Esztergom és Vidéke, 1936
1936-07-02 / 53.szám
1936 Julius 2 ESZTERGO M és VIDÉKE 5 Doktorráavatás. Etter Pált, a Hungária Villamossági Rt. tisztvise lőjét, június 27-én avatták a Buda pesti Pázmány Péter Tudományé gyetemen a jogtudományok dokto rává. Pályadíjnyertes. Árpássy Gyula tanítóképző intézeti tanár, a Közgazdaság-egyetem Falukutató Intézet által kiirt pályázaton „Tiszanána" község monográfiájával 57 pályázó közül az első díjat nyerte. Áthelyezés. A földmivelésügyi miniszter Elekes Károly mátészalkai gazdasági segédtanárt ugyanezen minőségben az esztergomi érseki tanitóképzőintézethez helyezte át. Frontharcos temetés. Frontharcos bajtársak mély részvéttel kisérték utolsó útjára Hirsch Izidor hely! beli bútorkereskedőt, aki mindig hű séges és buzgó tagja volt a Szőve ségnek, megértő áldozatkész barátj bajtársainak. A cs. és kir. haditengerészetnél teljesített tényleges ka| tonai szolgálatot s már akkor is, amikor a boldog és gazdag Európa még a béke minden kényelmét és nyugalmát, a biztonság előnyét és áldását élvezte, megismerte, látta és átszenvedte a háború borzalmait s a harcterek poklát, mert mint haditengerész résztvett abban a büntető expedícióban, amelyet az európai nagyhatalmak a civilizáció és humanizmus nevében és védelmére a kinai boxerlázadás leverésére szerveztek és eredményesen lefolytattak. A sikerben neki is része volt s ezt a hadvezetőség kitüntetéssel honorálta. A frontharcos baráti összejöveteleken, a fehér asztal mellett igen érdekes dolgokat tudott mesélni a távoli Kelet csodáiról. A bajtársak még szívesen hallgatnák őt, de az átélt meséknek vége, az átszenvedett elbeszélések után a halál fagyos keze kitörölhetetlen nyomot tett A frontharcos gyászleppel levont koporsó felett v. Zsiga János mondott a főcsoport nevében bajtársi búcsúztatót. Nyugodjék békében I Pályázat Csernoch-féle városi alapítványra. Néhai dr. Csernoch János bíboros-hercegprimás arany miséje alkalmából tett városi tanulmányi alapítvány élvezetére, mely egy főiskolai hallgatónak a buda pesti Szent Imre Kollégiumban főiskolai tanulmányainak befejezéséig, de legfeljebb 5 évig, teljes ellátását biztosítja, a város polgármestere pályázatot hirdet. A pályázati kérvényt július 15.-ig a városi iktatóhivatalnál kell beadni. A kérvények felett a város képviselőtestülete dönt. Felvilágosítást a hivatalos órák alatt a városi főjegyzői hivatal ad. A Turista Dalárda kirándulása Zebegénybe. F. hó 28-án, vasárnap a Tu ista Dalárda férfi- és női kara nagyszerűen sikerült kirán dulást rendezett Zebegénybe. A kora reggeli órai hajóra mintegy százan szálltak fel jókedvvel, gyönyörködve a csodás tájak szépségében, majd pedig a nap aranysugaras, meleget nyújtó felkeltében. A csoport kiseb bik része Szobról, a nagyobbik része Nagymarosról a börzsönyi hegyeken keresztül érkezett Zebegénybe, hol rövid pihenő és reggeli után a templomba vonultak szentmisét hallgatni, melyet Merva László belvárosi káplán mondott. A szép templomot egészen megtöltötte az ott nyaraló úri közönség, mely mélységes áhítattal hallgatta a dalárda női karának gyönyörű énekeit. A mise után felpakolt a társaság és Szvo boda Vince zebegényi ny. igazgatótanító vezetésével, ki az ottani rendezést vállalta, Cirenkára vonult, hol a nap nagyrészét töltötték vidám hangulatban. Délután Zebegényben a nagyvendéglő kerthelyiségében cigányzene mellett táncra perdült az ifjúság, minek csak a szobi vonat megérkezése vetett véget. Szobról hajóval jöttek a kirándulók hazaA hajó fedélzetén a dalárda férfikara néhány művésziesen előadott dallal gyönyörködtette az utazó közönsó get, majd később harmonika szó mellett tánccal ment el az idő hazaérkezésig. A kellemesen eltöltött nap sokáig emlékében fog maradni a kirándulóknak. Beirás az érseki tanítónőképző intézetbe. Az érseki tanítónőképző I. osztályába a beirás június hó 30-án d. e. 9 órakor lesz az igaz gatói irodában. Filléresgyors Fonyódra. F. hó 5 én reggel fél 6 órakor Dorogról filléres gyors indul Balaton mellé Fonyódra. Részvételi dij 5.20 pengő. Anavölgyről csatlakozás lesz, ami 30 fillérrel drágább. Esztergomból külön kocsik fognak csatlakozni a filléres gyorshoz. Jelentkezni lehet az Idegenforgalmi Hivatalban. A részletes programm, amint megérkezik a Vörös-féle csemege üzlet kirakata ban ki lesz függesztve. Garden party a szegény anyák és csecsemők javára. Az észter gomi Stefánia Szövetség a gondo zása alatt álló szegény anyák és csecsemők javára július hó 5 én (vasárnap) délután 6 órakor vidám garden partyt rendez a Fürdő Szálló kertjében. Érre a kerti mulatságra már most felhívjuk a közönség fi gyeimét, amely eddig is dicséretes buzgelommal sietett minden alkalommal a Stefánia Szövetség segítségére. Lesz finom buffet, ének, zene, bűvész- és táncmutatványok, vízipóló és úszóverseny, szépségverseny és tombola. A szövetség hálásan fogad tombolatárgyakat, amelyeknek beküldését kérjük Brandsch Mihályné őr nagyné cimére (Lőrinc-utca 4.) Belépti dij 50 fillér. Ott legyen mindenki, aki a magyar nemzet szebb jövőjének sorsát szivén viseli, melyet csak egy számos, testileg ép fiatal nemzedék tud biztosítani. Az Esztergomi Polgári Egye sülét szokásos csütöröki összejövetelét július hó 2-án a Magyar Ki rály kerthelyiségében tartja meg, melyre a tagok minél nagy obb szám ban való megjalenését kéri az Elnökség. Bevált a tojás súly szerint való mérése. Május 1.-én lépett életbe a m. kir. földmivelésügyi minisztérium rendelete, mely kimondja, hogy 10 darabnál több tojást csak súlyra lehet eladni. A kezdeti nehézségek hamar eltűntek és ma már általában kialakult az a vélemény, hogy ez az újítás hasznos és bevált A tojás kilogrammja jelenleg 96—112 fillér, ami 6—7 fillér darabonkénti „árnak felel meg, mert egy kg-ban átlag 16 drb. tojás van. Az idei esős időjárás és a gyümölcsf abe tegségek kérdését tárgyalja a Növényvédelem és Kertészet legújabb száma. Cikkeket közöl még az almamoly elleni véde kezes vitás kérdéseiről, a szőlő ezévi speciális műveléséről, a gyü mölcsfák egy új metszésmódjáról, a hangyák elleni védekezésről, a szőlő zsacskózásáról, a kajszinbarackfák gutaütéséről, cserebogárpajor irtásáról stb. A dúsan illusztrált, szines, gyümölcsképet is közlő két szaklapból a növényvédelem kiadóhiva tala (Budapest, V., Földmivelésügyi Minisztérium) egy alkalommal e lapra való hivatkozással díjtalanul küld mutatványszámot. Adógabonát javasol Debrecen. Debrecen város törvényhatóságának mezőgazdasági bizottsága a legutóbbi ülésen indítványt fogadott el, amely szerint megkeresik a városokat, va lamint az összes mezőgazdasági ka marákat, hogy kérjék fel a kormányt arra, hogy az adóhátralékos gazdák szemes terményét fogadja el adóba, azonban olyan árban számítva át, ami a termelési költségeket fedezi. Igy jól járna a termelő, de jól járna az állam is, mert nagy készleteket gyüjthetne össze és a piac tehermentesülne a kivitelre, vagy az ellátatlanok élelmezésére felhasználható gabonamennyiségtől. Mennyi illetéket kell fizetni a közszállitasi ajánlatok után. Kisüzem és kiskereskedelmi cégek az utóbbi időben mind gyakrabban érdeklődnek közszállitások iránt. Tudni kell tehát, hogy a pénzügyminiszter rendeletet bocsátott ki, melynek értelmében az államnak, állami üzemnek, törvényhatóságnak, vagy községnek stb. ingók eladá sára, áruszállításra, vagy önálló munka elvállalására vonatkozó írásbeli ajánlatok, bárminő alakban kiállítva, a következő okirati illeték alá esnek: 1. Ha az ajánlati összeg 5 pengőt meghalad: a) az okirat első ivére 200 pengőig 1 pengő, 200 pengőn túl 10.000 pengőig 2 pengő, 10 000 pengőn túl 20.000 pengőig 5 pengő, 20.000 pengőn túl 10 pengő illetéket kell leróni; b) az okirat második és minden további ive, ha az ajánlatot el nem fogadják, illetékmentes ; az elfogadott ajánlat második és minden további ivére, a mennyiben az elfő gadott ajánlati összeg 10.000 pengőn alul marad, ivenként 1 pengő, egyébként pedig ivenként 2 pengő illetéket kell utólag leróni. Ez az illeték azonban nem lehet több, mint az elfogadott ajánlat összegének 10 százaléka. A kemencettiz megégette. Kluiger Ferenc 15 éves péktanuló, dorogi lakos munkaközben a kemencéből kikapart hamutól fején és testén súlyos égési sebeket szenvedett. Kolos-kór házban ápolják. Zongoratanítás. Dankó Sarolta férj. dr. Borbély Zoltánné, városunkban előnyösen ismert zongoratanárnő jutányos díjazás mellett zongora tanítást vállal. Jelentkezni lehet naponkint d. e. 11—12 óráig Szent Imre-utca 55. szám alatt. Tanításra kerülnek magyar, klasszikus és modern zeneművek. Gyors tanulás. Összezúzta lábát a csille. Kecs kés Albert 25 éves gyárimunkás, dömösi lakosnak munkaközben a csille ballábára ment. Súlyos zúzott sebbei a Kolos-kórhazba szálitottták. A rejtélyes strand. A strandfürdő rejtélyéről rendkívül szép ós érdekes képekkel illusztrált cikket közöl a Délibáb új száma, amely 100 oldal terjedelemben és változatos gazdag tartalommal jelent meg. Remek rádióműsorokat, egyfelvonásos színdarabot, novellákat, szinházi beszámolókat, pletykákat és nagyszerű filmrovatot talál az olvasó a kitűnő szinházi képeslapban. A Délibáb egy száma 20 fillér. Leesett a fáról. Torma István iskolásfiú, esztergomi lakos, egy utcai fáról leesett, jobb könyöke kificamodott. Kolos-kórházba ^vitték. Mérték hitelesítés városunkban. A győri m. kir. mértékhitelesítő hivatal az időközi mértékhitelesités munkálatait Esztergomban ez óv július 6—29-ig a Szent István elemi fiúiskolában (Hősök-tere) fogja megtartani. Ez úton is felhívjuk a mértulajdonosokat, hogy a fent közölt időben a hitelesítést a büntető következmények terhe mellett eszközöltessék. Megrúgta a ló. Kovács Ferenc 15 éves foglalkozásnólküli miklóspusztai lakost Miklóspusztán a csődör bal térdén megrúgta, úgy hogy egy darab húst lerúgott. Súlyos sérüléssel a Kolos-kórházba szállították. Wolek József városunkban 35 éve elismert, jónevű zongorakészitő ós hangoló a napokban megérkezik. Kéri a nb. közönséget, hogy bizalommal forduljanak hozzá, ném mint kontár, hanem mint szakemberhez, aki lelkiismeretes munkájáról ismert. Megkereséseket kérjük a kiadónkban leadni. Körrendelet az állami hivatalokban a protekció ellen. Az államhivatalokban s az állami felügyelet alá tartozó intézményeknél körrendeletben hivták fel a tisztviselők figyelmét, hogy a legsúlyosabb fegyelmi vétséget követik el azok, akik kinevezésüket vagy előléptetésüket protekcióval sürgetik. A körrendeletet az tette időszerűvé, hogy a július 1-i kinevezésekkel kapcsolatban a tisztviselők tömegesen vettek igénybe protekciót. Ezentúl aki összeköttetéseket vesz igénybe kinevezése érdekében, súlyos hivatali mulasztást követ el s előléptetés helyett a rangsorban visszavetik. r i KÁLYHÁKAT FELSZERELVE SZÁLLÍT HERCEGPRIMÁSI T&LA- AGYA6ÁQU- ÉS KÁLYHA6YAQ R.T ESZTEROO^