Esztergom és Vidéke, 1936

1936-08-20 / 67.szám

Korzózok zavarják az ország­utak autóforgalmát. Számos pa­nasz érkezett az utóbbi időben a KM AC-hoz, hogy a budapest—bécsi a budapest—szolnoki, valamint a balatoni utak forgalmát a beépitett területen az est beálltával a hely­beli fiatalság korzója zavarja. A fiata­lok, természetesen mindkét nembe­liek, az országutakon végzik üdítő sétájukat, mégpedig csoportosan és igy csaknem teljes szélességben le­foglalják az utat. Az autósok csak lépésben haladhatnak előre ezeken a helyeken, mert a korzózok nem haj landók szabaddá tenni az utat és egy-egy erélyesebb dudaszóra go­romba megjegyzésekkel válaszolnak. A helyzet a Bécs felé vezető or szágúton a legsúlyosabb és a for­galmi akadályok Dorog, Nyergesúj­falu, Süttő és Szőny községekben jelentkeznek a legerősebben. A KMAC most a belügyminisztertől tiltó ren­delet kiadását kéri. Hirtelen halál. Kajner Istvánné sz. Stámusz Teréz esztergomi lakos, f hó 13-án hajnalban, a kusztusi dűlőben levő kunyhójában, hirtelen elhunyt. Az orvosi vizsgálat érelme­szesedésből származó súlyos szív­bajból származott szivbénulást álla­pított meg a halál okául. Buraií TXUltSZEMTAPASZ Kapható Meszes Istvánnál Dévényi Laci, ez a ritka tehet­ségű gyermekszinész, kit városunk­ban rokoni kötelékei révén sokan ismernek, augusztus 19-én és 20-án személyesen fel fog lépni az itteni Elit Moziban (Széchenyi-tér), hol e napokon a nagysikerű „Légy jó mindhalálig" c. filmet fogják bemu­tatni. Mig e színműben Nyilas Misi szerepét Vaszary Piroska játszotta, addig a filmen ugyanezen szerep eljátszását Dévényi Lacira bizták, ki e feladatnak, épp úgy, mint az „Ur katonái" gyermekszerepében kitű­nően meg is felelt. Bizonyára nagy érdeklődéssel várja Esztergom kö­zönsége, hogy e ritka gyermeksztár személyes fellépését láthassa, azért is a várható torlódás miatt jól teszi, aki jegyét ezekre az előadásokra előre megváltja. Anyakönyvi kivonat. Születés: Bánki S;efánia rk. bányász leánya. — Házasságkötések: Sipka Péter sekrestyés és Bankó Mária rk. — Horváth György kórházudvaros és Szekér Ilona. — Halálozások: Cse­resznyés Károlyné szül. Szálai Ju­lianna (Bajna). — Papp Etel rk. 7 éves. A láthatatlan halálhuzal. A legújabb halálsugárról páratlan ér­dekes képpel illusztrált cikket közöl Tolnai Világlapja új száma, amely nagy terjedelemben és gazdag tar­talommal jelent meg. A legkiválóbb magyar irók novelláin kivül kitűnő folytatásos regényt, számtalan ripor­tot és közel száz képet talál az ol­vasó a nagyszerű képeslapban. Tol­nai Világlapja egy száma 20 fillér. Elütötte a kerékpár. Hegedűs Jánosné esztergomi lakóit a Hősök­terén egy fiatalkorú kerékpározó ke­rékpárral elütötte. Sérültet a Kolos kórházba szállították. Megszűnt a periratok lelete­zése. Augusztus 1-ével a fizetés­meghagyási eljárásban átalányban kell leróni a bélyeget 40 P-ig ter­jedő pertárgyig. Ha nem róják le a bélyeget a beadványon, a bíróság visszautasítja a kérést. A törvény az eljárás egyes szakaszaira négyféle átalányösszeget állapit meg. Az áta­lányösszeget a fizetési meghagyási beadványon kell leróni a hitelezők­nek. A végrehajtásnál vagy más egyéb kérésnél az eddigi szabályok maradnak érvényben. A fél érdeke, hogy szabályszerűen lerója a bé­lyeget, mert különben meg sem indul a birói eljárás, mivel a leletezés megszűnt. Mértékhitelesités. A m. kir. mér tékhitelesítő hivatal kiküldöttje f. év szeptember hó 2-tól 5 éig Dorog községben fog időszakos mértékhite­lesitést tartani. Azon felek, akik Esztergomban a mult hónapban meg tartott hitelesítés alkalmával mérté­Keiket bemutatni elmulasztották és ezt pótolni kívánják, mértékeiket a jelzett időben Dorogon bemutat­hatják. Lopás. Vojtek Etel esztergomi Deák Ferenc-u. 34. sz. a. lakos pa­naszt tett a rendőrségen, hogy laka sán tartott perselyéből ismeretlen tettes 6 pengőt ellopott. Nyomozás folyamatban. Siesta Sanatorium, Budapest I., Ráth György-u 5. a főváros egyik legideálisabban fekvő és or vosilag legtökéletesebben felszerelt gyógyintézete. Bel- és ideggyógyá­szat, sebeszet, szülészet, nőgyógyá­szat, urológia stb. Röntgen. Kémiai és mikroskopiai laboratórium. Elek­trocardiograph (szivvizsgáló). Krógh féle alap anyagcsere vizsgáló készü lék. Enterocleaner (bélfürdő). Modern vizgyógyintézet. Orvosilag vezetett villanyüzemű konyha. — Elsőrendű ellátás I 9700 négyszögöles park I — Olcsó árak 1 A jégkoporsö titka. Ez a cime annak a rendkívül érdekes cikknek, amely a Délibáb új számában jelent meg. Remek képes rádióműsorokat, szinházi cikkeket, pletykákat, novel­lákat, egyfelvonásos színdarabot, pompás riportokat, nagyszerű film rovatot és több mint 100 kepét ta­lál az olvasó a 100 oldalas Délibáb­ban. A népszerű szinházi képeslap egy száma 20 fillér. Munkaidő szabályozása a láb beli-iparban. Az iparügyi miniszter rendelete kimondja, hogy a cipész, a csizmadia és a papucsosiparban alkalmazott ipari személyzet valósá­gos munkaideje, egyes kivételektől eltekintve, a munkaközi szünetek beszámítása nélkül 24 óra alatt 8 óránál, egy-egy héten 48 óránál hosszabb nem lehet. A rendelet rész­letes intézkedéseket tartalmaz arra nézve, hogy mikor és milyen felté­telek mellett lehet ettől a munka­időtől eltérni. A rendelet mind a kézműves jelleggel, mind a gyársze­rűen folytatott cipész, csizmadia és papucsosipari vállalatokban alkalma­zottakra vonatkoznak. Állatok tüzes vassal való meg jelölése. A kormány rendeletileg szabályozta a szarvasmarhák, bor­juk, lovak, csikók, juhok és bárá­nyok tüzes vassal vagy más módon való megjelölését. A rendelet ki­mondja, hogy a szarvasmarhákat csak a fején, az elülső lábain a felső száron, a szarván és a csülkén, lovat vagy csikói csak a fején, a nyaknak a fej felé eső felén és a patáján, juhot pedig csak a szarván szabad tüzes vassal bélyegezni. Bá­rányt bármely testrészén tilos tüzes vassal bélyegezni. Ugyancsak tilos juhot vagy bárányt gyapjas testré­szén kátránnyal, szurokkal vagy olaj­festékkel megjelölni. Juhot vagy bá­rányt gyapjas testrészén csak olyan szerrel vagy festékkel szabad meg­jelölni, mely a gyári mosásnál olyan könnyen távolítható el a gyapjúból, mint a természetes gyapjúzsir és szenny. 0LYMP1AI CSÜTÖRTÖKÖN CSÍK, CSÁK ÉS ELEK ILONA világbajnokságáról készült film a Kultur Mozgóban. HÍRADÓ Sportprimadonnák. Ez a cime annak a rendkívül érdekes képekkel illusztrált cikknek, amely a Délibáb uj számában jelent meg. Remek ké­pes rádióműsorokat, egyfelvonásos színdarabot novellákat, szinházi be­számolókat, filmrovatot, rendkívül érdekes pletykákat, cikkeket, ripor­tokat és több mint száz képet talál az olvasó a kitűnő szinházi képes­lapban. A Délibáb egy száma 20 fillér. Magyar nevet az ipari szer­számoknak. Az iparosság körében megnyilvánult az a kívánság, hogy a műnelyekben használt anyagok és szerszámok idegen elnevezését szün­tessék meg és helyette jó magyaros kifejezések és elnevezések alkalmaz­tassanak. Legtöbb helyen a régi időből való maradványként alig is­merik a magyar elnevezést, annyira, hogy hivatalos írásokban is ilyene­ket szerepeltetnek. Az iparosság azt kívánja, hogy a miniszter rendele­tileg intézze el a kívánt magyaro­sítást. Pályázat végrehajtói állásra. A vármegye alispánja kiírta a pá­lyázati hirdetményt a Komárom sz. kir. megyei városnál üresedésben levő végrehajtói állásra. Az alias a XI. fizetési osztályba van sorozva. Pa lyazat benyújtható az alispánnal vagy Komárom város polgármesterénél f. hó 24-én déli 12 óráig. NYÚLGAZDASÁG Rovatvezető: Czmor Emil. Néhány szó a nyúlról. IV. közlemény. A Rex-nyulakkal még érhetnek meglepetések, csalódások, de ezekért kárpótol a gyönyörű, bársonyos, sűrű, ragyogó, tömött, rövid szőrzetű prémje. Bár még igen sok ismerős fajta van (orosz, angol, hollandi stb. stb.), nekem a hely végessége miatt csu­pán ezeket az elterjedtebbeket volt módomban ismertetni. Ez az ismertetés korántsem teljes — nem is készült annak —, csupán vázlatos bemutató. Segíteni akartunk vele az általános tenyészanyag meg­választásában ás jelenlegi állomá­nyunk fajtabeli felismerésében. Amikor most áttérünk a tenyész­tés egyes mozzanatainak ismerteté­sére, szintén nem fogunk és nem is akarunk senkit csendes unalmasság­gal álomban átdajkálni, hanem a helyhez mért rövidséggel (az olvasó örömére) vezetjük be olvasóinkat az annyiszor megmosolygott nyúlte­nyósztés rejtelmeibe. Hollandiában, Svájcban, Német­országban stb. igen sokan élnek csupán ebből, pedig nagyon való­színű, hogy az ő létminimumuk is túlhaladja valamicskével egy nyug­díjas ember dohányszükségletét. Hogy milyen fajtát tenyésszünk, azt legjobb, ha nem csupán magunk, hanem valamely szakértő bevoná­sával állapítjuk meg. Minden eset­ben szem előtt kell tartanunk az időjárás, a hely védettsége, takar­mányozási, istálózási, gondozási lehetőségeinket és azt, hogy mellék­foglalkozásként vagy mint hivatásos farmerek látunk dologhoz. ÜZENET: X. Y. A nyúllal részletesebben foglalkozó könyvek beszerezhetők a „Nyúlgazdaság* útján is, de jobb könyvkereskedésekben is kaphatók ilyen művek. Fejni tudó, szorgalmas mindenes leányt keresek azonnali belépésre havi 20 P. fizetéssel. Főzni tudó többet is kap. Cim: Pilismarót, Erdőhivatal. Olasz kék szilvát veszek. FEHÉR HERMANN BUDAPEST GRÓF TISZA ISTVAM-U. 5. KELLEMES SZÓRAKOZÓHELY! KUSZTUSI BOROK! SZENT JÁNOS SÖR! TEKEPÁLYA!

Next

/
Oldalképek
Tartalom