Esztergom és Vidéke, 1936

1936-01-26 / 8.szám

1986 január 26. 3 váló munkakedvel és kitartással vesz részt az oktatásban. Az esti hat órai üzle'zárásra vonatkozó társulati kérvény technikai okok miatt megrekedt a város vezetőségénél. Elnök sürgetése foly tán most már határozott Ígéretet kapott dr. Brenner Antal főjegyzőtől, hogy a kérvényt pártolólag felterjeszti a keresk. miniszterhez és an nak elfogadásával a kereskedőknek egy régi óhajtása fog megvalósulni. Csak az élelmiszerkereskedők üzletei maradnak majd 7, illetve 8 óráig nyitva. Jó-Dobronya Béla választmányi tag indítványára széleskörű propa ganda fog megindulni a tagok létszámának a fokozására, mert Esz tergomban 320 iparigazolványos ke reskedő létezik és ezeknek csak mintegy harmada tagja a társulatnak. Minimális tagdijak megállapításával törekszenek majd az érdekel tekét belépésre bírni. A társulat elhatározta, hogy febr. 15.-én a Magyar Király szállodában társas vacsorával egybekötött táncestélyt tart a kartársi szellem ápolására és már ez úton kéri az elnökség, hogy ezen a vacsorán minél többen jelenjenek meg. Végül megemlítette az elnök, hogy korábbi elhatározás szerint ez év tavaszán fogja a társulat 75 éves fennállásának jubileumát tisztújítás sal egybekötött díszközgyűlésen megünnepelni és igyekezni fog a társulat múltjához méltó keretek között a kiváló elődök édemeit kiemelni és megörökíteni. E jubileumi közgyű lésre már előre is felhívjuk az érdekeltek figyelmét. EGYRŐL-MÁSRÓL A sallangos karasla-salavári és az égy pénzes lipandit Az esztergomi bencés-gimnázium ötven év előtti történettudós igazgatójának : Villányi Szaniszlónak 1891ben „Néhány lap Esztergom város és megye múltjából" cimen megjelent könyvében „Az iparcikkek és munkabér árszabálya 1735-ben" cimű fejezete, amennyiben éppen a kétszáz év előtti életviszonyokat s az akkor űzött különféle iparágakat tünteti fel, kétségtelenül érdekelheti a mai, — árdrágításokkal, ármaximálásokkal, kontáriparosokkal s az üzleti konkurrenciával megnehezített — viszonyok közt élő polgárságot is. Mik voltak a kétszáz év előtti iparosmesterek által előállított közszükségleti cikkek s használati tárgyak, milyen anyagból, milyen árak mellett árusították azokat a céhek által akkor annyira ellenőrzött iparosok, ki és hogyan őrizte ellen az ipartermékek árát, a munkavállalók munkateljesítményét, milyen szankciók voltak a rest munkással szemben ? stb. Mind olyan kérdések, melyekre bő feleletet adnak a XIII— XVIII. századokban fennállott iparoscéhek működéséről írott művek, melyek közül Szádeczky Lajosnak, Meltzl Oszkárnak s több későbbi írónak munkái adnak részletes, pontos feleletet. Mi azonban, mint fentebb említettük, Villányi Szaniszlónak csupán az Esztergom-városi s megyei iparosokra vonatkozó feljegyzéseiből óhajtunk itt néhány, a teljességre nem törekvő érdekes pontot elősorolni. A mai generáció megmosolyogja ma már a szoknyanadrág, a nadrágszoknya és a kepp idejében a sallangos karasia salavári nevét és mig a tejszínhabos gesztenyepüréért hatvan fillért fizet a cukrászdában, tűnődve mereng el azon, mi is lehetett az az egy pénzes lipandit? Megmondjuk hát sebtiben, mielőtt áttérnénk a komolyabb mondanivalókra. A salavári tulajdonképpen férfinadrág volt, melyet karasiából aba-, vagy remek-posztóból készítettek a szabók, míg az egy dénárba, (egy pénzbe) kerülő lipandit pék sütemény-féle volt Az akkor érvényben lévő pénz a forint s a váltópénz a dénár volt. Az' árúcikkek árát a vármegye és a város részéről kiküldött hivatalos bizottság állapította meg. Ennek tagjai voltak Gyulay Ferenc első és Pamhakel Mihály másodalispán és egyúttal számvivő; Tersztyánszky János fő- és Nedeczky Ferenc aljegyző, Huszár Imre párkányi, Missies Mihály esztergomi szolgabírák, Huszár László és Paxy István esküdtek. A sz. kir. város részéről Rottenstein Ferenc és Zelesy András. Ez volt az ármegállapító bizottság. Ma már legtöbbje ismeretlen név. Az ily módon megalakult és szakértőkkel kiegészített bizottság összeállította az árszabályt, melyet Vizivárosban, jelenleg Ferenc József-út 63. szám alatti házban, az akkori megyeházán ülésező megyei közgyűlés elfogadott és végrehajtásával az első alispánt bízta meg. Az árszabály kiadatott az összes céheknek, azonfelül pedig utcaszerte dobszóval is ki lett hirdetve tudomásulvétel céljából a polgárságnak. Lássuk már most, milyen iparágak voltak akkor s mik voltak a legkeresettebb, a mi fülünknek máibizony sokszor furcsa nevű iparcikkek ? A mészárosok font számra mértek tehénhúst, borjúhúst, disznóhúst, marha- és ürüfadgyút s eladtak nyers állati bőröket. Hentesekről az árszabály nem tesz külön említést. A pékek 12 lat súlyú zsemlyét fehérlisztből egy pénzért (dénár), a 6 lat súlyút fél pénzért adhatták. Volt egy pénzes, fél pénzes szarvas (kifli), perec, öt pénzes cipó, egy pénzes sóslepény és egy pénzes lipandit. A csizmadiák készítettek karma zsin csizmát bőrrel bélelve, fontos talppal, arany borítással 3 forint 56 dénárért. Díszítették ezüsttel, selyemzsinórral is. A kordovánból, szattyánnal bélelt és szőrzsinórral díszített csizma csak 1 frt. 20 dr. volt. Tehénbőr csizma halásznak való, fél singes fára készítve 2 frt. Asszonyoknak szattyánból és síkos kordovánból készítettek csizmát a csizmadiák. Mert voltak aztán német vargák, akik finomabb lábbelit, lovagnak való finom kapás csizmát, férfi befűző sarut, pantoflit (papucsot) ba gariacipőt, s magyar vargák, akik egyszerűbb halászcsizmát, bakancsot, tehénbőr sarut, öreg embernek való deli csizmát, finom bőrből kapezát, bocskort készítettek s a cserzővargák állati bőröket is dolgoztak ki. A tímárok leginkább talpbőröket készítettek, de kidolgoztak halzsírral borjúbőrt, vagy más bőrt is, melyeket színesre is festettek. A szappanosok szappant és gyertyát a mézeskalácsosok viaszgyertyát, szövétneket (fáklyát) és tekercsgyertyát (rorátégyertyát) készítettek. Ezeknél külön megjegyzi az árszabály, hogy a mézeskalácsos tartozik jó és tiszta munkát végezni és terpentinolajat mértékletesen adni; a többi, mesterséghez való munkáját pedig a gabona és a méz olcsósága miatt — jó lelkiismerete szerint, — szintén tartozik olcsóbban adni, mert ellenkező esetben vagyona és áruja elvétetik. Egyik megyei protocollumban szörnyű eset is foglaltatik Koch Pál gazdag esztergomi bábsütőről és mézeskalácsosról, kit 1706-ban öt városi, egy szenttamási és egy tokodi kuruc éjjel kiraboltak foglyul magukkal vittek s künn a mezőkön „levágtak". Az elrablott tárgyakért a városi tanács Krajczárosnak, a gyilkosok egyikének házával és szőlőjével kártalanította az özvegyet. Abban az időben a vásznat nem textilgyárak, hanem takácsiparosok állították elő. Asztalkendőket hármas hímmel, vánkoshéjakat, asztalterítőket sújtásokkal, vagy különféle alakokkal, kendőket vessződíszszel stb. készítettek. Egy rőf 32-es (legszélesebb) házivászon ára 10 dénár volt. A szűcsök juhászködmönt, füles süveget, bőrkeztyűt készítettek, mentéket béleltek állatprémekkel, bőröket csáváltak. A szolgák vagy szolgálók mentéjét is rókaháttal, vagy rókamállal béllelték, a ködmönt meg báránybőrrel. A süvegesek íodorbarkás süveget, sapkát és kapcát készítettek. A kötélverők hajóköteleket, alattságot, hámistrángot, kötőféket, gaz dasági és háztartási köteleket, spárgát, kenderhámot, puttonpántot, hevedert, pányváskötelet, ostort készítettek. A magyar nemzeti viselet jellegzetes sokoldalúságát igazolja a sokféle szabómunka is. Háromféle szabót különböztet meg az árszabály vásáros szabót, magyar szabót és szűrszabót. Angol szabó még nem volt. Készítettek dolmányt karasiából, szakolcai posztóból, remekposztóból, abaposztóból. Sötétkék „sallangos karasia salavardi", nadrág, nagyobbféle ára 90 dénár. Nagy férfinak való gránát, skarlát, spanior vagy selyemposztóból való dolmány megvarrása 1 frt. Majlandi mentét szárgombokra, lengyel mentét, aszszonyoknak prémes, azaz gallanszoknyát, férfiaknak abaköpenyt, prémes dolmányt, sujtásos, paszomántos mentét, cafrangos nadrágot a magyar szabók készítettek. A szűrszabók szűrt és szűrdolmányt varrtak. A harisnyakötők birkagyapjúból színes harisnyákat, ujjas és ujjatlan kesztyűket, hálósüvegeket s kapcákat kötöttek. Az asszonyok tarka, szürke vagy kék harisnyát hordottak. A legdrágább, mert legdivatosabb s legelőkelőbb a karmazsinvörös női harisnya volt. Ez a bíborvörösnek felel meg. A harisnyák természetesen jó vastag, tartós anyagból készültek. A kovácsok teljesen azonos munkát végeztek a mostaniakkal, legfőbb munkájuk lévén a különböző