltatta. F. hó 6-án, mult vasárnap Dömös község lakossága és nagyobbszámú hajós részvételével lélekemelő bensőséges ünnepség keretében szentelte be dr. Mertán János dömösi esperesplébános a megújhodott kis kegyhelyet, dr. Winckler István ny. miniszter, MFTR elnökvezérigazgató pedig magas szárnyalású beszédben adta át a tisztikarnak lelki feldüdülésre és megtisztulásra a házikápolnát. A Movero kerti ünnepélyére a meghívó igénylést a repülő kiállítás pénztáránál kitett íven lehet bejegyezni. A lourdesi csodák titkairól és a világhírű orvosok szövetségének kutatómunkájáról közöl rendkívül érdekes képes cikket Tolnai Világlapja új száma, amely gazdag tartalommal és nagy terjedelemben most megjelent. Az értékes ismeretterjesztő cikkeken a legkiválóbb magyar irók novelláin kivül nagyszerű folytatásos regényt és közel száz pompás képet talál az olvasó, a népszerű képeslapban. Tolnai Világlapja egy száma 20 fillér. Juniális Kíastrom-pusztán. A MTE minden évben rendez Klastrom pusztán juniálist egyik mozgékony, elevenéletet élő csoportja : a „Fecskék" rendzésével. Mult vasárnap, habár nem is rendkívüli nagyszámú turista csoportok jelentek meg a juniálison, de annál bensőbb volt a kedélyesség. Volt természetesen elegendő móka, tombola és tánc is. A MTE vezetőségéből ott volt Papp Dénes elnök, György Andor, a mindenkinek kedves Bandibácsi, az egye sülét alelnöke. Nagyobb számmal vettek részt a rendező fecskék, a Sasok, a Vándorfiúk csoportjaiból, továbbá a dorogi bányatisztviselők heiő ki, mindig váltakozó oldalon. A papir széle arab mézga val van bevonva, mely teljesen iz- és szagtalan ós a dohány izét nem befolyásolja A papir ezáltal tökéletesen ragad és akárhány cigaretta előre is elkészíthető. A SENATOR BLOK-papir sok előnye közül a mai viszonyok közt a legfontosabb, hogy nem drágább más cigarettapapíroknál: 60 cigarettára való ára csak 12 fillér ! Siessen a legközelebbi dohányárudába és kérje az új SENATOR BLOK cigarettapapírt! Ha még nem volna, sürgősen rendeltesse meg J Ezentúl csak SENATOR BLOK cigarettapapírt fog használni. és az Esztergomi Osztály több tagja. A társaság csupán a vonat indulása miatt volt kénytelen estefelé oszolni, különben aligha ott nem találja a felkelő nap őket. Turista közgyűlés. A Magyar Turista Egyesület Esztergomi Osztálya f. hó 12-ón, szombaton este fél 8 órakor tartja meg XVI. évi rendes közgyűlését a Magyar Királyban az alábbi tárgysorozattal: 1. Elnöki megnyitó. 2. Titkári évi jelentós. 3. 1936. évi számadás bejelentése. 4. 1937. évi költségvetés beterjesztése. 5. Menedékházi és tagdijak megállapítása. 6. Tisztújítás. 7. Indítványok. Cséplőgépekhez csak a hatóságok előtt szegődtethetők a munkások. A földművelésügyi miniszter elrendelte, hogy a cséplőgéphez általa felfogadott munkasok között szerződések az 193 7. évben csak a a hatóságok előtt köthetők. Ruhalopás. Oltóssy Pál Szentgyörgy-utca 17. szám alatti lakásáról egy besurranó tolvaj zárt szekrényből 100 pengő értékben ruhanemű lopott. A tettest Balázs József rendőr Juriga Jánosné szül. Blaskó Borbála nagymarosi lakos személyében csakhamar elfogta s ekkor kiderült, hogy a mult heti lopást is Sibrál Ilonánál ő követte el. A többszörösen büntetett nőszemólyt engedély nélküli koldulásért a rendőrkapitányság 8 napra lebüntette, ennek letöltése után a pestvidéki törvényszékhez fogják kisérni. Ami kimaradt a kommunista propagandából. Kár pedig, mert ezer gyújtó szónoklatnál többet mond. Oroszországban — Bero Henrik frankia szocialista számítása szerint, — mióta a bolsevizmus uralomra jutott, 28 főpapot, 6778 papot, 6583 tanítót, S00 orvost, 51.850 tisztet, 200.850 rendőrt és tisztviselőt 11,488.520 földművest és munkást végeztek ki. Több mint 11 millió embert. 3145—1937. vght. sz. árverési hirdetmény. Dr. Miklós György ügyvéd által képviselt Cordatic Gumiabroncs Rt. javára 81 pengő 30 fillér tőke és több követelés járulékai erejéig, amennyiben a követelésre időközben részletfizetés történt, annak beszámításával az Esztergom kir. járásbíróság 1937. évi Pk. 4062/937 sz. végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1937. évi máj. hó 8-án lefoglalt 1028 P 50 fillére becsült ingóságokra esztergomi kir. jbiróság Pk. 4062/1937. sz. végzésével az árverés elrendeltetvén, annak dr. Miklós György ügyv. ált. képv. Cordatic ag. javára 81 P 30 fill. s jár. végrehajtást szenvedő lakásán, üzletében Esztergom, Bottyán János-u. leendő megtartására határidőül 1937. évi június hó 17. napjának délelőtti 8 órája tűzetik ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorok, s egyéb ingóságokat el fogom adni. Esztergom, 1937. május 25. Gintner Béla kir. bírósági végrehajtó.