Esztergom és Vidéke, 1937
1937-03-18 / 22.szám
ESZTIRGGHoYilfKE Nemzeti szolidaritás. Darányi Kálmán miniszterelnök a mult héten fogadta a Nemzeti Munkaközpont küldöttségét, amikor a munkásság képviselője a miniszterelnök elé terjesztette azokat a kívánságokat, amelyeket a küldöttség által benyújtott memorandum tartalmazott s egyben a magyaimunkásság törhetetlen ragaszkodásáról biztosította a kormány fejét. Az a válasz, amelyet Darányi Kálmán a küldöttségnek adott, kikívánkozik a Szent György-téri palota fogadótermének falai közül, el kell, hogy jusson az ország területén bárhol dolgozó magyar munkáshoz, mert az egyetlen helyes és járható útnak megjelölését tartalmazza, amelyen vezetőnek és vezetettnek egyaránt haladnia kell. „A kormány a magyar munkásosztályt sohasem tekintette a nemzet egyetemétől különálló társadalmi rétegnek és minden törekvése arra irányul, hogy a munkásság helyzetén a lehetőségek keretein belül segítsen," — mondotta Darányi Kálmán. Hozzátette azonban azt, hogy a munkásságnak viszont magáévá kell tennie a nemzeti szolidaritás eszméjét. Ezek a mély államférfiúi bölcsességgel fogalmazott szavak egyszeriben a problémák sorozatát oldják meg, mert rámutatnak arra a tényre, hogy a kormány hatalmas erőfeszítése, amellyel a munkásság sorsának mindenáron való jobbraforditását megkísérli, csak akkor hozhat kézzelfogható eredményt, ha az a társadalmi réteg, amelyen segíteni akar, megértéssel és jóindulattal mozdítja elő a hivatalos szervek munkáját. Nem volna osztályharc és megszűnnének a szociális ellentétek, ha a dolgozók rá ébrednének arra a magyarázatra nem szoruló igazságra, hogy valamely társadalmi osztály érdekeit csak úgy lehet felkarolni, ha annak tagjai nem járnak külön csapáson és nem követnek olyan eszméket és megmozdulásokat, amelyek elkülönítik őket a nemzetállam közösségétől. Nemzeti szolidaritásra van szükség, mert az elforgácsolt erők egységes felhasználása kifogyhatatlan energiaforrást jelentene a nemzet számára, amelyből azok, akik az ország sorsát vezetik, megvalósíthatnák minden társadalmi réteg jogos követeléseit. Azok a kívánságok, amelyeket a Memzeti Munkaközpont küldöttségének memoranduma tartalmaz, részben már kielégítést nyertek, részben pedig ott szerepelnek a kormány programmjában. A munkaközvetítés kérdésének rendezéséről folynak a tárgyalások, főként abban az irányban, hogy a munkaközvetítés állami felügyelet és, ellenőrzés alá kerüljön. A bérmegállapitó bizottságok működésének kiterjesztése, az ipari munkaidő szabályozása, a családi bérrendszernek az ipari és bányamunkásság körében való bevezetése, mind olyan pontok, amelyeknek megvalósítását a kormány maga elé tűzte, de behatóan foglalkozik azzal is, hogy a munkásság fizetéses szabadságának bevezetése is megvalósítást nyerjen. Fontos és nagyjelentőségű reformok ezek, azonban véghezvitelükhöz nem elegendő egyedül a miniszterelnöknek és munkatársainak jószándéka és akarata. A munkásságnak hozzá kell adnia egységes fellépésben azt a fegyelmezett magatartást, amely egyedül biztosithatja a nyugodt, haladó és szociális szempontokat érvényesítő politikát. Ki kell irtani a munkásságnak saját soraiból azokat, akik mindenáron megakarják zavarni a békés nyugalmat és a magyarság érdekeivel ellentétes célok szolgálatában nem engedik kibontakozni, erőssé válni azt a szolidaritást, amely a keresztény nemzeti gondolat világító fáklyája. F. Március 15-iki ünnepségek Esztergomban Esztergom város bensőséges lelkesedéssel ünnepelte meg hétfőn márc. 15-ikét. Reggel kilenc órakor ünnepi szentmise volt a belvárosi kegyúri plébánia templomban, amelyen a város vezetőségén kivül igen sokan vettek részt a nagyközönségből is. A város hivatalos ünnepsége d. e. 11 órakor volt a Széchenyi-téren, amelyen dr. Radocsay László főispán, dr. Frey Vilmos alispán és Glatz Gyula polgármesterrel az élén megjelentek a közintézetek és intézmények vezetői, a honvédség kiküldöttei a frontharcosok, a középiskolák a leventék és igen sokan a város polgárai közül. A Szózat eléneklése után Malonyai Ferenc reáliskolai tanuló a Talpra Magyart szavalta el, majd Boa Pál bencésgimnáziumi tanuló lépett a szószékre és alkalmi beszédet mondott. Az igen ügyesen összeállított, nagy hatást keltő beszédből néhány gondolatot ide iktatunk: „Az elnyomatás éveiben vastag jégkéreg borult a szivekre, 1848 ban kizöldült a vetés, kisütött a tavaszinap. De sajnos a tavaszt nem követte a vetést érlelő nyár, csak jóval később Deák Ferenc a haza bölcse vette le az országról a halotti leplet." „Az 1848-as ifjúság cselekedni is tudott eszméiért és cselekedett is, mikor életét áldozta a szabadságharcban." „Az új, szebb magyar jövő kialakításához valóságos csoda kell, ennek a csodának a megtétele a magyar ifjúságra vár és ebben az ifjúság nem ismerhet akadályt." A beszéd után Búzás Kálmán levente Mentes Mihály „Magyar zsoltár" cimű költeményét szavalta el lelkesen és szépen. A tanítóképző énekkara Geyer Béla vezényletével Rodály Zoltán: Berzsenyi „Magyarokhoz" cimű költeményére irt négyszólamú kánonját adta elő. Az énekkar előadásában a nehéz kórus minden szépsége érvényesült. A ferencrendi reálgimnázium szavalókórusa Végváry „Nem nyugszunk bele" cimű költeményét mutatta be plasztikusan és szépen. A tanítóképző énekkara második énekszámként Lampórth—Kovács „Csak azért is" cimű kórusát adta elő vonós zenekari kis érettel. Az ünnepi szónok Balázs Lajos vízivárosi segédlelkész volt, aki nagy sikerű beszédében többek között a következőket mondotta: — Áldozatunk virágait tesszük le ezen a napon a márciusi hősök oltárára. Reméli, hogy mirdenki hazaszeretetből jött el az ünnepségre, nem pedig puszta kíváncsiságból. Beszédében az ünnep jelentőségére akar rámutatni. A márciusi ifjak tizenkét ponja fordulópontot jelent a magyar történelemben. Az a lelkesedés, amely eltöltötte a márciusi ifjak egész lelkiségét, nem volt szalmaláng, amit bizonyít az a tény, hogy egyek voltak eszméikkel akkor is, mikor a megperdülő dob a csatatérre szólította őket, hogy életüket is áldozzák fel eszméikért. Csodálatos ez a szó, hogy szabadság. Nincs még egy szó a történelemben, amely annyit szerepelne, mint ez, és amiért annyit áldoztak volna, mint ezért. Március idusának legnagyobb jelentőségét a közjogi reformok kiharcolása adta meg. Megalakult az első felelős magyar minisztérium és az ország kormány rúdjának igazgatását saját magunk vehettük kézbe. Politikailag döntő jelentőségű volt a rendiség megszüntetése, mert ezzel a nép is, amely eddig csak dolgozott és adót fizetett, hozzájuthatott saját sorsának intézéséhez. 1848hoz még hatalmas gazdasági jelentőség is fűződik, mert földhöz jutott a népesség legnagyobb része, amelynek áldásos hatásai szinte felbecsülhetetlenek voltak. Ezeknek a reformoknak köszönhetjük azt, hogy a magyar nemzet beléphetett a modern nemzetek sorába. Sajnos, nem voltak államférfiak, akik az 1848 ban elültetett gyökeret virágzáshoz segítették volna. Két alapvető hiba volt ezen a téren: 1. a közjogi tételek hiányossága, 2. a nemzetiségi kérdésnek helytelen kezelése. Az elsőnek következménye volt a politikai pártok ádáz tusakodása, a másodiknak pedig az, hogy a nemzetiségiek mindig jobban önállósodtak, anélkül, hogy a magyarsággal igazi lelki közösséget éreztek volna. Sajnos, annak idején ezt az egész kérdést egyetlen kézlegyintéssel akarták elintézni. Ma már nem kell pirulnunk emiatt, hiszen nem volt ez olyan nagy botlás, amelynél nagyobbakat külföldi nemzetek nem követtek el. Nem kell nekünk magyaroknak külföldi eszmék után szaladgálni, hanem maradjunk meg a márciusi eszméknél. Most is szükség van politikai jogkiterjesztésre és gazdasági megerősödésre. Ezeknek főfeltétele az egység. Szűnjék meg végre az a téves jelszó, hogy „én vagyok" és állítsuk helyébe oda a másikat, hogy „mi vagyunk." A nagyhatású ünnepi beszéd után a közönség a Hymnus-t énekelte el, amivel az impozáns, lélekemelő ünnepség véget is ért. Ugyancsak hétfő este volt a Polgári Egyesület ünnepi lakomája a Magyar Király-szálló nagytermében. Az ünnepi lakomán közel százan vettek részt. Az ünnepi beszédet a Kossuth-serleggel P. Weisz Rihárd, ferencrendi gimnáziumi igazgató mondotta. Beszédének főbb részei: — A márciusi ifjak a testvériség jegyében indították meg küzdelmüket. Ma már elfelejtettük ezt a nemes eszmét és ünneplésünk igen gyakran a külsőségekbe torkollik. Ugyancsak a testvériség érzületének hiányával magyarázható az is, hogy a magyarok közül sokan kénytelenek voltak kivándorolni, mert nem mérték egyenlő mértékkel a megélhetést. Szent Ágoston tanítása volt az, hogy a Szentírás az írás, amelyből mindenki megtanulhatja a maga dogmáját. Ezek között a tanítások kőzött ott szerepel a testvéri szeretet is. Petőfi a lelke mélyén szunnyadó érzéseket meg tudta énekelni, Széchenyi tehetségével megalapította az Akadémiát. Március idusán tanuljuk meg a márciusi ifjak tói a testvéri szeretetet. Külön meg kell emlékezni az ünÖTVENNYOLCADIK ÉVF. 22. SZ. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Simor-u. 20 Megjelenik hetenkint kétszer Keresztény politikai és társadalmi iap CSÜTÖRTÖK, 1937. MÁRCIUS 18 Előfizetési ár 1 hóra: 1 oengő 20 fillér Csütörtökön 10, vasárnap 16 fii.