Esztergom és Vidéke, 1936

1936-08-09 / 64.szám

és támogatást kér ennek az egyesített kötvénykölcsönakciónak a megvalósításához. Most érkezett meg a szövetséghez a belügyminiszter válaszirata, amely a szóbanforgó kölcsönterv kivitelezésétől megtagadta az engedélyt. Két szempontra hivatkozik: a pénzpiac mai helyzetére, amely nem teszi lehetővé a kölcsönakció lebonyolítását, a másik szempont, mely a belügyminisztert az engedélyezés megtagadására késztette, az, hogy szerinte vidéki városok nagyrésze az eddigi kölcsöntervekkel sem képes megbirkózni, még kevésbbé lehet tehát ezeket a városokat újabb kötelezettségekkel terhelni. Kijelentette a belügyminiszter leiratában, hogy a városok beruházási szándékait alapos megfontolás tárgyává teszi és amennyiben úgy látja, hogy egyes városok hasznos beruházásokat akarnak létesíteni, és egy esetleges kölcsön terhét elviselik, úgy módot fog találni arra, hogy az illető városok esetről-esetre kölcsönhöz jussanak beruházások céljaira. Beszámoló a középiskolák értesítőiről IV. Érseki leánygimnázium Esztergom fejlődő iskolaéletének egyik legfrissebb hajtása az Eszter gom-vizivárosi irgalmasnővérek érseki Boldog Margit leánygimnáziuma. Mindössze 1930 szeptemberétől működik, de máris jelentős helyet foglal el Esztergom iskolavárosi jellegében. Az értesítőt Blaskovics Piacid igazgató teszi közzé, aki az intézetet kezdettől fogva vezeti, akinek nagy pedagógiai érzéke, nagy tapasztalata keresztül vezette az intézetet a kezdet nehézségein és lerakta azokat az alapokat, amelyeken felépülve az intézet nagyfontosságú kul urális hatását máris érezteti. Az értesítő első lapjár három előadást tartalmaznak, kettő közülük szülői értekezleten, egy pedig a Mária Kongregáció gyűlésén hangzott el. Az elsőt gyöngyöshalászi Takách Gyuláné, budapesti polgári iskolai igazgatónő tartotta „A magyar nő és magyar anya helyzete és kötelessége 1936-ban, a másodikat dr. Stockingerné, dr. Kovács Mária, az OTBA főorvos: „A magyar anya az egészségvédelem szolgálatában", a harmadikat Gar a Mária: „A kongreganista nemzeti kötelességeiről. " A leánygimnázium, mint említettük, 1930 szeptemberében nyílt meg, az idei iskolaévben már a hatodik osztály is kifejlődött, a nyilvánossági jogot a vallás- és közoktatási miniszter évről-évre adja meg rendeleteiben. Az intézet védőszentje Árpádházi Boldog Margit, mint az értesítő mondja: „őt állítottuk tanítványaink elé példaképül, mert imádság, és munka, kötelességteljesítés és felebaráti szeretet, nemeslelkűsóg és egyszerűség jellemezték földi életót. Hisszük, hogy Boldog Margit szelleme áthatja majd növendékeink fogékony lelkét és ebben a szellemben fogják majd programmjukat megvalósítani az életben, Krisztus zászlaja alatt." Az intézet főigazgatója dr. Kemenes Illés, a Katolkus Középiskolai Főhatóság képviselője pedig dr. Kocsis Lénárd. A következő fejezet ismerteti az 1934. évi XI. és az 1935. évi VI. törvénycikket, amelyek megállapították az új közoktatásügyi igazgatást. Ez utóbbi törvénycikk értelmében lettek a katotikus egyházi hatóságok alá tartozó középiskolák autonom katolikus középiskolákká. Az intézet főhatósága dr. Serédi Jusztinián bíboros, hercegprimás, fenntartója az Irgalmas Nővérek esztergom-vízivái osi zárdája, A tanári kar legrégebben működő tagjai Blaskovics Piacid, Tihanyi Miklós, Huszár M. Polyxena, mindhármuk pedagógiai működését már sok-sok tanítvány emlegeti szeretettel. A következő lapok a tanári testület társadalmi és irodalmi munkásságáról, a tanítás anyagáról, az iskola belső életéről szólnak. Nagy es értékes munka folyt a Mária Kongregációban, a Sövényházi Márta önképzőkörben, az Ifjúsági Sportkörben. Az értesítőben elszórtan képeket találunk az intézet helyiségeiről, kirándulásokról, ünnepi felvonulásról stb. Külön fejezet emlékezik meg az ünnepélyekről, megemlékezésekről, kegyeletrenevelésről és a hazafias érzés fejlesztéséről, mert az intézet katolikus és magyar leányokat nevel és szükséges a vallásos érzéssel kapcsolatban a hazafias érzést méllyé és tudatossá tenni a növendékekben. A következőkben a kirándulásokról, az erkölcsfegyelmi, tanulmányi állapotokról kapunk gazdag, szines beszámolót. Nagyfontosságú volt az intézetben a szociális érzésre való nevelés, a szegények, a nélkülözők iránti részvét felébresztése és a tettekben megnyilvánuló szegénygondozás. Az idén összesen 218 tanuló kapott bizonyítványt, jelesrendű növendékek száma 39, a jórendűeké 85, elégségesrendűeké 82, 12 tanuló egy vagy több tárgyból elégtelen osztályzatot kapott. Feketebetűsök névsora a következő: I. osztály: Berindán Emília, Bezemek Katalin, Décsi Zsuzsanna, Frey Katalin, Grineusz Mária, Jóba Ilona, Kovancsek Erzsébet, Riedler Elvira, Steiner Ágnes, Vörös Marianna, Zalán Katalin. II osztály: Gerber Irmgard, Lugosi Márta, Reicher Erzsébet, Striss Crescentia. III. osztály : Bélai Erzsébet, Halmy Irma, Kalmár Gizella, Kováts Judit, Purcsányi Éva. IV. osztály : Komán Erzsébet, Márkus Gabriella, Mohácsy Katalin, Molnár Éva, Radó Magdolna. V. osztály: Baly Mária, Dallos Magdolna, Gamauf Marika, Somogyi Éva. VI. osztály: Keller Erzsébet, Kovács Cecilia, Lugosi Jolán, Muhoray Kornélia, Palásti Mária, Sághy Ilona, Pölösi Márta, Varga Irén, Varga Katalin, Vidacs Marianna. Összefoglalva beszámolónkat, nagy örömmel láthatjuk azt a fontos, nagyértékű munkát, amely az intézetben folyik és amely oly kiváló eredményekkel, értékes neveléssel nagyban hozzásegíti Esztergomot iskolavárosi jellegéhez. HtlHHIIIIIIIHIIIIIIIIIH Ha meguntátok a város zaját, baját s fáradt lelketek, testetek pihenni vágy, jöjjetek fel a „Bosznia"-ba egy búfelejtő délutánra I Laiszky-féle elsőrendű, zamatos KUSZTUSI BOROK! Frissen csapolt János sör! (Basa-utca 8. szám.) Eljöttem Most dobott közétek kegyetlen végzetem, hazátlan senki a nevem. Ma, újra megpofozott az élet lelkemet ismét megrugdosta a sors, gonosz bestia. Eljöttem, szivem, lelkem nincstelen. Az élet lutriján ma egy világot vesztettem (kenyerem, hazám, kedvesem). Nincs nevem, becsületem mire egy új jövőt épitbettem volna, mert néhány sora egy papirrongynak, melyet hejttnanok irtak, ma, igen ma mindent, mindenemet elraboltak. Tudom testvérek, jól tudom, hogy e rab hazába kicsi a falat, de nékem, még ennyi sem maradt. Eljöttem lopva. helyet koldulva, ahol magamat meghúzom s csendesen, titokban ami elveszett, megsirathatom. Peregrinus 500—500 kg. dorogi brikett a két első dij az aug. 14-iki garden party tomboláján Mint már jeleztük, az Esztergom sz. kir. megyei város idegenforgalmi hivatala augusztus 14-én esti 9 órai kezdettel nagy kerti táncmulatságot rendez a Fürdő szállóban. Az érdeklődés városszerte igen nagy, különösen, mióta kiállították a Vörösüzlet kirakatában az értékes tombolatárgyakat. A két első tombola ju talma 500—500 kg. dorogi brikett. A tombolatárgyak között szerepel még az Esztergomi Takarékpénztár értékes ajándéka. A tombola tiszta jövedelmét, mint értesülünk, teljes egészében a Stefánia Szövetségnek ajánlotta fel a rendezőség. A megnívók szétküldése folyamatban van. A meghívóigenylóseket az idegenforgalmi hivatal Kossuth Lajosutcai helyiségében lehet bejelenteni. Nagy művészi meglepetései is lesznek az estólynek. Erről azonban részletesebben csak következő számunban számolunk be. EGYRŐL-MÁSRÓL „Üzenet a költőcskéknek" Az „Esztergom és Vidéke" legutóbbi számában olvastam egy verset — „Üzenet a költőcskéknek* —, amely mellett máskor talán szó nélkül elmentem volna, legfeljebb önmagam számára alkotva véleményt róla; a véletlen azonban ügy hozta, hogy olyan sorok ós gondolatok olvasása közben került a lap a kezembe, melyek annyira ellentétben állanak versének hangjával, hogy ez a kontraszt arra kényszerít, hogy a közönség türelmét igénybe véve, itt, nyilvánosan fűzzek hozzá néhány reflexiót. Kedvenc olvasmányaim nagy íróknak és művészeknek naplói és levelezései, s főként azt kerestem bennük, hogy az emberi szellemnek e

gy

_e

gy ilyen halhatatlan reprezentánsai hogy értékelik önmagukat és műveiket. Az ilyen könyvekből készített jegyzeteimet olvasgattam, amikor kezemoe kerültek e sorok: „Sohasem lesz beért vetéstek, Csak nálam érik beért gabona, s biztosan, győztesen aratok, ha vetek." Előre kell bocsájtanom, hogy eddigi munkásságát a maga teljességében nem volt még alkalmam megismerni. Egyenlőre még a világirodalom legnagyobbjaiból is hatalmas restanciám van és így remélem, nem veszi zokon, hogy eddig nem tudtam róla, hogy a ma költészetének hatalmas mezőin csak itt érik mostanában gabona. Én most egyszerűen feltételezem, hogy versei valóban elsőrangú értékek, — mert ha ennek csak a kétsége is felmerülne önmaga előtt, versének még a létjogosultsága is megszűnne. Képzelje el tehát —- mondjuk álmában —, hogy ezt a kis gyöngyszemet valamelyik elsőrangú kritikusunk — néhányan éppen városunkban nyaralnak — kiemelné ebből a szürke kis esztergomi keretből, és legjobb költőink méltó koszorújában helyezné el folyóiratában. Nem sajnálná szegényeket, ha rájönnének, hogy számukra nem terem már babér, s esetleg örökre búcsút mondanának a költészetnek, hátha ők is csak „avatatlan kezekkel próbálnak játszani a költészet szent lantján." Mert amilyen szigorú kritikusa önmagának egy igazi művész, még képesek volnának megtenni. Tolsztoj írja egy barátjának egyik regényéről: „Minden rossz benne, mindent át kellene gyúrni, ami már ki van nyomtatva, és törölni, ós elhagyni és lemondani és magamba szállani, szólván : nem teszem többé és igyekezni fogok valami újat írni, nem olyan zagyvát, nem olyan semmiformát... És ne dicsérje regényemet . . . Minden írónak megvan a maga dicséret-légköre, melyet vigyázatosan maga körül visel, úgy, hogy nem lehet fogalma a maga jelentőségéről. Szeretnék megszabadulni attól, ami megtéveszt. És a világért se feszélyezze az, hogy szigorú ítéletével talán megzavar egy embert, akinek van tehetsége." Neki talán nem volt szüksége ekkora szerénységre és önkritikára, de mások számára érdemes volt ezt leírni. Vagy olvassa el egyszer Flaubert leveleit. Csupa kétség, csupa vívódás afelett, szabad-e neki írnia, van-e hozzá elég tehetsége. Ezt írja az egyikben: „ . . . én nem éreztem magam s m elég nagynak, hogy igazi műalkotásokat hozzak létre, sem elég excentrikusnak, hogy magammal töltsek ki könyveket ós mivel nem volt bennem ügyesség sikerszerzésre, sem pedig nem voltam lángész, hogy dicsőséget követelhessek, arra ítélem magam, hogy csak önmagamnak fogok írni, csak egyéni kedvtelésem lesz az írás, úgy ahogy pipázni szoktak, vagy lovagolni." írjon sokat, ha öröme telik benne, de fgyenlőre csak önmagának. Nehogy arra gondoljon, hogy a kora ellen van kifogásom, csak a hangja bántó egy kissé. A tizennyolc évet élt Chatterlon talán írhatott volna ekkora önelismeréssel s ilyen részvétteljes sajnálkozással a nálánál gyengébbekről, ő azonban bizonyára tudta, hogy a „költészet szent lantján" a lelkét kell megszólaltatnia, nem pedig költőcskéknek üzengetnie. Az író szerénysége és tehetsége nem összeférhetetlenek. Sőt, a magasabb fokokon szinte egyenes arányban állanak egymással. Jelenleg nem is kellene elhagynia Esztergomot, hogy erre egy példát láthasson. Nem írom ki a nevét, mindenki tudja, kire gondolok. Pedig az ő tehetségével még a büszkeség sem igen számítana hibának. Utoljára még valakit idézek. Oscar Wilde — és pedig nem a körülrajongott, könnyed, „a zsenijét az életére pazaroló" Wiide, hanem a reedingi fegyház volt lakója — mondotta André Gidnek utolsó találkozásuknál: „„A könyve jó munka, nagyon jó. De, dear, ígérje meg, nem írja le soha többé azt, hogy: én!"" „És amikor látja arcomon, hogy nem értem egészen, mit akar mondani, hozzáteszi": n

„Látja, a művészetben nincs első személy."" Nem százszázalékos igazság, de sok van benne. Nem is ezért idéztem. Én hajlandó vagyok elismerni, hogy vannak jó versei, de ígérje meg,