Esztergom és Vidéke, 1936

1936-08-06 / 63.szám

IlliMIIIIIIIIilliillllimiHllllill TUTI— nTnffirTTI ÖTVENHETEDIK ÉVF. 63. SZÁM Szerkesztőség, kiadóhivatal: Simor-u. 20 Megjelenik hetenkint kétszer •IIIIWIIIHI Ildiim III llll HIIIWIIIII •— Keresztény politikai és társadalmi lap. •WWW^MMiillllMW WTO—HSS CSÜTÖRTÖK, 1936. AUGUSZTUS 6 Előfizetési ár 1 hóra: 1 pengő 20 fillér Csütörtökön 10, vasárnap 16 fii. Esztergomi betegség Irta: SZÁNTÓ PÁL, az Esztergomi Kereskedelmi Társulat titkára Esztergom iparosainak és ke­reskedőinek, egy néma és tü­relmes fájdalommal viselt se­bét mutatom meg Önöknek, amely seb szakmára való kü­lönbség nélkül a kicsinyeknek és kevésbé kicsinyeknek, a Széchenyi-térieknek éppen úgy, mint a Ripária-belieknek, vagy a szentgyörgymezeieknek egy­aránt fáj, de fáj az orvosnak, az ügyvédnek, fáj minden sza­badpályán élő esztergomi em­bernek, aki ebben, a Trianon által sorvadó pusztulásra itélt városban él és dolgozik, csa­ládot alapít, vagy gyermeket nevel, keserves gondok között közterheket visel és aki itt költi el arca verítékével nehe­zen szerzett mindennapi ke­nyérrevalóját, vagy befektetett tőkéjének bizony, szomorúan csenevész gyümölcseit és ho­zadékait. Ez a „betegség" az eszter­gomi tudományos, erkölcsi és gazdasági értékeknek eléggé meg nem való becsülése, ami bizony a szabadpályán élő esz­tergomi polgárnak jelentéke­nyen befolyásolja megélhetési lehetőségét. A szabadpályán élő ember­nek nincs meghatározott havi jövedelme, de nincs hivatalos órája sem, amelynek leteltével „magánemberként" visszavo­nulhat otthonába, hanem reg­geltől estig dolgozik és ren­delkezésére áll a hozzáfordu­lóknak. Ha hatóságok, vagy arra rászoruló magánosok va­lamely formában támogatásu­kat igénylik, sohasem íordulnak hozzájuk hiába, mindegy, hogy a köz érdekében hozott áldo­zatról, érdemes egyesületek tá­mogatásáról, hivatalos vagy egyházi helyen megindított nyil­vános jótékonysági akciókról, vagy elesett existenciák, sze­mérmes szegények gyors és névtelen megsegítéséről van szó, mindegy, az esztergomi polgár, de még inkább és fokozottab­ban a szabadpályán élő polgár, akinek ajtaja szükségképpen nyitva áll a kliens, a paciens, a rendelő és a vevő előtt, min­dig szives készséggel rendel­kezésre áll, az illetékeseknek és érdemeseknek, szerény anyagi lehetőségeihez képest. Azonban vizsgáljuk most meg a helyzetet, hogy ugyan­ezen esztergomi szabadpályán élő polgár és a többiek, akik valamely rendszeres és bizto­sított, bár csekély havi fix já­randósággal rendelkeznek, meg­felelnek-e más irányban is, an­nak a kötelezettségnek, amely­lyel egymás iránt tartoznának? Valóban Esztergomban köl­ti-e el jövedelmét, vagy csak a jótékonycélra szánt filléreket ? Tényleg esztergomi orvos ta­nácsát kéri-e, ha súlyos baja van, tényleg esztergomi ügy­védet bíz-e meg nagyobb ará­nyú ügyekben érdekeiknek kép­viseletével, esztergomi iparost foglalkoztat-e és esztergomi ke­reskedőnél vásárol-e ? Tegye íel önmagának min­denki ezeket a kérdéseket és vizsgálja meg, hogy vájjon nem szenved-e abban a közös­ségellenes „esztergomi beteg­ségben", amely ennek a határ­szélre szorult kis városnak gaz­dasági vérkeringését még job­ban leköti. Ha valamely paciens, kliens, rendelő és vevő szükségletét nem oly minőségű szolgálta­tással és nem ugyanazon az áron tudná csak fedezni váro­sunkban, akkor eljárása min­den szempontból teljesen in­dokolt volna. De meg kell álla­pitanunk, hogy valóban nem jótékonysági cselekedet, ha itt­hon költjük el azt a kis pénzt, amelyet a gazdasági élet vér­keringése Esztergomba hozott, mert orvosaink, ügyvédeink, iparosaink és kereskedőink fő­városi színvonalon állanak és senki sehol másutt több ellen­érteket pénzéért nem kaphat, mint itthon Esztergomban. Legyen bármily pályán az, akihez fordulunk, igyekezni fog mindenekelőtt saját erdekét szem előtt tartva, megbízóját a le­hető legjobban és gondosan] ellátni, kiszolgálni, mert hiszen szüksége van erre a paciensre, kliensre, rendelőre és vevőre holnap is és szüksége van arra a jó véleményre, amelynek el­terjedtévei az orvosnak, az ügy­védnek, az iparosnak és keres­kedőnek életlehetőségei meg­növekednek. Tehát ne azért költsük el itthon a pénzt, mert ez „köte­lesség", hanem azért, mert itt­hon megkapjuk érte ugyanazt, mint bárhol másutt és, ha a pénzt itthon költjük el, gyor­sabban és rövidebb úton visz­szatalál hozzánk. Minden idegenben elköltött fillér megerősíti a trianoni át­kot, mert eldugaszolja egy kis erecskéjét annak a vérkeringés­nek, amely egyedül hivatott arra, hogy életet adjon és élesz­sze bennünk a reményt. Nem ad vasúti kedvezményt a keresk. miniszter a vidéki megyei törvényhat. bizottsági tagoknak Régi téma a vármegyei gyűléseken az a kívánság, hogy a vidéken lakó törvényhatósági bizottsági tagoknak könnyítsék meg a megyei központba való beutazást. Arra hivatkoztak a vidéki törvényhatósági tagok, hogy nem lehet kívánni azt tőlük, hogy közérdekű ügyben kötelesség szerint eljárva, súlyos anyagi áldozatokat hozzanak. Többször megkísérelték már ese­tenkint is a vasúttól kedvezmény ki­eszközlését, de az sohasem járt si­kerrel. Legutóbb azután a megyei közgyűlésen is előkerült ez a kér­dés és végül is magához a keres­kedelmi miniszterhez fordultak. Győr-Moson-Pozsony vármegyék kezdeményezése több törvényható­ságban tetszéssel találkozott, igy leg­utóbb Komárom-Esztergom, Pest, Zemplén és Bihar-vármegye törvény­hatósági bizottságai is kének a mi­nisztert a vasúti kedvezmény meg adására. A mozgalom azonban igy sem járt sikerrel. A kereskedelmi miniszter válasza most érkezett meg a vármegyékhez és abban értesiti az alispánokat, hogy a minisztertanács, továbbá a 33-as országos bizottság, a magyar kir. államvasutak igen súlyos pénz­ügyi helyzetére való tekintettel a vasúti menetdíj kedvezmények további kiterjesztése ellen foglalt állást, sőt a kedvezményeknek a lehetőség sze­rint való korlátozását írja elő. Ezért — mondja tovább a miniszteri leirat — a vármegyei közgyűlésre utazó törvényhatósági bizottsági tagok ré­szére a kért utazási kedvezmény nem volt engedélyezhető. A vármegye föliratában hivatko­zott a mezőgazdasági kamarai köz­gyűlések alkalmával engedélyezett kedvezményekre és a weekend je­gyekre, erre vonatkozóan a minisz­teri leirat a többek között a követ­kezőket mondja: A mezőgazdasági kamara közgyű­lésekre korlátolt számban engedélye­zett és a hétvégi kedvezménnyel kap­csolatban előadottakra vonatkozóan közlöm, hogy az előbbi esetben or­szágos jelentőségű mezőgazdasági érdekek előmozdításáról van szó, mig a hétvégi menetdíjkedvezmény rend­szeresítését az tette indokolttá, hogy az az államvasutak forgalmát és igy bevételét növeli. Medgyaszay Vilma sanszon-estje Vasárnap előkelő, disztingvált kö­zönség gyülekezett a Fürdő Szálló színháztermében, hogy egy intim, bensőséges est keretében hódoljon a sanszon művészet egyik nagy, ma­gyar úttörőjének Medgyaszay Vil­mának. A sanszon a francia trouvérek kobzán született, hogy maradandó emléket állítson a hősi korok legen­dáshírű nagy alakjainak. Később ez a jellegzetes műfaj csiszolódva, át­formálódva, gyökerében megváltozva átalakult azzá a tipikus, kupiészerű, recitációs dallá, ahogyan az most előttünk áll és amint azt kibontako­zott szépségében, remekbeszabott for­májában Medgyaszay Vilma kristály­tiszta művészkulíurája vetítette eléntí vasárnap este. A sanszonénekesnek előadásában nincsen könnyű dolga. Nem ál anak művészeti hatáseszközök a szolgála­tában, csak az emberi hang kife jező ereje, az előadói készség az, amire az előadó támaszkodhat és amire témaszkodnia kell. Medgyaszay Vilma biztos birtoka ban e két eszköznek újból meghó­dította a művészetre, a kultúrára éhes esztergomi sziveket és a taps­vihar, amely a művésznőt köszön­tötte, csak külső fokmérője a benső sikernek. A hatalmas műsorból csak egy-két gyöngyszemet emelünk ki, mert ebeknek nemes csillogása is elég az egész est jellemzésére. Petőfi nagy verse indította el a műsort, amelyet Ady Endre három sötét tónusú köl­teménye követett. A szaggatott, nagy érzések, a plasztikus ritmikájú zene, a remek tolmácsolás szinte megren­dítette a közönséget. Különös szeretettel hallgattuk Ba­bits Mihály verseit a művésznő elő­adásában, mert őróla mondotta a nagy költő, hogy „Medgyaszay ne­künk több ügyes és népszerű tol­mácsolónknál; ő törekvéseinkkel szive-lelke szerint közösséget vál­laló harcostársunk volt az új, jó iro­dalom térhódításában.* Valóban aá Ő tolmácsolásában életre kelnek a leirt soros és meghódítják a szivet, a lelket. A műsor második felében szemel­vényeket kaptunk Szép Ernő, Heltai Jenő, Harsányi Zsolt költészetének gazdag kincstárából. Végül meg kell emlékeznünk a zongorakisérőről, Horváth Henrikről, aki finom alkal­mazkodó képességével, szines bil­lentőkészségóvel nagyban hozzájá­rult ahhoz, hogy az es* mindenki számára maradéktalan művészi él­ményt jelentsen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom