Esztergom és Vidéke, 1936

1936-12-03 / 97.szám

Az Úri Leányok Mária Kong­regációjának tagjait felkérjük, hogy f. hó 12-én és 19-én, második és harmadik szombaton délután 5 óra­kor a vizivárosi zárdában megtar­tandó gyűléseinken megjelenni szí­veskedjenek. Egyben értesítjük ked­ves kongreganista testvéreinket, hogy december 8-án reggel 9 órakor a Bazilikában ünnepélyes szentmise keretében fölajánljuk magunkat Égi Anyánknak. Gyülekezés a Baziliká­ban a zászlónk alatt háromnegyed 9 órakor. Kérjük kedves testvérein­ket lehetőleg teljes számmal jelen­jünk meg. Vezetőség. Adakozzunk a belvárosi plé­bánia-templom festésére. A vármegyei mezőgazdasági bizottság közgyűlése. Komárom és Esztergom közigazgatásilag egye­lőre egyesitett vármegyék mezőgaz­dasági bizottsága folyó hó 4-ón, pén­teken d. e. 9 órakor Komárom város­házának kistermében tartja téli ren­des közgyűlését. A gyűlés napjának délutánján a Fiedler János Lenipari Rt. lenfonó gyárának vezetősége ré széről érkezett meghívás folytán a gyűlésen megjelentek megtekinthetik az ottani lenfonógyárat. A közgyű­lés előadói Kosztics Milán, Jezierszky Mihály m. kir. gazdasági felügyelő és vitéz dr. Zsiga János tb. főszolga­bíró. Egy urileány kalandja a kinai rablók között. Erről közöl párat­lanul érdekes cikket a Délibáb új száma, amely 100 oldal terjedelem­ben és gazdag tartalommal jelent meg. Remek rád óműsorokat, pre­mierbeszámolókat, szinházi cikkeket pletykákat, nagyszerű filmrovatot, porapás novellákat, egyfelvonásos színdarabot és több mint száz képet talál az olvasó a népszerű szinházi képeslapban. A Délibáb egy száma 20 fillér. Frontharcos bál. Az esztergomi Frontharcos Főcsoport január 16-án a Magyar Királyban rendezi szoká­sos műsoros farsangi estjót a sze­génysorsú és nagy családú hadvisel­tek segélyezésére. Az előkészületek már folyamatban vannak. Meghívók igénylése a főcsoport titkárainál (Bauer Imre Gazdasági Bank és Nagy József Lőrinc-u. 4.) máris bejelent­hető. A Belvárosi Kat. Olvasókör f. hó 6-án este 7 órai kezdettel ismét megnyitja kultúrestjei sorát. Ezen első kultúresten dr. Felber Gyula plébános az Olvasókör elnöke mondja a bevezető beszédet. Az eddigi ta­pasztalatok szerint mindig nagy ha tással voltak e kultúrestek a hallga tóságra mind szellemi, mind lelki té ren. A komoly műsorszámok mellett vig kisérő számokról is gondosko dott a rendezőség minden estre. Be­lépődij nincs önkéntes adományokat köszönettel fogadunk. Minden estére pontos megjelenést kérünk. ! Megjelent az Esztergom Év­lapjai az „Esztergom-vidéki Régé szeti és Történelmi Társulat" köz lőnye VIII. évfolyamának kettős száma, értékes tartalommal. Benne dr. Zákonyi Mihály a főkáptalan el­hunyt tudós tagjának, Dedek Cre­scens Lajos prel.-kanonoknak életét és irodalmi munkásságát ismerteti A folyóiratban két nagy becsű érte kezes van. Az egyikben dr. Lepold Antal a Magyar Tudományos Aka démia tagja kezdte meg „Az észter gomi vár történetét". A másikban dr. Sinka István oki. középiskolai tanár értekezik „Magyarország Ár­pádkori fő- és székvárosa Eszter gom"-ról. Mindkét dolgozat alapvető adatokat nyújt Esztergom jövő nagy monográfiájához. Végül a szerkesztő Sinka Ferenc Pál a társulat negy ven évvel ezelőtti megalakulását és a legutóbbi közgyűlés fontos hatá­rozatait ismerteti. A folyóiratot a társulat tagjai illetményül kapják, a nem tagoknak bolti ára 5 P. A tár­sulati tagoktól a mult évi dijat nem szedik be, mert akkor a folyóirat nem jelent meg. Most tehát az illet­mény kézbesítésekor csupán az idei tagsági dijat kell megfizetni. Koponyavadászok szigete. Bor­neóról, a koponyavadaszok szigeté­ről páratlanul érdekes képekkel illuszt­rált cikket közöl Tolnai Világlapja új száma, amely nagy terjedelemben és gazdag tartalommal jelent meg. A legkiválóbb magyar irók novelláin kivül számtalan pompás riportot nagy­szerű cikket, remek folytatásos re­gényt és közel száz kitűnő képet talál az olvasó a népszerű képeslap­ban. Tolnai Világlapja egy száma 20 fillér. Balesetek. Juhász Ferenc 15 éves kovácstanuló, tóvárosi lakosnak tüzes vasszilánk esett balszemébe. — Bartl Ferencné 44 éves takarítónő esztergomi lakosnak, kődarab esett jobb lábára s azt bokában eltörte. — Lukász Albert 42 éves bányamun­kás, esztergomi lakos a padlásról leesett, fején megsérült. — Rausch Sebestyén 8 éves iskolásfiú, táti la­kost iskolatársa ellökte, bal lábát törte. Súlyos sérülteket a Kolos-kór­házban ápolják. Férjhezmenőknek: a legszebb ruha selymek, kelengye vásznak, szines és fehér damasztok, nagy-vá­lasztékban — olcsó árakon ILLÉS DIVATÁRUHÁZB 'N Széchenyi-tér 21. Csütörtök, december 3. Éjjel 12.05 Hirek. —6.45 Torna. — Utána gramolon. — 10 Hirek. — 10.20 Felolvasás. — 12.05 Hanglemezek. — 12.30 Hirek — 1.40 Hegedű. — 2.40 Hirek — 4|a Elő adás. — 4.45 Időjelzés, időjárásjele tés, hi­rek. — 5 Előadás. — 5.30 Szakszofon han^ lemezek. — 5.55 Előadás. — 6.20 Ének, zongorakísérettel. — 6 50 Felolvasás. — 7.20 „Traviata" közvetítése as Operaházból. — 8.0^ Külügyi negyedóra. — 8.55 Hirek. — 9.50 Időjárásjelentes. — 10.35 Cigányzene — 11.15 Jazz. Péntek, december 4. Éjjel 12.05 Hirek. — 6.45 Torna. — Utána gramofon. — 10 Hirek. — 10.20 Felolvasás. —• 12 05 Cigányzene. — 12.30 Hirek. — 1.30 Szimfonikus Zenekar. — 2.40 Hink. — 3 A jótékonycilu államsorsjáték húzása. — 4 15 Diákfélóra. — 4.45 Időjelzés, idő­járásjeleutés, hirek — 5 Munkásfélóra. — 5.30 Szalonzene. — 6.25 Sportközlemények. — 6 35 Előadás. — 7.05 Ének, zongorakí­sérettel. — 7.40 Előadás. — 9.10 Hirek. — 9,30 Vonósnégyes. — 10 Időjárásjelentes. 10.30^Hanglemezek. — 11 Hirek angolnyel­ven — 11.05 Cigányzene. Szombat, december 5 Éjjel 12.05 Hírek. — 6.45 Torna. — Utána gramofon. — 10 Hirek. — 10.20 Felolvasás — 12.05 Szalonzene. — 12 05 Hirek. — 1.30 Zongora. — 2.40 Hirek — 4 15 Mesedélután. — 4.45 Időjelzés, időjárásjelentés, birek. — — 5 Előadás. — 5.30 Hanglemez-revű. — 6 30 Előadás. — 7 Cigányzene. — 7 45 „A faun". Vígjáték három felvonásban. — 9.40 Hirek, időjárásjelentés. — 10 05 Beszél­getés. — 10.55 Operaházi zeneksr. Kossuth Lajos-utca elején kettő szobás komfortos lakás áthelyezés miatt jan. l-re átadó. Cim a kiadóban, Bérbe keresek Szentgyörgy mezőn 2—3 szobás magányos házat azon nalra. Cim a kiadóban Kiadó 3 utcai szoba, fürdőszoba előszoba konyha és mellékhelyiségek bői álló lakás május l-re. Cim : Köl­esei-utca 4 sz. Menhelyi testvér leánykák 4—5 éves ref vallásúak csakis ref. nevelő­szülőkhöz azonnal kiadhatók. Jelent­kezni lehet a telepfelügyelőnőnél Sí­mor János-u. 6 sz. Borjas tehenek eladók Balassa Bálint-u. 13 sz. Szentgyörgymező. Kiadó lakás a Simor János-utca 32. sz. házban egy 3 szobás utcai la­kás nov. l-re kiadó. Megtekinthető d. e. 10—11-ig. Bővebbet Nagyduna-sor 5. sz. alatt. Elveszett egy oxidált ezüst fogla latú gyémánt fülbevaló. Megtaláló vigye Simor J.-u. 60 sz. alá, hol ju­talomban részesül. Egy jó állapotban lévő használt pianinot megvételre keresek. Cim a kiadóban. Két szobás utcai lakás kiadó, Dobozy Mihály-u. 3 szám alatt. Két szobás komfortos lakás kiadó Budapesti-utca 1. sz. alatt. Megtekint­hető hétköznap d. u. 4—5 óráig. Eladók : 1 Esterházy-kocsi, lovas igáskocsi, 1 futó ló, 2 lószerszám, 3 és fél lovas Ganz villamos motor, hen­geres daráló, bok nyereg, tricikli, 50 mázsa here, 25 mázsa árpaszalma, 5 hold tengeriszár, tejeskannák, tejes üvegek, alfa szeparátor. Cím: Uri-utca 7. szám. Intelligens urat vagy hölgyet „ak­vizitőrnek" felvesz a Nemzeti Beteg­biztosító. Felvilágosítást ad az Esz­tergomi Gazdasági Bank. I láSZNáLION niNDENKI SZATZLAUER-FÉLE mi in ni ilium inni IIIIMIIMIIIIM— mm KÖHÖGÉS ELLENI CUKROT aki a köhögéstől és rekedt­ségtől meg akar szabadulni. 10 dkg. 30 fillér. MMMMIMWMMMW Mikulásra! gyermekjátékok sokasága: autók, tankok, repülőgépek, vasutak, gőzgépek és mozigépek, ólomkatonák, ágyúk, játékvárak, szép és csinos kis házak bútorozott szobákkal, babák, babakocsik, hintalovak, mackók és gumiállatok, képes- és mesekönyvek és egyéb kedves ajándékok: sakk, dominó, kuglizó, ródlik és szánkók, ping-pong készletek, gumilapdak, rutballapdák, hegedűk, tárogatók, gitárok, harmonikák és trombiták, gramofon és gramofonlemezek, levél- és pénztárcák legolcsóbban kaphatók: ELIT MOZI Csütörtökön 7 és 9 órakor Pénteken 7 és 9 órakor Szombaton 7 és 9 órakor Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor Magyar filmgyártás ékköve! ÉN VOLTAM Bulla Elma első magyar filmszerepe* Meiler Rózsi „Vallomás" cimű szín­művének változata. Főszereplők: Bulla Elma, Törzs Jenő, Csortos Gyula, Kiss Ferenc, Uray Tivadar, Vaszari Piroska, Erdélyi Mici, Boray Lajos, Gonda György. Kisérő műsor: Varázslövölde Zenés-táncos film. Düsseldorf a Bajna gyöngye Kulturfilm. Hangos Magyar Hiradó Oz leiáthelye zés! Mély tisztelettel értesítem a n. é. közönséget, hogy a Kossuth Lajos-u. 29 sz. alatti férfi és női kalapos üzletemet 1936. december l-én Eossnth L.n. 28 s z. alá i (a Korentsy-fóle csemege üzlet melletti házba.) helyezem át. Kiváló tisztelettel Németh 6. Alajos férfi és női kalapos mester. hangszer- és játékárú-ihletében Szent Lodnc-ntca 3. Kultur MOZGÓ Szerdán 7 és 9 órakor. Ketten J jeggyel A világirodalom legszebb, leg­olvasottabb regénye filmen! Dosztojevszkij a halhatatlan orosz regényíró csodálatos regényének film­változata. A regény minden szépsége fordulatos, meglepő jelenetei híven visszatükröződnek ebben a filmb en j Müncheni múzeum Gyönyörű kulturfilm. Hangos Foz hiradó Felelős szerkesztő és kiadói Laiszky Kázmér, Szerkesztő: Sebők József. Nyomatott Laiszky János könyvnyomdájában, Esztergom,

Next

/
Oldalképek
Tartalom