Esztergom és Vidéke, 1937

1937-03-11 / 20.szám

1937. március II fi 8 % X E R ÖÖM li VIDBKI 8 .H 9 VI ES SÍ Nagyböjti szentbeszédeket tart a belvárosi plébánia templom­ban március 11., 12. és 13-án, csütörtökön, pénteken és szom­baton este 8 órakor DR. LEPOLD ANTAL prelátus-kanonok. A lelki magunkbaszállás, megúju­lás és megerősödés ezen óráira minden katolikus hivőt szeretet­tel vár a belvárosi plébánia hivatal. A héten a Kerschbaummayer­győgyszertár tart éjjeli szolgá­latot. Kinevezés. A kormányzó a ml kir. igazságügyminiszter előterjeszté­sére Schmidt Józsefet, az itélőtábla­birák és ügyészek részére megálla­pított III. fizetési csoport jellegével felruházott helybeli járásbirósági el­nököt a pestvidéki törvényszékhez tanácselnökké nevezte ki. Halálozás. Turi Kádas Sándor,. Visegrád község főjegyzője folyó hó 7-én életének 60 ik, házasságának 37-ik évében hirtelen elhunyt. Te­metése f. hó 9-én volt Visegrádon az ottani temetőben nagy részvét mellett. Fazekas Kálmán helybeli jó­nevű épitési vállalkozó apósát gyá­szolja az elhunytban. Uj plébános. A hercegprímás Lezsánszky József eddigi börzsönyi plébánost kegyúri bemutató alapján tarjáni plébánossá nevezte ki. Az esztergomi Polgári Egye SÜlet március 15-én, hétfőn este 8 órakor a Magyar Király nagytermé­ben társasvacsorával egybekötött ün­nepélyes összejövetelt tart, melyre a város hazafias közönségét szeretettel meghívja az Elnökség. Az ünnepi beszédet a Kossuth serleggel P. Weisz Richárd ferencrendi reálgim­názium igazgatója mondja. Menű: Vegye sült körettel, kenyérrel, tészta. Ára 1.60 P. A vacsoránál a kiszól ­gállás zavartalan biztosítása érdeké­ben kérjük az étjegyeket okvetlen előre megváltani, kaphatók Pelczmann László és Giegler Ferenc üzletében és a Magyar Királyban. Gazdaelőadások belvárosi és szentgyörgymezői Olvasókörök­ben. F. hó 10-én a Belvárosi Olvasó­körben dr. Czettler Jenő kir. titkos tanácsos, egyetemi nyilvános r. tanár agrárpolitikai, a Szentgyörgymezői Olvasókörben pedig dr. Horn Ede kertészeti tanintézeti tanár tartanak előadást. Credo-gyfilés lesz f. hó 14 én a Belvárosi Kat. Olvasókörben, ame­lyen Homor Imre tanitóképző-intézeti tanár „Milyen lapokat olvasnak az esztergomiak" cimen tart előadást. Katolikus leánynap. Az Áctió Catholica programját akarja megva lósítani a KLOSz, az Iparoslányok Mária Kongregációja és a Margit Kör, amikor március 21 én, vasár­nap d. u. 5 órakor a Belvárosi Ol­vasó Körben katolikus napot rendez, amelyre elvár minden iparos és ke­reskedésben alkalmazott kat. leányt. „A vértanú anya" c. színdarabot könnyekig meghatóan adták elő a Belvárosi Árpádházi Boldog Margit Leány kongregáció tagjai vasárnap a Kat. Legényegyletben. A címszere­pet, Perpetua szerepét, Nóvák Ju liska prefekta adta; mélyen átérzett szerepét igazi művészettel játszotta. Réthy Juliska, Spektenhauser Gizi Perpetua szülei szerepét adták. Ha raszti Terike és Dinnyés Rózsi meg hatóan alakították Perpetua fia sze­repét, a III. és IV. felvonásban. A barátnők 'Bábszky Boriska és Ica, Lovas Rózsi és Joli, Bajus Mariska és Nievald Anci szép római táncuk­kal nyerték meg a közönséget. Kif­fer Rózsi kedves játékával tűnik ki. Haraszti Juci és Újvári Rózsi szé pen játszották fiú. szerepüket. Cse­rép Annus, mint keresztény pap ha­tározott, bátor fellépéséért érdemel dicséretet. Balogh Mariska, Kiffer Rózsi jbörtönőrök nyugodt játékuk­kal váltak ki. Horváth Mariska a rabszolganő szerepét adta. Nem utolsó sorban érdemel dicséretet Dinnyés Juliska szép játékáért. Tóth Boriska és Barmos Teri angyalsze­repet töltöttek be, Szabó Anci pe­dig a táncosnők között szerepelt. Reflektorfényben gyönyörűen hatot­tak az élőképek és álomképek, nem­különben a műsoron kivül bemuta­tott római táncok. Akik ott voltak könnyes szemmel ós emelkedett lé­lekkel távoztak az előadásról; hogy azonban másoknak is legyen részük ezen lelki élvezetben, azért az elő­adást március 21-én fél 5 órai kez­dettél megismételik a Belvárosi Kat. Olvasókör nagytermében, melyre min­denkit szeretettel várnak. Az Esztergomi Páduai Szent Antal Szegénygondozó Egyesü­let 1937. március hó 14 ón (vasár nap) délután fél 6 órakor tartja évi rendes közgyűlését, a városháza nagytermében. Az egyesület tagjait s a szegónyügy iránt érdeklődő kö­zönséget szeretettel elvárja a Veze­tőség. Meghívó. Az Esztergomi Kis­dedóvó Társulat a városház kister­mében f. évi március hó 12 én d, u. fél 6 órakor felügyelő bizottsági ülést s azt követőleg 6 órakor közgyűlést tart, melyre az érdeklődőket tiszte­lettel meghívja az Elnök. Viz alatt az Ipoly-völgye. A felvidéki folyók áradása egyre na­gyobb méreteket ölt. Az Ipoly ki­lépett medréből s Losonctól egész le a Dunáig nagy területek ke­rültek a viz alá. Ipolyságon a ha­tóságok sok lakást kiürítettek. A házak falai repedeznek, két ház össze is omlott. Papi pályára lépni szándékozó ifjak felvétele. A bíboros hercegprí más az esztergomi főegyházmegye kötelékében a papi pályára lépni szándékozó ifjak felvétele ügyében a következőkép rendelkezett: A pá­lyázó ifjak félévi értesítőiket vagy annak hiteles másolatát f. évi ápri­lis végéig küldjék be keresztlevelük, bérmalevelük és szüleik egyházi házasságlevele kíséretében a Szemi­nárium Kormányzósága címére Esz­tergomba, Beküldendő még az ille­tékes plébános vagy hittanár útján ezek ajánló levele is. Az orvosi vizs­gálat felől az iratok beérkezése után történik majd az intézkedés. Felvé­telre csak olyan egyházilag is tör­vényes származású, éptestű és egész­séges ifjak számíthatnak, akik a kö­vetkező iskolai évben a gimnázium hetedik vagy nyolcadik osztályba lép­nek, vagy pedig a teológiai első év­folyamára kérik felvételüket. A püs pöki kar határozata alapján minden papnövendék neveltetési járulékot tar­tozik fizetni, melynek összege a teo­lógián évi 60 P, a gimnazisták szá­mára évi 160 P, amely alól felmen­tés nem adható. Tavaszi kőnyvujdonságokról, magyar írók és tudósok, valamint hírneves külföldi írók könyveinek magyar fordításáról nyújt értékes tájékoztatást a Franklin-Társulat Ma­gyar Irodalmi Intézet tavaszi újdon­ságainak most megjelent jegyzéke, amelyet lapunkra való hivatkozással díjmentesen szolgáltat ki a helybeli könyvkereskedelem minden előfize­tőnknek és olvasónknak. Balesetek. Kalécska Jánosné esz­tergomi Horthy Miklós-út 26 sz. a. lakos alatt a vízlevezető csatorna leszakadt, s az üregbe esés közben bal alsó lábszárát eltörte. — Szőr­szön László 8 éves elemistát ját­szadozás közben egyik társa ellökte. Esés közben bal lábát törte. Sérül­teket a mentők a Kolos kórházba szállították. Kultúrest a Belvárosi Kat. Ol­vasókörben. A Bslvárosi Kat. Ol­vasókör f. hó 14-én, vasárnap este 7 órai kezdettel tartja meg XII. záró kultur-estjét, amelyen beszámol a tartott kulturestekről Mészáros László tanitó, dr. Felber Gyula plébános pedig záróbeszédet mond. Ezalkalom­mal tartja meg a Kör március 15-iki ünnepélyét is, melyen a tanítóképző énekkarával, a Boldog Margit leány­iskola pedig színdarabbal fog sze­repelni. „Húsvét 1937" cimen ezidén is megrendezzük a tavaly oly nagy sikert elért húsvéti olcsó tömeghir­detésünket. Az oldalas kocka hirde­tés f. hó 21-iki számunkban fog megjelenni és mintegy 40 iparos ós kereskedő rendelte meg. Aki érdek­lődik a hirdetés után, annak Földes Vilmos kizárólagos megbízottunk készségesen nyújt felvilágosítást la­punk nyomdájában. Datolyaszőlő, (Afus-Ali) a csemegeszőlők királya! Minden igényt kielégítő, középérésű és b)­termő fajta. Csodás nagy, laza fürtű és bo­gyojú, kemény húsú, kellemas aromájú, jól­tartható és szállítható. Magas áron értékesít­hető. A jelen kor legértékesebb csemegesző­lője. 29 drb. simavessző 6. P, 15 drb. hazai gyökeres 6 P, 10 drb. oltvány Ripárián 8 P, 10 drb. Berlanderin 7 P. Kérje tanulságos leírásomat s árlapomat más fajokról, gyü­mölcsfaoltványokról ZÖLD IGNÁCZ, Sár­keresztur. Fejér megye. Komoly összeíró ügynököket minden községben keresek. Anyakönyvi kivonat. Születések: Havas Miklós rk. bányahivatalnok fia. — Vodicska Mária rk. földm. leánya. — Knizl Erzsébet rk. nap­számos leánya. — Berkesi István rk. erdőőr fia. — Vigh Mária rk. kiszolgálónő leánya. — Molnár Líszló rk. földm. fia. —- Tóth Ju­lianna rk. földm. leánya. — Újvári Zsuzsanna rk. földm. leánya. — Vajgal József rk. gazd. cseléd fia. Halálozások.- Pap Ágnes rk. 5 hó­napos. — Rencz Lajka magánzó rk. 83 éves. — Sziávik Lajos rk. földm. 71 éves. — Hurai Mihály rk. földm. 76 éves. — Galambos Istvánná sz. Schveitzer Anna rk. 43 éves. — Márer József izr. kereskedő 81 éves. Szabó József né sz. Vig Erzsébet rk. 59 éves. — Özv. Baranyai Zsig­mondné sz. Laska Erzsébet rk. 72 éves. — Krischneider János rk. 1 éves. — Pusztai Anna rk. 4 éves. Fúrták János rk. 64 éves. (Csév) — Nemes podhragyi Podhradszky Ká­roly m kir. honv. őrnagy rk. 45 éves. — Véber Ferencné sz. Lugosi Juli­anna ref. 80 éves. — Özv. Árendás Györgyné sz. Nagy Anna rk. 94 éves. — Schniáger János ny. honv. tiszthelyettes rk. 59 éves. Tavasz... ez a szó nemcsak a természet megújhodását jelenti. . . megmozdul minden ós virágzásnak indul a gazdasági élet is. A keres­kedelemben friss, üde reklámvirá­gok nyílnak és felienditik az üzlet vérkeringését. A célszerű reklám út jait nyitja meg az olvasó előtt a Reklámélet, melynek legújabb száma változatos tartalommal, szép kiállí­tásban, tartalmas kirakatrovattal most jelent meg. Szerkeszti :Balogh Sándor. Kiadóhivatal: V., Lipót-kőrút 9. Kér­jen mutatványszámot. Friss laska kapható kg ként 1.25 P ért Marmorstein Mórnál Rudnay tér 10. sz. alatt. Most jelent meg! 320 oldal. Courths-Mahler Siddy nászútja Egy félreismert szerelem izgalmas és megható története Ez a könyv azt nyújtja, ami ma a legtöbb ember életéből hiányzik: romantikát I Ára 2 pengő Kapható minden könyvkeres­kedésben, IBUSz-pavillonban Farkaskutyák alkonya. Rossz napok járnak a farkaskutyákra. A belügyminiszter néhány hónappal ezelőtt leiratot intézett a törvényha­tóságokhoz és ebben ismét rámu­tatott, hogy a farkaskutyák kártéko­nyak. Felhívta a törvényhatóságokat, hogy minden ezközzel igyekezzenek a magyar kutyafajtának tenyésztését elősegíteni. Ecélból emeljék fel a farkaskutyák adóját. Ebben az esz­tendőben 20 pegőre emelték fel a farkaskutyák adóját. A farkaskutyák tulajdonosainak, akik nem mindig kerülnek ki a felsőbb tízezer kutya­barátai közül, választan iok kellett a pénztárcájuk és farkaskutyájuk kö­zött. A választás igen sok esetben a pénztárca mellett szólt. Uj iparossegédi munkaköny­vek. Az iparügyi miniszter a Kir. Magyar Egyetemi Nyomdának uj munkakönyv készítésre adott enge­délyt. A munkakönyv, a most hasz­nálatban levő munkakönyveknek álta­lában megfelel, az eltérés mindössze annyi, hogy a közölt törvényszöve­gekben az azóta történt változások fel vannak tüntetve. A munkakönyv ára 40 fillérben van megállapítva, amely összegnél többet a nyomda semmiféle címen nem számithat fel. • Í & IÚ Csütörtök, március 11. Éjjel 12.05 Hirek. — 6.45 Torna. — Utána gramofon. — 10 Hirek. — 10.20 Felolvasás. — 12.05 Jazz. — 12.40 Hirek. — 1.20 Pontos időjelzés, időjárásjelentés, hirek. — 1.30 Hanglemezek. — 2.40 Hirek. — 4.15 Előadás. — 4.45 Pontos időjelzés, időjárás­jelentés, hirek. — 5 Előadás. — 5.30 Ének. — 6.05 Elbeszélés. — 6.35 Gordonka. >­7.05 Előadás. 7.30 Rádió szalonzenekara. ;— 8.20 Rádió külügyi negyedórája. — 8.35 Közvetítés a Britannia-szállóból. — 9.40 Hirek, időjárásjelentés. — 10 Budapesti Hang­verseny Zenekar. — 11.05 Németnyelvű elő­adás. — 11 20 Jazz-zenekar 'közvetítés. Péntek, március 12. Éjjel 12.05 Hirek. — 6.45 Torna. — Utána gramofon. — 10 Hirek. — 10.20 Felolvasás . — 10.45 Felolvasás. — 11.10 Nemzetközi vizjelzőszolgálat. — 12.00 Déli harangszó, időjárásjelentés. — 12.05 2. honvédgyalog­ezred fúvószenekara — 12.30 Hirek. — I. 20 Pontos időjelzés, időjárásjelentés," hirek. — 1.30 Cigányzene. — 2.40 Hirek. — 4.15 Diákfélóra, utána felolvasás. — 4.45 Pontos időjelzés, időjárásjelentés, hirek. — 5 Ráeió szalonzenekara. — 5.50 Sportközlemények. — 6 Zongora. — 6.30 Felolvasás. — 7 Száj­harmunika. — 7.20 Útleírás. — 7.50 Ének. — 8.50 Hirek. — 9.10 Hanglemezek. — 10 Időjárásjelentés. — 10.05 Szalonötös. — 11 Hirek angol nyelven. — 11.05 Cigány­zene. Szombat, március 13. Éjjel 12.05 Hirek. — 6.45 Torna. — Utána gramofon. — 10 Hirek. — 10.20 Felolvasás. — 10.45 Felolvasás. — 11.10 Vizjelzőszol­gálat. — 12 Hirek. — 12.05 Gordonka. — 12.40 Hirek. — 1.15 Pontos időjelzés, idő­járásjelentés, hirek, — 1.20 Balalajka-zene­kar. — 2.40 Hirek. — 4.15 Mese. — 4.45 Fontos időjelzés, időjárásjelentés, hirek. — 5 Felolvasás. — 5.30 Előadás. — 6 45 Ci­gányzene. — 7.50 Hangjáték 3 részben. — 9.30 Hirek, időjárásjelentés. — 0.50 Zene, II. 10 Vidám hanglemezek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom