Esztergom és Vidéke, 1937
1937-05-23 / 41.szám
Ii VIDB1IB 1037 május 29 egymás után szólalnak fel. Nem akarunk minden beszéddel külön foglalkozni, csak Röder Vilmos honvédelmi miniszter egyik megállapítását iktatjuk ide: „A békeszerződések elvették katonai egyenjogúságunkat, de nem vehették el a magyar katona lelkét és szellemét." Enyhül aa olasz-angol feszültség — írják a diplomáciai lapok. Ezt főleg abból következtetik, hogy Ciano olasz külügyminiszter és Drummond angol nagykövet az elmúlt napokban tanácskozásokat folytattak. A feszültség enyhülése érezhető egyébként az angol és az olasz lapok hangulatának megváltozásán is. A magyar katonai egyenjogúság kérdésében ir az olasz félhivatalos Stefani. Megállapítja, hogy a békeszerződések egyoldalú rendelkezéseit már nem lehet tovább alkalmazni a magyar nemzetre. Az egyenjogúság elismerését már csak az is megkívánja, hogy ez szükséges feltétele Európában a békés együttműködés kialakulásának. n Hunter il angol torpedórombolón a spanyol partok közelében súlyos robbanás történt. A robbanást tengeralatti akna okozta. A robbanás hire Londonban nagy izgalmat keltett. Hl B EM Édes anyánk! A hang még ki sem mondja, a toll még le sem irja, máris könnyfátyolos lesz a szem erre a szóra : anyám. Átmelegszik tőle a sziv, megszépül tőle a gondolat, csókra formálódik a nevét suttogva kiejtő száj Anyám l Édes ayám ! ... Igy mondja a gyermek, az élet folytatója, a jövendő édes reménysége. Ebben a szóban hajt boldogságvirágot a szívben gyökerező szeretet. Ezzel a muzsikás, talán egy nemzet nyelvén sem oly dallamosan csendülő szóval tárul ölelésre gyengéden a kar... Mit tud adni a gyermek az édes anyának? Öntudatlan szeretet. És mit kap érte ? Mindent! Egy életet, amely telve van édes boldogsággal, féltő aggodalommal, ösztönös ragaszkodással, álmatlan éjszakákkal, dédelgető szeretettel, angyali tűréssel, aggodalmaskodó reménykedéssel, feszülő várakozással, tépelődő gonddal és elmélyült imádsággal... Tekintsetek a szemébe ... Benne ragyog a szeretet örökmécse, amely halála után is ott lobog valahol az egek kapujában. Hallgassátok a szavát . . . Int, dorgál, ügyel, izgul, vigyáz, simogat, dalol a neveteket mondja. Figyeljétek a kezét . . . Puhán cirógat, keményen legyint, végig siklik a haja tokon, mint egy meleg fészek, átfonja, bezárja a kezeteket, karja átölel, magához szorít: enyém vagy gyermekem, csak az enyém .. . Dolgozik, fárad, törődik, mesél. Dalra tanít. Mindezt a szónak, a leieknek, a cselekvésnek sohasem feledhető erejével. Aztán . . . aztán egyszer az édes anya is meghal ... A\ Úristen neki is kimérte az életét. Ránk borul a bánat feketesége, megárad bennünk a könnyek patakja. Egy koporsó, egy sírhant lesz abból, akit anyánknak neveztünk. Hald lünkig tartó gyönyörű emlék lesz a mi áldozatos édesanyánkból. Imádság, sóhajtás, néha egy egy könnyes mosoly idézi ezt a legszebb emlékünket és folytonosan égő az a fájdalmunk, hogy talán sohasem tudtunk elég jók lenni Hozzá, aki nekünk a legdrágább volt a világon s aki áldott volt az asszonyok között s az maradjon mindörökké . . . Emlékezzetek halott édes anyátokra, illessétek csókkal az ö áldott kezét, — ha tehetitek, s gondoljatok Rá, ha távol vagytok Tőle, mert ma az Anyák napja van. Imádkozzatok Érette . . . A héten a Kerschbaummayer gyógyszertár tart éjjeli szolgálatot. +++ A hercegprímás az imádság és a munka kapcsolatáról. A Szociális Misszió Társulat Budapesten az újvárosháza közgyűlési termében tartotta gyűlését, amelyen megjelent dr. Serédi Jusztiníán hercegprímás is. Farkas Edith országos elnök megnyitója és a külömböző jelentések előterjesztése után, a hercegprímás mondott záróbeszédet az imádság és a munka kapcsolatáról. „Az ember testből és lélekből áll — mondotta a hercegprímás — ezért bizonyos arán ynak kell lenni életében és testi és lelki dolgok között, a munka és az imádság között. Nem szabad a munkát túlhajtani az imádság rovására, mert akkor elfonnyad a lélek, de nem szabad a: imádságot sem túlzásba vinni a köteles munka rová sára, mert a köteles munka épp úgy az Isten akarata, mint az imádság. Az egyház tanítása szerint maga a munka is imádság, Bármennyire felemelő és boldogító az imádság, bár mennyire felemelő a szociális munka minden imádság és munka hiábavaló volna, ha nem kisérné állandóan Isten szeretete." Gyászhír. Math Gyula esztergom szentgyörgymezői kántortanító f. hó 20-án életének 58-ik, házasságának 26-ik és tanítói működésének 39-ik évében, hosszú betegeskedés után elhunyt. Temetése tegnap volt meleg részvét mellett a szentgyörgymezői sírkertben. A temetésen az Esztergomi Turista Dalárda testületileg jelent meg és megható gyászénekek kel búcsúzott el alapító karnagyától. Esküvő. Feuerlicht Elza és Katona (Klein) Imre Esztergom folyó hó 23 án tartják esküvőjüket Budapesten. Ifj. Zsolt Nándor emlékhang verseny. Esztergom sz. kir. megyei város közönsége korán elhunyt művész fiának, néhai ifj. Zsolt Nándor zeneművész, főiskolai tanárnak Esztergomban felállítandó síremléke javára f. évi június hó 5«én d. u. 5 órakor emiékhangversenyt rendez az érseki Tanítóképző Intézet nagytermében. Műsor: 1. Bach—Niddelschulte : Chaconne. Előadja orgonán Schmidhauer Lajos. 2. Emlékbeszé det mond dr. Isoz Kálmán, a Nemzeti Múzeum ny. igazgatója. 3. Lengyel Gabriella hegedül: Zsolt: a) őszi levelek, b) Szitakötők, c) Valse caprise. Kiséri: dr. Hercz Ottó. 4. Nagy Margit énekel: Zsolt: a) Der erste Verlust (Goethe), Der schwere Abend, c) Es ragt in's Meer (Heine) Kiséri: dr. Herz Ottó. — Szünet. — 5. Quintett: Zsolt: zongoraötös 4 tétel. I. Adagio maestoso. Allegro. II. Adagio ma non troppo. III. Scherzo. Allegro assai. IV. Finale. Adagio maestoso e triomphante. Allegro vivace con fuoco. Előadják: Zathu reczky Ede első hegedű, Szervánszky Péter második hegedű, Nováky László brácsa, Kerpely Jenő gordonka, Stefániái Imre zongora. — Jegyek ára : I—IV. sor 3 P, V—VIII. sor 2 P, IX, sortól 1 P, állóhely 80 fillér, diák állóhely 50 fillér. Pünkösdi ünnepek az esztergomi hajósházban. Szépen fellobogózott csónakház várta az agilis veztőséggel az élén az Esztergomba érkező budapesti és egyébb vándorevezősöket. A páratlanul szép időjárás kedvezett és ennek köszönhető, hogy szokatlanul nagy számban érkeztek hazai (ós több külföldi) evezősök városunkba. Dacára annak, hogy a bejelentettnél jóval nagyobb számban cca 40 csónakban több mint 120 evezős érkezett, a Hajósegylet simán lebonyolította mind az elhelyezés, mind az ellátás nehéz problémáját, hogy ezzel is intevizen segítségére legyen Esztergom szab. kir. megyei város idegenforgalmi propagandájának és jóhirének. Az evezősök legnagyobb elismeréssel nyilatkoztak itteni fogadtatásukról és ittartozkodásukról és igéretel tettek arra, hogy kirándulásukat ez évben többször is megismétlik ós nagyobb túrájuk alkalmával sem fogják városunkat elkerülni, hanem mindenkorittakarnak éjszakázni. Most láttuk beigazoltan azt, hogy nem csak az itteni evezősök hanem a város érdekében is szükség van regattaházra, amelyet a mindegyre népszerűsödő túraevezés hívei bizalommal felkeresnek és ezzel városunk idegenforgalmát fellendítik. Az Esztergomi Oltáregylet kéri tagjait, hogy a bazilika úrnapi körmenetén minél nagyobb számban jelenjenek meg. Gyülekezés a Pázmányszobornál. Az Esztergomi Hajós Egylet ezúton közli Tagjaival, hogy minden kedd este 9 órától a klubbházban társas összejövetelt rendez, ahol tagjain kivül az evezés iránt érdeklődő nem tagokat is szívesen látja. A várm. testnevelési bizottság folyó év május hő 29 én szombaton d. e. 10 órakor Esztergomban a vármegyeház kistermében rendes közgyűlést tart, amelyre szóló meghívókat a bizottság elnöke, a vármegye alispánja a napokban küld szét. A községi Szent Imre-gimnázium évzáró tornaünnepélye ma, f. hó 23.-án, délután 4 órakor kezdődik a beneósgimnázium primáskerti sportpályáján. A tornaünnepély műsorán zenés szabadgyakorlatok, tornamutatványok, athlelikai gyakorlatok ós vívás bemutató szerepelnek. Az intézet igazgatósága tisztelettel meghívja a szülőket, az ifjúság és az intézet barátait. Belépődíj nincs. Bejárat csak a Duna felüli kapun. Frontharcos közlemény. Hétfőn, f. hó 24.-én este fél 9 órakor bajtársi összejövetelt tartunk Poszpischel József bajtársunk Szent Imre-utcai vendéglőjében. A vezetőság. Litánia a Vaskapun. Május 27én, Űrnapján délután fél 6 órakor a Turista Egyesület a vaskapui Máriaszobornál májusi ájtatosságot tart, melyre a tagokat és hívőket szeretettel meghívja. Ugyanakkor d. u. fél 4 órakor a Leitgeb-pincétől ós a református templomtól kiránduló csoportok indulnak. Segítség a szőllösgazdáknak. Dr. Ernszt Sándor városunk illusztris országgyűlési képviselője a szónkéneg beszerzéséhez a gazdáknak 600 pengőt szerzett az államtól. A B3Ivárosi Kath. Olvasókör által rendelt és rendelendő szénkéneg mennyiség ezzel az összeggel igy olcsóbban jut a gazdaközönséghez. Buchner Antal új Eucharisztikus miséje. Buchner Antal főszékesegyházi karnaay az Eucharisztikus és Szent Isiván király kettős szentév alkalmára új szép és hatásos misét komponált "Missa Eucharistica" cimen, melyet ma a szent év megnyitásakor mutat be a bazilikái ének és zenekar a szerző vezetésével. A mise a legszebb ismerős régi magyar oltáriszentség énekek témáira van felépítve, nagy kont rapunktikus tudással és mesterien megkomponálva. Az új mise a szerző XXXVI. miséje, ötféle kidolgozásban előadható és kapható: 1) 2 hangra orgonakisérettel, 2) 3 szóamú egyszerűkarra orgonakisórettel, 3) férfikarra, 4) 4 szólamú (könnyű) vegyeskarra orgonakisérettel, 5) 4—8 szólamú (nehéz) vegyeskarra orgona kísérettel és zenekarra. A misében a következő énekek témái vannak feldolgozva; Kyrie: Zálogát adtad óh Jézus. Glória: Ez nagy szentsóg és Imádlak nagy Istenség. Credo: Szent vagy Uram, Most az Ur Krisztusnak és Most lett a kenyér. Sánctus: Üdvözlégy oltári szentség. Benedictus: Óh égből szállott kenyér. Agnus Dei: Hol vagy ón szerelmes Jézus és Zálogát adtad óh Jézus. Az új mise ötféle kidolgozásban kapható kedvezményes feltótelek mellett és előjegyezhető a szerzőnél Bánáti Buchner Antal főszékesegyházi karnagy zeneszerzőnél Esztergom, (Vár). A Máv Nyugdijasok Koszorú és Gyámolító Egyesülete értesiti tagjait, hogy ma, vasárnap reggel 8 óra 10 perckor a Szent Anna plébánia-templomból induló s a Bazilikában tartandó Eucharisztikus Szent év megnyitási főpapi nagymisén és az ezt követő diszgyűlésen testületileg vesz részt. Gyülekezés a Szent Anna plébániatemplom előtt háromnegyed 8 órakor. Számos megjelenést kér a vezetőség. Szentgyörgymezői hirek. Ma, Szentháromság vasárnapján reggel 7 órakor a plébániatemplomban orgonás szentmise. 8 óra 30 perckor körmenetben mennek a hivek a főszékesegyházba, hol résztvesznek a főpapi szentmisén, a Szentév ünnepélyes kihirdetésén és az istentiszteletet követő diszgyűlésen. — Űrnap • ján reggel 8 órakor orgonás szentmise, ennek végeztével felvonulás a főszékesegyházi úrnapi körmenetre. Májusi ájtatosság szónokai a vízivárosi zárdatemplomban. F. hó 23-án (vasárnap) dr. Balogh Albin bencésgimnáziumi igazgató, 24 én (hétfő) Kutasi Károly belv. káplán, 25-én (kedd) Vértes Zoárd bencéstanár, 26-án (szerda) P. Hajnal Zénó, 27-én (csütörtök) Űrnapján dr. Lepold Antal prelátus kanonok, 28-án (péntek) P. Horváth Péter, 29-én (szombat) Balázs Lajos vízivárosi káplán, 30 án (vasárnap) dr. Ibrányi Fórenc egyetemi m. tanár, 31-ón (hétfő) dr. Hamvas Endre prelátus-kanonok. A belvátosi egyházközség Sziv gárdája (Szent Imre fiúiskola III— VI. oszt.) kedden kedves kiránduláson volt a Fári-kútnál. A Szivgárdisták vig kedvvel töltötték a délutánt. — A Szivgárda ma, vasárnap délután 3 órakor tartja tagfelvételét a belvárosi plébánia-templomban. Utána a Legényegylet nagytér, mébe vonul, ahol felvételi- és anyáknapi ünnepély lesz kedves műsorral. Mindkét ünnepségre a szülőket szeretettel várják a gárdisták, főleg édesanyjukat, akikkel szemben igy óhajtják leróni gyermeki szeretetük adóját. Belépődíj nincs, azonban önkéntes adományokat köszönettel fogadnak. A szőllős gazdák figyelmét felhívjuk hogy a kedvezményes rózgálicz megérkezett s a tagok úgy a belvárosi Kat. Olvasókörben, mint a szentgyörgy mezei Olvasókörben átvehetik. Országos Idegenforgalmi Tanács Esztergomban. Szombaton dr. Nóvák Karoly miniszteri tanácsos ós dr. Rohringer Ede miniszteri fogalmazó vezetésével az Országos Idegenforgalmi Tanács megbízásából 55 idegenvezető érkezett városunkba, hogy a nevezetességeket megtekintse. Glatz Gyula polgármester fogadt a a vendégeket, akiknek dr. Kőhalmy László városi aljegyző mutatta meg szakszerű magyarázat kiséretób en városuik idegenforgalmi értékeit. Aki Istenben hinni és majdan Üdvözölni akar, az olvassa el a „Páduai Szent Antal csodái" c. könyvecskét. Kapható a Ferencrendiek templomának sekrestyéjében ós könyvkereskedésekben. Ára 50 fii.