Esztergom és Vidéke, 1936

1936-07-23 / 59.szám

2 ESZTERGOM és VIDfiKE 1986. Julius 23 Medgyaszay Vilma Babits Mihály előhegyi nyári lakaban, az idei nyár legperzselőbb vasárnapján, régi íróbarátok kis társasága ült együtt az ősi város fejedelmi panorámájára tekintő árnyas terraszon: házigazdáinkon kívül Schöpflin Aladár és Gellért Oszkár a kritikai és szépirodalomnak ez a két, széltében becsültnevű, régi kiválósága, akik rövid pihenőjüket ebben az esztendőben Esztergom barátságos falai között kívánták el tölteni; és én, aki már harmadik nyáron fogadom magamba ennek a történelmi szenthelynek mé y benyomásait és élvezem termékeny munkára ihlető, áldott csendjét. Fejünk felett, a tornác falán, a világ egyik legkülönösebb autogrammgyűjteménye : a ház vendégeivel egy évtized óta itt örökíttették meg látogatásukat. Az irodalomnak és művé szetnek mai elitje ad ezen a falmezőn egymásnak találkozót, nemes márkájú nevek és a jövő bíztató ígéretei, s egyre szaporodik azoknak száma is, akik körünkbe többé soha vissza nem térhetnek . . . Böngészünk a kézvonások tarka mezején. Hol ez, hol az mormol egy-egy nevet. Gellért éppen egy lendületes autogram mon akad meg: — Medgyaszay Vilma . . . A ház asszonya, Török Sophie, élénken hozzáfűzi: — A Balassa Bálint Társaság Babits-estje után írta fel a nevét. Annak is már két éve. Azóta egyre csak Ígérgeti, hogy férjével együtt megint kilátogat. Talán ezen a nyáron . . . — Nem is „talán" : egész bizonyosan. Két hét múlva itt lesz Medgyaszay is, Horvát Henrik is; hű kísérője életben és — zongorán. Ezt már az mondja, aki a fal nézésébe elmerült társaság háta mö gött észrevétlenül bukkant fel a ter raszos lépcső legfelső fokán : mind nyájunk régi barátja, Einczinger Feri. Általános meglepetés. Bámuljuk a „különös hírmondó"-t. De abban, hogy az, amit újságol, hiteles értesülés, senki sem kételkedik : ennek a hírforrásnak megbízhatósága Esztergomban vitás nem lehet. Most már halljuk is a bővebb magyarázatot : — Itt lesznek, mert — hozzuk őket. A Balassa Bálint Irodalmi és Művészeti Társaság meghívására érkeznek, augusztus másodikán. A mi Társaságunk kezdettől fogva azon van, hogy ami irodalomban, művé szetbtn magasrendű, azzal ő örvendeztesse meg Esztergom közönségét. Ez a mostani tervünk különben sem új keletű. Már két éve, emlékezetes Babits-estünkön is őhozzá fordultunk — kihez is fordultunk volna, ha nem Medgyaszayhoz ? —, hogy ami Babits lírájából zenébe, dalba költözött át, azt az ő mozarti lelke közvetítse hallgatóságunkhoz. Meg is találta az útat ennek a városnak szivéhez, azzal az ellenállhatatlan sugalló erővel, mely csupán a kiváltságos nagy tehetségekből árad. Mi pedig már akkor megígértettük vele, hogy önálló chanson-estére is felkeres bennünket. „Ahol ilyen Őszinte lelkességű, megértő közön seggel találkoztam, mint itt Esztergomban, oda büszkén és örömmel jövök vissza" — felelte kérésünkre Most azután szaván fogjuk. Lehoz zuk a Fürdő Szállóba, kapóra ott van most az új kerti táncpódium, hadd avassuk fel ezt most a legválasztékosabb és leggraciózusabb előadóművészét otthonává; majd körülövezzük meghitt kis asztalokkal, s ebben a legeszményibb „szabadtéri" környezetben, az esztergomi n égbolt csillagtábora alatt, szárnyaljanak fel „a magyar Yvette Guilbert" dalai 1 Mindnyájunkat szinte izgalomba ejtett a jó és szép ügyekért mindenkor ilyen hévvel lelkesedő barátunk híradása. Felcsillanó szemmel maga a házigazda jár elől a helyeslésben : — Bizony ez becsületére válik a Ba lássa Bálint Társaságnak, tanulhatna tőle akárhány fővárosi, mázkultúrás egyesülés. Ott egyre sűrűbben állítják Medgyaszay helyére a — brettli művésznőit. Maholnap hirből sem fogják már ismerni a magas iroda lomnak azt az egyenrangú eszközökkel való szolgálatát, amit az ő művészete jelent. Ha Minét-smet, Cigány dal-omaá, Merceriá-m&X az ő ajkáról hallom : testvériélek szól hoz zám. Medgyaszay nekünk több volt ügyes és népszerű „tolmácsolónk"nál (amivel utódai és utánzói többnyire beérik): ő törekvéseinkkel sziveleiké szerint közösséget vállaló harcostársunk volt az új, jó irodalom térhódításában. A csendes Schöpflin Aladár — maga elé meredve — mintegy a Babits gondolatsorát folytatja : — Annyi tagadhatatlan, hogy az egész rcugyar kabaré-műfaj olyan mértékben válik hűtlenné önmagához, legszebb hagyományaihoz, amily mértékoen egyre hűtlenebbé lesz Medgyaszay Vilma szelleméhez. Gellért fanyar mosollyal teszi hozzá: — Szellem ? Hát lehet még arról szó a mai „Tarka műsor"-októl megszállt deszkákon? De valahányszor Medgyaszay lép fel rajtuk, valóban a költészet hazajáró lelke jelenik meg vele . . . * « * Az Előhegyen nem szóltam bele a ritka egyértelműséggel kialakuló, mindvégig felvillanyozott légkörben mozgó eszmecseréhez. De most itt, az „Esztergom és Vidéke" szives vendéglátásában, örömest toldanám hozzá azt a néhány gondolatot, mely ott a baráti beszélgetés közben foglalkoztatott. Két esztendeje — mint annak a páratlanul meleg hangulatú Babitsestnek magam is egyik közreműkö dője — ritka jóleső érzéssel s e nemes városnak a művészi magasrendűség iránt tanúsított fogékonysá gán mélyen megilletődve tapasztalhattam azt a tökéletes harmóniát, melyet Medgyaszay Vilma számai színpad és nizőtér között megteremtettek. Nem káprázat volt ez: a nagy művésznő maga is meghatottan szólt ennek a finom kapcsolatnak előadására gyakorolt nagy lendítőerejéről. Tudom, hogy ez a szép és nem múló emlékkel megajándékozott közönség a Balassa Bálint Irodalmi és Művészeti Társaság szives hivószavára most újra a szeretet és lelkesség tüntetőkészségével özönli majd el a Fürdő Szálló kertjét, hogy Isten hozottal köszöntse a magyar chan sonéneklés nagy klasszikusát, akit bemutatkozásakor már annyira szivébe fogadott. S hogy reprezentáns szép műsorán az Előhtígy nagy magános költőjének igéivei is újra találkozhatik : annak Esztergomban bizonyára kü lön is meglesz a maga helyi va rázsa és vonzóereje. Rédey Tivadar Amig egy film eljut odáig... (Egy budapesti filmvállalat kulturfilmet fog készíteni Esztergomról. Ez a tény talán aktualitást is ad e soroknak, melyekben bemutatjuk a filmgyár érdekes menetét, egy film megírásától a premierig.) Csak a Pfaff varrógép jár 30—40 évig csendesen javítás nélkül. — Egyedarnsitó: SGHEN&EN6EL A. Esztergom Ha valaki a film iránti érdelődés bői figyelemmel kiséri az újságok, folyóiratok, szinházilapok filmrovatait, u. n. „kulisszatitkot", annyit tudhat meg, amennyit csak akar. Azt azonban, hogy hogyan készül el egy film, ilyenekből soha világosan el nem tudja képzelni. Ez természetes is, hiszen az ilyen cikkek kivétel nélkül reklámcélzatúak lévén, szívesebben beszélnek arról, hogy a primadonna mivel szórakozik szabadidejében, avagy hogy a legújabb amerikai filmcsoda gyártási költségeit hány nullával megtoldott telefonszámban jelöli meg a gyár reklámfőnöke, a valódi munkáról azon ban, mely a felvételeket megelőzi és kíséri, a nagyközönség alig szerezhet tudomást. Ezt a munkát igyekezem most minden fázisában vázolni, amennyire ezt a korlátolt hely engedi. Mielőtt egy film elkészítésének legelső mozzanataival, a filmscenárium és a forgatókönyv megírásával foglalkoznék, szükségesnek tartom egykét filmesztétikai kérdés rövid előrebocsájtását. Ha elfogadjuk alapnak azt a gyakorlatban ugyan ritkán beigazolt tényt, hogy a film nemcsak üzlet, hanem elsősorban művészet, akkor nem állhatunk meg e megállapítás nál, anélkül, hogy ne keresnénk hol is kezdődik és végződik ez a művészet, mik annak a legsajáto sabb, leganyagszerűbb és éppen ezért legművészibb kifejezési formái és eszközei. Azok a kalandozások, me lyeket egyes rendezők a színpad, az opera, a cirkusz, a revű területeire megtesznek, nem vetve meg a ka landorregények ós Grand Guignol témaköreit sem — teljesen félreneve lik a közönség Ízlését, úgyhogy még a jobb pesti publikum is hajlandó már műélvezetnek elkönyvelni, ha a filmen Kiepura a „La donná"-t énekli — fürdőkádban, hogy egyebeket ne említsünk. Mindez azonban érthető. A filmet gyártó vállalatok első sorban üzleti vállalkozások, melyek olyan tőkével dolgoznak, milyenek eddig művészet tel kapcsolatos t rületen elképzelhetetlenek voltak. Ezt a befektetést biztosítani kell: a legjobb biztosíték pedig a tömegizlés. A magyar film gyártás eddigi produktumaira — sajnos — 90%-ban áll ez utóbbi megállapítás. A nagy rendezők alkotásaiban azonban egyre jobban kifejezésre jut a törekvés — néha még csak bizonytalan kísérletezésekben — „filmszerű film" eddig teljesen ki nem alakult ideálja felé. Nagy sztárok lefotografált játéka, káprázatos technikai trükkök csillogtatása, nép szerű operaáriáknak napszámban való énekeltetése, mindez nem filmművészet. Ahhoz először is par excellence filmre elgondolt téma kell, melyből művészi fotografalással — mely akár a szimbolizmusig fokozható — képkapcsolásokban és montageokban mint a film legsajátosabb kifejezési eszközeiben rejlő lehetőségek kihasználásával olyan hatásokat hozhat ki melyre akár a színpad, akár a re gény képtelenek. A magyar rendezők, — helyeseb ben a magyar filmek rendezői — úgy látszik meg vannak elégedve munkáikkal. Hogy a „Moszkvai éjszakák", a „Nocturno", a „Boldogság", vagy az „Örvény" rendezői azóta hol járnak már, azt nem veszik észre. A film anyagszerűségének problémája nálunk még csak egy-két kritikusunkat foglalkoztatja. Ez a kis elméleti kitérés szükséges volt, hogy a filmíró és rendező munkáját a későbbiek folyamán világosabban láthassuk. A bemutatásra kerülő filmek scenáriumai kétféle eredetűek: vagy közvetlenül film számára írottak, vagy már kész regényekből és színdarabokból átdolgozottak. Ez az átdolgozás az egyik legkényesebb pont. A film elesik a regény előnyeitől, szükség esetén akár oldalakon keresztül írhat le helyzeteket, jellemezhet lelkiállapotokat, itt mindent képekkel és beszéddel, esetleg zenei aláfestésselkel megoldani. Viszont előnyben van a színpaddal szemben azáltal, hogy nincs kötve néhány helyhez nem kell az azon kivül lejátszódó esenónyeket a szereplők beszédébe szőve érzékeltetni, hanem szabadon csaponghat, csak a cselekmény egysége ós folyamatossága köti. Á regényt tehát már csak a film másfélórás időtartama miatt is jelentékenyen le kell rövidíteni és át kell alakítani, mig a színpadi műveket szükség szerint ki lehet bővíteni oly jelenetekkel, melyek az eredetiben a színpad erős korlátai miatt egyáltalán nem szerepelhettek, ami, ha maga a szerző végzi az átalakítást, egészen természetes dolog, mig klasszikus darabok átírásánál nagyon kényes munka, mert egy valóban kongeniális szellem kell hozzá s még igy is nagy vitákra szokott aikalmat adni. Az eredetileg a film számára irt scenáriumok természetesen az emiitett szempontok figyelembevételével készülnek, bár az iró itt is legtöbbször csak a nyers témát adja. Midőn tehát magán a témán a filmszerűség és a filmen való megoldhatóság szempontjából a szükséges átalakításokat elvégezték, az egészet forgatókönyvé dolgozzák fel. (Következő két közleményünkben ismertetjük a forgatókönyvet, a rendező munkáját s a felvételek technikai lebonyolítását.) Kollányi Ágoston Új utakon Mint fáradt, csüggedő vándorok járunk botladozva ezeréves hazánk trianoni romjai között. Járunk, botorkálunk egy szebb jövő felé. Előttünk a tehetetlenség éjje, amelybe úgy látszik mindjobban beleveszünk, utánunk egy szörnyű háború minden szenvedése, kínja és Trianon vétke lopakodnak. Mégse adjuk meg magunkat mi magyarok itt, ha megtépve, ha csonkán is, mi élni akarunk. Ezer év minden keserve, dicsősége acélozta küzdésre karunk. Mi, magyarok, új utakon új küzdelembe indulunk. Harcolunk keményen dacos kitartással és nem bízzuk magunk másokra, nem élünk szánakozásból sem csodavárásból, mi dolgozni, összeölelkezve új rohamra indulunk. Közkatonák vagyunk, névtelen robotosok, akik itt a magyar Sionban élnek, akik minden nap sírva néznek át túl a Dunánra. Tudjuk, jól tudjuk mi azt, hogy egyedül nem fogjuk tudni visszaszerezni, ami elveszett, hogy nem rajtunk fordul meg a világ sorsa, de érezzük a segítés szükségességét és ha egy testvérünknek nagyobb falat jutna, mint tegnap jutott, akkor mi boldogok vagyunk. Örömmel hívjuk meg akik velünk akarnak jönni, az „Esztergom és Vidéke" szeretettel fog mindenkit magához ölelni és segíteni, aki hozzánk fordul, aki küzdeni akar és