Esztergom és Vidéke, 1936

1936-02-27 / 17.szám

1996. február 27. ESZTERGOM és VIDÉKE 3 de legkésőbb folyó évi június hó 30-dig tegyék meg a szükséges lé péseket. Aki ezen határidőt is elmu­lasztja, az vessen magával és viselje a következményeket. Ugyancsak örömmel közöljük, hogy a m. kir. kormány által elké sziteít és folyó év február 21 én a képviselőházba benyújtott telepítési törvénytervezet messzemenő kedvez menyeket biztosit a vitézek, hadi­rokkantak és frontharcosok részére Jóleső érzéssel konstatálhatjuk, hogy amit közvetlenül a világháború után megalkotott földreform törvény, a földbirtok helyesebb megoszlását szabályozó 1920 évi XXXVI. t. c. eimulasztott, azt a mai kormányzat a telepítési törvénnyel részben orvo­solni óhajtja. Közvetlenül a háború után midőn még az illetékes tényezők a lezajlott világháború frontharcosaival nagyobb lehetőségek mellett intenzivebben törődhettek volna és róluk nagyobb mérvben gondoskodhattak volna, amikor még a háborús emlékek frissek voltak és a hadból visszatér tek legjobban rászorultak volna a segítségre elismerésre és támogatás­ra, erre nem találtak lehetőséget, ellenben a mai kormányzat a mai sokkal súlyosabb gazdasági helyzet­ben módot talált arra, hogy a had viseltek részére háborús érdemeik részbeni jutalmazásául jól megér demelt előnyöket és kedvezményeket biztosítson. A Frontharcosok biznak abban, hogy a törvényhozó testület oly sze­retettel és megértéssel fogadja a ter­vezet vonatkozó rendelkezéseit, mint amilyen jó indulatot tanusit a kor­mánytényezők részéről a hadviseltek iránt a tervezet. Az Esztergomi Frontharcos Fő­csoport folyó év március hó 1.-én d. e. 11 órakor tartja a Városház nagytermében a szokásos bajtársi tájékoztató összejövetelét. A veze­tőség kéri a helybeli főcso port Tag­jait és a szövetségbe belépni szán dékozó hadviselteket, hogy a tájé­koztató összejöveteleken mindenkor teljes számban és pontosan jelen­jenek meg. Tájékoztató összejöve­telt tartunk minden hó első vasár­napján fenti helyen és időpontban. HIHISK A héten a Kerschbaummayer gyógyszertár tart éjjeli szolga, latot. A hercegprímás egyházi funk­ciói. Serédi Jusztinián dr. bíboros hercegprímás, aki szombaton hiva­talos ügyek intézésére utazott a fő­városba, vasárnap, mint az Actio Catolica országos elnöke, résztvett azon az ebéden, amelyet verseghi Nagy Elek ny. vatikáni követ adott budai palotájában, a magyar fővá­rosban tartózkodó P. Gillet szent­domonkosrendi generális tiszteletére. A bíboros Egyházfej edelem hétfőn meghallgatta P. Gillet előadását és még az esti órákban hazaérkezett székhelyére. —- Az esztergom vizi városi plébánia-templomban évtizedek óta nagy fényességgel tartani szo­kott farsang három utolsó napi en­gesztelő szentségimádás keddi be­fejező ájtatosságát a bíboros Fő pásztor végezte. — Hamvazószer­dán ugyancsak a Hercegprímás vé­gezte a hamvazás szertartását és az ezzel kapcsolatos főpapi szentmisét. A szeminárium új rektora. Hírt adtunk arról, hogy a Hercegprímás Tóth Kálmán dr.-t esztergomi pre­látus kanonokká nevezte ki. Az új kanonok Breyer István dr. püspök­nek Győrbe történt eltávozása óta helyett.s kormányzója volt a pap­nevelő-intézetnek. Kanonokká történt kinevezésével egyidejűen a Herceg­prímás az érseki szeminárium rekto­rává nevezte ki a tudós főpapot, aki most kezdte meg a biblikus kated­rán előadásainak 44-ik szemeszterét. Gyászhír. Özv. Fekete Árpádné szül. Brunner Ilona, a nemrég el­phunyt Fekete Árpád hercegprimási főszámvevő özvegye, f. hó 23-án 64 leves korában hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése tegnap, szerdán [délután volt meleg részvét mellett a belvárosi temetőben lévő családi sír­boltban. Az elhunyt úrasszonyt ki terjedt rokonság, köztük Grósz, Szecs kay és Brutsy családok gyászolják. A francia követ ebédet adott a hercegprímás tiszteletére. Gas ton Maugras budapesti francia kö vet héttőn délben a követségen ebé det adott Serédi Jusztinián herceg primás és a magyar fővárosban tar­tózkodó P. Gillet, a Szent Dómon kos-rend generálisának tiszteletére. Az ebédre hivatalos volt Kelemen Krizosztom pannonhalmi főapát is. Sztamorai János kitüntetése. A kormányzó a miniszterelnök elő terjesztésére Sztamorai János m. kir. kormányfőtanácsos, a Közérdekeltsé gek Felügyelő Hatósága elnökének e munkakörében fáradhatatlan buz­galommal és odaadással teljesített különösen érdemes szolgálata elisme réséül a Magyar Érdemrend közép­keresztjét adományozta. Sztamorai János a többek között az Esztergomi Kereskedelmi és Iparbanknak is al elnöke. A vízivárosi Szentségimádás. A farsangvégi háromnapos megkérlelő ünnepélyes szentségimádás a vízi­városi plébániatemplomban az utolsó évek hagyományos fényét is felül­multa. Ilyen fénnyel, ilyen nagy lá­togatottsággal csak évtizedek előtt, az áldott, szép békeévekben ünne pelte az eucharisztikus Ur Jézust as esztergomi és környéki hivők hatal­mas zarándok serege. Az idén az egyes tanintézetek növendékei is elzarándokoltak a szentségi Ür Jézus imádására, tanítóik és tanáraik ve­zetésével, mind a három napon. A hivők egész napon át seregestül ke restek fel a templomot. Mind a há­rom napon az istentiszteletek alatt zsúfolásig megtelt a virágdíszben és fényárban úszó templom. Kiváló egyházi szónokok mondottak szent­beszédeket. A kedd esti befejező áj­tatosság fényét különösen emelte, hogy azt a bíboros Főpásztor vé­gezte, aki az eg yházközség ve zető sége és férfitagjainak a primási pa­lota kapujától a szentélyig felállított kettős sorfala között vonult be a templomba. A befejező ájtatosságon ott táttuk a hatóságok képviselőit is, akik a szentély előtt állottak fel, mert a részükre fenntartó't helyet is elfoglalták az oda beszorult jámbor hivők. A templomban nem voit egy talpalattnyi hely, a sekrestye is meg­telt és még sokan az utcáról hall­gatták végig a szentbeszédet és li­tániát Halálozás. Horváth Mihály, Esz­ergom város hosszú éveken át volt íegymestere, a belvárosi kat. egy­házközség alelnöke, a Belvárosi Kat. fölvasókör másodelnöke, várm. tör­Ivényhatósági bizottsági tag, városi jképviselő, f. hó 23-án életének 77., házasságának 55. évében rövid be­tegeskedés után elhunyt. Nagy rész vét mellett temették el kedden dél­után a belvárosi sírkertben. A sír­nál a város nevében Sántha József dr. városi tanácsnok búcsúzott el megható gyászbeszéddel a város derék, hűséges és hasznos munkás­ságot kifejtő hegymesterétől. A nagyszerűen sikerült Öreg­cserkész-jelmezbálról a helyszűke miatt a szombati lapunkban fogunk beszámolni. A hercegprímás nyitja meg a győri nagyböjti előadásokat. A Győri Katolikus Kör március l-én kezdi meg böjti kulturelőadásait, me­lyet ezidén dr. Serédi Jusztinián bí­boros hercegprímás fog nagy be­széddel megnyitni. Ezen ünnepélyes megyitáson az üdvözlő beszédet dr. Radocsay László főispán fogja mon­dani. Aranymennyegző. Pózna Rezső ny. hercegprimási erdész és neje Hogelmayer Karolin f. hó 23-án tar tották aranymennyegzőjüket a Ba­kács kápolnában nagyszámú család­juk jelenlétében. Az egyházi szer tartást dr. Lepold Antal prelátus­kanonok végezte gyönyörű beszéd kíséretében. Tavaszi püspöki konferencia. A bibornok hercegprímás a magyar országi latin és görög szertartású római katolikus püspöki kar tagjait a szokásos tavaszi konferenciára március 18-ára hívta össze. A püs­pökkari értekezlet délelőtt 9 órakor kezdődik. A konferencia elé tartozó ügyek benyújtásának ideje két hét­tel a konferencia előtt, tehát már­cius 4-én lezárul, ezután beérkező beadványokat nem vesznek fel a konferencia tárgysorozatára. Hagyományos siker jegyében folyt le hétfőn este a Turista Egye­sület és a Polgári Egyesület farsang­záró estje. Ezidén a szokástól elté­rőleg nem terített asztalok mellett, hanem széksorok előtt pergett le Hoffmann­Schamburg György : „Ni­hilisták" cimű 3 felvonásos bohó­zata, melynek komikus fordulata* állandó derültségben tartották a nagy termet egészen megtöltő mulatni vá gyó közönséget. A szereplők közül különösen kitűnt Kemény Miklós a rendőr és Staar Endre dr. a ven­déglős szerepében. Otthonos játékuk kai sok vidám percet szereztek a közönségnek. A többiek is mind fé­nyesen megálltak helyüket: Rosz­náky Nelly (vendéglősné), Baross Magda (szobalány), Szölgyémy József (alispán), Vihar Imre (tudós), Peter­nák (angol), Pózna József (rendőr­kapitány) és ifj. v. Környey László (pincér). A mulatság nemcsak er­kölcsileg, de anyagilag is fényesen sikerült és a legvidámabb hangulat­ban a reggeli órákig tartott. Hangverseny és szinelőadás a tanítóképzőben. Az esztergomi érs. rk. tanítóképzőben március 1 -én d. u. 5 órakor hangverseny és szinelő­adás lesz. Szinre kerül „Eszméim győzedelme" c 3 felvonásos szinmű, amelynek tárgya br. Eötvös József élete. Olvasóink figyelmét felhívjuk eme első színvonalas böjti est mű­sorára. Az iparosleányok Mária-kong­regációja hétfőn rendezte szoká­sos farsangzáró műsoros batyubál­ját a Belvárosi Olvasókör helyisé geiben. A megjelentek között ott lát­tuk Keil Mihály és Merpa László káplánokat kik a rendezésben élénk munkát fejtettek ki, továbbá, Vezér Mária, Meszéna 'Jolán, Zséger Lász­lóné és Makray Rózsi tanítónők il­letve óvónőket. Vacsora alatt érke­zett dr. Felber Gyula belvárosi plé­bános kit hangos éljenzássel fogad­tak. Ezután megkezdődött a tánc, melyhez gramofonszó szolgáltatta a zenét. Tréfás meglepetésnek volt színva az a rövid, de igazán far­mguíoljára való műsor, melyben színdarab, duett és egy magánjele­net volt. Szerepeltek Gregor Ilonka, Fleischer Manci, Újvári Rózsi, Szabó Rózsi, Putz Ilonka, Fleischer Bözsi és Varga Ancika, kik kellemes já tékukkal nagy sikert értek el. Tom­bola sorsolás után tovább folytatták a táncot és maradt együtt a ked­ves társaság a legjobb hangulatban. Szobi vasúti baleset. Mult pén­teken 22 óra 18 perckor Szob állo máson a 148. számú CSD vonattal érkezett mozdony a vonatról lejárva, az állomás ellenkező oldalára ha­ladt és ott a bejáró 138. számú sze­mélyvonat mozdonyát horzsolta. A balesetből kifolyólag a csehszlovák mozdony és a 138. számú vonat mozdonya lényegtelenül megsérült és a 138. számú vonatban a pod­gyászmellékkocsi egy tengellyel ki­siklott. A balesetből kifolyólag há­rom vasúti alkalmazott könnyebben megsérült. A 148. számú CSD vo­nat mint 201. számú gyorsvonat Közlekedik Budapestig. E vonattal utazott Hodzsa Milán csehszlovák miniszterelnök is, különtermes ko­csiban. E vonatnál a balesetből ki­folyólag harmincnyolc perc késés kö­vetkezett be. Egyébként e vonatot a fentiek szerint a baleset nem érin­tette. A Hadirokkantak Esztergomi Csoportjának jótékonycélú elő­adása. A Hadirokkantak Esztergomi Csoportjának rendezőbizottsága va­sárnap délelőtt a varosházán Korn­háber Samu ny. ezredes elnöklete alatt rendezőbizottsági gyűlést tar­tott. Az elnöki előterjesztés vázolta azt a helyzetet, amely szükségessé teszi egy jótékonycélú előadás meg­rendezését és ismertette annak ke­reteit. A megjelentek egyhangú lel­kesedéssel fogadták a szép tervet és készséggel felajánlották közreműkö­désüket. A belépőjegyek már e hé­ten elkészülnek, azokat a meghívók­kal együtt juttatják el városunk kö­zönségéhez. A színielőadás március hó 7-én és 8-án lesz a Fürdő-szálló színháztermében, az előadás nívóját a közismert műkedvelői gárda biz­tosítja. Ezúton is felkérjük városunk hazafiasán érző nemeslelkű közön­ségét, támogassa megjelenésével és anyagi hozzájárulásával rokkantjaink ezen nemes törekvését, mivel min­den fillér a legilletékesebb helyekre jut és a legjobban rászorultak ke­serű könnyeit segit letörölni. A Belv. Kat. Olvasókör farsang­vasárnapi bálja a várakozásnak meg­felelően nagyon jól sikerült. A mű­kedvelő gárda Almási: A tót leány c. 3 felvonásos népszínművét adta elő kedves, menyerő játékával. A nagyszerűen játszó szereplők közül sok tapsot kapott Dombóvári Erzsi, aki a főszerepet játszotta könnyed, biztos játékával; Réthy Juliska, Ga­rai Erzsi, Marschalek Magda, Töl­gyesi Rózsi, Tóth Rózsi, Cserép An­nus és Lovas Rózsi: ki-ki a maga szerepében kiválót nyújtott, a férfi­szereplők közül Stuglovits József főszereplő, Uramovszki János, Fa­ragó Ferenc, Maszár József, Nóvák Ferenc és Tóth-Major János nyerték meg különösen a közönség tetszését, de a többi szereplők is : Mészáros András, Gálicz Ferenc, Újvári Fe­renc, Búzás Kálmán, Faragó József, és Búzás Lajos nagyszerűen beleil­lettek a kiváló együttesben, amely­nek sikerét Pollák Gyula egyleti tit­kár kiváló rendezése biztosította. A szindarabb után reggel 6-ig tánc következett. A bálról mindenki azzal ment haza, hogy ide érdemes volt eljönni szórakozni. Az Esztergomi Páduai Szent Antal Szegénygondozó Egyesü­let 1936 évi március hó l-én, va­sárnap délután 5 órakor tartja ren­des évi közgyűlését a Városháza nagytermében, melyre az Egyesület tagjait és az érdeklődő közönséget ezúton is tisztelettel meghívja a Ve­zetőség. Kulturest a Belvárosi Körben. A Belv. Kat. Olvasókör 'XI. kultur­estjét márc. 1 -én vasárnap 4 órai kezdettel tartja, amelynek műsora a következő: 1. Borz Lajos tanügyi s. titkár: Mentsük meg nemzeti ér­tékeinket. 2. Koitler László állator­vos : Hasznos tudnivalók az állat­betegségekről. A kisérő műsort Am­mer József belv. karnagy nyújtja gramof onlemezekkel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom